2007. június 13. szerda

jún. 13
0:24
Lékó a vb-címért küzdhet (Blikk)
A szegedi nagymester, Lékó Péter bejutott a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyének döntőjébe.
jún. 13
0:28
Zsiga Gyula új kézicsapatot épít a Fradinál (Blikk)
Budapest - Nem kell már kongatni a vészharangot, jövőre is lesz kézilabdacsapata a Ferencvárosnak. Ráadásul nem is akármilyen! Sokan aggódtak, hogy mi lesz a zöld-fehérekkel, miután Németh András és három meghatározó játékos, Kirsner Erika, Tóth Tímea és Katerina Mravikova is távozott.
jún. 13
0:32
Agárdon a Liverpool (Blikk)
Egészen hihetetlen, de a Liverpool a magyar futballban látja a még sikeresebb jövője felé vezető utat!
jún. 13
0:36
Létéért küzd a Postás (Blikk)
Budapest - Valóságos csodát tett a Postás női asztalitenisz-csapata azzal, hogy 39 év után letaszította a trónról az örökös bajnok Statisztikát. Az öröm pillanatait azonban mindenki másképp élte meg. Amíg a lányok és a szakvezetők a jól megérdemelt pezsgőt kortyolgatták, addig Rostás Gábor (47) klubelnök bánatában a kispad mögött egy fal mellett sírt.
jún. 13
0:40
Kiemelt a Debrecen a BL-ben (Blikk)
Debrecen - Kiemelték a Debrecen futballcsapatát, így először a Bajnokok Ligája második selejtező körében kell pályára lépnie.
jún. 13
0:44
Egy hétig a Margitszigeten lakik a Erdei (Blikk)
Magányosan és elszántan készül nyolcadik címvédő mérkőzésére Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú bokszvilágbajnoka.
jún. 13
0:48
Ferencváros: BL-csapatot ígér az angol befektető (Blikk)
Új stadiont és BL-szereplő futballcsapatot ígér a Ferencvárosnak a Bank of Scotland nevű pénzintézet és a Scarborough ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalat.
jún. 13
9:32
Fejenként 12,5 millió forintért bundáztak a Zaragoza játékosai? (Infostart)
A spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnapi zárófordulója előtt újra felvetődött: tisztességes-e egy csapatnak lelkesítő prémiumokat ajánlani - egy másik klub nevében. A szövetség azt állítja, nem ért egyet vele, de semmit sem tehet.
jún. 13
10:11
Rafinált tervvel tartanák az Arsenalnál Henry-t (Infostart)
Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger abban bízik, azzal tudja leginkább a klubnál marasztalni első számú sztárját, Thierry Henry-t, ha leigazolja a francia csatár barátját, a Juventustól távozó David Trezeguet-t.
jún. 13
10:13
Saját magát készítheti ki a Real Madrid (Infostart)
A Real Madrid hiába nyerné meg utolsó bajnokiját a Mallorca ellen, lehet, hogy mégsem lesz bajnok. Pedig minden szabály maradt a régiben - de a brazil szövetség megfenyegette a királyi klubot.
jún. 13
13:20
Zidane Beckhamnek szurkol (Infostart)
Zinedine Zidane a Real Madrid bajnoki címéért szorít, de elsősorban nem azért, mert volt klubjáról van szó, hanem hogy David Beckham győzelemmel búcsúzhasson a csapattól.
jún. 13
15:41
Igaly Diána olimpiai kvótát szerzett (Infostart)
Igaly Diána ötkarikás kvótát szerzett a lonatói olimpiai kvalifikációs sportlövő Világkupa-versenyen.
jún. 13
18:16
A nagyközönség előtt edzett Erdei és Blades (Infostart)
Amolyan utolsó közönségtalálkozóként nyilvános edzést tartottak a szombati profi bokszgála résztvevői. A legnagyobb érdeklődéssel természetesen Erdei Zsoltnak, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnokának a tréningjét követték figyelemmel a rajongók.
jún. 13
18:47
Új világcsúcs női 50 m pillangón (Infostart)
A svéd Therese Alshammar 25.46 másodperccel új világcsúcsot úszott női 50 méter pillangón Barcelonában.
jún. 13
20:03
"Szponzorgépek" a magyar labdarúgócsapatok támogatására (Infostart)
"Szponzorgépekkel" kívánja támogatni a magyar labdarúgócsapatokat két hajdúszoboszlói üzletember. Márton Lajos és Csendes Gábor arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a szerkezeteket vendéglátó-ipari egységekben helyeznék el. A bedobott pénzérmékért a szurkolók ajándéktárgyakat, a szerencsések meccsbelépőt, vagy még komolyabb nyereményeket kapnának.
jún. 13
20:18
Férfi vízilabda ob I: élvonalban maradt a Szentes (Infostart)
A Szentes idegenben is legyőzte 15-9 arányban a Neptunt a férfi vízilabda ob I rájátszásában a 11. helyért rendezett mérkőzésen, melynek tétje a bennmaradás volt.
jún. 13
21:16
Szávay kiütötte az első kiemeltet! (Infostart)
Szávay Ágnes bombameglepetéssel folytatta szereplését a 145 ezer dollár összdíjazású barcelonai salakpályás női tenisztornán, miután a nyolcaddöntőben valósággal kiütötte az első helyen kiemelt olasz Francesca Schiavonét.

