2007. december 16. vasárnap

dec. 16
11:10
Időközi választást tartanak két településen is (HírTV)
Két baranyai településen is időközi választást tartanak. Töttösön az előző városvezető lemondása miatt kell újra polgármestert választaniuk a helyieknek.
dec. 16
11:12
Roma napló 24. (Gondola)
A két kis cigány kislány képét őrizném meg a rorátéról, akik szép ruhájukban a bejáratnál álltak meg, talán egy új élet küszöbén, nekik ez mintha már karácsony lett volna.
dec. 16
11:17
A dollárhoz való ragaszkodás (Kripto Akadémia)
Az Öböl menti arab államok esetleg készek valutáik felértékelésére, derült ki nyilatkozatokból. Az Egyesült Arab Emírségek jegybanki kormányzója viszont nem támogatja azt a megoldást, hogy a térség valutáinak árfolyamát ne a dollárhoz, hanem egy valutakosárhoz kössék.
dec. 16
11:21
UNESCO: A globalizáció kihívást jelent a kulturális sokszínűség számára (Gondola)
Az egyezményben olyan alapértékeket rögzítenek az alkotók, amelyek minden jóakaratú ember számára követendők és követnivalók: „Mivel a kultúra a fejlődés egyik alapvető mozgatórugója, a fejlődés kulturális vonatkozásai ugyanolyan fontosak, mint a gazdaságiak." Az elmúlt időszak döntései nem tükrözték ezt az alapvetést.
dec. 16
11:26
„A kórházi ellátás túlzottan költségvezérelt lett” (HírTV)
A páciensek ma már fogyasztóként jelennek meg, ugyanakkor igényeik megfelelő kielégítésének hátterét az orvosok nem érzik biztosítottnak - derül ki a GfK LHS Healthcare betegellátást az orvosok szemszögéből felmérő aktuális kutatásának eredményeiből.
dec. 16
11:37
Folytatódnak a tárgyalásokat a MÁV-nál (HírTV)
Délután folytatódnak a tárgyalások a szakszervezetek és a MÁV között a holnapi sztrájk alatti elégséges szolgáltatásokról. Már három egyeztetés is volt, eddig azonban nem tudtak megállapodni a munkabeszüntetés alatt közlekedő vonatok számáról.
dec. 16
11:43
Halálos baleset miatt félpályás útlezárás van a 61-es úton (Gondola)
Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült abban a balesetben, ami vasárnap reggel történt Fejér megyében Cece és Simontornya között - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...
dec. 16
11:53
Tarlós azokról, akik megvásárolják "Lenin politikai hőskölteményeit" (Infostart)
A Fidesz felmérése szerint az emberek több mint háromnegyede nem kér a több-biztosítós rendszerből, mondta Tarlós István, a nagyobbik ellenzéki párt népszavazási kampányának vezetője.
dec. 16
11:53
18 ezren tüntettek a növekvő árak ellen Brüsszelben (HírTV)
Brüsszelben szombaton 18 ezren tüntettek a növekvő üzemanyag-, áram- és élelmiszer-árak miatt. A szervezők szerint a tüntetésre több ezren nem jutottak el a vasúti dolgozók sztrájkja miatt.
dec. 16
11:53
Fidesz: a többség nem akarja a több-biztosítós rendszert (Gondola)
Egy Fidesz által elkészíttetett felmérés szerint a megkérdezettek 76,3 százaléka nem akarja, hogy az Országgyűlés hétfőn megszavazza az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot - mondta...
dec. 16
11:59
Álkormányt fedtek fel Indiában (HírTV)
Álkormányhivatalt lepleztek le Indiában: az iroda húsz főt foglalkoztatott, adót szedett be, köztisztasági feladatokat látott el, valamint születési és halálozási anyakönyvi kivonatokat adott ki.
dec. 16
12:09
Támadás a sötétben: "Azt hittem, hogy meghalok" (Infostart)
Cápa támadt egy úszóra Ausztrália egyik legfelkapottabb turistacélpontjánál, Bondi Beach-nél.
dec. 16
12:09
Csecsen lázadók és rendőrök csaptak össze Groznijban, 5 halott (Gondola)
Négy csecsen lázadó és egy rendőr életét vesztette vasárnap hajnalban egy grozniji tűzharcban - jelentették orosz tájékoztatási eszközök. Három férfi és egy nő fegyveres ellenállást tanúsított...
