Közösen nyomoz Csintalan Sándor brutális megverése ügyében a BRFK, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzetbiztonsági Hivatal. Tóth Gábor, budapesti rendőr-főkapitány azt mondta: az iroda egyelőre csak segíti a fővárosi rendőrök munkáját.
Az éjjel tették közzé az RBA legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. A bank egyik tagja szerint a meglevő pénzpiaci turbulenciákra való tekintettel először ki kívánják várni, hogy alakulnak a piaci események. Tehát még kérdéses, hogy alakul az RBA kamatpolitikája 2008-ban. Az AUD-USD ennek hatására 53 pipes nyereségre tett szert. A devizapár napi csúcsa 0,8619-en áll. Ellenállás 0,8650-nél található.…
A Toshiba kedden bejelentette, hogy csatlakozni fog az IBM által vezetett csoporthoz, amely a 32 nanométeres (a méter milliárdod része) áramkörből álló lapka kifejlesztését célozza meg. A gyártók közö...
Mit lát az ember a televízióban? Cser-Palkovits András bevonul a MeH-be, egy tanulmányt megnéz, aztán az egyik kedves alliteráló nevű kormányszóvivő magyarázkodik. Úgy tűnik, a kormányszóvivők szeretik a munkájukat, ugyanis a fent említett szcéna kísérteties hasonlóságokkal ismétlődött meg tegnap.
11.00 órakor teszik közzé az októberi EU-s kereskedelmi mérleget, ahol 3,0 milliárdos értékkel számolnak a szakemberek a legutóbbi 3,9 milliárdos érték után. Az EUR-USD ismét visszatért rövidtávú csökkenő trendcsatornájába. A devizapárt 1,4402-ön jegyzik. Ellenállások 1,4416-nál és 1,4455-nél, míg támogatások 1,4363-nál és 1,4331-nél találhatók. In-GFX
A szocialisták ellenszavazat és tartózkodás nélkül hagyták jóvá a koalíciós alkuk sorozatával felpuhított törvényjavaslatot az egészségbiztosítás részleges privatizációjáról.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,99 pontos emelkedéssel, 25.999,86 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékhez képest ez 0,22 százalékos növekedés.
Gyurcsány Ferenc a hétfői zárószavazás előtt elbeszélgetett az aggályait folyamatosan hangoztató Karsai Józseffel és a szavát adta a másik nyíltan aggodalmaskodó szocialista Garay István Leventének is.
Az építőipari termelés 2007 októberében kiigazítatlan adatok alapján 20,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 21 százalékkal csökkent 2006 októberéhez képest - közölte a Központi...
Az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvény, amit a koalíciós pártok ma "átnyomtak" az Országgyűlésen, a magyar társadalom kettészakítását eredményezi. Ezt Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető mondta a jogszabályról történő szavazást követően újságíróknak.
Kedden kezdődik Németországban annak a libanoni férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy társával bombamerényletet próbált végrehajtani német vonatok ellen 2006 nyarán. A 23 éves férfit tavaly augusztusban fogták el Németországban, és életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat. Társának pere Bejrútban zajlik.
Ma hajnalra helyreáll a menetrend szerinti közlekedés, a fel nem használt előváltott menetjegyeket visszaváltják - közölte Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke.
Szabó Lajost, az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának alelnökét a költségvetés tegnapi zárószavazásáról kérdezte Nagy Károly.
Négy személyt tartóztattak le Calabriában, a Reggio Calabria közelében fekvő San Lucában kedden az augusztusi dusiburgi mészárlás kapcsán - közölte az olasz csendőrség. Valamennyi őrizetbe vett...
A Takarékbank elemzője szerint a jegybank akár fél évet is várhat a következő kamatcsökkentéssel. Suppan Gergely ugyanis úgy véli, hogy a negatív gazdasági folyamatok a közeljövőben is megmaradnak, és várhatóan a befektetői hangulat sem javul számottevően. Az elemző szerint a szintentartás fontos lehet a másodlagos inflációs kockázatok megfékezésének szempontjából is. Tóth Linda a Takarékbank…
Nem foglalkozik az albínók legyilkolásának problémájával a kormány - állítja a Tanzániai Albínó Társaság. Az afrikai országban az elmúlt három hónapban négy embert is megöltek születési rendellenessége miatt.
