Több százan gyűltek össze csütörtök este Bukta Imre performanszán a Műcsarnokban látható kiállításán. A művész ezzel az akciójával - és Fekete György elnöknek szóló, lapunk tegnapi számában ismertetett levelében - tiltakozott a Műcsarnok függetlenségének megszűnése ellen.
A világ tizedik legdrágább fotója lett Moholy-Nagy László 1925-ben készült, Fotogramm című munkája, amely 1 482 500 dollárért, átszámítva mintegy 320 millió forintért kelt el egy New York-i árverésen - közölte az MTI-vel a Mai Manó Ház.
Tiltakozók zavarták meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szombati közgyűlését, ahol többen egy transzparenst próbáltak kifeszíteni "Az MMA kirekesztő, a művészet szabad" felirattal.
Nagyszabású vizuális látványosságokkal tér vissza Peter Jackson rendező A hobbit - Váratlan utazás című új filmjével a többszörös Oscar-díjas Gyűrű-trilógia világához. A mese tökéletesített technikával folytatódik Ian McKellen és Martin Freeman főszereplésével. Jack Black élete legjobb alakítását mutatja a Berni, az eszelős temetős című komédiában, Richard Linklater rendezésében.
A Műcsarnok csak a képzőművészet előtt volt nyitott, most azonban a társművészeteknek is otthona lesz - jelentette ki Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a szervezet szombati közgyűlése utáni sajtótájékoztatón.
Polcz Alaine 2007-ben elhunyt pszichológusnő, írónő német nyelven idén tavasszal megjelent regényét, az Asszony a frontont méltatta vasárnapi kiadásában a Die Presse.
2012-ben végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Biró Marianna és Hamvay Péter kollégánk kapta az Év újságírója- díjat, Simon Zoltán rovatvezető a Fejtő Ferenc-díjat vehette át.
A válságban levő Európát megmentő alkotásoknak nevezte a mai magyar szépirodalom műveit Giorgio Pressburger író a vasárnapi Corriere della Sera napilapban.
Rekordáron, 240 millió forintért kelt Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festménye a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén.
Rekordáron, 240 millió forintért kelt Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festménye a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén.
Vastag Csaba és Kocsis Tibor után 2012-ben Oláh Gergő nyerte az X-Faktort, így egy éven át havi egymillió forintot, egy autót és egy luxusutazást is. Antal Tímea egy igazán szoros versenyben maradt alul Gergővel szemben, az év legjobb női hangja azonban így is az övé.
A Budapesti Fesztiválzenekar műsorfüzetén olvasható ez a rövid mondat: Minden koncert ünnep. Való igaz, a BFZ már jó ideje a világ tíz legjobb zenekara között van, miként vezető karnagyuk, Fischer Iván is méltó utóda a nagy magyar karmestereknek - Reiner Frigyesnek, Solti Györgynek, Széll Györgynek, hogy csak a leghíresebbeket említsük.
Alig fogalmazódtak meg komoly kritikák a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működésével kapcsolatban az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának hétfői ülésén, amelyen az előzetes napirenddel ellentétben mégsem tárgyalták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) működését.
Rosszkor mentem az ikladi otthonba, a lakók egy része ugyanis társuk temetésére utazott a fővárosba. De az otthon maradottak segítői megnyugtattak, hozzájuk nem lehet rosszkor érkezni. A régi famennyezetes parasztházban, a felújított, lakó és a különböző célra használt helyiségekben egy igazi "nagycsalád él": tizenkét különböző korú sérült ember, akik közül többen öleléssel fogadtak.
A nyolc magyar világörökségi helyszínt bemutató kiállítás nyílt a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ budapesti székházában.
Hárman kiléptek, a tagok negyven százaléka otthon maradt, az újonnan felvettek közül is kevesen mentek el a Magyar Művészeti Akadémia szombati közgyűlésére, ahol számos akadémikus bírálta Fekete György elnököt, s tüntetők zavarták meg az ülést. Fekete egy mondattal elintézte az ellenvetéseket.
Nem ment el tegnap Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának hétfői ülésére, így lekerült a napirendről az MMA működésének vizsgálata. Tegnap tovább folytatódott az MMA bomlása, kilépett Bukta Imre képzőművész, Novák Ferenc koreográfus és Korniss Péter fotóművész.
Törölték Quentin Taratnino új westernjének, valamint Tom Cruise akciófilmjének díszbemutatóját, és két tévés vígjátéksorozat epizódjait is levették a műsorról a connecticuti tragédia miatt az Egyesült Államokban.
