2020. április 18. szombat

ápr. 18
9:57
Koronavírus: Trump több milliárdos támogatást ad a farmereknek és állattenyésztőknek (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök a farmereknek és állattenyésztőknek nyújtandó 19 milliárd dolláros támogatást jelentett be pénteken este a koronavírus-járvány intézkedéseit összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
ápr. 18
9:57
Neonácikkal csaptak össze a rendőrök Görögországban (ATV)
Neonácikkal és a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt szimpatizánsaival csaptak össze rendőrök az ortodox nagypénteken, miután a szélsőségesek annak ellenére akartak húsvét elött felvonulást tartani, hogy az országban az új típusú koronavírus megjelenése miatt tilosak az ilyen gyülekezések.
ápr. 18
9:57
Koronavírus: Szlovákiában 9, Magyarországon 172 halálos áldozattal járt eddig (SzMo)
Máshogy kezelik a tesztelést, a szájmaszk viselését és a kórházi elkülönítés is különbözik náluk.
ápr. 18
10:09
Készülnek a járvány lecsengésére a nyugat-balkáni országokban (Kripto Akadémia)
A térség szakértői szerint május 4-e után lassan megkezdődhet az élet visszatérése a rendes kerékvágásba.
ápr. 18
10:09
Már több mint 2,2 millióan koronásak a Földön (888.hu)
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma elérte a 2 243 710-et szombat reggelre, miközben világszerte 154 215-en vesztették életüket, és 569 559-en épületek fel a betegségből – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítéséből.
ápr. 18
10:27
Trump három amerikai állam "felszabadítását" követelte a korlátozások alól (444.hu)
Az amerikai elnök beszélt arról is, hogy számára felelősségteljes embernek tűntek azok, akik az elmúlt napokban a korlátozások feloldásáért tüntettek.
ápr. 18
10:39
Koronavírus: komoly döntést hozott egy mexikói bíróság (ATV)
Egy mexikóvárosi bíróság a koronavírus-járvány miatt elrendelte az idős, beteg vagy más okokból veszélyeztetett migránsok azonnali elengedését a táborokból helyi idő szerint pénteken.
ápr. 18
10:39
Nagyon rossz hírt kaptak a sörimádók, erről is le kell mondaniuk (Ripost)
Még nincs egyértelmű döntés arról, hogy a szeptember 19-én kezdődő müncheni Oktoberfestet megtartják-e, de Markus Söder bajor miniszterelnök nagyon borúlátó.
ápr. 18
10:45
A nyugat-balkáni országok a járvány lecsengését várják (HírTV)
Május 4-e után enyhíthetnek a szigorításokon a nyugat balkáni országok, amelyek már a vírus lecsengését várják.
ápr. 18
10:47
Észak-Korea évtizedek óta gyárt biológiai fegyevereket (HírTV)
Észak-Korea tavaly is folytatta nukleáris tevékenységét és biológiai fegyverekkel is rendelkezik - közölte az amerikai külügyminisztérium.
ápr. 18
10:48
Már több mint 2,2 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak világszerte (SzMo)
Az elhunytak száma pedig átlépte a 150 ezret.
ápr. 18
10:57
Felkészülnek az élet újraindulására a nyugat-balkáni országok (Infostart)
Az új típusú koronavírus-járvány lecsengését várják a nyugat-balkáni országok, a térség szakértői szerint május 4-e után lassan megkezdődhet az élet visszatérése a rendes kerékvágásba.
ápr. 18
10:57
Bíróság tiltotta meg a hittérítést a brazil őslakosokkörében (HírTV)
Megtiltotta egy brazil bíróság, hogy keresztény misszionáriusok kapcsolatba lépjenek a brazil őslakosokkal.
ápr. 18
10:57
A svéd külügyminiszter szerint az egy mítosz, hogy náluk a megszokott mederben menne tovább az élet (444.hu)
Tiltások és korlátozások helyett inkább elmagyarázással próbálkoztak az országban, ahol már több mint 1300 áldozata van a vírusnak.
ápr. 18
11:03
„Vakcina nélkül a 2021-es olimpia megrendezése sem reális” (888.hu)
Amennyiben addig nem fejlesztik ki a koronavírus elleni vakcinát, a tokiói olimpia és paralimpia 2021-es rendezése sem reális – véli az Edinburgh-i Egyetem közegészségügyi professzora, Devi Sridhar.
ápr. 18
11:15
Veszélybe kerülhet a jövőre halasztott olimpia, ha nincs vakcina (ATV)
Amennyiben addig nem fejlesztik ki a koronavírus elleni vakcinát, a tokiói olimpia és paralimpia 2021-es rendezése sem reális - véli az Edinburgh-i Egyetem közegészségügyi professzora, Devi Sridhar.