Az orosz fűtőanyag-szállítások megkezdésének köszönhetően a busehri atomerőmű egy év múlva már teljes kapacitáson áramot termelhet - mondta kedden egy iráni illetékes. Az erőmű három hónapon...
Baleset miatt teljes útzár van a 85 - ös számú főúton, a rábapatonai leágazónál. Néhány perccel 9 óra előtt egy kamion és 2 személyautó ütközött össze.
A következő 12 évben 20 százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a hétvégi nemzetközi klímakonferencia résztvevői – összegezte a tárgyalásokat a magyar környezetvédelmi miniszter. Emellett létrehoznak egy olyan alapot, amely a fejlődő országokban segíti a környezetbarát technológiák elterjesztését. A konferencián csak komoly viták árán sikerült kompromisszumot kötni, az…
Novemberben ellentmondásosan alakultak a lakosság és a vállalkozások gazdasági várakozásai – derül ki a GKI gazdaságkutató intézetnek az Európai Unió támogatásával készült felméréséből. A háztartások az infláció magas szintje miatt pesszimistábbak voltak a korábbinál, viszont a cégek derűlátása fokozódott, főként az ipari szektorban. Az általános optimizmus alól kivételt jelent az építőipar, ahol…
Az elmúlt években többszörösére nőtt az üdülési csekket adó cégek száma, idén már másfél millió dolgozó élhetett ezzel a lehetőséggel – mondta el a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke. Karácsony Mihály a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában ugyanakkor hangsúlyozta: a munkáltatók többsége nem használja ki a maximálisan adható, a minimálbér összegének megfelelő keretet. Az elnök szerint…
Nem szándékozik visszatérni az ország élére Fidel Castro - a betegeskedő politikus ezt abban a levélben jelezte, amelyet hétfőn este olvastak fel a kubai televízióban. "Elemi kötelességem, hogy ne ragaszkodjam pozíciókhoz, még kevésbé, hogy a fiatalabbak útjába álljak" - írta üzenetében.
Hivatalában fogadta az Országos Cigány Önkormányzat vezetőit Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten. A találkozó előtt Sólyom László elmondta: bizalommal tekint a megbeszélés elé....
Az építőipari termelés 2007 októberében kiigazítatlan adatok alapján 20,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 21 százalékkal csökkent 2006 októberéhez képest. Az év első tíz hónapjában a termelés 11,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 3 százalékkal haladta meg az előző havit.
Oroszország bármikor kész tárgyalni a hagyományos fegyverzetek korlátozásáról szóló, úgynevezett CFE-szerződés megújításáról - írta a Handelsblatt című német lap keddi számában megjelent cikkében...
Októberben 2,2%-kal emelkedtek a svájci kiskereskedelmi forgalmak, miközben +5,2%-os értékkel számoltak az elemzők a legutóbbi +7,1% után. Az adatok hatására erősödést mutatott az EUR-CHF, és 1,6578-on jegyzik. Ellenállás 1,6582-nél és 1,6600-nál, míg támogatás 1,6553-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 1,6531-ig. in-GFX
Hivatalában fogadta az Országos Cigány Önkormányzat vezetőit Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten. A megbeszélés előtt Sólyom László elmondta: bizalommal tekint a megbeszélés elé. Az államfő szerint a romák ügyében a közelmúltban pozitív lépések történtek, mivel minden politikai erő és a köztársasági elnök is elítélte a Magyar Gárdát.
Októberben 2,2%-kal emelkedtek a svájci kiskereskedelmi forgalmak, miközben +5,2%-os értékkel számoltak az elemzők a legutóbbi +7,1% után. Az adatok hatására erősödést mutatott az EUR-CHF, és 1,6578-on jegyzik. Ellenállás 1,6582-nél és 1,6600-nál, míg támogatás 1,6553-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaesés várható 1,6531-ig. in-GFX
A dohányzás után a második legfontosabb oka a tüdőrák kialakulásának az, hogy az emberek nem jutnak elég napfényhez - derül ki egy új tudományos jelentésből.
