A Belgium miniszterelnöki posztjára kijelölt flamand Yves Leterme úgy döntött, hogy lemond, visszaadja a kormányalakításra kapott megbízatást, mert "a frankofon pártok útját állják próbálkozásainak" - jelentette be a politikus szóvivője.
A divat mindig előre tekint. Kutatók most segítő kezet nyújtanak, és már fejlesztik a holnap szuperteljesítményű ruháit, olyan öltözeteket, melyek újra tudják tölteni MP3 lejátszónkat, illetve olyan külső vázakat, melyek növelik a testi erőt.
Vasúti kerekasztal-tárgyalások összehívását kezdeményezi az MDF Országos Választmánya a szárnyvonalak jövőjéről - jelentette be Katona Kálmán, az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után. Katona Kálmán szerint a vasúti kerekasztal tárgyalásaiban részt kellene vennie szaktárca és a nemzeti vagyonkezelő képviselőinek, a polgármestereknek és a szakpolitikusoknak is.
Művei ott vannak London, New York, Los Angeles utcáin. A Sotheby,s is nemrég adott el egyet százezer fontért. Az idén megkapta Anglia legnagyobb élő művésze (Art,s Greatest Living Briton) díját, de nem jelent meg a gálán. Ugyanis Banksy, a graffitis, soha nem mutatkozik a nyilvánosság előtt.
Életét vesztette egy munkás, társa pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor lezuhantak egy dunaújvárosi panelház építési állványzatáról - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombaton az MTI-t.
Lelőttek egy spanyol rendőrt Franciaországban. Az áldozat a szakadár baszk ETA szervezet gerillái ellen indított műveletben vett részt - jelentette szombaton a Cadena Ser spanyol rádió.
Három évvel ezelőtt alakult meg az Albannach Skót Kulturális Egyesület és ez alatt számos olyan programot és eseményt szervezett, amely elősegítette a skót-magyar kapcsolatokat. Néhány példa a sikerekből: az egyesület fáklyás megemlékezést tartott a Hősök terén a skót szabadságharcos, William Wallace "újratemetésének" napján, támogatta az edinburghi Kevock kórus magyarországi, jótékonysági…
Az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő (NHL) Ottawa Senators csapata várhatóan egy hónapig nem számíthat egyik legjobb védőjére, Anton Volcsenkovra
Kákosy Csaba hétfőn veszi át a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetését, ekkor teszi le a miniszteri esküjét is a parlamentben - mondta Kóka János szombaton, miután a Liberális Gazdasági Tanács ülésén meghallgatták a miniszterjelöltet.
5 százalékkal emelkedik a gázár azonknak akiknek nem jár támogatás, a kompenzációra jogosultaknál pedig 8-11 százalékos lesz a drágulás - jelentette be Kóka János a hírTV kérdésére válaszolva. A gazdasági miniszter az energiahordozók világpiaci árának emelkedésével magyarázta a gázáremelést.
Debrecen után Hódmezővásárhelyen töltött el egy hetet kemény munkával a magyar úszóválogatott egy része, benne a hajdúsági fővárosban december 13. és 16. között rendezendő rövidpályás Európa-bajnokság két esélyesével, Cseh Lászlóval és Gyurta Dániellel.
Elfogták és előzetes letartóztatását kezdeményezik a miskolci nyomozók annak a három fiatalnak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a diósgyőri városrészben legalább három alkalommal útonállásszerűen raboltak ki tőlük fiatalabbakat - mondta az MTI-nek Nagy Sándor, a kapitányság szóvivője szombaton.
Mintegy hatezer esetben derült fény kezdődő, vagy lappangó betegségekre a Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) eddigi állomásain, esélyt teremtve az érintettek gyógyulására, életkilátásaik javítására - közölte a kormányszóvivő az eseménysorozat pécsi helyszínén szombaton.
Megtalálták a hosszú élet titkát! Szó sincs egészséges életmódról meg sportról - utóbbit már Winston Churcill sem javallotta –, mindössze egy dilibogyót kell bevenni. Legalábbis ezt állítják amerikai kutatók, akik egy forgalomban lévô antidepresszáns alkalmazása során harmadával növelték hengeresférgek élettartamát. A tudósok azt remélik, a gyógyszer az emberek számára is hamarosan lehetôvé…
Magyarország rendezi a 2009-es futsal Európa-bajnokságot. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntését David Taylor főtitkár jelentette be. A hivatalos kispályás teremlabdarúgó kontinenstornának várhatóan Debrecen és Budapest ad otthont.
