2007. december 20. csütörtök

dec. 20
12:34
MSZP-s nyugtató: mindenki megkapja, ami jár neki (Privátbankár)
Az MSZP szerint senki sem marad ellátás nélkül az új egészségbiztosítási rendszerben. A Fidesz újra benyújtja a TB ellátásairól szóló törvényjavaslatát, az MDF Sólyom Lászlóhoz fordult
dec. 20
12:35
Csőtörés miatt hatalmas a torlódás (Blikk)
dec. 20
12:35
Budapesten bedőlt a 4-6-os villamos is (Alternatív Energia)
Már a villamos sem jár a budapesti Nagykörúton, ahol reggel egy vízcső meghibásodása miatt keletkezett hatalmas dugó. Azóta egy villamosszerelvény is elromlott, így pótlóbuszok járnak a 4-6-os vonalán, ha tudnak.
dec. 20
12:35
A BKV jövője: járatmegszüntetés és tarifaemelés? (Infostart)
A Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szerint a BKV járatritkításokkal és tarifaemeléssel akarja mérsékelni azt a csaknem 9 milliárd forintos hiányt, amely a jelen állás szerint jövőre várnak a közlekedési vállalatra. A közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese a tervezett hiány mértékét elismerte, azonban azt mondta: arról még nem született döntés, hogy ezt hogyan próbálják meg…
dec. 20
12:36
Ki mondta, hogy a külső nem számít? Nagy Szaloncukor-teszt (Privátbankár)
Karácsony közeledtével Kosarasainknak kézenfekvő volt megkóstolni a lehető legtöbb szaloncukrot, hogy támpontot adhassunk olvasóinknak a választáshoz. Nemcsak a belbecs a fontos, hanem a külcsín is - a gyártók pedig kezdjenek már el valami rendes csokiba mártogatni!
dec. 20
12:46
GBP-USD 300 pipes veszteség 2 napon belül (HírTV)
A várt brit kamatcsökkentések és a dollár erösödése rosszul érintik a GBP-USD-t. a devizapárt 1,9892-ön jegyzik, ami 2 nap alatt 300 pipes veszteséget jelent. Támogatás 1,9879-nél és 1,9800-nál találhatók. Mind a MACD, mind pedig az RSI tartósan eladásokon áll. in-GFX
dec. 20
12:46
Vonat ütközött teherautóval, két ember megsérült (Blikk)
dec. 20
12:51
Akik egymási lettek: hatalmas pénzek repkednek (Privátbankár)
Az idén 4.380 milliárd dollárt érhet el a vállalati összeolvadások értéke a világon, tavalyhoz képest 21 százalékos lesz a növekedés. Az adatot a Thomson Financial tette közzé. Az európai fúziók é...
dec. 20
12:51
A Fidesz ismét benyújtja a NEK egészségbiztosítási koncepcióját (+videó) (HírTV)
Újra benyújtja a Fidesz a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) által kidolgozott egészségbiztosítási koncepciót - jelentette be Pesti Imre. A szakpolitikus véleménye szerint a koalíció által áterőltetett törvény nem emelné az ellátás színvonalát.
dec. 20
12:57
Káosz Budapesten: estére rendeződik a helyzet (Privátbankár)
Torlódás alakult ki a budapesti Nagykörúton és környékén egy vízcső meghibásodása miatt csütörtökön. Egy meghibásodott villamos miatt pótlóbuszok jártak a 4-6-os vonalán. Lezárták a József körutat a P...
dec. 20
12:57
Két tonna hasist foglaltak le Barcelonában (HírTV)
A spanyol rendőrség csaknem 2 tonna hasist foglalt le csütörtökön Barcelonában. A kábítószer értéke körülbelül 8,7 millió euró (több mint 2 milliárd forint). A rajtaütés során a rendőrség hat marokkói és egy francia férfit tartóztatott le. A vádlottak beismerték, hogy csónakban csempészték a kábítószert Marokkóból.
dec. 20
12:58
Csak pénteken lesz akadálytalanul járható a Nagykörút (Infostart)
Várhatóan kora délután engedik vissza a forgalmat a József körút egyik sávjára a Baross utcánál a Petőfi híd felé. A Nagykörút aszfaltját azért kellett felbontani, mert egy 800 mm-es főnyomócső légszelepén át szivárgott a víz.