2007. június 14. csütörtök

jún. 14
0:09
Idén bajnok lesz a Vasas? (Blikk)
A piros-kékeknek eddig 2002-ben és 2006-ban volt hasonló esélyük a trónfosztásra.
jún. 14
0:13
Élethalálharc az NB I-be kerülésért (Blikk)
Óriási izgalmak várhatók a labdarúgó-NB II Nyugati csoportjának utolsó fordulójában.
jún. 14
0:17
Laczkót 100 millióért vinnék (Blikk)
A Ferencváros futballistáját, Laczkó Zsoltot akarja megvenni a PAOK.
jún. 14
0:21
Benitez csodálja az agárdi focisulit (Blikk)
Az angolok büszkék rá, hogy mostantól közösen üzemeltetik az MTK-val az intézményt.
jún. 14
0:25
A zalai csapatot szerb edző hajtja (Blikk)
Megkezdte munkáját a Zalaegerszeg NB I-es focicsapatánál Szlavko Petrovics .
jún. 14
0:29
Belebukott Matthäus az őszinteségbe (Blikk)
Lothar Matthäus újra munkanélküli, egyáltalán nem szomorú emiatt.
jún. 14
0:33
Alonso kontra Hamilton (Blikk)
A múlt vasárnapi Kanadai Nagydíjig közösen vezették a világbajnoki tabellát, de Montrealban a címvédő csak a hetedik lett.
jún. 14
0:37
Igaly kijutott az olimpiára (Blikk)
Olimpiai bajnok sportlövőnk hosszú, gyakran kilátástalannak tűnő harcban megszerezte az indulási jogot.
jún. 14
0:41
NBA: arany küszöbén a Spurs (Blikk)
Cleveland - Nagyobb gond nélkül nyerheti meg negyedik bajnoki aranyát az NBA-ben a San Antonio Spurs kosárcsapata.
jún. 14
0:45
Bladesnek is odacsap Madár (Blikk)
A nyolcadik címvédő mérkőzésére készülő profi bokszvilágbajnok tegnapi nyilvános edzésén kézről kézre adták őt imádói.
jún. 14
0:49
Gyerekeket oktatott a versenyző (Blikk)
Talmácsi Gábor a világ egyik legjobb motorosa egy napra "oktatónak” állt.
jún. 14
0:53
Ferencváros: még a héten dönthetnek a befektetőről (Blikk)
Az elnökség szerdai ülésén kidolgozta azt a feltételrendszert, amelynek meg kell felelniük.
jún. 14
0:57
Csodát tett az ugandai válogatottal a volt FTC-tréner (Blikk)
Csodát tett az ugandai labdarúgó-válogatottal László Csaba, a Ferencváros és a Sopron korábbi vezetőedzője.
jún. 14
1:01
Mégsem jönnek a vb-első olaszok? (Blikk)
Budapest - Egyre bizonytalanabb az olasz labdarúgó-válogatott Magyarországra érkezése.
jún. 14
6:06
Összeállították a rémálomcsapatot (Infostart)
Bizonyos nevek hallatán kirázza a hideg az angol futballszurkolókat - azokról a játékosokról van szó, akik esetében az ablakon kidobott pénz erős eufemizmusnak tűnik. A Sun az utóbbi bő egy évtized legrosszabb szigetországi átigazolási alapján állított össze egy rémálomcsapatot.
jún. 14
8:45
Szinte egyszerre nősülnek a legnagyobb sztárok (Infostart)
Gondban az angol futballelit egy része: nem tudják, kinek az esküvőjén vegyenek részt a héten. Pénteken John Terry, szombaton Steven Gerrard, Gary Neville és Michael Carrick is megnősül. David Beckham tehetetlen.
jún. 14
9:23
A Milan megint reménykedik Ronaldinho megszerzésében (Infostart)
Trezeguet az Arsenalba, Milito a Juventusba, Suazo az Interbe készül, a Milan újra reménykedik Ronaldinho megszerzésében. Lendületben az olasz átigazolási piac.
jún. 14
12:41
Ismét izgalmas hajrá várható Angliában - nézze meg a sorsolást! (Infostart)
Bár csak szűk két hónap múlva kezdődik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a szurkolók már most elkezdtek számolgatni, ugyanis csütörtökön elkészítették a Premiership 2007-2008-as idényének sorsolását.
jún. 14
16:01
Hétvégén vár a Szigeti Sportvarázs (Infostart)
Sport- és környezetvédelmi napokat rendeznek péntektől vasárnapig a Margitszigeten. Az érdeklődők a Szigeti Sportvarázson kipróbálhatnak minden sportot, és találkozhatnak több olimpiai bajnokunkkal is.
jún. 14
20:24
A Milan bejelentkezett Ronaldinhóért: elképesztő pénzt ígérnek (Infostart)
Spanyol sajtóértesülések szerint a Milan 70 millió fontos (26 milliárd forintos), rekordajánlatot tett a Barcelonának Ronaldinhóért.
jún. 14
22:05
Kubica nem indulhat Indianapolisban! (Infostart)
Az orvosi konzílium a montreali bukás után nem engedélyezte Robert Kubicának az indulást a hétvégén az Egyesült Államok Forma-1-es Nagydíján. Az indianapolisi futamon a német Sebastian Vettel helyettesíti a lengyel pilótát.

