Egy frankfurti szurkoló még a mérkőzés előtti héten az észak-olaszországi Bergamo városában járt, ahol találkozott egy koronavírust hordozó emberrel. Tudtán kívül ő is megfertőződött a kórral.
Ferenc pápát nem fertőzte meg a koronavírus - jelentette kedden az Il Messaggero című olasz lap, a Vatikán szóvivője azonban nem akarta kommentálni az értesülést. A pápa maga jelentette be vasárnap, hogy megfázása miatt nem utazik el a Vatikánból, és nem vesz részt a kúria aznap este kezdődő húsvét előtti lelki gyakorlatán.
Ferenc pápát nem fertőzte meg a koronavírus - jelentette kedden az Il Messaggero című olasz lap, a Vatikán szóvivője azonban nem akarta kommentálni az értesülést. A pápa maga jelentette be vasárnap, hogy megfázása miatt nem utazik el a Vatikánból, és nem vesz részt a kúria aznap este kezdődő húsvét előtti lelki gyakorlatán.
A koronavírus okozta járvány megelőzése érdekében az Európai Parlament három hétig nem fogad látogatókat, de megtartja a Strasbourgban, jövő héten esedékes plenáris ülését - közölte David Sassoli, az Európai Parlament elnöke.
Két, koronavírussal diagnosztizált diáklány járt Magyarországon is. Az európai vírushelyzet jól látható egy interaktív térképen. Pofonegyszerű dolog akadályozhatná meg kutatók szerint a vírus országok közti terjedését. Koronavírusos szurkoló volt Szoboszlaiék meccsén.
Nyolc újabb országban bukkant fel a koronavírus, a szomszédos Ukrajnában is, így már meghaladta a fertőzöttek száma világszerte a 90 ezret. A járvány terjedését ezúttal látványos interaktív térképen mutatjuk meg.
A pápa egy ideje már beteg, köhögni és orrot fújni is látták a nyilvános eseményeken. Mivel Olaszországban egyre terjed a koronavírus, sokan azt gondolták, ő is megfertőződött.
A magyar reklámadóhoz kapcsolódó szankciórendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal - állapította meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága a Google ügyében.
A török-görög határ török oldalán több mint tízezer ember gyűlt össze annak hatására, hogy Törökország bejelentette: már nem akadályozza továbbvonulásukat az Európai Unió felé
Kétségessé vált a vietnámi Forma-1-es futam megrendezése, miután az ázsiai országban a koronavírus-járvány miatt beutazási korlátozást rendeltek el az Olaszországból érkezőkkel szemben.
A brit kormány készenléti terve nem zárja ki, hogy a munkaerő húsz százaléka is betegszabadságra kényszerül az új típusú koronavírus okozta esetleges széleskörű nagy-britanniai járvány csúcspontján.
Csehországban ötre emelkedett a koronavírussal fertőződött betegek száma. Az egyik új beteg az az ecuadori diáklány, akinél az első vizsgálati eredmények negatívak voltak, a második teszt azonban már kimutatta szervezetében a koronavírust. Barátnője, egy 21 éves amerikai egyetemi hallgató szintén a fertőzöttek között van, most mindkettejüket egy pr
Az egyik beteg gyerek édesanyja készített felvételt arról, ahogy a kolozsvári kórházban felszolgált májkrém mellett egy apró kukac mászik a tányéron. Az intézmény azt állítja, az anya hibájából kerülhetett a kukac a májkrém mellé.
A pártban várható tisztújításig a parlamenti választásokon az MKP színeiben legtöbb preferenciaszavazatot szerző kilenc jelölt látja el a párt ügyvivő elnökségét.
A Magyar Közösség Pártja elnöksége Menyhárt József elnökkel az élen távozik a szlovákiai választások eredményei ismeretében. A választáson győztes Igor Matovič, az OĽaNO mozgalom vezetője közben folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat.
Hatalmas az ellentét – legalábbis szavakban – a Nagy-Britannia és az Európai Unió közötti kereskedelmi tárgyalásokon. Brüsszel figyelmeztette is Londont: fogja vissza az ellenséges retorikát a brexit utáni viszonyról szóló alkudozás idején.
Hasimoto Szeiko olimpiarendezésért felelős miniszter szerint elvben lehetséges, hogy a koronavírus-járvány miatt nem az eredeti időpontban, hanem az év későbbi szakaszában rendezzék meg a nyári tokiói játékokat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Ezt a nyilatkozatot adta közzé kedden a NOB végrehajtó bizottsága azt követően, hogy a korona
A razziában a parameter.sk szlovák hírportál értesülése szerint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség Elektro elnevezésű speciális egysége vesz részt mintegy száz rendőrrel.
Rendkívüli, előre meghirdetett ülés nélküli azonnali 50 bázispontos kamatvágást jelentett be az amerikai jegybank a koronavírus negatív gazdasági hatásainak enyhítésére.
A szuperkedd az amerikai elnökválasztási folyamat nagy napja: 14 tagállamban és egy tengerentúli területen, Amerikai Szamoán voksolnak az amerikaiak. Már csak öten maradtak versenyben a korábbi több mint húsz indulóból a demokrata elnökjelöltségért. A szuperkedd győztese eddig minden alkalommal az elnökjelöltséget is megszerezte.