dec. 20
13:03
Nyugdíjba vonul a börtönőrök parancsnoka (Blikk)
dec. 20
13:08
Generali-Providencia - négymilliós bírságot kapott (Kreatív Online)
A Napi Gazdaság arról ír, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) négymillió forint bírságot szabott ki a Generali-Providencia Biztosítóra, miután a felügyeleti szerv kivetnivalókat talált a biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) hirdetésében.
dec. 20
13:09
A Fidesz újra benyújtja az "alternatív egészségbiztosítási" javaslatot (Alternatív Energia)
A Fidesz - a KDNP-vel közösen - újra benyújtja a parlamentnek a társadalombiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslatát - jelentette be Pesti Imre (Fidesz) országgyűlési képviselő. Arról még nem született döntés, hogy mikor és milyen formában teszik ezt meg - tette hozzá.
dec. 20
13:14
Év végi partik: erősítik a dolgozói hűséget (HírTV)
Ezekben a napokban cégek tízezreinél tartanak év végi összejöveteleket. Az esti partik jó alkalmat adnak a vezetőknek arra, hogy növeljék az összetartozást, gondoskodjanak arról, hogy jó hangulatban menjenek haza a dolgozók a karácsonyi ünnepekre és motiváltan kezdjék az új évet. Különleges helyszín, sztárfellépő, speciális ételek. Mindenki másképp szeretne meglepetést okozni a kollégáknak.
dec. 20
13:16
Nyugdíjba vonulna Csere László (HírTV)
Nyugdíjba menne büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Csere László vezérőrnagy csütörtökön bejelentette, hogy már kérelmezte Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszternél szolgálati viszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését és nyugállományba helyezését, december 31-ei hatállyal - áll a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának csütörtök délutáni sajtóközleményében.
dec. 20
13:20
62 év után búcsúzik a Határőrség (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül. hírTV
dec. 20
13:21
Mit ne vegyünk karácsonyra? Nézegessen pocsék árukat! (Infostart)
A fogyasztóvédők által vizsgált 18 különböző fényfüzérből 17 veszélyes volt - összegezte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke a novemberben kezdődött és január elejéig tartó "csillagszóró hadművelet" eddigi tapasztalatait. Wittich Tamás elmondta: a karácsonyi szezonban elsősorban az élelmiszereket, a gyermekjátékokat és a műszaki cikkeket vizsgálják kiemelt figyelemmel.
dec. 20
13:25
Jótékony katonák Fejér megyében (HírTV)
Egy- és kétforintosokból szerveztek gyűjtést a székesfehérvári katonák a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekosztálya számára. A pénzből DVD-lejátszókat és mesefilmeket vettek, amelyeket csütörtökön adtak át.
dec. 20
13:25
MDF: "súlyos visszásságok és pazarlás" kíséri az Ország Karácsonyát (Alternatív Energia)
Indítson vizsgálatot a kancellária az Ország Karácsonya rendezvény ügyében, amelyet szerinte "súlyos visszásságok és pazarlás" kísér - szorgalmazta Almássy Kornél MDF-es képviselő Budapesten, az esemény Kossuth téri helyszínén tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Azt szeretné ezzel kideríteni, "kit gazdagít a piaci ár többszöröséért épített és üzemeltetett karácsonyi rendezvény, az adófizetők…
dec. 20
13:26
A pécsi közgyűlés a katonai lokátor ellen (Infostart)
Elfogadta az építési szabályozási terv módosítását a pécsi közgyűlés, hogy a város közigazgatási területén ne épülhessen katonai lokátor.
dec. 20
13:31
Öngyilkos merénylet Irakban, 13 halottal (Infostart)
Irakban 13 halottja van az újabb öngyilkos merényletnek. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma még emelkedik. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e az áldozatok között amerikai katonák.
dec. 20
13:33
Ismerje meg jogait! (Piac és Profit)
"Az EU-ban minden fogyasztó élhet a jogaival. Legyen tisztában velük!" jelmondatú kampány ötödik kiemelt témája a veszélyes termékek témaköre.
dec. 20
13:37
A szex nem kényszer! (Blikk)
Nem kell rögtön átvenni az egész Káma Szútrát
dec. 20
13:37
Kétszer annyi kommunikációra, mint pályázatra (Infostart)
Ebben az évben mintegy 140 millió forintot fizettek ki a pályázóknak az Új Magyarország Fejlesztési Terven belül és 350 millió forintba került a program bevezető imázskampánya. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs igazgatója szerint jövőre ez az arány radikálisan megfordul.
