2007. december 4. kedd

dec. 4
17:15
Nicolas Cage már a Nemzet aranya 3-at tervezi (Index)
Még be sem mutatták a Titkok könyvét, a főszereplő máris a folytatáson gondolkodik - ráadásul leforgatná a Szellemlovas 2-t is.
dec. 4
17:36
Drasztikusan csökkent a dvd-eladás (Index)
Nem elég, hogy még mindig tart a hollywoodi sztrájk, és ezért áll a filmipar, de még a dvd-kereslet is hihetetlenül visszaesett.
dec. 4
20:18
Próbapert indítottak Keszthelyen a Sigray-örökösök (Spa Trend Online)
Próbapert indítottak a Sigray-örökösök Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeumban őrzött Páris ítélete című szoborért - közölte kedden Patay Géza ügyvéd. Az örökösök jogi képviselője az első tárgyalási napot követően elmondta: a múzeum ellen beadott keresetében indítványozta, hogy adják ki számukra a Keszthelyen letétben lévő, ógörög mitológiai jelenetet ábrázoló alkotást.
dec. 4
20:40
Napóleon-regény 24 ezer euróért (Spa Trend Online)
24 ezer euróért (több mint 6 millió forint) cserélt gazdát Bonaparte Napóleon egyetlen regényének kézirata egy árverésen, amelyet a császár megkoronázásnak 203. évfordulóján rendeztek meg Fontainebleau-ban. Napóleon 1795-ben próbálkozott - először és utoljára életében - azzal, hogy irodalmi babérokra tegyen szert, Clisson és Eugénie című regénye azonban jóval kevesebb nyomot hagyott a francia…

2007. december 5. szerda

dec. 5
5:43
PISA-felmérés: a magyar diákok eredménye az OECD átlagnak felel meg (Spa Trend Online)
Az alkalmazásképes tudást mérő PISA-felmérés szerint a magyar diákok tudása a legutóbbi, 2003-as felméréshez képest nem javult és nem romlott, összességében az OECD országok átlagának felel meg. Ennek legfontosabb üzenete: az oktatási rendszerünk stagnál. Ahhoz, hogy jobb eredményt érjünk el, az alapkészségeket meg kell erősíteni, és csökkenteni kell az oktatási rendszeren belüli különbségeket.
dec. 5
9:29
Sophie Marceau melle és a bagett (Infostart)
Ismét kulturális háború tört ki az Egyesült Államok és Franciaország között. A vitát az amerikai Time magazin európai kiadása robbantotta ki, amely nem kis cinizmussal arra kérte olvasóit, nevezzenek meg egy ma is élő, nemzetközi hírű francia művészt, vagy írót. A franciák szerint az amerikaiak nem értenek a kultúrához.
dec. 5
10:18
Reggeli hírek: Tippi Hedren tigrise harapott, Nic Cage hagyná Amerikát (Index)
Még be sem mutatták A nemzet aranya 2: Titkok könyvét, a főszereplő Nicolas Cage máris a folytatáson gondolkodik.
dec. 5
11:15
Mozart-kézirat rekordáron (Spa Trend Online)
Rekordáron, csaknem negyvenmillió forintnak megfelelő összegért kelt el egyetlen oldal Wolfgang Amadeus Mozart egy kéziratából a Sotheby,s aukciós ház londoni árverésén kedden. A barna tintával teleírt kottapapírért 110 ezer 900 fontot (38,9 millió forintot) fizetett a kilétét titokban tartó vásárló. Az eddigi legmagasabb ár Mozart-kéziratoldalért 89 ezer 500 font volt.
dec. 5
11:22
Még egy bőrt húznak le Kaszás Attiláról? (Index)
"Kaszás Attila életének utolsó felvételei hallhatóak azon a meselemezen, ami decemberben jelenik meg Kit ringat a bölcső, Janikát.
