A világon egy ember átlagosan 66,7 levelet küld évente, állapította meg a Nemzetközi Postaunió (UPU) tavalyi adatok alapján. A küldött levelek száma 2000. óta gyakorlatilag nem változik. Az elektr...
Nyolc embert lelőtt, ötöt megsebesített, majd öngyilkos lett egy 19 éves amerikai férfi a nebraskai Omaha város egyik bevásárlóközpontjában. Az ámokfutó, Robert Hawkins búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben azt írta, hogy híres akar lenni. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő hisz az indoklás őszinteségében. Végh Péter kriminálpszichológus szerint a nyitott jóléti demokráciák egyik velejárója,…
SZÉKESFEHÉRVÁR – Sztáredzőt szerződtetett az Alba Volán jégkorongcsapata. Az osztrák bajnokságban szereplő együttest jövő héttől Ted Sator (58) irányítja majd. A szakember legutóbb a szlovén válogatottat irányította, az ő vezetésével kerültek fel a legelitebb körbe, azaz az A csoportba. Ott azonban már nem tudta kipróbálni, mire képes a csapatával, ugyanis pénzügyi okok miatt különváltak útjaik.
Angelina Jolie-t választották az empireonline.com olvasói minden idők legszexisebb színészének. Az amerikai színésznő párja, Brad Pitt a 7. lett. Bár a szavazásnál nem volt kitétel, hogy aktív színészt kell választani, az első tízbe csak a jelenkor sztárjai fértek be.
Bár a KSH adatai szerint a többnapos kiutazások száma 2007 első 9 hónapjában 4%-kal csökkent 2006. első háromnegyed évéhez viszonyítva, az utasbiztosításokból befolyó díjbevételek nagysága a magyarországi biztosítóknál körülbelül ugyanakkora, mint a tavaly. Az OTP Garancia Biztosító tapasztalatai szerint a díjbevételek szinten maradása annak köszönhető, hogy honfitársaink egyre nagyobb arányban…
Csütörtökön bejelentették az 50. Grammy-díjkiosztó jelöltjeit. Ennek alkalmából az amerikai Entertainment Weekly szaklap összeállította minden idők tíz legnagyobb melléfogását. A listával természetesen lehet vitatkozni, segítségül némi videót is mellékeltünk.
Ha érvényes lesz a Fidesz által a tandíj kérdésében kezdeményezett népszavazás, akkor a kormány végrehajtja a voksolás eredményét - mondta Hiller István oktatási miniszter a "Tárcatükör a Közgázon" elnevezésű rendezvényen. A fejlesztési részhozzájárulásról a miniszter Pokorni Zoltánnal, az Orbán-kormány oktatási miniszterével vitatkozott.
Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKiK) legújabb kiadványainak bemutatójára került sor az intézmény székhelyén Budapesten. A kutatóintézet által minden évben megjelentetett Cigánynak lenni Magyarországon című kiadvány legújabb kötetét Daróczi Dávid, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség roma ügyekért és esélyegyenlőségért felelős koordinátora mutatta be.
Évente a szülők csaknem négyhavi fizetésüket költik egy gyermekre - derül ki a TÁRKI kutatásából. A szervezet munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a gyerekvállalási kedvet nemcsak a családtámogatások összegének emelése növeli, hanem az is, ha az állam segíti a nők elhelyezkedését, vagy ha bölcsődéket hoz létre.
Bár a Magyar és a Nemzetközi Úszó Szövetség is felmentette Kovács Ágnest a doppingvád alól, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség adott esetben továbbra is léphet az olimpiai bajnok úszó ügyében - mondta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.
Áprilistól újabb 7,5 százalékos gázáremelés követheti a januári 5 százalékosat - írja a Népszabadság a birtokába került előzetes szakértői becslések alapján.
Baleset ért egy Hongkongban bejegyzett hatalmas olajszállító hajót a dél-koreai partoktól nyugatra, a Sárga-tengeren. Az első hírek szerint 15 ezer tonna nyersolaj ömlött a vízbe.
Az MGYK Országos Elnöksége – megerősítve korábbi határozatát – továbbra is egyetért az egészségbiztosítás átalakítására irányuló törvény megalkotása ellen tiltakozó szakszervezetekkel, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel és civil egyesülésekkel. Egyetért az általános sztrájk céljaival, de sztrájkot nem szervezhet.
Áprilistól újabb 7,5 százalékos gázáremelés követheti a januári ötszázalékosat - írta pénteken a Népszabadság a birtokába került előzetes szakértői becslések alapján. A januári gázárakba ugyanis még nem épül be teljesen a növekvő olajár hatása. S a tavaszi után nyáron ismét újabb emelés jöhet: amennyiben stabilan magas marad az energiahordozók ára a világpiacon, akkor újabb 4,4 százalékos emelésre…
Magyarország az előkelő hatodik helyen áll azon az 56 országot tartalmazó listán, amelyet két európai környezetvédő szervezet állított össze az éghajlatvédelem érdekében kifejtett erőfeszítések alapján.
"Te döntessz!" - vagyis a Mikulásra bízta a fuszeklibe rejtendő ajándék megválasztását az ablakba kitett levelében a Heves megyei Novajon élő 10 éves Soma.
Lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettesi posztjáról és testületi tagságáról Varga Zoltán bíró - írta pénteken a Népszabadság. A lap információi szerint Vargát - aki első fokon ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Kaiser Edét - azt követően érték szakmai támadások, olykor személyeskedő bírálatok, hogy kiderült: mégsem Kaiser és társa követte el a móri…
Teljes búcsút ígér a pápa azoknak a katolikusoknak, akik 2008-ban ellátogatnak az egyik legfontosabb Mária-kegyhelyre, a franciaországi Lourdes-ba - jelentették be a Vatikánban.
