Az MSZP-frakció tagjai lelkiismeretük szerint szavaznak az ombudsmanjelöltekről - jelentette be Mesterházy Attila, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, a képviselőcsoport ülése után újságíróknak. A szocialista frakció döntése szerint nem lesz kötelező szavazás az adatvédelmi biztosnak jelölt Péterfalvi Attiláról, illetve a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának…
A MÁV és a MÁV-START ZRt. kérelmet nyújtott be hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz a VDSZSZ által a megkezdett határozatlan idejű sztrájk jogellenességének megállapítása érdekében - közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Egyedül a Vasi Volán Zrt. Szombathely és Sárvár között közlekedő járatain volt szükség többlet buszok beállítására a vasutassztrájk miatt megnövekedett utasforgalom kiszolgálása érdekében az MTI helyi tudósítóinak jelentései szerint. Benkő Tibor, a részvénytársaság forgalmi üzletág-igazgatója közölte, hogy az említett járatot leszámítva az utaslétszám nem emelkedett meg jelentősen.
A munkaadói járulékok 8-10 százalékos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése - ez a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) hétfői ülésén...
A Fővárosi Főügyészség a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatását kezdeményezi, mivel az megszegte az egyesületekre vonatkozó törvényt – erősítette meg Morvai Attila, az ügyészség sajtószóvivője a Magyar Nemzet Online-nak a hírt.
Alighanem negatív rekordot állított fel az SSC Stubersheim labdarúgócsapata, amely rúgott gól nélkül és 151 kapott találattal sereghajtó a német nyolcadik osztályban. Az Ulm melletti városka...
Rendkívüli felmondással szüntették meg a szakszervezeti vezető munkaviszonyát a Kapos Volán Zrt.-nél. A Somogy Megyei Bíróság ítéletében jogellenesnek találta a Közúti Közlekedési Szakszervezet Somogy megyei szervezetének október 30-ára meghirdetett két órás sztrájkját.
A Kapos Volán Zrt. vezetése eljárást indított Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) somogyi szervezetének elnöke, az október 30-i, jogellenesnek bizonyult sztrájk szervezője ellen....
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 7,50 százalékos szintjén hétfői ülésén. A kamat szinten tartása megfelel az elemzői várakozásoknak.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 7,50 százalékos szintjén. A kamat szinten tartása megfelel az elemzői várakozásoknak.
Várhatóan január első felében írja ki a Budapesti Közlekedési Zrt. a pótdíjtartozások eladására a közbeszerzési eljárást - tudatta a közlekedési társaság sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel. A BKV...
Az MNB ma a várakozásoknak megfelelöen 7,50%-on hagyta alapkamatát. A hét elején erösödést mutat az EUR-HUF, de alig reagált a hírre. Ha nagy mértékben gyengül a forint, az arra ösztönözheti a bankot, hogy 2008 elsö negyedévében megemelje alapkamatát. A devizapárt 254,50-en jegyzik. Támogatás 256,36-nál, ellenállás pedig 252,65-nél található. In-GFX
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) tervezett felvásárlásai jelentős előrehaladásáról fog beszámolni csütörtökön, mondta a cég szóvivője. A CEZ felügyelőbizottsága várhatóan csütörtökön hagyja jóvá a M...
A Procter & Gamble-nek (P&G) készített Secretjewel kampánnyal a Eurobest bronzdíja után Grand Cristalt nyert a Leo Burnett a franciaországi Méribel reklámfesztiválon. Az ügynökség két másik kampánya is shortlistes lett a versenyen.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter átadta az idei Kármán Tódor-díjakat. Az elismerést azok a magán-illetve jogi személyek kapták, akik, illetve amelyek kiemelkedő támogatást nyújtottak általános iskolai tanulóknak, felsőoktatási hallgatóknak, oktatóknak és oktatási intézményeknek. Ugyancsak fontos szempont volt, hogy a vállalkozások miként segítik - ösztöndíjakkal, együttműködési…
A Unicef spanyol bizottsága egy olyan tanács megalakulását sürgeti, amely őrködne afelett, hogy a gyermekeknek szánt online szolgáltatások mentesek legyenek az ártalmas tartalomtól - írja az Sg.hu. Ennek fontosságára egy tanulmány mutatott rá, amelyet a madridi III. Károly egyetem kutatói készítettek az ENSZ szervezetének kérésére.