A meglepetés elmaradt, vagyis a várakozásnak megfelelően Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház vezetője irányítja 2013. július 1-től a Nemzeti Színházat. Az átadást-átvételt Fekete Péter, a békéscsabai teátrum igazgatója koordinálja majd január 1.-től miniszteri biztosként, hogy mi lesz majd a feladata, azt még pontosan nem tudni.
Törőcsik Mari színművésznek ítélte oda elsőként a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság az általa alapított Szent-Györgyi Érmet az orosz és magyar kultúra közötti élő kapcsolat formálása terén kifejtett sok évtizedes művészi tevékenységéért.
Egy kulturális civil szervezet mellett tízen kaptak Nemzetiségekért Díjat, az idei elismeréseket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át kedden, a nemzetiségek napján a Parlamentben.
drMáriás könyvbemutatóján a lemondott Műcsarnok-igazgató, Gulyás Gábor beszélgetett a szerzővel az Alexandra pódiumon. DrMáriás a Gulyás Gábor által rendezett Mi a magyar? című Műcsarnok-beli kiállítás egyik alkotója volt, festőként.
Alföldi Róbert szerint szembe vagyunk köpve és hülyének vagyunk nézve. A Nemzeti Színház főigazgatója, akit jövőre Vidnyánszky Attila vált ezen a poszton, nem gratulált az új direktornak, és nem is fog, azt pedig nem érti, miért nem mondták meg neki egyenesen, hogy mást szeretnének.
Karácsony mindkét napján A kisfiú meg az oroszlánok című darabbal várja nézőit a Magyar Színház. A gyerekek az előadás szünetében a darab szereplőivel is találkozhatnak.
Életének 74. évében elhunyt Detrekői Ákos Széchenyi-díjas magyar geodéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt rektora - közölte honlapján az MTA.
Fekete György azt állítja egyik hivatalos önéletrajzában, hogy 1956-ben nemzetőr parancsnok volt, a következő évben pedig vizsgálati fogságba került. Ugyanakkor az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárának kutatók által hozzáférhető adatbázisában nincs 1932-es születésű Fekete Györgyre vonalozó adat, pedig ilyen esetekben dosszié képződött.
Hogyan is remélhetné a műemlékek barátja a hazai épített örökség sorsának jobbra fordulását, ha a róluk szóló könyvek kiadása is egyre nagyobb akadályokba ütközik?
Új Himnusz-felvétellel indul szombaton az M2 gyerekcsatorna első adásnapja, amelynek új produkciójában, a Mesebolt című műsorban színészek mesélnek a nézőknek.
Tanúvallomásokkal kezdte el a kihallgatásokat a Budapesti Rendőr Főkapitányság az Állami Operaház gazdasági ügyeiről. Ismeretlen tettes ellen, nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult meg a nyomozás.
A Budapest Bár, mely immáron ötödik éve a hazai zenei élet egyik legsikeresebb formációja, mára az egyik legismertebb magyar kulturális brand. Fellépéseiket több generáció élvezi: együtt jár gyerek, szülő és nagyszülő. Több tízezer eladott lemez, közel száz színházi előadás, számos ország - és külföldjáró koncertturné után a zenekar az Örömzene címmel megjelent riportkönyvvel, és december 30-án…
Világjáró vándor múzeummá lett, amit hat évvel ezelőtt, 2006-ban Zágrábban egy szakított szerelmespár alapított. Olinka Vistica filmproducer és egykori imádója, elválásakor úgy döntött, hogy nem haragban búcsúznak, hanem barátságban, szép emlékekkel.
A Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) és annak elnökét, Fekete Györgyöt felhasználva a kormány ellen indult "hecckampány" - áll abban a több MMA-tag, köztük Czakó Gábor író, Mezey Katalin költő, műfordító, Schrammel Imre keramikus, Somogyi Győző és Szemadám György festők által jegyzett nyilatkozatban, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Történelmet írt a Gangnam Style: a dél-koreai szám lett az első olyan klip pénteken, amelyet a YouTube videomegosztó portál felhasználói több mint egymilliárdszor néztek meg.
Czeizel Endrének A magyar költő-géniuszok sorsa címmel jelent meg vaskos kötete a Galenus Kiadónál. A neves orvos-genetikus szerint a költő-géniuszok a szó hétköznapi értelmében nem jó emberek. Átgázolnak a szerelmeiken, feleségeiken, családjukon, mindenkin, mert csak így tudják elérni, hogy azt az új eszmét, új költői világot, amit ők hoznak, elfogadja a társadalom.
Az úgynevezett II-es kategóriába sorolt zenekarok és VI-os kategóriába sorolt független színházak és táncegyüttesek teljes egészében megkapják a számukra korábban erre az évre megítélt támogatásukat, miután a kormány december 18-án döntött az október elején elfogadott költségvetési egyenlegjavító intézkedések módosításáról, tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma.