2020. április 5. vasárnap

ápr. 5
9:48
Donald Trump olyasmiről is nyilatkozott a koronavírus kapcsán, amiről alig szokott (Infostart)
Ezer katonát telepítenek New Yorkba, több millió maszk gyártása van folyamatban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján. A koronavírus-járvány ezen a napon rekordszámú, 1224 emberéletet követelt az Egyesült Államokban.
ápr. 5
9:57
Földrengés volt Izraelben (ATV)
A zsidó állam déli részén, Eilaton mértek 4,3-as erősségű földmozgást vasárnap reggel.
ápr. 5
10:09
Bocsánatot kért az antiszemitizmusért a brit Munkáspárt új vezetője (ATV)
Sir Keir Starmer kinevezése megígérte, hogy gyökerestől kitépi pártjából a zsidóellenességet.
ápr. 5
10:22
Újabb menekülttábort vontak karantén alá Görögországban (444.hu)
A kb. 1600 fős tábort 14 napra vonják vesztegzár alá, erre az időre pedig a tábor őrizetét is megerősítik.
ápr. 5
10:30
Zavarta a hangoskodásuk, agyonlőtt öt fiatalt az orosz férfi (ATV)
Az incidens szombat késő este a Rjazany megyei Jelatyma településen történt. A Kommerszant című lap szerint egy 32 éves férfi a háza ablakából szóváltásba keveredett fiatalok egy csoportjával, akik hangosan beszélgettek az utcán.
ápr. 5
10:30
Már Spanyolországban van a legtöbb fertőzött Európában, beelőzték az olaszokat is (SzMo)
126 ezer a regisztrált megbetegedések száma náluk.
ápr. 5
10:42
Koronavírus: újabb menekülttábort vontak karantén alá Görögországban (ATV)
Újabb menekülttábort vontak karantén alá a görög hatóságok, miután egy 53 éves afgán férfinak pozitív lett az új típusú koronavírusra elvégzett tesztje - jelentette be vasárnap a görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium.
ápr. 5
10:54
Ötletes megoldással próbálják megnyugtatni a betegeket a védőruhás izraeli orvosok (ATV)
A koronavírusos betegek sokszor megijednek a tetőtől talpig beöltözött, védőruhás orvosok láttán, így jött az ötlet, hogy az orvosok arcképeiket kinyomtatva a ruhára tűzzék, barátságosabbá téve a rideg környezetet.
ápr. 5
11:06
Újabb menekülttábort vontak karantén alá Görögországban (HírTV)
Görögországban jelenleg 1 673 regisztrált koronavírus-fertőzött van, 68-an belehaltak a vírus okozta betegségbe.
ápr. 5
11:06
A spanyolországi fertőzés már túlszárnyalta az olaszországit (Kripto Akadémia)
Kevesebben haltak meg ugyan, de ez a szám is vészesen közelít az olaszhoz, miközben a spanyolok kevesebben vannak.
ápr. 5
11:06
UEFA-elnök: Legkésőbb augusztus 3-ig be kell fejezni a BL-t (ATV)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, Aleksandar Ceferin a német ZDF televíziónak azt mondta, hogy augusztus harmadikáig be kell fejezni a márciusban felfüggesztett labdarúgó szezont, így a Bajnokok Ligáját valamint az Európa Ligát is. Arról azonban érthetően nincs döntés, mikor indulhat újra.
ápr. 5
11:24
A német iparszövetség szerint sem Európában, sem az USA-ban nem lehet már elkerülni a súlyos recessziót (444.hu)
Pedig a gazdasági aktivitásnak csak maximum 6 hétig tartó szüneteltetését feltételezve jutottak arra, hogy 6 százalékkal csökkenhet a GDP.
ápr. 5
11:36
Ezt üzeni az amerikai tisztfőorvos, ha végképp nem varróbajnok az ember (Infostart)
Mindenki számára hasznos lehet Jerome Adams videója.
ápr. 5
11:36
Angliában már eldöntötték, hogyan osztályozzák idén az érettségizőket (SzMo)
A járványhelyzet miatt valószínűleg elmaradnak a vizsgák Angliában, de már meg is van, mivel váltják ki az értékelést.
ápr. 5
12:06
Kijevben az élelmiszerboltokban is mérnek testhőmérsékletet (ATV)
Az ukrán fővárosban, más városokhoz hasonlóan tovább szigorítanak a korlátozásokon, egyebeket mellett mostantól már az élelmiszerboltokban is fognak testhőmérsékletet mérni - közölte a városvezetés sajtószolgálata.
ápr. 5
12:18
A járvány ellenére a Bayern Münchennél újrakezdődnek az edzések (ATV)
A német bajnoknál a Kicker magazin beszámolója szerint a klub edzőközpontjában tartják a tréningeket úgy, hogy kisebb, négy-öt fős csoportokra osztják a játékosokat, akik - a fertőzés veszélyét csökkentendő - egymástól elkülönülve végzik a foglalkozásokat.