Az országos sztrájkhoz kapcsolódva fél órás munkabeszüntetést tartottak hétfőn délelőtt a GE Tungsram Zrt. zalaegerszegi gyárában. A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete zalaegerszegi...
A MÁV és a MÁV-START ZRt. kérelmet nyújtott be hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz a VDSZSZ által megkezdett határozatlan idejű sztrájk jogellenességének megállapítása érdekében - közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A MÁV és a MÁV-START Zrt. szerint jogellenes a VDSZSZ határozatlan idejű sztrájkja, ezért a kérelmet nyújtott be hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz ennek megállapítására.
Beleszámít a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati idejébe a szakmunkásképzést adó szakközépiskolában töltött tanulmányi idő - mondta ki hétfőn kihirdetett jogegységi döntésében a Legfelsőbb Bíróság. Ez volt az első alkalom, hogy jogegységi határozatot nyilvánosan hirdettek ki. A határozatot Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke által vezetett, hét bíróból álló tanácsban…
A kormánypártiak szavazatával fővárosi közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta az önkormányzat jogi bizottsága a BKV jövő évi tarifáiról szóló városvezetői javaslatot.
A dollár ma növelte nyereségeit, és a zöldhasúnak ismét sikerült bevennie több fontos ellenállást is. A dollár körüli hangulat javulásának hátterében az áll, hogy úgy vélik: a vártnál kisebb mértékben csökkentik az amerikai alapkamatot, mivel meglepöen magas az inflációs ráta. A fogyasztói árak novemberben havi szinte 0,8%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +0,3%-os elörejelzést. Ehhez jönnek…
Saját rendőrkapitányságára tört be egy rendőrkapitány Walesben, hogy ellenőrizze a biztonságot. Betörésével elégedett lehetett, a biztonsággal nem. Az 53 éves rendőrfőnök megvárva a...
Elraboltak egy Afganisztánban élő német állampolgárt vasárnap este az északnyugat-afganisztáni Herát tartományban - közölte a helyi rendőrfőnök. A 42 éves férfi gépkocsiján afgán feleségével és sógorával éppen hazafelé tartott az apósánál tett látogatásáról, amikor négy ismeretlen fegyveres túszul ejtette. Feleségét és sógorát nem hurcolták magukkal. Az elrabolt férfit a Süddeutsche Zeitung…
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tagjai közül 14 ezren kétórás sztrájkkal, nyolcezren egész napos munkabeszültetéssel fejezték ki szolidaritásukat hétfőn, 43 ezren pedig kék szalagot tűztek - nyilatkozta a szakszervezet elnöke az MTI-nek pénteken. Árok Antal elmondta: területenként eltérő mértékben vettek részt a sztrájkban, például Heves megyében alacsony volt a részvétel, míg Győr-Moson-…
Az őstermelőknek mégsem kell aggódniuk a jövő évi adózási szabályok miatt, megoldás körvonalazódik a gazdálkodói kört hátrányosan befolyásoló változások kezelésére - erről Herbály Imre, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke a testület hétfői, budapesti ülésén beszélt.
Félpályás útlezárást tartott a Magosz Győr-Moson-Sopron megyei szervezete hétfőn a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főúton Csorna térségében; mintegy 20 kisteherautó és személykocsi alkotta a konvojt - tájékoztatta Fenyőházi Tibor, a MAGOSZ megyei elnöke az MTI-t.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) bízik abban, hogy az ügyészség hétfői kezdeményezése után a bíróság feloszlatja a Magyar Gárdát - közölte az OCÖ hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint mindez annak a jele, hogy még is van Magyarországon jogállamiság, demokrácia és szolidaritás.