dec. 16
12:25
Kovács elégedett: "Az állampolgárok részt vehetnek a jogalkotásban" (Infostart)
Az Európai Unió 27 tagországának vezetői által aláírt Lisszaboni Szerződés egyik hozadéka lehet, hogy a közösség foglalkozik majd a globális kihívások kezelésével, valamint az integráció elmélyítésével - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa.
dec. 16
12:26
„Nem utal semmi arra, hogy az adott szervezet bántalmazta Csintalant” (+videó) (HírTV)
E-mailben vállalta magára Csintalan Sándor megverését egy magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljutatott elektronikus levélben. A budapesti rendőrfőkapitány szerint azonban semmi nem utal arra, hogy ugyanazok bántalmazták volna Csintalant, akik októberben két szocialista politikus házát támadták meg Molotov-koktéllal.
dec. 16
12:32
Uniós védettséget kapott a téliszalámi (Piac és Profit)
Felkerült a védett származási helyű termékek uniós listájára a szegedi téliszalámit. Ezen összesen mintegy nyolcszáz cikk szerepel, de ez az első magyar.
dec. 16
12:37
Tarlós: A társadalom elveti a több-biztosítós rendszert (HírTV)
Egy felmérés szerint a megkérdezettek 76,3 százaléka nem akarja, hogy az Országgyűlés hétfőn megszavazza az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot - mondta sajtótájékoztatóján Tarlós István.
dec. 16
13:00
Szemétgyújtogatások Nápolyban (Kripto Akadémia)
Legalább száz alkalommal riasztották a tűzoltókat az elmúlt 24 órában Nápolyban és környékén, ahol egymás után gyújtották fel a szemétkupacokat. A dél-olaszországi város lakói már nem először folyamodnak kétségbeesésükben ehhez a módszerhez, hogy így hívják fel a figyelmet Nápolyt immár tűrhetetlenül elborító szemétre, a szemétszállítás hosszú idők óta rendezetlen problémáira. A városközpontot sem…
dec. 16
13:09
"Kodály összefonta az énekelt és beszélt anyanyelvet" (Infostart)
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság megemlékezést tartott Kodály Zoltán sírjánál, a Farkasréti temetőben a zeneszerző 125.születésnapja alkalmából. Ezzel a kettős évforduló - 40 éve halt meg Kodály - tiszteletére rendezett jubileumi év a záráshoz érkezett.
dec. 16
13:09
Átvették a felügyeletet a britek Bászrában (HírTV)
Az iraki erők hivatalosan átvették a felügyeletet a britektől a déli Bászra tartományban vasárnap. A hatalomátadás lehetővé teszi, hogy Nagy-Britannia jelentősen csökkentse Irakban állomásozó haderejét.
dec. 16
13:14
Hobo: Megmaradni a kulturális mocsok ellenére (Infostart)
December elején jelent meg - hétéves szünet után - a Hobo Blues Band új albuma Senkifalva címmel. Földes László azt mondja, hogy olykor-olykor a szövegek eltalálják a saját korukat, és igazán érzékletessé válnak. A zenész úgy érzi: ez az album ilyen, és ennek megszületéséhez kellett a hosszú "várakozás".
dec. 16
13:21
Észak-Iraki kurd településeket bombázott a török légierő (HírTV)
A hadsereg szerint 8 gépük olyan hegyi falvak ellen hajtott végre támadásokat, ahol a kurd munkáspárt fegyveresei rejtőztek.
dec. 16
13:23
Hazaküldtek egy moldvai oknyomozó újságírót Moszkvából (HírTV)
Visszafordítottak egy oknyomozó újságírót a moszkvai domogyedovói reptérről - jelentette az Új Idők című orosz hírmagazin vasárnap, amelynek Natalija Morar dolgozott. A moldovai újságírónőnek az orosz belbiztonsági erők nem indokolták meg, hogy miért nem engedik be az országba.
dec. 16
13:26
Halálos baleset: kamionnal ütközött a személyautó (HírTV)
Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült abban a balesetben, ami vasárnap reggel történt Fejér megyében, Cece és Simontornya között.