dec. 20
13:37
Délelötti kommentár (HírTV)
A kezdeti nyugodt kereskedés után az EUR-USD ismét áttörte lefelé csökkenö tréncsatornájának alsó oldalát, és így oldották az eladási utasításokat. Miután 1,4388-on nyitott a devizapár, visszaesett árfolyama 1,4308-ra, majd 1,4320-on jegyezték. Támogatás 1,4300-nál és 1,4280-nál találhatók. A közzétett adatok alig voltak hatással a jegyzésekre. A német Ifo-üzleti hangulat indexe 103,0 pontos…
dec. 20
13:37
Az orvosok 40 százaléka sokat, méginkább nagyon sok hálapénzt kap (Alternatív Energia)
A kórházakban kevesebben, a háziorvosoknál többen adnak hálapénzt a Tárki és az Image Factory novemberi országos reprezentatív kutatása szerint; a felmérés összegzését csütörtökön ismertették.
dec. 20
13:38
Alföldi Róbert lesz a Nemzeti Színház főigazgatója (Spa Trend Online)
Alföldi Róbert lesz a Nemzeti Színház főigazgatója - jelentette be a vezetői tisztségre kiírt pályázat eredményét Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
dec. 20
13:39
CAD-CHF 6 hetes csúcson az árfolyam (HírTV)
A tipikus talajképzés után ma tovább emelkedett a CAD-CHF árfolyama. A devizapár ma 6 hetes csúcsot ért el 1,1629-nél, és 1,1616-on jegyzik. Ellenállás 1,1629–nél található. Fölötte 1,1700-ig nyílik potenciál. Támogatás 1,1501-nél található. A MACD és az RSI is tovább emelkedö jegyzésekre utal. In-GFX
dec. 20
13:41
1200 fős leépítéssel ér véget a MÁV üzletágainak kiszervezése (HírTV)
Jövőre lényegében befejeződik a MÁV Zrt. holdingtársasággá alakítása, a nagyobb üzletágak kiszervezése önálló cégekbe. A MÁV 2008-ban 1200 fős létszámcsökkentésre készül, a tarifákról viszont még nincs döntés, erről zajlanak a tárgyalások a kormánnyal - mondta Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója.
dec. 20
13:43
Veres megfontolná az áfaemelést (Infostart)
Megfontolásra érdemesnek tartja a pénzügyminiszter a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal több javaslatát is, így például az áfa módosítására és az adókedvezmények szűkítésére vonatkozó kezdeményezést.
dec. 20
13:43
Pazarlásról és korrupcióról tud az MDF az Ország Karácsonya ügyében (Privátbankár)
Indítson vizsgálatot a kancellária az Ország Karácsonya rendezvény ügyében, amelyet szerinte "súlyos visszásságok és pazarlás" kísér - szorgalmazta Almássy Kornél MDF-es képviselő Budapesten, az esemé...
dec. 20
13:43
Eva Longoria férje tagadja, hogy félrelépett volna (Gondola)
Tony Parker amerikai kosárlabdázó tagadta, hogy félrelépett volna a francia modellel, aki egy hírességek magánéletével foglalkozó honlapon számolt be állítólagos kapcsolatukról a múlt héten. A...
dec. 20
13:43
27 milliárd veszteséggel zárja az idei évet a MÁV (Blikk)
dec. 20
13:43
A PBoC emeli alapkamatát (HírTV)
A PBoC a magas inflációra való tekintettel 7,47%-ra emelte az 1 éves futamidejü kölcsönök kamatát. Januárban még 2,2%-os infláció mutatkozott, novemberben pedig már 6,9%-os rátáról adtak számot. A kamatemelés pénteken lép érvénybe, és ez a 6. emelés az év eleje óta. In-GFX
dec. 20
13:43
Ünnepélyes határnyitás az osztrák-szlovák határon (Kripto Akadémia)
Jelképesen lebontott egy vámsorompót csütörtökön a Berg-Petrzalka osztrák-szlovák határátkelőnél Alfred Gusenbauer osztrák kancellár és Robet Fico szlovák kormányfő, s ezzel háromnapos ünnepségsorozat vette kezdetét abból az alkalomból, hogy éjfél után kelet felé kibővülnek a schengeni határok.
