A csoportkör hatodik fordulójának keddi játéknapján újabb hat csapat jutott be a nyolcaddöntőbe. Már csak 2 gárdának van hely a legjobb tizenhat között.
Gokartozással melegítettek a nagy hagyománynak örvendő TOP50 díjátadó gálára a toppilóták. Az Autósport és Formula Magazin eseményén a legjobb magyar pilótákkal az autós újságírók is összemérhették tudásukat.
Kőkemény harcosok alkotják a Hámori famíliát, hiszen szeptemberben előbb a családfő, József veterán birkózóbajnoki aranyérmet szerzett, majd az előző hétvégén Luca leánya és Ádám fia bokszbajnok lett.
Az Ajax vezetőedzője keserű csalódásként éli meg, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája előző idényében elődöntős csapatának a 2019/20-as kiírásban nem sikerült bejutnia a nyolcaddöntőbe.
Az orosz elnök szerint a Wada döntése ellentétes a Olimpiai Chartával, és Oroszországnak minden alapja megvan arra, hogy a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz forduljon.
A Wtcr szezonzárójára Malajziában kerül sor. Az egykori Forma-1-es versenypálya nem ismeretlen a mezőnynek, bár még csak tesztelés során találkoztak a sepangi aszfaltcsíkkal. Információk és érdekességek egy helyen.
A Napoli bejutott a Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőbe, de ott már nem az olasz szakember ül majd a kispadon: a Genk elleni 4-0-s siker után két órával menesztette az öntörvényű klubelnök, Aurelio De Laurentiis.
A szakvezető nem csinál kabinetkérdést abból, hogy többen – így Milák mellett Verrasztó Dávid és Evelyn vagy Burián Katalin – kihagyta a glasgow-i Eb-t.
Svédország 26-23-ra kikapott Montenegrótól a Japánban zajló női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, ezért egyelőre nem dőlt el, hogy a magyar válogatott részt vehet-e az olimpiai selejtezőtornán.
Az Újpest bejutott a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, a Debrecen viszont tizenegyespárbajban alulmaradt a nyolcadik forduló múlt hétről szerdára halasztott mérkőzésén.
Mindössze két csoportban maradt még nyitott kérdés a továbbjutókat tekintve a labdarúgó Bajnokok Ligája ma esti programjában. A Dinamo Zagreb és a Sahtar eredményétől függ, hogy mind a tizenhat helyet elviszik-e a nyolcaddöntőben a „topligák”.
A Babos Tímea, Kristina Mladenović duó 2019-ben előbb döntőt játszott az Australian Openen, majd a Roland Garroson diadalmaskodott, később pedig megvédte címét az évzáró világbajnokságon.
Akár Hamilton-Verstappen-Leclerc-Vettel négyes versenyfutás is kialakulhat a 2020-as Forma-1-világbajnoki idényben - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában a szakkommentátor. Úgy látja, a jövő év teljességgel átmeneti lesz, ami komoly próbára teszi az egyes csapatok háttérben lévő erőforrásait.
Az Újpest bejutott a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, a Debrecen viszont tizenegyespárbajban alulmaradt a nyolcadik forduló múlt hétről szerdára halasztott mérkőzésén.
Ebben a kiélezett helyzetben mindkét félnek mentálisan és csapatként is helyt kell állnia – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az ukrán szakember, aki kifejtette, nem igazán hisz az esélyesség fogalmában.
Az Újpest bejutott a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, a Debrecen viszont tizenegyespárbajban alulmaradt a nyolcadik forduló múlt hétről szerdára halasztott mérkőzésén.
Gennaro Gattusót, az egykori kiváló válogatott labdarúgót szerződtette vezetőedzőnek szerdán a Napoli az egy napja elbocsátott Carlo Ancelotti helyére.