dec. 16
13:32
A 108 éves Milan újra a csúcson - videó (Infostart)
A labdarúgó Bajnokok Ligája címvédője, az olasz AC Milan negyedszer szerezte meg a klubvilágbajnoki trófeát, miután a jokohamai döntőben 4-2-re győzött Dél-Amerika bajnoka, az argentin Boca Juniors ellen. A győzelmet igazán emlékezetessé teszi, hogy a Milan éppen ma ünnepli alapításának 108. évfordulóját.
dec. 16
13:32
James Bond-kurzus indul januártól (HírTV)
A legnagyobb walesi egyetem januártól James Bond-kurzust indít, amely a brit kém több mint 50 évnyi "karrierjét" tette meg fő témájának. A cardiff-i egyetem egy szemeszternyi tanfolyamán először irodalmi, majd társadalmi és politikai szövegkörnyezetbe kívánja helyezni a brit 007-es ügynököt, az Ian Fleming író által 1952-ben teremtett és világhírűvé vált James Bondot.
dec. 16
13:43
Demszky Gábor és Horn Gábor a schengeni határnyitásról beszélt (Gondola)
A schengeni határnyitás jelentőségéről, s a rendszerváltás előtti utazási korlátozásokról beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján Horn Gábor és Demszky Gábor Budapesten. Horn Gábor (SZDSZ), a...
dec. 16
13:45
A szocialista frakció megszavazza az egészségbiztosítási törvényt (Gondola)
Az MSZP-frakció hétfőn azért szavazza meg az egészségbiztosítási törvényt, mert igent mond a szolidáris, egységes egészségbiztosításra, amely megőrzi a nemzeti kockázatközösséget és olyan...
dec. 16
13:48
A Tata viheti a Jaguart és a Land Rovert (Infostart)
A Ford nagy valószínűséggel az indiai Tata csoportot választja két luxusmárkája, a Jaguar és a Land Rover vevőjeként - írta a Sunday Times.
dec. 16
13:49
A reptéren is sztrájkolnak hétfőn (HírTV)
Ferihegyen is sztrájkba lép hétfőn két szakszervezet a LIGA által szervezett országos munkabeszüntetéskor. A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (ELDSZSZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) jelezte, hogy csatlakozik a sztrájkhoz.
dec. 16
13:49
Sztrájk - Csak kisebb késések várhatók Ferihegyen (Alternatív Energia)
Csak kisebb késések várhatók Ferihegyen hétfőn reggel a tervezett sztrájk miatt - közölte vasárnap az MTI-vel a Budapest Airport szóvivője. Szollár Domokos elmondta: a ferihegyi repülőtéren két szakszervezet jelezte, hogy csatlakozik a hétfő reggeli sztrájkhoz; 7 és 9 óra között az üzemanyag-kiszolgálók és az üzemeltetés egy része szünetelteti a munkát, ebben az időben összesen 37 járat…
dec. 16
13:51
Magára vállalta egy szervezet Csintalan Sándor megverését (Alternatív Energia)
Magára vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljuttatott elektronikus levélben - adta hírül a televízió internetes oldala vasárnap. A rendőrség ellenőrzi a levél valóságtartalmát.
dec. 16
13:59
Nyíregyházán megfagyott két hajléktalan (HírTV)
Két hajléktalan ember fagyott meg szombaton Nyíregyházán. A hajléktalanok holttestét a járókelők találták meg a szabolcsi megyeszékhely egyik belvárosi utcájában.
dec. 16
14:00
Romániában környezetszennyezési adónak nevezik át regisztrációs adót (Adózóna)
A gépkocsik okozta környezetszennyezési adónak nevezi át a román kormány a regisztrációs adót, miután egy román bíróság diszkriminálónak nevezte a használt autók forgalomba iratása után fizetendő illetéket.
dec. 16
14:01
Nyolcadik lett a magyar kézilabda válogatott (HírTV)
Nyolcadik lett a magyar női kézilabda válogatott a franciaországi világbajnokságon. A csapat a hetedik helyért játszó helyosztón 37-36-ra vesztett Angola ellen vasárnap délelőtt.
dec. 16
14:05
A Liga nem enged: holnap megbénulhat az ország (Infostart)
A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására általános országos sztrájkot indít határozatlan időre.
dec. 16
14:05
Magyar döntősök az úszó Európa-bajnokságon (HírTV)
Utolsó napjához ért vasárnap a debreceni rövidpályás úszó Európa-bajnokság. A zárónapon Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a 400 méteres vegyesúszás döntőjébe. Lemaradt viszont a fináléról Jakabos Zsuzsanna, aki a 14. helyen végzett.