dec. 5
11:29
Arnold Schwarzenegger is megy a T4-be (Index)
Arnold Schwarzenegger feltűnhet cameóként a Terminátor 4-ben, mondta a producerek közül Derek Anderson és Victor Kubicek is fél évvel azután, hogy Andrew Vajna, aki szintén szorgalmazta a kormányzó szereplését, eladta nekik a jogokat.
dec. 5
11:59
Angelina Jolie lesz a női Jason Bourne (Index)
Brad Pitt nője alakítja majd a valóságban is létező Kathi Lynn Austin ügynököt a Paramount jövő évre tervezett filmjében.
dec. 5
12:43
Joker rajzolta az új Batman plakátot (Index)
A téglafalra mázolt elfolyó denevérjel és a gülüszemek egy bohócarccá állnak össze, pedig egy esőben ázó Denevérembernek jobban örültünk volna.
dec. 5
13:41
Rádiójáték és színdarab után végre lapozható (Spa Trend Online)
Rádiójáték, színdarab és képregény-változat után most regényformában is megjelent Molnár Péter Keresők, avagy a lány neve című műve - tájékoztatta Gottfried Judit, a Scolar Kiadó munkatársa az MTI-t szerdán.
dec. 5
15:04
Herendi visszatáncolt a szemlés újításokkal (Index)
A Mel Gibson Passiójával befutott Maia Morgenstern mellett Goda Kriszta, Klaus Eder FIPRESCI főtitkár, Kende János és Márta István döntenek a 39.
dec. 5
15:09
Herendi visszatáncolt a szemlés újításoktól (Index)
A Mel Gibson Passiójával befutott Maia Morgenstern mellett Goda Kriszta, Klaus Eder FIPRESCI főtitkár, Kende János és Márta István döntenek a 39.
dec. 5
16:05
Erotikus Szinyei Merse Pál mű bukkant fel (Spa Trend Online)
Az aukció előtti utolsó napokban került az Erdész és fiai árverés tételei közé - katalóguson kívül - egy fiatalkori Szinyei Merse Pál kép. A festményt nem ismerte a szakma, mindezidáig nem láthatotta a nagyközönség. Egy gyűjtő féltve őrzött kincse volt. A meztelen, kitárulkozó nimfát és az őt magáévá tevő faunt ábrázoló fára festett olajkép 1867-69 közötti alkotás, a pályakezdő művész korai…
dec. 5
17:43
Fotók a Gigaduktról (Spa Trend Online)
Szebeni András fotóművész kiállítása a Köröshegyi völgyhídról, Közép-Európa legnagyobb viaduktjáról december 13-ig látható a Közlekedési Múzeumban.
dec. 5
20:41
Antihunános a TV2 (Spa Trend Online)
A címet senki ne értse félre: A nagy fogyás című sorozatban nem a kilók leadása, a sok mozgás és ehhez különféle gépek, eszközök felhasználása az antihumánus, hanem az egész szisztéma. Jellemző mondat egy versenyzővel készült interjúból: "Le is tapostam a helyéről." Mert ez ám a lényeg, ennek a mozzanatnak vagyunk minden részletében tanúi: hetenként ki kell ejteni valakit, akár a legkedvesebb…

2007. december 6. csütörtök

dec. 6
5:39
Arisztokraták ma... (Spa Trend Online)
A Magyar Állami Operaházban tegnap két kötetet is bemutattak, melyet lapunk kiadója jelentetett meg. Az egyik Szinetár Miklós Operán innen, operán túl című könyve, a másik pedig az Adonyi Sztancs János által jegyzett az Arisztokraták ma.