Az amerikai elnök bejelentette, hogy öt évre befagyasztják a jelzálogkamatot annak a többszázezer amerikai lakóingatlan-tulajdonosnak, akiknek a következő hónapokban magasabb kamat után kellene fizetniük.
Holtan találták saját úszómedencéjében Oleg Zsukovszkijt, a VTB bank ügyvezető igazgatóját Moszkva melletti házában. A bankár keze és lába meg volt kötözve, így találtak rá a medence vizében.
Lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettesi posztjáról és testületi tagságáról Varga Zoltán bíró - írja a Népszabadság. A lap információi szerint Vargát - aki első fokon tényl...
Az Ingmar Bergman azonos című filmjéből készült darab, a Jelenetek egy házasságból olyan házastársakról szól, akik csalódtak önmagukban, párjukban, és keresik a helyüket a világban. Olyan emberek ők, mint mi - mondta Détár Enikő színművész. A darabot december 8-án mutatják be a Madách Színházban.
Oplatka András történész szerint Magyarország egy-két évtizeden belül olyan fejlettségi szintre juthat, hogy már vonzó lesz a bevándorlók számára. Éppen ezért a döntéshozóknak már most fel kell készülniük arra, hogy az ország hogyan kezelje a bevándorlók által okozott problémákat.
Női rendőrőrsöket is létrehoznak Iránban - jelentette be a Tehran Emruz című lap csütörtöki közlése szerint egy iráni tábornok, aki többek között azzal indokolta az újítást, hogy rendőrnők szerepe "megkerülhetetlen" annak ellenőrzésében, hogy betartják-e az iráni nők az iszlám vallási előírásokat öltözködésükben.
A népszavazásról, az egészségbiztosítási reformról és a gazdasági egyensúly helyreállításáról beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtökön este Ajkán, a Nagy párbeszéd című rendezvénysorozat keretében.
Csiszér Zsuzsi, Herman Levente és Raymonda Phillips festőművész alkotásaiból nyílt tárlat egy londoni galériában. A tárlatot Takács Ildikó Katalin a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg szerda este London egyik legelegánsabb városrészében a Notting Hill-i The Fat Badger (Kövér borz) Galériában.
Újabb adathalász támadás érte a Raiffeisen Bank ügyfeleit csütörtökön - közölte a pénzintézet. Az ügyfelek biztonsága érdekében a bank azonnali hatállyal leszállította az egyszeri jelszó generáló szol...
Magyarország az előkelő hatodik helyen található azon az 56 országot tartalmazó listán, amelyet két európai környezetvédő szervezet állított össze az éghajlatvédelem érdekében kifejtett erőfeszítések ...
Visszaperelné állását egy amerikai férfi, aki korábban a New York-i rendőrség terrorelhárítási részlegénél dolgozott. Anthony Chiofalót azért rúgták ki, mert drogot találtak a szervezetében. A férfi állítja, hogy nem használ kábítószert, azt felesége keverte a fasírtjába.
Állandó műsort kap egy tévécsatornán Natascha Kampusch, az osztrák lány, aki több mint nyolc éven át raboskodott egy ablaktalan pincében. Kampusch tízéves korában, 1998-ban tűnt el iskolába menet, elrablója pedig megölte magát, amikor a lány tavaly augusztusban megszökött tőle.
Nógrád megyéhez kötődő személyiségek vallanak Nógrád-szeretetükről hol kritikus, hol szeretetteljes hangnemben a Nógrádi Falvak Tudásközpont Egyesület által kiadott Szerelmünk, Nógrád - Vallomások a vidékről című könyvben, amelyben közreadják többek között a közelmúltban elhunyt filmrendező, Gaál István, vagy a szlovákiai politikus, Csáky Pál gondolatait is.
Középiskolás diákok tehetik próbára tudásukat a Felvételi Információs Szolgálat most indult internetes stratégiai játékán. Kiderülhet jelenlegi tudásukkal bejutnának-e álmaik egyetemére
Még egy nappal elhalasztotta az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA az Atlantis űrsikló eredetileg csütörtökre tervezett indítását; az űreszközt a hivatal közlése szerint szombaton indítják útnak a Ne...
Egy aprócska mészkőfigura, amelyet egykor az ókori Mezopotámia területén faragtak, rekordáron, 57 millió dollárért (csaknem 10 milliárd forint) kelt el New Yorkban.
Az idei szezon felfedezettje, Lewis Hamilton több mint fél másodperccel gyorsabb volt a tavaly visszavonult Michael Schumachernél a Forma-1-es csapatok jerezi tesztelésén.
Egy tavaszi és egy nyári gázáremelés követheti a januárit. Az egyik kormányközeli lap birtokába került előzetes szakértői becslés alapján az újévi 5 százalékos áremelést áprilisban egy hét és fél, nyáron pedig egy harmadik 4,4 százalékos drágulás követheti - ha tartósan magasak maradnak az olajárak.
A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal (MÉBIH) jó tanácsok egész sorával segít az ünnepi vásárlásban - tájékoztatta a hivatal a Magyar Távirati Irodát. Ezek lényege, hogy gondos, körültekintő vásárlással maga a fogyasztó is sokat tehet azért, hogy ne érje otthon bosszúság, amikor főzni kezd.
Áprilistól újabb 7,5 százalékos gázáremelés követheti a januári ötszázalékosat - írta pénteken a Népszabadság a birtokába került előzetes szakértői becslések alapján. A januári gázárakba...