ápr. 18
11:18
Trump a farmereknek nyújtandó 19 milliárd dolláros támogatást jelentett be (GazdaságPortál)
Donald Trump amerikai elnök a farmereknek és állattenyésztőknek nyújtandó 19 milliárd dolláros támogatást jelentett be pénteken este a koronavírus-járvány intézkedéseit összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján. A Koronavírus Élelmiszersegély-programnak nevezett keretből biztosított 19 milliárd dollárból 16 milliárdot
ápr. 18
11:36
„Láttam 36 éves egészséges embert meghalni” - egy magyar nővér megrendítő üzenete New Yorkból (SzMo)
Grill Beáta az RTL Klubnak beszélt arról, hogy milyen küzdelmet folytatnak a koronavírussal szemben és hogyan érinti ez őket érzelmileg.
ápr. 18
11:42
Amerikai kutatók kimutatták: ötvenszer annyi vírusos lehet, mint amennyit regisztráltak (Ripost)
A Stanford Egyetem kutatócsoportja vizsgálata hozta ki az eredményt.
ápr. 18
11:45
Autópályán landolt egy kisrepülő, megdöbbentő videó a bravúrról Kanadában (Infostart)
A pilóta biztonságosan letette a gépet, méghozzá két autó közé az autópálya megfelelő sávjába, miközben nem akadályozta a forgalmat - idézi a kanadai forrást a Hvg.
ápr. 18
11:48
Trump Twitteren buzdította a korlátozások ellen tüntetőket (Kripto Akadémia)
Szabadítsátok fel Minnesotát! Szabadítsátok fel Michigant! Szabadítsátok fel Virginiát! – írta az amerikai elnök.
ápr. 18
11:51
New York Times: hétezren haltak meg a járványban amerikai idősotthonokban (HírTV)
Legalább hétezren haltak meg amerikai idősotthonokban a koronavírus okozta betegségben.
ápr. 18
12:06
Koronavírus: Németországban drasztikusan csökkentették az új fertőzések mértékét (SzMo)
Egy koronavírusos személy átlagosan 0,7 személyt fertőz meg Németországban.
ápr. 18
12:31
Koronavírus: már hétezren haltak meg amerikai idősotthonokban (ATV)
Legalább hétezren haltak meg amerikai idősotthonokban a koronavírus okozta betegségben (Covid-19) a The New York Times című amerikai napilap jelentése szerint.
ápr. 18
12:39
Koronavírusban halt meg a nigériai elnök kabinetfőnöke (444.hu)
Nigériában hivatalosan csak 17 áldozata van a vírusnak, de a feltételezések szerint a kevés teszt miatt sok fertőzöttről nem is tudni.
ápr. 18
12:54
Kiosztották a francia államfőt egy kórházban (HírTV)
Emmanuel Macron az egyik egyetemi klinikát kereste fel, de ott nem várták tárt karokkal.
ápr. 18
12:54
New York Times: hétezren haltak meg a járvány miatt amerikai idősotthonokban (Kripto Akadémia)
Az óvintézkedéseket sokszor nem tartják be, vagy ha mégis, akkor az intézmények dolgozói akaratlanul is behurcolhatják a fertőzést az otthonokba – írja a lap.
ápr. 18
12:56
Már több mint ötezer koronavírus-fertőzöttről tudni Ukrajnában (Kripto Akadémia)
A betegség következtében elhunytak száma szombatra 133-ra nőtt az országban.
ápr. 18
13:15
Az iráni hadsereg három harci drónt szerzett be (ATV)
Az iráni hadsereg három, 1500 kilométeres hatótávolságú harci drónt szerzett be - jelentette be Amír Hatami iráni védelmi miniszter az állami televízióban szombaton.
ápr. 18
13:24
Drámai adatokat közöltek az amerikai idősotthonokról (Infostart)
Legkevesebb hétezren haltak meg ezekben az intézményekben az Egyesült Államokban a koronavírus okozta betegségben - értesült a New York Times.
ápr. 18
13:27
Koronavírusban halt meg a nigériai elnök kabinetfőnöke (Kripto Akadémia)
A hetvenes éveiben járó Abba Kyari pénteken hunyt el.
ápr. 18
13:48
Az iráni hadsereg három, 1500 kilométeres hatótávolságú harci drónt szerzett be (HírTV)
A drónok jelentős távolságból képesek nyomon követni az ellenség mozgását, és csapásmérésre is képesek.
ápr. 18
14:00
Ukrajnában meghaladta az ötezret a fertőzöttek száma (HírTV)
Továbbra is gyorsuló ütemben nő a koronavírusos betegek száma Ukrajnában.
ápr. 18
14:00
A csernobili tüzek miatt Kijev a leszennyezettebb levegőjű város a világon (444.hu)
Káros vegyi anyagok ugyanakkor elvben nem kerültek a levegőbe.