Negyven éve, 1967. december 3-án hajtott végre Christiaan Barnard dél-afrikai sebész a világon először szívátültetést; az akkor világszenzációt keltő műtét ma már megszokottnak számít.
Vasúti kerekasztal-tárgyalások összehívását kezdeményezi az MDF Országos Választmánya a szárnyvonalak jövőjéről - jelentette be Katona Kálmán, az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a te...
Megoszlottak a szakértők véleményei az egészségügyi reform menetéről és eddigi eredményeiről a Táncsics Alapítvány és a Friedrich Ebert Alapítvány szombati konferenciáján, amelynek témája a reformok szerkezete és az átalakítás társadalmi hatásai voltak. Gyurcsány Ferenc a reformok visszafordításától tart.
Öt százalék lesz a gázáremelés mértéke 2008. január 1-től - válaszolta egy ezt firtató újságírói kérdésre Kóka János, az SZDSZ elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján, ugyanakkor hangsúlyozta, ez az arány még mindig nem tükrözi a világpiaci árak emelkedését.
A Fiatal Baloldal (FIB) azt kezdeményezi, hogy az óvszerek 2009-től a kedvezményes, ötszázalékos általános forgalmi adókulcs alá tartozzanak - mondta Varga László, a szervezet elnöke szombaton az AIDS elleni világnap alkalmából.
Kétmillió forint értékben foglaltak le árut abból a termékhamisításra használt épületből, ami szombat hajnalban gyulladt ki a Kőbányai úti piac közelében - értesült a HavariaPress.
A Liberális Gazdasági Tanács támogatja Kákosy Csaba miniszter-jelöltségét és programját - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a testület ülése utáni szombati budapesti sajtótájékoztatón.
Lovas kocsival hajtott Miskolc főutcáján a finn, azaz a lappföldi Mikulás, - ottani nevén Joulupukki - a Hősök terén pedig átadta a borsodi megyeszékhely fehérszakállújának a megbízólevelet.
Hamarosan költözik a miskolci Herman Ottó Múzeum udvarán szarkofágokban lévő négy mocsárciprus, ugyanis célegyenesbe érkezett a munkapavilon beruházása, ahol már csak az utómunkálatok vannak hátra - mondta az MTI-nek Veres János kutatásvezető régész szombaton.
A miami rendőrség pénteken négy fiatalt tartóztatott le, akik Sean Taylornak, az észak-amerikai profi ligában (NFL) szereplő Washington Redskins amerikaifutballistájának meggyilkolásával gyanúsíthatóak.
A demokrácia legyőzte az egypártrendszerű gondolkodást - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Budapesten, a romániai EP-választásokon frissen mandátumot szerzett Tőkés Lászlóval közös sajtótájékoztatóján.
Nick Heidfeld bevallotta, nem ringatja álomvilágba magát a jövőt illetően, ugyanis tisztában van azzal, hogy csapatának nem lesz könnyű dolga, ha be akarja fogni az előtte álló élcsapatokat 2008-ban.
Kőrisfából készült figurák és élő állatok alkotják a Fővárosi Állat-és Növénykert parasztudvarán szombaton átadott betlehemet.A kompozíciót Mónus Béla, fafaragó művész készítette két és fél hónapos munkával. Különlegességét az adja, hogy a szent család, a napkeleti bölcsek, három pásztor és az angyalok szobra mellett élő állatok kaptak helyet.
Az MI5, azaz a brit belbiztonsági szolgálat feje bizalmas levelet küldött a 300 legnagyobb brit cég és bank vezetőinek, amelyben a Kínából interneten indított támadásokra figyelmeztet, derült ki a Times című brit napilap szombati internetes kiadásából. Jonathan Evans nyíltan vádolja Pekinget az akciók támogatásával.
A demokrácia legyőzte az egypártrendszerű gondolkodást - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton Budapesten, a romániai EP-választásokon frissen mandátumot szerzett Tőkés Lászlóval közös sajtótájékoztatóján.