A Magyar Atlétikai Szövetséget nem értesítették azokról a hírekről, amelyek szerint ötezer atlétából nyolcszáz esetében bukkantak doppinggyanús értékekre az ellenőrök. Gyulai Márton, a szervezet főtitkára arról is beszélt, hogy ha csak a hírek fele igaz, az nagy baj, utána kell járni.
Hosszú Katinka nem igazán emlékszik a 200 m vegyes döntőjére – amit világcsúccsal nyert meg –, és a győzelem után arról beszélt, hogy számára a világcsúcs többet jelent az aranyéremnél. Az 50 m pillangón holtversenyben vb-bronzérmes Cseh László elárulta: a mai napig nem tudja, hogyan kell egy jó ötvenes sprintet leúszni.
Az olimpiai bajnok Egyesült Államok és az Európa-bajnoki ezüstérmes Hollandia is elődöntőbe jutott hétfőn a kazanyi világbajnokság női vízilabdatornáján.
A kitzbüheli férfi tenisztornán nem volt szerencséjük a kiemelteknek, a spanyol Albert Ramost az argentin Diego Schwartzman, az argentin Juan Mónacót pedig a csukó sérülés – pedig 6:2-re megnyerte az első szettet, a másodikban pedig 1:1-re állt a holland Robin Haase ellen – győzte le.
Pietro Tomaselli neve egyre sűrűbben járja az internetet. A kilencesztendős belga cselkirályt 2014-ben ismerte meg a világ, miután egyik videója futótűzként elkezdett terjedni a YouTube-on. A fiatal tehetséget tavaly láncolta magához az AS Roma, a videói pedig újra elkezdték bejárni a világot. Nem meglepő módon az olasz fővárosban már az „új Tottiként” emlegetik…
Mint megírtuk, hétfőn, tíz órától megkezdődött a jegyárusítás a szeptember 4-i (20.45, Üllői út) Magyarország–Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre. Az érdeklődés hatalmas volt, a szurkolóknak azonban rossz esetben órákat kellett várakozniuk arra, hogy megvehessék a belépőket. Az MLSZ online jegyértékesítő rendszere a hatalmas túlterhelés miatt összeomlott, a szövetség elnézést kért a…
A montenegrói Szutjeszka Niksicsben folytatja pályafutását Vukasin Polekszics, aki ma egyéves szerződést írt alá régi-új klubjával. A 32 éves, 33-szoros válogatott labdarúgó több magyar klubban megfordult, legutóbb a Pécsi MFC-ben védett.
Olasz Annának nehéz lehetett feldolgoznia a kazanyi vizes világbajnokságon a 10 kilométeres versenyt. Risztov Éva tizedikként még éppen kvótát szerzett a riói olimpiára, míg a 11. Olasz éppen nem. Ráadásul ilyesmi már nem először fordult elő vele. A két sportolóval az NSO Tv beszélgetett hazaérkezésükkor.
Egyesült Államok–Ausztrália és Olaszország–Hollandia elődöntőt rendeznek majd a Kazanyban zajló vizes világbajnokság női vízilabdatornáján. Az 5–8. helyért tartó versengés párosítása: Spanyolország–Kína és Görögország–Oroszország.
Az Olympique Lyon labdarúgócsapata hétfő este az elnöki elismerés után hivatalosan is bejelentette, hogy a Manchester United védője, Rafael a klubnál folytatja a pályafutását. A brazil hátvéd négyéves szerződést írt alá új csapatánál.
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában is magyar játékosai nélkül játszotta a lipcsei csapat. Az RB Leipzig a nyitó kör győzelme után úgy végzett 2–2-re a Greuther Fürth-tel, hogy kétszer egyenlített a mérkőzés során. Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt nem volt cselekvő részese a meccsnek: előbbi az eltiltását tölti, míg utóbbit nem nevezte Ralf Rangnick vezetőedző a…