ápr. 5
12:18
Esztergomban, a Vatikánban is elmarad a húsvéti szentmise (Ripost)
A koronavírus-járvány miatt nem lesz nyilvános szentmise, szertartás virágvasárnap Esztergomban sem, ahogy a Vatikánban is hívők nélkül tartják meg a szertartásokat.
ápr. 5
12:24
Ursula von der Leyen: Hibáztunk (Infostart)
Európai Marshall-tervet szorgalmazott és 2,8 billió mozgósított euróról írt az Európai Bizottság elnöke.
ápr. 5
12:30
Brit egészségügyi miniszter: Ha ez így folytatódik, kénytelenek leszünk betiltani minden szabadidős tevékenységet (ATV)
Hihetetlennek mondta a brit egészségügyi miniszter, hogy még mindig képesek az emberek kijárni napozni az utcákra, a kijárási korlátozások ellenére. Matt Hancock szerint ha ez így folytatódik, a kormány kénytelen lesz minden házon kívüli szabadidős tevékenységet betiltani.
ápr. 5
12:39
Hiába tombol a járvány Amerikában, az egyik állam kormányzója újranyittatott egy strandot (SzMo)
Az egész Egyesült Államokban szigorítanak az intézkedéseken, Georgia kormányzóját viszont ez szemlátomást nem érdekelte.
ápr. 5
12:42
Először maradt 700 alatt az egy napon regisztrált halálesetek száma Olaszországban (HírTV)
A fertőzések számát tekintve már Spanyolország a ragály új európai gócpontja.
ápr. 5
12:48
A koronavírus miatt kivételes lépésre szánta el magát Erzsébet királynő (ATV)
A brit uralkodó várhatóan történelmi beszédet mond ma. II. Erzsébet televíziós beszédben szól az országhoz. A brit királynő már felvett beszédét magyar idő szerint este hét órakor közvetíti a BBC, amely már most jelezte, hogy a beszéd az országra váró gyászról, fájdalomról, pénzügyi nehézségekről fog szólni és az ország egységének fontosságáról, ez
ápr. 5
13:18
Tartósnak tűnik a járvány lassulása Németországban, az akadémia a korlátozások fokozatos visszavonását javasolja (Kripto Akadémia)
Az igazolt fertőzöttek számának növekedési üteme 5,4 százalékra mérséklődött az utóbbi napokat jellemző 7-9 százalék körüli szintről.
ápr. 5
13:18
Hamász: 6 millió izraeli fullad majd meg, ha egy gázai is meghal a vírusban (ATV)
Jahja Szinvar, a terrorszervezet gázai vezetője egy hétvégi interjújában durva, holokausztra hajazó fenyegetéseket tett arra az esetre, ha a zsidó állam nem biztosít számukra elegendő lélegeztetőgépet.
ápr. 5
13:18
Tartósnak tűnik a járvány lassulása Németországban, az akadémia a korlátozások fokozatos visszavonását javasolja (444.hu)
De ehhez a vírus elleni védőoltás és a vírus okozta betegséget gyógyító szer hiánya miatt új szabályokat kell bevezetni.
ápr. 5
13:21
13 ezer Ausztriában dolgozó magyar vesztette el a munkáját eddig (SzMo)
Ez minden hetedik ember. Legtöbben a turizmusban és a vendéglátásban dolgoztak, ami teljesen leállt.
ápr. 5
13:30
Koronavírus – siralmas hírek Spanyolországból (Infostart)
Több mint négy és félezerrel nőtt az elmúlt 24 órában a koronavírus-fertőzöttek száma az ibériai országban, folytatva az elmúlt napi rémes tendenciát.
ápr. 5
13:30
Moszkvában keményen büntetik a házi karantén szabályait megszegőket (ATV)
Az Interfax hírügynökség szerint az orosz fővárosban a hétvégén a megfigyelőkamerák felvételei alapján megbírságolták és kórházba szállították az első három fertőzöttet, aki megsértette a házi karantén szabályait.
ápr. 5
13:45
Akit nem tudnak 20 perc alatt újraéleszteni, inkább ott hagyják a New York-i mentők (SzMo)
Gyakorlatilag háborús üzemmódban dolgoznak a rengeteg megbetegedés miatt.
ápr. 5
13:48
Tartósnak tűnik a járvány lassulása Németországban, hamarosan visszavonhatják a korlátozó intézkedéseket (ATV)
Az igazolt fertőzöttek számának alakulását látva a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) javaslata szerint húsvét után fokozatosan vissza lehet vonni a társadalom és a gazdaság működését korlátozó intézkedéseket.
ápr. 5
14:12
India korlátozza a gyógyszerek és más egészségügyi felszerelések exportját (ATV)
Nőtt az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Malajziában és a Fülöp-szigeteken vasárnapra virradóan, India korlátozza a tesztek, valamint az egészségügyi eszközök és kulcsfontosságú gyógyszerek előállításához szükséges alapanyagok exportját.
