Csakis a feltétlenül szükséges esetekben, munkahelyre történő utazásnál, élelmiszer és gyógyszervásárlásnál, orvosi vizsgálatokhoz hagyhatják el otthonaikat az izraeliek az egészségügyi minisztérium legújabb, keddi rendelete szerint.
Iránban az állami televízió szakértő révén tudatta a lakossággal, hogy milliók halhatnak bele a járványba, ha az emberek tovább utazgatnak és nem törődnek az egészségügyi előírásokkal.
Európában tízmilliók kerültek karanténba a koronavírus-járvány miatt. Az országok sorra zárják le határaikat, korlátozzák az emberek mozgását, és egymás után jelentik be gazdaságélénkítő csomagjaikat.
Az első napok "engedelmessége" után egyre többen megszegik az új típusú koronavírus-fertőzés miatt bevezetett óvintézkedéseket az olasz belügyminisztérium kedden közölt adatai szerint.
Európában tízmilliók kerültek karanténba a koronavírus-járvány miatt. Az országok sorra zárják le határaikat, korlátozzák az emberek mozgását, és egymás után jelentik be gazdaságélénkítő csomagjaikat.
Mérséklődött Kelet-Ázsiában a koronavírus-járvány. Számos afrikai és latin-amerikai ország ugyanakkor beutazási tilalmat rendelt el a kór terjedése miatt.
Állatkísérletbe kezdtek orosz tudósok több vakcina-prototípussal - jelentette be Ilnaz Imatgyinov, a novoszibirszki székhelyű állami virológiai és biotechnológiai Vektor Intézet vezetője a Vesztyi Novoszibirszk televíziónak.
Az első napok engedelmessége után egyre többen megszegik az új típusú koronavírus-fertőzés miatt bevezetett óvintézkedéseket az olasz belügyminisztérium kedden közölt adatai szerint.
Heteken belül leállhatnak a brit repülőterek az új koronavírus okozta járvány terjedését kísérő forgalomcsökkenés miatt, ha a kormány nem nyújt áthidaló pénzügyi segítséget - áll a brit repülőtér-üzemeltetők szövetségének (Airport Operators Association, AOA) kedden közzétett felhívásában.
Nyilvánosan elnézést kért Andrej Babis cseh miniszterelnök, hogy az országban nagy hiány van a védőmaszkokból, amelyeket a koronavírus elleni védekezés céljából vásárolnak rendkívüli méretekben az egészségügyi intézetek és a lakosság.
Nagy-Britanniában az elmúlt 24 órában 407 páciens szervezetében azonosították az új típusú koronavírust - közölte kedd délután a brit egészségügyi minisztérium.
Az első napok "engedelmessége" után egyre többen megszegik az új típusú koronavírus-fertőzés miatt bevezetett óvintézkedéseket az olasz belügyminisztérium adatai szerint.
Rendkívüli szigorításokat vezetett be Franciaország. A koronavírus elleni küzdelem részeként betiltották az összejöveteleket, beleértve a családi találkozókat, valamint elrendelték a határok lezárását. Spanyolország is lezárta a határait, a koronavírussal fertőzöttek száma ott meghaladja a tízezret.
Az Európai Bizottság tudományos szakértőkből álló csoportot hozott létre az új típusú koronavírus-járvány megfékezésére irányuló intézkedések összehangolása érdekében.
Egy napon majd azzal állunk ki itt, hogy győztünk - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronavírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport kedd délelőtti sajtókonferenciáján a Fehér Házban, ahol a lakosságot segítő intézkedésekről is szó esett.
Arcvesztés érte Kínát a koronavírus-járvány kitörése miatt, mostanra azonban a járvány elleni globális harc zászlóvivőjeként tűnhet fel a világban – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Salát Gergely sinológus, aki szerint a kommunista országnak kettős válsággal kell szembenéznie.
Pintér Sándor belügyminiszterével együtt 42 teszt lett negatív. Egy nagykanizsai gyár négy dolgozója is a teszteltek között van, a többiek minisztériumi dolgozók.
Az Európai Unió állam- és kormányfői kedden támogatták a beutazási tilalom bevezetését, vagyis a tagállamok megfogadták Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság javaslatát - írja a Spiegel.
Kedden az új típusú koronavírus terjedése közepette kezdődtek meg az előválasztások három tagállamban és az Egyesült Államok egyik tengerentúli területén.
A brit kormány 330 milliárd font (126 ezer milliárd forint) értékű pénzügyi segítséget nyújt az új típusú koronavírus okozta járvány miatt bajba került üzleti vállalkozásoknak.
Szerbiában határozatlan időre elhalasztották az április 26-ra tervezett parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokat, és az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében a kormány este 8 és reggel 5 óra között szerdától kijárási tilalmat vezet be.
84 éves korában kedden meghalt Valentyina Gagarina, a világ első űrhajósának, Jurij Gagarinnak az özvegye – közölte az űrhajósokat felkészítő orosz központ (CPK) sajtószolgálata.
Szlovákiában kedden újabb 25 embernél mutatták ki a Covid-19 vírusfertőzést, és így már 97-re emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma.
Miközben az egyes országok a maguk módján próbálják csökkenteni az új típusú koronavírus-fertőzéseket, az Egészségügyi Világszervezet felszólította a kormányokat: még több tesztet folytassanak le.
A koronavírus okozta járvány miatt az Európai Unió tagországai vezetőinek jövő héten esedékes csúcstalálkozóját is videokonferencia formájában tartják meg.
A koronavírus okozta járvány miatt az Európai Unió tagországai vezetőinek jövő héten esedékes csúcstalálkozóját is videokonferencia formájában tartják meg - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját követően.
Washingtonban makacsul kínai vírusnak nevezik, Pekingben azt mondják, hogy valójában Amerikából jött. És közben mindkét fél dezinformálással vádolja a másikat.
30 napig nem léphetnek be az Európai Unió területére azok, akik nem az EU, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás vagy az Egyesült Királyság állampolgárai.
Az Európai Unió tagországainak vezetői elfogadták az uniós bizottság korábbi javaslatát a harmincnapos beutazási korlátozás elrendeléséről az Európai Unión kívül eső térségekből - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját követően.
A német kancellár szerint az áruszállítás a belső határokon bevezetett ellenőrzések miatt nehézségekbe ütközik, ezért a lehető leggyorsabban külön sávokat kell kialakítani a szállítmányozóknak.