dec. 6
5:44
Boldog Új Élet (Spa Trend Online)
Sajnos ritkán láthatunk olyan hazai gyártású mozgóképet, ahol a történet elmesélésének vágyát igaz szenvedély fűti. Nem izzadságszagú megfelelés valamiféle iskolás ars poeticának, nem kávéfüstös egyeztetéseken csiholt mese képei peregnek a vásznon, hanem a lélek legmélyéről származó fájó igazság. A Boldog Új Élet minden tökéletlensége dacára ilyen alkotás. A szenvedély átsugárzik a képeken, akkor…
dec. 6
10:21
Botrány három fővárosi színházigazgató kinevezése körül (Infostart)
A Madách és az Új Színház jelenlegi igazgatóját további négy évre, a Mikroszkóp Színpadét pedig újabb három évre nevezte ki csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága. Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes az ülés után közölte: a döntés felfüggesztését és pályázat kiírását kéri Demszky Gábor főpolgármestertől.
dec. 6
10:34
Reggeli hírek: Johnny Depp újra gengszterfilmben szerepel (Index)
Felkerült a netre egy új képsorozat a Speed Racerből, színes autócsodákkal, és egy matrózinges csimpánzzal, aki ugyanolyan morcos képet vág, mint John Goodman.
dec. 6
11:01
Kiefer Sutherland börtönbe vonult ittas vezetésért (Index)
Bevonult egy kaliforniai börtönbe helyi idő szerint szerda este Kiefer Sutherland, hogy letöltse az ittas vezetésért kirótt 48 napot.
dec. 6
11:12
A király visszatér, de minek - trailer (Index)
A Caspian herceg új előzetese olyan, mintha a Két torony csatajelenetei közé berakták volna a Harry Potter-filmek 9 és 3/4-ik vágányon játszódó részeit.
dec. 6
12:34
"A rendőrfőnök jó fiú" (Infostart)
A Thália Társaság története elevenedik meg Máté Gábor legújabb rendezésében. "A rendőrfőnök jó fiú" című előadás (melynek bemutatója csütörtökön este lesz a Kamrában) három ifjú heroikus küzdelmét és bukástörténetét viszi színre.
dec. 6
12:44
Karácsonyi vásár a Nemzeti Múzeumban (Spa Trend Online)
Karácsonyi vásár nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban pénteken. Kerámiák, terítők, asztali díszek, csuhé figurák és még számos termék kapható a háromnapos ingyenes rendezvényen, amelyen a jászsági, a gödöllői és az ajkai régió kézműveseinek termékeiből válogathatnak a látogatók - tudatta közleményében a múzeum.
dec. 6
12:48
Újabb videót raktak ki a Hellboy 2 honlapjára (Index)
"A második rész sokkal látványosabb lesz" - mondta Mike Mignola, a Hellboy-képregények írója, mikor megnézte az Aranysereg Csarnokának díszleteit.
dec. 6
12:52
Halálos robbanás a Titanic forgatási helyszínén (Index)
Felrobbant több hordónyi ottfelejtett puskapor és meghalt egy katona, öten pedig megsebesültek szerdán a Fox Baja stúdiójában az északnyugat-mexikói Rosaritóban, ahol a Titanic szuperprodukciót és a Pearl Harbourt is forgatták.
dec. 6
14:09
10 milliárd forint egy 8 centis szobrocskáért (Spa Trend Online)
Ötezer éves mezopotámiai szobrocska kelt el 57 millió dolláros (9,87 milliárd forintos) rekordáron a Sotheby,s aukciósházban. A nőstényoroszlánt ábrázoló apró mészkőszobor mindössze 8,3 centiméter magas. Egyike azon kevés ötezer éves műtárgynak, amelyek magánkézben vannak - hívta fel a figyelmet az aukciósház.
dec. 6
14:25
Jövőre elindulhat a digitális műsorszolgáltatás (Spa Trend Online)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) várhatóan jövő év tavaszán kiírja a digitális földfelszíni televíziózás és rádiózás beindításához szükséges pályázatokat, így már jövőre megkezdődhet a szolgáltatás - közölte az NHH szóvivője csütörtökön Pécsett, sajtótájékoztatón.
