A labdarúgó NB I 6. fordulójában tovább folytatódott a Ferencváros menetelése és a Videoton vesszőfutása: a Fradi ezúttal Debrecenben nyert rangadót, míg a fehérváriak az MTK vendégeként sem találtak magukra a Fáy utcában. A hazai élvonal legutóbbi fordulójában válogatott fotóit megtekintheti galériánkban!
Benjamin Lecomte-nak nem kezdődött jól a Lorient–Saint-Étienne (0–1) francia élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés. A hazaiak kapusa egy forgórúgással az első percben leterítette ellenfelét, amiért azonnal piros lapot kapott.
Mitch Holmberg személyében kanadai szélsőt igazolt a Fehérvár AV19: a 22 éves jégkorongozó a Volán Mol Liga-csapatát erősíti a következő szezonban – jelentette be hivatalos honlapján a fehérvári klub.
Az Orosz Jégkorongszövetség 80 ezer svájci frankos büntetést kapott a nemzetközi szövetségtől (IIHF) a Kanada elleni, 6–1-re elveszített májusi világbajnoki döntő után történtek miatt.
Alig kezdődött még el Pekingben az atlétikai világbajnokság, de a legnagyobb érdeklődéssel várt – és óriási versenyt hozó – döntőt már végigtombolhatták a drukkerek. Képeken Usain Bolt vasárnapi, 100 méteres síkfutásban aratott győzelme, valamint a vb első napjainak legjobb jelenetei.
Nico Rosberg egyetért Sebastian Vettellel, a Mercedes német pilótája szerint is elfogadhatatlan, hogy egy hétvégén két defekt is történt a Formula–1-ben.
Ebben az évszázadban a Lech Poznan még nem kezdte ilyen rosszul a lengyel labdarúgó-bajnokságot. Rosszabb rajtért az 1999–2000-es szezonig kell visszalapozni, a csapat akkor megrázóan gyenge szereplést követően ki is esett – ez derül ki a poznan.sport.pl statisztikájából.
Egyre inkább úgy tűnik, a Renault nem száll ki a Formula–1-ből, hanem gyári csapatot indít a jövőben. Erre utal az is, hogy B-tervet keres arra az esetre, ha nem sikerülne megegyeznie a Lotusszal a csapat felvásárlásáról. Vijay Mallya, a Force India csapatfőnöke és tulajdonosa elárulta, már nála is kopogtatott a francia vállalat.
A McLaren-istálló toronymagasan vezeti az F1-es idény rajtbüntetés-ranglistáját. Jenson Buttont és a Fernando Alonsót egyenként több rajthellyel sorolták vissza, mint a többieket összesen, a McLaren idei „termése” a többi csapat összbüntetésének majdnem háromszorosára rúg.
Korábbi hírünknek megfelelően a labdarúgó NB I-ben sereghajtó Békéscsaba másodedzője, Bücs Zsolt a napokban szerződést bont a csapattal. A Nemzeti Sport úgy tudja, Bücs az NB III Nyugati csoportjában szereplő III. ker. TVE vezetőedzője lesz, kétéves szerződést ír alá. Lapunk információja szerint a mai edzést már ő tartotta az óbudaiaknál.
José Mourinho fia, José Mário Mourinho Jr. egészen pontosan öt futballklub szurkolója. A 2000-es születésű fiú a Twitteren azt is elárulta, hogy miért.
A héten a playoffkör visszavágóival véget ér a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezősorozata, s kialakul a főtábla mezőnye. Monacóban – ezúttal már csütörtök este – megtartják a BL-csoportkör sorsolását. Az európai bajnokságokban a szeptember eleji Eb-selejtezők előtti fordulót rendezik meg, ez az oka annak, hogy egyik topligában sem csúszik át mérkőzés hétfőre. A hétvége slágermeccse az…
Egyre inkább úgy tűnik, a Renault nem száll ki a Formula–1-ből, hanem gyári csapatot indít a jövőben. Erre utal az is, hogy B-tervet keres arra az esetre, ha nem sikerülne megegyeznie a Lotusszal a csapat felvásárlásáról. Vijay Mallya, a Force India csapatfőnöke és tulajdonosa elárulta, már nála is kopogtatott a francia vállalat.
A Zenit labdarúgócsapata a hétvégén 2–0-s vereséget szenvedett az FK Krasznodartól, de úgy tűnik, ez nem vette el Hulk jókedvét. A Zenit brazilja a hét eleji edzésen betalált, és gólját nem mindennapi produkcióval ünnepelte meg. Önt mire emlékezteti Hulk gólöröme?
A Bursaspor vereséget szenvedett a Gaziantepsportól a török labdarúgó-bajnokság második fordulójának vasárnapi mérkőzésén, az új igazolás, Dzsudzsák Balázs játékával azonban elégedett volt a hazai közönség. Hogy miért? Csel, kötény, lövés és háborgás, íme, Dzsudzsák megmozdulásai a találkozón!