dec. 16
14:06
Miért mennek a multik Hollandiába? (Adózóna)
Ha Hollandiában élsz, akkor rezidens adófizetőként tartanak számon. Ha külföldön élsz, de Hollandiában teszel szert jövedelmedre, ami persze Hollandiában adóköteles, akkor nem rezidens adófizető vagy. Bármelyik eset is fordul elő, köteles vagy holland jövedelemadót fizetni!
dec. 16
14:09
Lost: eltűnnek? (Privátbankár)
A Lost-Eltűntek című sorozat nyolc hónapos szünet után január végén tér vissza ismét az amerikai képernyőkre
dec. 16
14:10
Hétfőn országos sztrájkot indít a Liga és a Munkástanácsok (Gondola)
A Liga szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására december 17-én, hétfőn általános országos sztrájkot kezdenek határozatlan időre - mondta Gaskó István...
dec. 16
14:26
Három Molotov-koktélt dobtak Kóka János épülő házára (Infostart)
Ismeretlenek feltehetően három Molotov-koktélt dobtak Kóka János szabad demokrata pártelnök épülő házára a Normafánál szombatról vasárnapra virradóan.
dec. 16
14:26
Exkluzív interjú Németh Andrással: "Ez szégyen!" (Infostart)
Szégyennek nevezte a magyar női kézilabda-válogatott szakvezetője, hogy az együttes az Angola elleni kudarccal csak a nyolcadik helyen végzett a franiaországi világbajnokságon. Németh András az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában azt is érzékeltette, hogy valamiféle változás sem elképzelhetetlen. Sinka László, a magyar szövetség főtitkára szerint nem kizárt, hogy a szakvezető feláll, bár a…
dec. 16
14:26
Parlamenti Gyermekkarácsony (Gondola)
Nyolcszáz általános iskolás - állami gondozottak, hátrányos helyzetű, fogyatékos és nagycsaládban nevelkedő gyermekek, valamint 350 nemzetiségi kisiskolás - érkezett vasárnap délelőtt az ország...
dec. 16
14:26
Klubvilágbajnok lett az AC Milan (HírTV)
Az olasz AC Milan labdarúgócsapat nyerte meg vasárnap a klubvilágbajnokságot, miután 4-2-re legyőzte az argentin Boca Juniors-t.
dec. 16
14:29
Cini külföldön milliókat keres (Blikk)
TÁRNOK – Pénteken itthon ünnepelte 60. születésnapját, a karácsonyt is Tárnokon tölti, de a két ünnep között Zalatnay Sarolta újra Angliába utazik, ahol sikerrel jelent meg válogatásalbuma. Külföldi fellépései is gyűlnek, jövőre pedig nemzetközi turnéra indul. Másfél évvel a letöltött szabadságvesztés után a legendás énekesnő újra révbe ér.
dec. 16
14:32
Molotov-koktélt dobtak Kóka János házára (Blikk)
dec. 16
14:36
Egyre sötétebb kilátások (Piac és Profit)
Nem lesz 1,9 százalékos GDP-növekedés az Egyesült Államokban, és az EU sem tartja majd a 2,1 százalékos növekedési előrejelzést - mondja az IMF.
dec. 16
14:37
Molotov-koktélt dobtak Kóka épülő villájára (HírTV)
Molotov-koktélt dobtak szombatról vasárnapra virradóra Kóka János épülő villájára Budapesten. Információk szerint három, gyúlékony folyadékkal töltött palackot dobtak az épületre. Senki nem sérült meg, anyagi kár keletkezett.
dec. 16
14:42
Plüssmackók az életért és a mentőkutyákért - képek (Infostart)
Szombaton kezdődött és december 23-ig tart a "Maciakció" - együtt az emberi életért elnevezésű jótékonysági kezdeményezés a Magyar Kerekasztal Egyesület szervezésében az egyik fővárosi bevásárlóközpontban.
dec. 16
14:42
Pedofil razziák Spanyolországban (Gondola)
A gyermekpornográfia haszonélvezői és használói ellen indított razziasorozatban 63 embert vett őrizetbe a spanyol rendőrség vasárnapi madridi bejelentése szerint. Az összesen öt akciót...

Keresés