ápr. 5
14:24
Saját kertjében ugrott 5,61 métert a francia rúdugró bajnok (Ripost)
Az idei világranglista nyolcadik helyére került volna a „nemzetközi háziversenyének” eredménye.
ápr. 5
14:26
Ez a híres énekesnő is koronavírusos lett! (Ripost)
Mick Jagger egykori barátnőjének is pozitív lett a tesztje, a 73 éves énekesnőt egy londoni kórházban ápolják.
ápr. 5
14:48
A mulandó helyett a valóban lényeges meglátására szólított fel a pápa (HírTV)
A katolikus egyházfő a halottakért, betegekért és az őket ellátó egészségügyi dolgozókért imádkozott.
ápr. 5
15:06
A Premier League játékosai elutasítják a klubok által javasolt fizetéscsökkentést (444.hu)
Nem vennék a szívükre, ha kevesebb adót tudnának befizetni ebben a válságos helyzetben.
ápr. 5
15:12
Koronavírus: komoly gond a menekülttáborokban (Infostart)
Velük együtt már 4600 menekült van karanténban.
ápr. 5
15:18
„Víruskompatibilis” utcabált tartottak Írországban, még a rendőrök sem tudtak belekötni (SzMo)
Az utca lakói mind kivonultak a kertbe, a ház elé és a saját területükön ettek, ittak, zenét hallgattak, na meg bingóztak. Így csak azokkal érintkeztek, akikkel amúgy is egy fedél alatt laknak, de mégis szórakozhattak.
ápr. 5
15:24
Három hónap után így néz ki Vuhan, a járvány kiindulópontja (Infostart)
Kezd visszatérni az élet, de még mindig nagy a kockázata a járvány újbóli kitörésének.
ápr. 5
15:27
Koronavírus-járvány: Spanyolországban 130 ezer felett van a fertőzöttek száma (Ripost)
Ugyanakkor jó hír, hogy már negyedik napja folyamatosan csökken az új esetek száma.
ápr. 5
15:29
Beintettek a focisták, nemet mondtak a bércsökkentésre (Ripost)
Elutasították a klubok által javasolt 30 százalékos bércsökkentést.
ápr. 5
15:42
Jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma Romániában (ATV)
A vasárnap kora-délutáni hivatalos adatok szerint Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma az elmúlt 24 órában.
ápr. 5
15:48
Jó hírek érkeztek a szomszédunktól (Infostart)
A vasárnap kora délutáni hivatalos adatok szerint Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma az elmúlt 24 órában.
ápr. 5
15:48
Ursula von der Leyen: Hibáztunk, de ennek vége (ATV)
AZ Európai Bizottság elnöke a Portfolion közzétett cikkében azt írja: az elmúlt hetekben világunk fenekestül felfordult, helyzetünkben egyedülálló azonban az, hogy mindannyian hozzájárulhatunk a megoldáshoz: mindannyian polgárként, de egyúttal vállalkozásként, városként, régióként, országként és az egész világként.
ápr. 5
16:18
Zárt kapuk mögül küldött szívhez szóló üzenetet a pápa (Infostart)
A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének legelső interneten közvetített virágvasárnapi miséjén, amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a teljesen üres Szent Péter-bazilikában mutatott be.
ápr. 5
16:36
Von der Leyen: Új "Marshall-terv" kell az Európai Unió megerősítéséhez (HírTV)
A járvány miatt a világ megváltozott, ezért a hétéves költségvetést hozzá kell igazítani az új követelményekhez - írta a brüsszeli bizottság vezetője.
ápr. 5
16:36
Moszkvában megközelített a 4 ezret a fertőzöttek száma (Kripto Akadémia)
20 ezer ágyat készítettek elő a fertőzöttek kezelésére
ápr. 5
16:42
Marianne Faithfull is koronavírusos, kórházban kezelik (Infostart)
A 73 éves művész és botrányhőst egy londoni kórházba vitték, az állapota stabil.
ápr. 5
17:00
Az amerikai tisztifőorvos bemutatja: arcmaszk 45 másodperc alatt (SzMo)
Amerikában a maszk viselésére bízatatnak mindenkit, illetve arra, hogy saját kezűleg készítsék el, ne vásárolják fel a készletet az egészségügyi dolgozók elől.
ápr. 5
17:06
A maradék 18 ország, ahol még nincs Covid-19 (Infostart)
A világ legkevésbé látogatott helyei egyelőre mentesek a fertőzéstől. Vagy legalábbis nem jelentettek esetet. Itt a teljes lista egy kis naurui helyzetképpel.
ápr. 5
17:18
Erzsébet esti történelmi beszédére várnak a britek (Infostart)
Uralkodása negyedik rendkívüli televíziós beszédére készül a királynő, a BBC már tudja, hogy miről fog beszélni.

Keresés