A szám kétszeres olimpiai bajnoka, a címvédő és 2009-es győztes Shelly-Ann Fraser-Pryce nyerte meg a pekingi atlétikai világbajnokság női 100 méteres síkfutó számát. A 10.76 másodperccel célba érő jamaicai mögött a második helyen az óriásit futó holland Dafne Schippers (10.81, holland országos csúcs), a harmadik helyen az amerikai Tori Bowie ért célba.
Lassan éledeznek az európai topligák, a hétvégén elrajtolt az olasz és a spanyol bajnokság is, a spanyolok azonban mégis egy magyar támadóról emlékeztek meg – Nikolics Nemanjáról.
Az Olympique Marseille kiütéses, 6–0-s sikert aratott hazai pályán a Troyes felett a francia élvonalbeli bajnokság (Ligue 1) 3. fordulójában. A második gólt a korábban a Real Madridban is megforduló Lassana Diarra szerezte fantasztikus lövésből.
Novak Djokovics a cincinnati tenisztorna döntője előtt egy kis szaxofon-leckét tartott rajongóinak. A szerb klasszis korábban Dubajban is bemutatta tudását a hangszeren. Erre szokták mondani: gyakorlat teszi a mestert.
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) közzétette a tornasportok olimpiai kvalifikációs rendszerének új (és várhatóan végső) változatát. Az augusztusi változtatások ritmikus gimnasztikában magyar szempontból kifejezetten kedvezők.
Újabb játékossal bővült a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatának kerete: a mindössze húszéves, a kontinens egyik legnagyobb tehetségének tartott center, Dragana Sztankovics is Roberto Hernandez együtteséhez igazolt.
A Nemzeti Sport Online információi szerint a Videoton kerete hétfőn két labdarúgóval gazdagodik: az NB I-ben rosszul kezdő címvédő szerződteti a kapus Kovácsik Ádámot és a középpályás Pölöskei Zsoltot.
Sergio Ramos szerint a Real Madridnak nincs szüksége új támadó szerződtetésére. A királyi gárda védője a Sporting Gijón elleni gól nélküli döntetlen ellenére sem változtatna a kereten.
Száztizenhatan indultak, Rózsa Csilla holtversenyben a 26. helyen végzett a női golfozók második számú európai profi körversenyének (LET Access Series) hétvégi svédországi viadalán.
A szlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ján Kozák kihirdette 24 fős keretét a Spanyolország és az Ukrajna elleni szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkre. A 61 éves szakember Stanislav Sestáknak, a Ferencváros támadójának, valamint Peter Pekaríknak, a Dárdai Pál által irányított Hertha középpályásának is meghívót postázott.
Kozák Danuta és Szabó Gabriella az M4 SPORT délutáni, visszatekintő műsorában elmondta, hogy nagy nyomás nehezedett rájuk, hiszen mindenki őket tartotta esélyesnek a női 500 méteres páros előtt. Számukra különleges ez aranyérem, hiszen több év kihagyás után ültek be újra egy hajóba, ám a barátságuk sohasem szakadt meg.
A férfi versenyeket szervező ATP felfüggesztett büntetéssel sújtotta az ausztrál Nick Kyrgiost, aki a montreali tenisztornán a pályán és az öltözőben is nézeteltérésbe keveredett Stan Wawrinkával.
Karim Benzema az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetében véget vetett a találgatásoknak, mely szerint az Arsenalban folytatná a pályafutását, és leszögezte, marad a Real Madridnál.
A Tour de France-on a sprintbefutóknál rendre éppen hogy lemaradó szlovák Peter Sagan nyerte meg a Vuelta a Espana kerékpáros körverseny harmadik, hétfői szakaszát.
Diego Costa góllal és gólpasszal vette ki a részét a Chelsea West Bromwich Albion elleni 3–2-es győzelméből. A spanyol csatár a gólja előtt elképesztő távot futott le. Íme!
Thomas Müller nemcsak kiváló labdarúgó, de egy nagy viccmester is. A Bayern München labdarúgója az edzéseken, a meccsek előtt és után örömmel mókázik csapattársaival vagy akár mások kárára is. De néha a társak is bakiznak. Ezekből készített összeállítást a bajor csapat hivatalos televíziója. Íme!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha vezetőedzője, Dárdai Pál a Kickernek elmondta, a másodosztályú Nürnbergtől érkező Niklas Starkra már a mostani szezonban kulcsszerep hárulhat a berlini csapatban.
A labdarúgó NB III-ban szereplő Cigánd a mai napon súlyos fegyelmezetlenség miatt szerződést bontott Csorba Szabolccsal, aki a nyáron Bangladesből érkezett a borsodiakhoz – számolt be róla a klub honlapja.