Mérsékelt ütemben nőtt Szlovéniában és Horvátországban az új koronavírussal fertőzöttek száma, és a szlovén parlament csütörtök este megszavazta a kormány gazdaságélénkítő csomagját a koronavírus okozta nehézségek ellensúlyozására.
Nagyon hosszú és nehéz fázisnak nevezte az új koronavírus-fertőzés lassulása után következő időszakot Giuseppe Sala milánói polgármester a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek adott interjúban, hangsúlyozva, hogy egész Európa korlátozások között él majd, amíg nem találnak oltóanyagot.
Franciaországban 24 óra alatt 471-gyel 4503-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban meghalt áldozatainak száma – közölte Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse a csütörtök esti sajtótájékoztatóján, aki azt is jelezte: a járvány kezdete óta az idősotthonokban legalább 884-en vesztették életüket. Ezzel Francia
Stanislaw Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek arra hív mindenkit, hogy csütörtök este, II. János Pál pápa halálának 15. évfordulóján közösen kérjék a szent pápa közbenjárását a koronavírus-járvány befejeződéséért – olvasható a Magyar Kurír katolikus portálon.
Levélben könyörgött feljebbvalóinak egy bevetésen levő amerikai repülőhordozó kapitánya, hogy hadd tegye partra matrózait, akik közül már száznál többet fertőzött meg a koronavírus.
Korlátozni kell a lélegeztetőgép-használatot, hogy ne történjen tragédia – figyelmeztetnek az oktatókorház vezetői. Közben arra készítik fel a brit orvosokat, hogyan rangsorolják a betegeket, ha fokozódik a nyomás a kórházakon.
Meghaladta az egymilliót az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma világszerte csütörtök este a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. A halottak száma 51 485, és 208 949-en gyógyultak meg.
A koronavírus-világjárvány miatt a Florida partjainál veszteglő két holland üdülőhajó kiköthet, de az utasok egy része nem szállhat partra - jelentette csütörtökön több amerikai televízió is, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
950 ember halt meg egy nap alatt koronavírus-fertőzésben Spanyolországban, ahol már hatodik napja nem jelentettek 800 elhunytnál kevesebbet. Olaszországban is sok a halott, és több mint 110 ezer fertőzött van. A világon a legtöbb fertőzöttet az Egyesült Államokban regisztrálták, ahol több mint 216 ezer esetet tartanak számon.
Kitartásra buzdította Ausztria lakosságát a koronavírus-járvány adta helyzetben Alexander Van der Bellen államfő csütörtök este az ORF osztrák országos közszolgálati televízióban.
Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke, a demokraták mostani elnökjelöltje csütörtökön jelezte, hogy szívesen megosztaná a korábbi járványok alatt szerzett tapasztalatait az elnökkel.
Az amerikai idősotthonokban meredeken emelkedik a halálozások aránya - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) az egyik csütörtöki riportjában.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) a maszkok viselését illetően eddig a WHO álláspontját követte, ám úgy tűnik, csütörtökön változott Amerika véleménye.
Kitartásra buzdította Ausztria lakosságát a koronavírus-járvány adta helyzetben Alexander Van der Bellen államfő csütörtök este az ORF osztrák országos közszolgálati televízióban.
Hiába kérték Ferencet arra, hogy hagyja el a Szent Márta-házat, ő paptársai körében akar maradni. A lelkipásztorok a járvány elleni küzdelem frontvonalában vannak.
Észak-Korea hivatalosan mindössze ötszáz embert tart karanténban koronavírus miatt a KCNA állami hírügynökség péntek reggeli közlése szerint, Dél-Koreában viszont az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ azt közölte, hogy tízezer fölé emelkedett a Covid-19-járvány fertőzöttjeinek száma.