dec. 6
14:52
Harry Potter-nap a MOM Parkban (Spa Trend Online)
Filmvetítésekkel és játékokkal várják a Harry Potter-rajongókat december 15-én a MOM Parkban. A moziban délelőtt és délután levetítik a Tűz serlege és a Főnix rendje című epizódokat, amelyek ingyen látogathatók ezen a napon. Aki már látta a filmeket az délelőtt 10 órától késő délutánig 15 gépen fedezheti fel a Roxfort-kastély titkát a Főnix rendje című film magyar nyelvű játékváltozatának…
dec. 6
15:57
Meghalt Szőllősy András zeneszerző, a zeneművészeti egyetem volt tanára (Infostart)
Életének 87. évében, hosszas szenvedés után elhunyt Szőllősy András zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) nyugalmazott tanára, Kossuth- és Széchenyi-díjas komponista és zenetudós, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja - tudatta az LFZE sajtóirodája.
dec. 6
16:01
Elhunyt Szőllősy András (Spa Trend Online)
Életének 87. évében, hosszas szenvedés után csütörtökön elhunyt Szőllősy András zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) nyugalmazott tanára, Kossuth- és Széchenyi-díjas komponista és zenetudós, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
dec. 6
16:59
Lebontják a Budai Parkszínpadot (Index)
A lepusztult építmény helyére Bartók-emlékparkot szeretnének építeni.
dec. 6
19:26
Esterházy Péter kapja a Román Kulturális Intézet kulturális nívódíját (Spa Trend Online)
Esterházy Péter író kapja a Budapesti Román Kulturális Intézet kulturális nívódíját, melyet idén osztanak ki először - tudatta az intézmény. A Román Kulturális Intézet közleménye felidézi, hogy Esterházy Péter művei közül a Kis magyar pornográfia, az Egy nő, A szív segédigéi már olvasható román nyelven. A Harmonia caelestis-t pedig a közeljövőben jelenteti meg románul a Curtea Veche kiadó. Mint…
dec. 6
20:56
Tarr Béla kikosarazta Herendit (Index)
Egy ideje mindenki azt figyeli, hogy a szemletanács új elnöke, Herendi Gábor épp hogy dönt a januárban kezdődő filmszemle lényegi kérdéseiben, illetve hogy gondolja meg magát.
dec. 6
21:08
Az "Új Magyarország - bennünk van" - Hol bennünk? (Spa Trend Online)
A hivatásos tévénéző-kritikus már-már szégyelli magát, amikor a legkézenfekvőbb témához, a reklámokhoz fordul. Mégis, vannak olyan esetek, amikor nem lehet nem szóvátenni egy-egy esetet.

2007. december 7. péntek

dec. 7
5:08
Úgy néz ki, ezt elmachinálták... (Spa Trend Online)
Meggondolta magát a szemletanács: az elnöki tisztet újonnan betöltő Herendi Gábor korábbi határozott kijelentésével ellentétben, miszerint nem óhajtják a Magyar Filmszemle nyitógálájának közönségét egy új magyar film vetítésével terhelni, a legfrissebb hírek szerint a szervezők mégis átgondolják a nyitófilm kérdését. Ez a fordulat azután került nyilvánosságra, hogy a szemletanács tagjai a napokban…
dec. 7
5:37
Kertész Imre felolvasóestje a Nemzeti Színházban (Spa Trend Online)
Öt éve ítélték oda a legrangosabb irodalmi elismerést, a Nobel-díjat Kertész Imrének. A jeles alkalomra felolvasóestet rendeztek a Nemzeti Színházban, ahol a könyvbarátok, a tisztelők között számos neves értelmiségi is helyet foglalt. Kertész Imre K. dosszié című könyvéből olvasott fel részleteket, amely életművének egy nagyon fontos fejezete, hiszen az irodalom, a művek és a sors számos kérdésére…
dec. 7
6:33
Grammy-díjak: minden idők legnagyobb melléfogásai - nézze meg! (Infostart)
Csütörtökön bejelentették az 50. Grammy-díjkiosztó jelöltjeit. Ennek alkalmából az amerikai Entertainment Weekly szaklap összeállította minden idők tíz legnagyobb melléfogását. A listával természetesen lehet vitatkozni, segítségül némi videót is mellékeltünk.