Két pályázat érkezett a hétfői határidőre a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI), a Fradi-pályára kiírt tenderre - olvasható az FTC honlapján. A KVI jelenleg az ajánlatokat értékeli, csak később derül ki, érvényesek-e a pályázatok.
A Mol Nyrt. 2,18240 százalékos tulajdonosa lett a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-nek a BÉT honlapján közzétett közlemény szerint. Az új tulajdonos minden bizonnyal az MKB Bank Zrt.-től vásárolta meg a...
Ismét elnapolta hétfőn a libanoni parlament az új elnök megválasztását, immár kilencedik alkalommal. Nabih Berri házelnök a parlamenti frakciókkal folytatott megbeszélése után jelentette be, hogy...
Az EUR-USD árfolyama tovább, 1,4332-re esett vissza, de késöbb összeszedte magát 1,4409-ig. A 3. negyedévben 178,8 milliárdra rúgott az amerikai fizetési mérleg deficitje, miközben magasabb, 183,3 milliárdos hiánnyal számoltak a legutóbbi 188,9 milliárdos deficit után. Az Empire State Index decemberben 27,4 pontról 10,3 pontra csökkent,m elmaradva ezzel a 20,0 pontos elörejelzéstöl. Az EUR-USD-t…
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tagjai közül 14 ezren kétórás sztrájkkal, nyolcezren egész napos munkabeszültetéssel fejezték ki szolidaritásukat hétfőn, 43 ezren pedig kék szalagot tűztek -...
Eredmény születetett a Magyar Telekom (MT) Mobil Szolgáltatások Üzletága, a T-Mobile köztéri médiatenderén - értesült a Kreatív Online. Az ősszel kiírt pályázat utolsó fordulójába öt ügynökség jutott, a nyertessel egyéves szerződést kötnek további hosszabbítási lehetőséggel. A győztes cég a T-Mobile Out of Home (OOH) felületeinek médiamegbízását kapta meg.
Kovács Ferenc, a VDSZSZ borsodi területi vezető-ügyvivője feljelentette a MÁV vezetését a regionális munkavédelmi és munkaügyi főfelügyelőségnél, mert véleménye szerint "érkező műszaki vizsgálat" nélkül közlekedtetik a vonatokat, ami azt jelenti, hogy az átlagosan 40 éves kocsik ellenőrzés nélkül hagyják el az állomásokat.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tagjai közül 14 ezren kétórás sztrájkkal, nyolcezren egész napos munkabeszültetéssel fejezték ki szolidaritásukat hétfőn, 43 ezren pedig kék szalagot tűztek - nyilatkozta a szakszervezet elnöke.
Fenntartották korábbi javaslatukat a Nemzeti Színház igazgatói pályázatait értékelő bíráló bizottság tagjai, miután hétfőn reggel ismét tanácskoztak. A testület továbbra is egy nevet javasol a szaktárca vezetőjének. Hiller István csütörtökön dönt a Nemzeti Színház új igazgatójának személyéről – adta hírül hétfőn az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) sajtóirodája.
Elraboltak egy Afganisztánban élő német állampolgárt vasárnap este az északnyugat-afganisztáni Herát tartományban - közölte a helyi rendőrfőnök. A 42 éves férfi gépkocsiján afgán feleségével...
Befejeződött Keszthely határában az Élő Lelkiismeret elnevezésű szervezet által tartott félpályás útlezárás. A be nem jegyzett szerveződés részéről az akciót bejelentő Gyenese Tamás elmondta: a reggel kilenc órakor kezdődött félpályás útzár alatt nem történt atrocitás.
Sztrájkoltak az orvosok az észak-borsodi Kazincbarcika kórházában hétfőn, a munkabeszüntetés a járó beteg ellátást érintette - mondta a helyszínen az MTI-nek Trencsényi Erzsébet, az intézmény igazgatója. Huszonöt orvos vett részt a sztrájkban, a sürgősséggel jelentkező betegeket ellátták, és nagyobb fennakadást a tiltakozó akció - amely déltől két órán át tartott - nem okozott a kórházban -…