A spanyol rendőrség több mint száz embert előállított, aki a gyanú szerint gyerekekről készült pornográf videókat és képeket birtokolt és terjesztett az interneten - jelentették be szerdán...
Kocsis István sorozatos személycseréket hajt végre a BKV-vezetésben. Demszky Gábor szomszédjának posztja megszűnik, Antall Attila bizalmasa pedig távozik a cégtől. Megelégelte a fővárosi közlekedéssel kapcsolatos botrányokat a fővárosi tömegközlekedési vállalat egy hónapja kinevezett új vezérigazgatója.
Közel másfél milliárd forint európai uniós forrást fordíthat képzésekre, fejlesztésekre a szekszárdi Szent László Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK).
A vártnál több, eddig ezer tonna egy- és kétforintos áramlott vissza a jegybankba, ami nagyrészt a jótékony szervezetek által szervezett gyűjtéseknek köszönhető
Csodálatosan kék tengerpart, hófehér föveny és a világ legkisebb keresetei jellemzik a Maldív-szigeteket, amely az egyik legfelkapottabb úticélja manapság a vastagbukszájú utazóknak. Ön is ellátogathat fődíjunkból az Indiai-óceán koronagyémántjára, sőt: 10 milliós nyereményünkből akár le is telepedhet egy rövidebb időre a 19 szigetcsoport valamelyikén.
Amikor egy leány az esküvőjéről és azt követő éveiről álmodozik, akkor álmaiban felbukkannak a meghitt reggelik, a nagy beszélgetések és persze sok-sok erotika is. A porcicákkal folytatott magányos harcnak és a "túlórám volt" kezdetű magyarázkodásoknak a legritkább esetben sikerül befurakodniuk a kőkeményre puffasztott rózsaszín ködbe.
A Szabad Demokraták Szövetsége a szociális kiadások újragondolását javasolja - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A jóléti rendszerekben nagyon komoly tartalék van - fogalmazott a liberális politikus.
Összeverekedtek a szereplők A Nagy lehetőség című produkcióban. A Story TV-n futó műsor korábbi adásaiból kiderült, hogy megannyi lappangó feszültség húzódik a hajléktalanok között, eddig azonban csak szóbeli fenyegetéstől volt hangos a hűvösvölgyi villa.
Szerda este újabb nyolc mérkőzést játszanak a Bajnokok Ligájában. Kolozsvárott zsúfolt ház előtt szerepel majd a Chelsea. A nap legérdekesebbnek ígérkező további találkozói: Liverpool-PSV, Inter-Werder, Atlético-Marseille.
Fejest ugrott egy cápára egy férfi az Egyesült Államokban, hogy megmentse kutyáját, melyet már szinte teljesen elnyelt a ragadozó. A Floridában élő férfi a szokásos tengerparti fürdőzésre vitte...
Az Egészségbiztosítási Felügyelet szankciójától tartanak azok a kórházak, amelyek várólistáin a műtétet azonnal vállalók megelőzték a habozókat. A felügyelet szerint ha a kórház az előre hozott lehetőségről értesítette a beteget, nincs mitől félniük.
Kis lépésekben, de készül a parlamenti viselkedést – némileg – szabályozó törvényjavaslat – tájékoztatta a FigyelőNet-et Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke. Rossz történelmi emlékek miatt késik a szabályozás.
"Az erős dörzsölés a hatékony"; "a rossz fogak örökletesek"; "minden étkezés után fogat kell mosni". Az ilyen és ezekhez hasonló tévhitek sokáig megragadnak a köztudatban és súlyos károkat okozhatnak.
Szeptember folyamán már második hónapja csökken Oroszországban a feldolgozóipari aktivitás, ahogy a vállalatok visszavettek a növekedési ütemből az új megrendelések mérséklődése következtében, mely elbocsátásokkal is járt. (ProfitLine.hu)
Az E.ON Földgáz Trade, a magyarországi földgáz-nagykereskedő október 1-jétől drágábban szerzi be a földgázt a Gazpromtól, de hogy mennyivel, az üzleti titok, ezért Kutas István, a társaság szóvivője nem kommentálta a Világgazdaság értesülését az ezer köbméterenkénti 560 dolláros árról.
Az amerikai kongresszus felsőháza, a szenátus szerdán szavaz a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagról, amelyet az alsóház, a képviselőház hétfőn elvetett. A szenátus kedden közölte, hogy másnap este tartják meg a szavazást a Wall Street megmentését célzó csomagról.
Szeptemberben 359 polgári személy vesztette életét Irakban, miközben elesett 26 katona, 55 rendőr és 66 felkelő - derült ki az iraki belügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.
Aláírták a megállapodást a BKV villamos-, metró- és HÉV-ágazatait képviselő szakszervezetek szerdán Kocsis Istvánnal, a cég új vezérigazgatójával. Az öt szakszervezet és egy szövetség által aláírt megállapodás szerint december 15-ig biztosan nem lesz sztrájk.
Egy év alatt mintegy 134 ezer lejt (37-38 ezer eurót) kitevő bírságot rótt ki a romániai Bihar és Kolozs megyei munkaügyi felügyelőség az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel vállalatra a munkáltatói kötelességek terén tapasztalt szabálytalanságok miatt - adta hírül kedden a romániai sajtó.
Sztrájkbizottságot alakít a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége, ha nem kap garanciát a Magyar Posta Zrt.-től arra, hogy Budapesten kívül más városokban már nem bízza vállalkozókra a levélposta-forgalmi szolgáltatást - írja a Hirado.hu
Emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén szerdán, a befektetők azt remélik, hogy az amerikai törvényhozás elfogadja a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag módosított változatát.
A Manchester United portugál szélsőjének, Cristiano Ronaldónak a volt barátnője, Nereida Gallardo őszinte vallomást tett az egyik brit bulvárlapban. Elmesélte szerelmük történetét, beavatta az olvasókat abba, hogy miként teltek mindennapjaik, és arról is beszélt, hogyan lett vége a kapcsolatnak.
A spanyol rendőrség száznál is több embert vett őrizetbe: a gyanú szerint gyerekekről készült pornográf videókat és képeket birtokoltak és terjesztettek az interneten.
Néha hirtelen felindulásból vagy fergeteges jó kedvünkben, eltelve önbizalommal teszünk meg olyan dolgokat, ami "normál" állapotban eszünkbe sem jutna. A következmények azonban egyik esetben sem maradnak el. Vannak olyan emberek, akik ezeket szó nélkül, emelt fejjel vállalják, de olyanok is akadnak szép számmal, akik inkább elbújnának előle. Ön vállalja tettei felelősségét?
A dollár óriási napon belüli szárnyalással közel két hetes csúcsára erősödött az euróval szemben a keddi kereskedésben, miután a Szenátus megegyezett, hogy ma szavaznak a 700 millárd dollár értékű mentőcsomag módosított változatáról.
Szeptemberben 359 polgári személy vesztette életét Irakban, miközben elesett 26 katona, 55 rendőr és 66 felkelő - derült ki az iraki belügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott adataiból. A...
A Temesvári Nyugati Tudományegyetem, az Újvidéki Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetői találkoztak szeptember 30-án Szegeden, hogy megerősítsék és bővítsék az intézmények orvostudományi karai között évek óta meglévő kapcsolatrendszert.
A szlovákok problémája a magyar jobboldallal címmel közölt interjút Robert Fico szlovák miniszterelnökkel szerdán a Die Welt című német konzervatív napilap.