dec. 7
7:01
Jelenetek egy házasságból: Détár és Rékasi durva vitája (Infostart)
Az Ingmar Bergman azonos című filmjéből készült darab, a Jelenetek egy házasságból olyan házastársakról szól, akik csalódtak önmagukban, párjukban, és keresik a helyüket a világban. Olyan emberek ők, mint mi - mondta Détár Enikő színművész. A darabot december 8-án mutatják be a Madách Színházban.
dec. 7
7:13
Szerelmünk, Nógrád (Spa Trend Online)
Nógrád megyéhez kötődő személyiségek vallanak Nógrád-szeretetükről hol kritikus, hol szeretetteljes hangnemben a Nógrádi Falvak Tudásközpont Egyesület által kiadott Szerelmünk, Nógrád - Vallomások a vidékről című könyvben, amelyben közreadják többek között a közelmúltban elhunyt filmrendező, Gaál István, vagy a szlovákiai politikus, Csáky Pál gondolatait is.
dec. 7
7:18
Tízmilliárdot fizettek egy 8,3 centiméteres szobrocskáért (Infostart)
Egy aprócska mészkőfigura, amelyet egykor az ókori Mezopotámia területén faragtak, rekordáron, 57 millió dollárért (csaknem 10 milliárd forint) kelt el New Yorkban.
dec. 7
8:54
Újabb rejtélyeket fedeztek fel Da Vinci festményein (Infostart)
Újabb rejtett jeleket vélt felfedezni egy társaság Leonardo da Vinci festményein. Azt állítják: a Szent Grál mellett az ótestamentumi Jahve és más alakok is felfedezhetők a reneszánsz zseni alkotásain.
dec. 7
9:12
Avril Lavigne jövőre ismét Budapesten koncertezik (Spa Trend Online)
Avril Lavigne kanadai énekesnő jövő nyáron Budapesten koncertezik, Best Damn Thing című albumának turnéja keretében július 7-én lép fel a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán - tudatta a koncert szervezője, a Live Nation Hungary. A fiatal énekesnő 2005 májusában a Budapest Sportarénában mutatkozott be magyar rajongóinak.
dec. 7
10:55
Reggeli hírek: Neten a Szex és New York előzetese (Index)
New York esti látképe jobban néz ki, mint a csillivilli ruhákban pózoló Sarah Jessica Parker és örök barátnői a 2008-ban debütáló Szex és New York mozifilm trailerében.
dec. 7
10:58
Budapesten a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar - programajánló (Infostart)
Gazdag művészeti program várja a hétvégén a budapestieket, mások mellett fellép a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar.
dec. 7
12:25
Idén újra kiosztják a Füst Milán Jutalmat (Spa Trend Online)
András Sándor és Forgách András prózaíró kapja idén a Füst Milán Jutalmat, az elismerést pénteken adják át a Petőfi Irodalmi Múzeumban - tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóirodája. Az elismerést az író munkásságának szellemében született művek alkotóinak ítéli oda a kuratórium; a prózai testület elnöke Sándor Iván, tagjai Földényi F. László és Budai Katalin - tudatta a…
dec. 7
16:14
Bill Clintont és Jimmy Cartert Grammy-díjra jelölték (Spa Trend Online)
Grammy-díjra jelölték az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Barack Obamát, csakúgy mint legfőbb párton belüli vetélytársának, a jelöltségért folytatott versenyben jelenleg vezető Hillary Clintonnak a férjét, Bill Clinton volt amerikai elnököt. Egy másik amerikai ex-elnök, Jimmy Carter szintén a Grammy-jelöltek között szerepel. Valamennyien a hangos könyvek Grammyjére kaptak…
dec. 7
17:23
Herendiék megint tárgyalnak a nyitófilmről (Index)
A 39.

Keresés