dec. 20
13:43
A BVOP parancsnoka nyugdíjazását kezdeményezte (Alternatív Energia)
A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka szolgálati jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését és nyugállományba helyezését kérelmezte december 31-ei hatállyal Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszternél - közölte csütörtökön a parancsnokság közleményben. Csere László vezérőrnagy csütörtöki bejelentését a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóosztálya tette…
dec. 20
13:45
A MÁV az idei évet 27 milliárd veszteséggel zárja (Alternatív Energia)
A MÁV Zrt. az idei üzleti tervét 27 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárja, a megelőző év 93 milliárd forint hiányával szemben.
dec. 20
13:48
Idén 27 milliárd forint a MÁV hiánya (Infostart)
Idén 27 milliárd forint lesz a MÁV üzemi vesztesége, jövőre azonban nullszaldós évet vár a társaság vezérigazgatója. Heiczinger István évértékelő tájékoztatóján elmondta: az idei négy sztrájk több, mint egymilliárd forint kárt okozott a társaságnak.
dec. 20
13:54
APEH: sikerült többet kifacsarni az emberekből (Privátbankár)
Az elmúlt év első 11 hónapjához képest 12 %-kal nőttek az adó- és illeték bevételek Észak-Magyarországon - jelentette az APEH regionális igazgatója. Országosan jobban emelkedett az összeg
dec. 20
14:01
Tárki: a kórházakban kevesebben, a háziorvosoknál többen adnak hálapénzt (Gondola)
A kórházakban kevesebben, a háziorvosoknál többen adnak hálapénzt a Tárki és az Image Factory novemberi országos reprezentatív kutatása szerint; a felmérés összegzését csütörtökön ismertették az...
dec. 20
14:01
Szonda: a háztartások nagy részére nem jellemző a modern technológia (HírTV)
Karácsonykor a hagyományos írásbeliség még mindig jelentős szerepet kap, a Szonda Ipsos által megkérdezettek 39 százaléka küld ismerőseinek, barátainak képeslapot, levelet. A karácsonyi üdvözletek legelterjedtebb eszköze azonban a mobiltelefon.
dec. 20
14:03
Üzenet a túlvilágról (Gondola)
De semmi gond, majd ők sok-sok pénzért (a mi pénzünkért) elmagyarázzák, és akkor utólag hálásak leszünk, amikor végre felfogjuk (azzal a bunkó, sötét agyunkkal), hogy minden, de minden a mi érdekünkben történik, és a mi javunkat szolgálja.
dec. 20
14:03
Továbbra is negatívan áll a BUX (HírTV)
A régiós és a nyugat-európai indexek emelkedése ellenére sem tudott a Budapesti Értéktőzsde indexe zöld tartományba kúszni. A BUX nemsokkal déli tizenkettő előtt közel 1 százalékos mínuszban, 25 477 ponton állt.
dec. 20
14:06
Személyeskedő vita után leszavazták Demszkyt (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés több kormánypárti képviselő és az ellenzék szavazataival leszavazta a főpolgármestert, így további négy-négy évig Márta István az Új Színház, és Szirtes Tamás a Madách Színház, Sas József pedig három évig a Mikroszkóp Színpad igazgatója lesz. Érdekesség, hogy a tízfős SZDSZ-frakcióból is csak hárman szavaztak Demszky Gábor mellett.
dec. 20
14:12
Ünnepélyes határnyitás az osztrák-szlovák határon (Gondola)
Jelképesen lebontott egy vámsorompót csütörtökön a Berg-Petrzalka osztrák-szlovák határátkelőnél Alfred Gusenbauer osztrák kancellár és Robet Fico szlovák kormányfő, s ezzel háromnapos...
dec. 20
14:13
Gyurcsány: a jövedelmek és a nyugdíjak is többet érnek, mint 2001-ben (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké 40 százalékkal ér többet most, mint 2001 végén. A miniszterelnök erről évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt csütörtökön Budapesten. A kormányfő az összehasonlítással a Fidesz által korábban hangoztatott "szociális válságra" utalt.
dec. 20
14:18
A MÁV az idei évet 27 milliárd veszteséggel zárja (Gondola)
A MÁV Zrt. az idei üzleti tervét 27 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárja, a megelőző év 93 milliárd forint hiányával szemben - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója...
dec. 20
14:18
Vonattal ütközött egy kamion Fejér megyében (HírTV)
Két ember megsérült, amikor egy vonat és egy teherautó ütközött össze csütörtök délben a Fejér megyei Aba-sárkeresztúron.

Keresés