2007. június 15. péntek

jún. 15
0:07
Massa és Räikkönen biztos az amerikai győzelemben (Blikk)
A legutóbbi két versenyen nem sok babér termett a Ferrari pilótáinak.
jún. 15
0:11
Polgárék újra együtt sakkoznak (Blikk)
A kétszeres olimpiai bajnok sakkozók ellen száz táblán lehet majd játszani.
jún. 15
0:15
Szávay Ági igazi ász lett (Blikk)
Fél év alatt 107 helyet lépett előre a világranglistán.
jún. 15
0:19
Igaly Diána kilőtte magát az olimpiára (Blikk)
A lonatói Világkupa-viadalon elért ötödik helyével végre ötkarikás indulási jogot szerzett.
jún. 15
0:23
760 millióval doppingol a Barcelona (Blikk)
Ha az ősi rivális győz vasárnap, akkor a katalánok hiába verik meg a Gimnasticot, nem lehetnek bajnokok.
jún. 15
0:27
Terry lakodalmán épít csapatot Abramovics (Blikk)
A Ligakupa- és a FA-kupa-győzelem ellenére több sztár is távozását fontolgatja.
jún. 15
0:31
Zöldasztalnál jut fel a Fradi az NB I-be? (Blikk)
Holnap kiderül, hogy a Ferencváros vagy a jelenleg 2 pont előnnyel vezető Nyíregyháza jut az NB I-be a Keleti csoportból.
jún. 15
0:35
150 munkás két és fél napig építi a ringet (Blikk)
Holnap este nyolcadik alkalommal próbálja megvédeni a WBO félnehézsúlyú világbajnoki övét profi bokszolónk, Erdei Zsolt.
jún. 15
0:39
Öt magyar lép ringbe szombaton (Blikk)
A főmérkőzést vívó Erdei Zsolt mellett négy öklözőnk is ringbe lép a rendezvényen.
jún. 15
6:33
Söpört a San Antonio (Infostart)
A San Antonio Spurs megnyerte Clevelandben az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság négy sikerig tartó döntőjének negyedik mérkőzését (83-82) is, és története során negyedszer hódította el a Larry O'Brien Kupát. A négy győzelemig tartó párharc végeredménye 4-0 a San Antonio javára.
jún. 15
16:29
Hatalmas botrány az angol élvonalban: sokkolták a Chelsea-t (Infostart)
Öt futballklubot és nyolc ügynököt nevezett meg az a bizottság, amely az angol élvonalban tapasztalható esetleges visszaéléseket vizsgálja. A klubok között szerepel az idén ezüstérmes, az előző két bajnokságot megnyerő Chelsea is.
jún. 15
17:48
Ferrari: fényévekre Alonsótól (Infostart)
A címvédő spanyol Fernando Alonso volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Forma-1-es Nagydíjának első szabadedzésén. A McLaren sztárját a német Nick Heidfeld (BMW) és csapattársa, az éllovas angol Lewis Hamilton közelítette meg a legjobban.

Keresés