ápr. 18
14:12
Pekingben is nyitnak az iskolák, és már él a remény a normális életre (Infostart)
Április 27-től fokozatosan újra nyitnak az iskolák Kínában – mondta az InfoRádiónak a Pekingben élő Vajda László. A 2022-es téli olimpia szervezőbizottságának magyar tagja hozzátette, hogy az országban az élet kezd visszatérni normális medrébe.
ápr. 18
14:12
Hatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett Magyarországra (ATV)
Hatmillió maszk és hárommillió kesztyű érkezett szombaton Kínából Magyarországra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.
ápr. 18
14:36
Izrael vezető tudósa: 40 nap alatt tetőzik, 70 nap alatt lecseng a járvány (ATV)
Izrael egyik legnépszerűbb tudósa szerint a statisztikák azt mutatják, hogy a megjelenést követően 70 nap alatt lezajlik a koronavírus járvány – írja a The Times of Israel. Isaac Ben-Israel a számításait a nemzetközi elemzésekre alapozza, amelyek szerinte egyértelműen azt bizonyítják, hogy 40 nap kell a járvány tetőzéséig, aztán következik a leszál
ápr. 18
14:36
Órákig utazott a mentő egy koronavírus-gyanús beteggel Japánban, mert nem fogadták a kórházak (SzMo)
Túlterheltté vált az egészségügyi rendszerük a járvány miatt.
ápr. 18
14:48
A demokráciapárti mozgalom 15 vezető alakját vették őrizetbe Hongkongban (444.hu)
Köztük a Hongkong atyjaként is emlegetett 81 éves jogászt, Martin Lee-t is.
ápr. 18
15:00
Nem lesznek ünnepségek a brit uralkodó születésnapján (HírTV)
Az új koronavírus okozta járvány miatt elmaradnak a hagyományos ünnepségek a brit uralkodó születésnapján idén.
ápr. 18
15:00
Nem lesznek ünnepségek II. Erzsébet 94. születésnapján (444.hu)
Ilyesmire legutóbb 1955-ben volt példa, egy vasutassztrájk miatt.
ápr. 18
15:06
Romániában meghaladta a húsz százalékot a gyógyultak aránya (HírTV)
Először haladta meg a kétszázat a kórházat gyógyultan elhagyók száma 24 óra leforgása alatt.
ápr. 18
15:12
Húszezernél is több már a halott Spanyolországban (Infostart)
Sok az ellentmondás a statisztikákban, Katalóniában például a héten elkezdték a tesztekkel nem igazolt, de a tünetek alapján valószínűsíthetően koronavírus okozta fertőzéseket és haláleseteket is hozzászámolni a minisztériumnak küldött adatokhoz.
ápr. 18
15:12
Tajvan 700 tengerészgyalogost helyezett karanténba (HírTV)
Szingapúrban új rekordot döntött az egy nap alatt megfertőződöttek száma, miközben Japánban elérte a tízezret a fertőzöttek száma.
ápr. 18
15:12
Elmaradnak Ii. Erzsébet Királynő születésnapi ünnepségei (Képmás)
Az új koronavírus okozta járvány miatt elmaradnak a hagyományos ünnepségek a brit uralkodó születésnapján idén.
ápr. 18
15:18
Kisvállalkozásokkal foglalkozó amerikai kormányhivatal: a legtöbb kölcsönt New York, Texas és Kalifornia kapta (GazdaságPortál)
A kisvállalkozásokkal foglalkozó amerikai kormányhivatal (SBA) pénteken közzétett jelentése szerint a gazdaságélénkítő csomagtervekben rögzített kölcsönök közül a legtöbbet New York, Texas és Kalifornia állam cégeinek folyósították. Az SBA közleménye szerint a rendelkezésre álló összeg 13 százaléka, azaz 44,9 milliárd dollár jutott ezekbe az államo
ápr. 18
15:18
„Minden zárva, rengeteg embert elbocsátottak” - egy Bécsben élő magyar mesélt az ausztriai helyzetről (SzMo)
Anna évek óta Bécsben él. Elmondta, milyen az élet Ausztriában a koronavírus-járvány idején.
ápr. 18
15:36
A járvány lecsengésére készül már több balkáni ország (888.hu)
A térség szakértői szerint májusban lassan visszatérhet az élet a régi kerékvágásba.
ápr. 18
15:48
Kísérő nélküli kiskorúakat szállítottak át Németországba görög menekülttáborokból (HírTV)
Csaknem ötven, kísérő nélküli kiskorút szállítottak át szombaton Németországba görögországi menekülttáborokból.
ápr. 18
15:54
Koronavírus-járvány: Anyukáját és nagymamáját is elvesztette a 7 éves kisfiú (Ripost)
Édesapja jelenleg is küzd az életéért.

Keresés