Az amerikai külügyminiszter kedden előre be nem jelentett látogatásra érkezett az Irak északi részén található Kirkuk városába. Condoleezza Rice látogatásának célja a különböző felekezetek közötti megbékélés elősegítése.
Dióssy Gábor lehet 2008. január 1-jétől a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) új államtitkára - ezt Kóka János, az SZDSZ elnöke és Kákosy Csaba, a gazdasági tárca vezetője jelentette be kedden reggel.
Nemcsak pénzt, de telefonérméket, sőt két műfogsort is találtak a híres római Trevi kútban, amelybe a turisták háttal fordulva dobnak pénzérméket, hogy a kívánságuk teljesüljön. Az ANSA olasz...
Egy udvari dísztóba esett egy hároméves kisfiú a Zala megyei Vindornyalakon. A gyerek nem tudott kimászni a tóból. Mire a családtagok kihúzták és értesítették a mentőket, addigra a gyerek megfulladt.
Az építőipari termelés 2007 októberében munkanaptényezővel kiigazítva 21 százalékkal csökkent 2006 októberéhez képest, viszont 3 százalékkal haladta meg az előző havit
Az orosz fűtőanyag-szállítások megkezdésének köszönhetően a buseri atomerőmű egy év múlva már teljes kapacitással áramot termelhet - mondta kedden egy iráni illetékes.
A munkaadói járulékok 8-10 százalékpontos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése - ez a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) hétfői ülésén megfogalmazott, 2009-től bevezethető adóváltoztatások egyik legfontosabb eleme.
Magyarországon a már megszokott politikai hasadás mellett új választóvonal kezd kialakulni, a nem birkák ezrei és a birkák milliói között. Márványi Péter jegyzete
Dióssy Gábort jelölte a gazdasági tárca államtitkárának az SZDSZ ügyvivői testülete. A MÁV Cargo volt elnöke tulajdonképpen a korábban megszüntetett közigazgatási államtitkári posztot tölti majd be, fő feldata a kormányzati, politikai egyeztetés lesz.
Török katonák hatoltak be Észak-Irakba azzal a céllal, hogy kifüstöljék a szeparatista kurd lázadókat - jelentette be Dzsabbar Javar, a kurd pesmerga biztonsági erők szóvivője. Október óta ez az első szárazföldi akció, amelyet a török hadsereg a szomszéd állam területén folytat.
Kiválasztották a Dubai Lynx Awards média kategóriájának zsűrielnökét. A testület élére a 16 év szakmai tapasztalattal rendelkező Mark Coad, az OMD Ausztrália ügyvezetője került.
A Goldman Sachs elemzői szerint a piac az RWE árfolyamánál figyelembe veszi az áramárakat is. Ha a vártnál kisebb mértékben emelkednek a német árak, 2009-ben csökkenhetnek a nyereségek. A szakemberek az E.ON leminősítését azzal indokolják, hogy az árfolyam megközelíti a célt. Izgalommal várják a konszern egész évre vonatkozó eredményeit, hogy láthassák: a befektetések milyen hatással vannak a…
Az év első tizenegy hónapjában tavalyhoz képest időarányosan 15 százalékkal nőtt a kiemelt adónemekben beszedett adók nettó összege Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében - tájékoztatott Tamásné Czinege Csilla, az APEH regionális igazgatója.
Akár milliárdos összeget is elérhet a MÁV kára, amit a hétfői vasutassztrájk okozott. Egyelőre csak becsülni tudják az adatokat: a legutóbbi munkabeszüntetés körülbelül 250 millió forintos veszteséget jelentett a vasúttársaságnak, a mostani ennek a többszöröse lehet – nyilatkozta Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője.
Az év elején izgalmat okozott a brit inflációs ráta, miután márciusban abszolút csúcsot ért el 3,1%-nál. Az év folyamán nagy mértékben mérséklődött az infláció, és októberben éves szinten 2,1%-os érték mutatkozott. Novemberre nézve 2,2%-os értékkel számolnak. A kiskereskedelmi áraknál változatlanul 4,2%-os értékre számítanak a szakemberek. Az EUR-GBP-t 0,7123-on jegyzik. Ellenállás 0,7138-nál és…