Érvénybe lépett a védelmi termelési törvény - jelentette be Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban pénteken.
Letették az esküt a megválasztott parlamenti képviselők a Szlovák Nemzeti Tanács épületében. Megválasztották a házelnököt és az alelnököket, valamint a parlamenti bizottságok vezetőit. Az alakuló ülést a koronavírus miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések és higiéniai feltételek mellett kellett megtartani.
Az Észak-Olaszországban forgató Sky News csatorna által most nyilvánosságra hozott felvételek drámaiak, mintha egy katasztrófafilm kellős közepébe csöppentünk volna.
Megtiltotta a parkokba, közterületnek számító kertekbe való belépést, és az ott végzett szabadidős tevékenységet az olasz egészségügyi minisztérium péntek este kiadott országos érvényű rendelkezése, amely tovább szigorítja az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt korábban bevezetett mozgáskorlátozást.
Éjfél óta zárlat alatt van egész Kalifornia, senki nem hagyhatja el az otthonát. Amerika legnépesebb államában már több, mint 1000 fertőzött és 19 halott van, és előzetes felmérések szerint ezek a számok drasztikusan meg fognak nőni a következő napokban. A helyszínről, Los Angelesből tudósítónk Balogh Klaudia jelentkezett.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzetre tekintettel az Európai Unió felfüggeszti az államháztartási hiányra vonatkozó szigorú szabályokat, hogy lehetővé váljon a tagállami kormányok számára a gazdaság rugalmasabb finanszírozása - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke videóüzenetében pénteken.
Az 57 éves divattervező Spanyolországból érkezett haza betegen, de ez nem tántorította el attól, hogy több tucat embert végig ne fertőzzön. És nem érti, mi ezzel a probléma.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzetre tekintettel az Európai Unió felfüggeszti az államháztartási hiányra vonatkozó szigorú szabályokat, hogy lehetővé váljon a tagállami kormányok számára a gazdaság rugalmasabb finanszírozása - közölte az EB elnöke videóüzenetében pénteken.
Világszerte szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy az új típusú koronavírus nemcsak az időseket, de a fiatalokat is megbetegítheti, vagy akár meg is ölheti.
A brit kormány elrendelte a vendéglátóhelyek bezárását az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Boris Johnson miniszterelnök.
Megrázó televíziós riportot közölt a brit Sky News, amelynek stábját beengedték forgatni a koronavírus-járvány által legjobban sújtott észak-olasz város, Bergamo egyik kórházába.
A perzsa újév, a noruz miatt jelentősen romolhat a helyzet a koronavírus miatt eddig is sújtott országban. A március 20-án kezdődő ünnep lényege, hogy a közösségek összegyűlnek, táncolnak, illetve tüzet ugranak a betegségek elűzése érdekében.
Hajléktalanokat helyeznek el a koronavírus terjedése miatt jelenleg kihasználatlan cannes-i fesztiválpalotában – jelentette be pénteken David Lisnard, a dél-franciaországi kisváros polgármestere a France Info francia hírrádióban.
A Szentszék a rendkívüli bűnbocsánatot kiterjeszti a fertőzöttekre, az egészségügyi személyzetre és családtagjaikra és mindazokra, akik valamilyen módon, akár imádság útján is gondjukat viselik
A brit kormány megtéríti a munkáltatóknak az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai miatt munka nélkül maradt alkalmazottaik bérének 80 százalékát, ha a cégek nem bocsátják el őket – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Rishi Sunak brit pénzügyminiszter.
A brit kormány szombattól elrendelte a vendéglátóhelyek – kávézók, pubok, bárok, éttermek és mozik – bezárását az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Boris Johnson miniszterelnök. Hozzátette: az intézkedést havonta felülvizsgálják.
Hátsó szándéka nyilvánvaló! Suzy Cortez (29) eddig kétszer nyerte meg a Miss BumBum World fenékszépségversenyt, most viszont a férfitak oktatása terén kamatoztatja formás alvázát, bár a szájmaszkviselés és a kézfertőtlenítés fontosságát kidomborító fotókon a kebleit is kevés textil takarta az áttetsző melltartóban.
Washington – Érvénybe lépett a védelmi termelési törvény – jelentette be Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban pénteken.
Kínában a drasztikus csökkenés után emelkedni kezdett a légi járatok száma, de a szakértők szerint egyelőre korai fellendülésről beszélni. Európában a légi áruszállítás válik dominánssá.
Megtiltotta a parkokba, közterületnek számító kertekbe való belépést, és az ott végzett szabadidős tevékenységet az olasz egészségügyi minisztérium péntek este kiadott országos érvényű rendelkezése, amely tovább szigorítja az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt korábban bevezetett mozgáskorlátozást.
Az ukrán kormány pénteki rendkívüli ülésén veszélyhelyzetet hirdetett a fővárosban, Kijevben, továbbá Dnyipropetrovszk és Ivano-Frankivszk megyékben a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása végett – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül.
Jól érzi magát, de egyelőre nem jöhet haza az a magyar, aki egy tiroli karanténban rekedt. A férfi azt mondja: a településen valószínűleg mindenki fertőzött.
A török és orosz kormányfők tűzszünettel egybekötött megállapodást hoztak tető alá: a 6 órás tárgyalás után a két, nyílt háború szélére sodródott nagyhatalom leállította észak-szír hadműveleteit. És ez mégsem megnyugtató. A Hetek cikke.
A német tartományok közül elsőként Bajorország kijárási tilalmat vezetett be a járvány miatt. A 83 milliós Németországban 17 ezer fertőzött és 44 halott van, de az emberek nem változtattak jelentősen az életmódjukon. Ha a hétvégén nem javul a helyzet, az egész országra kiterjeszthetik a kijárási tilalmat. Ausztriában pedig húsvétig meghosszabbított