Két napon át Brüsszelben népszerűsítik Pécs városát, amely 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa lesz - közölte a kezdeményező, Harangozó Gábor szocialista európai parlamenti képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Országos reprezentatív vizsgálat indul hamarosan az iskolai erőszak témakörében, a kezdeményezést Hiller István oktatási miniszter is támogatja - mondta Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok...
A Sziluett szeptember 27-i vendége volt: Hámori József egyetemi tanár1963 óta az ideghálózatok és az idegrendszer kapcsolatrendszerét és fejlődését tanulmányozza a Semmelweis Egyetemen, jelenleg mint kutatóprofesszor. Hámori József eddigi munkássága nagyban hozzájárult a hazai agykutatás kiemelkedő eredményeihez.1958-ban Szentágothai János pécsi intézetében a gerincesek központi id...
Az MDF álláspontja szerint jogalkotási selejt a 2009. január 1-től javasolt, Robin Hood-adónak is nevezett, az energiatermelőket terhelő különadó előterjesztése, amit a párt a 2010-es választási...
Három légelhárító rakéta is eltévedt kilövése után az ukrán légtérben egy légelhárító gyakorlat során a Krím-félszigeten. Szerencsére ezúttal nem történt tragédia.
Megalakult a Roma Polgári Védelem; a szervezet nem roma polgárőrséget jelent, hanem olyan egyesületet, amelynek legfőbb célja, hogy katasztrófahelyzetben minél szervezettebben, hatékonyabban vonja be a veszély elhárításába, a károk csökkentésébe, a következmények felszámolásába a cigányságot.
Az előzetes adatok szerint több mint 400 ezer nézője volt a vasárnap véget ért idei Moziünnepnek, amelynek négy napja alatt az ország 69 vetítőhelyén 200-nál is több filmet nézhettek meg az érdeklődők...
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök ismét nagyot alakított. A kormányfő ezúttal szó szerint leszúrta – igaz nevetve – fogvatartásból szabadult honfitársait, hogy miért nem otthon nyaralnak.
Azt ugyan még nem tudni, hogy a kormány milyen konkrét bárajánlatot tár a szociális partnerek elé az Országos Érdekegyeztetési Tanácsban (OÉT), az viszont könnyen valószínűsíthető, hogy sokáig tart majd a bérvita, a munkáltatók ugyanis a minimálbér befagyasztását és a garantált bérminimum megszüntetését szorgalmazzák - írja a Népszabadság.
Szeptemberben nőtt a Budapesti Értéktőzsde forgalma, a részvénypiacon - kétszeres árfolyamértéken számolva - 970 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 49 százalékkal magasabb az előző havi f...
Határozatlan idejű sztrájk kezdődik hétfőtől az egri Markhot Ferenc Kórházban - jelentette be az InfoRádióban az egri Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének vezetője. Az akcióra azután kerül sor, hogy az ÁNTSZ a hét elején megadta az engedélyt a HospInvest Zrt.-nek a kórház üzemeltetésére.
A brit beszerzési menedzserindex a várt szerint 45,3 pontról 45,0 pontra csökkent. Sem az olajár csökkenése, sem pedig a gyenge font nem hozott megkönnyebbülést. A hitelszűke és a csekély kereslet miatt gyenge érétket hozott az index. A GBP/USD-ot 1,7829-en jegyzik. Ellenállás 1,8000-nál, míg támogatás 1,7752-nél és 1,7400-nél található. In-www.globalfx.hu
Kikerülhet az úgynevezett klímaadó hatálya alól a távhő - mondta Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az unió tervei szerint ezt az adót...
Egy román kamion rakterében elbújva próbált meg Magyarországon keresztül Ausztriába eljutni hat moldáv állampolgárságú nő, a határrendészek a nagylaki átkelőnél találtak rájuk - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szerint szabálytalan eszközökkel készülnek kormányközeli tulajdonba juttatni egy 903 hektáros zalai földterületet - jelentette ki a szervezet szövetségi igazgatója szerdai tájékoztatóján.
Kikerülhet az úgynevezett klímaadó hatálya alól a távhő - mondta Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Kis változtatásokkal ma várhatóan elfogadja az amerikai szenátus Bush pénzügyi mentőcsomagját. A hétfőn elbukott csomag egyik változása, hogy az állam nem 100 ezer, hanem 250 ezer dollárig vállal garanciát a megtakarításokra.
Amerikai kutatók hármas összefüggést találtak a vastagbélrák, a kövérség és a genetikai örökség között. Kiderítették, hogy akinek genetikai okból magas a vérében a "zsírhormon", annak 30 százalékkal kisebb valószínűséggel lesz vastagbélrákja.
A 2007-es költségvetés zárszámadási vitájának felfüggesztését kéri a Fidesz a házbizottság csütörtöki ülésén a tavalyi államháztartási hiányadat utólagos módosítása miatt.
Párkapcsolati tanácsadáson gyakran hangzik el a kérdés: hogyan, milyen formákban jelentkezik az önök kapcsolatában az intimitás? Gyakran nagy hallgatás a válasz. Aztán kiderül, hogy már régóta nincs jelen a kapcsolatban a simogatás, a csók, az ölelés. A hazatérő a „szia” mellé legfeljebb egy automatikus, futtában odadobott puszit nyom a társa arcára.
Egy felmérés szerint az üzemanyag árának drasztikus emelkedése óta a franciák 65 százaléka lényegesen kevesebbet használja a gépkocsiját. Az olajipari vállalatok legfrissebb adatai szerint augusztusban átlagosan 9,4 százalékkal csökkent az üzemanyag fogyasztás Franciaországban. A helyzetre reagálva a Peugeot cég 32 ezer gépkocsival kevesebbet gyárt idén, a Renault vezérigazgatója pedig kedden…
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szerint szabálytalan eszközökkel készülnek kormányközeli tulajdonba juttatni egy 903 hektáros zalai földterületet - jelentette ki a szervezet szövetségi igazgatója szerdai tájékoztatóján.
Szlovákiában folytatódik a magyar iskolák tíz éve tartó elnéptelenedése - írja a pozsonyi Új Szó. A lap összesítése szerint háromezernél alig több tanuló kezdte meg az idei tanévet a szlovákiai magyar általános iskolák első osztályaiban.
A hazai piacon először hét éve nyílt lehetőségük az ügyfeleknek, hogy online biztosításközvetítő segítségével kössenek biztosítást. Azóta is folyamatosan bővül az elérhető biztosításfajták kínálata, az idei kötelező biztosítási kampány során pedig a biztosítóváltások közel felét már a világhálón keresztül fogják lebonyolítani.
Az angol bajnokság legutóbbi fordulójának legnagyobb meglepetését az újonc Hull City szolgáltatta azzal, hogy idegenben győzte le 2-1-re az Arsenalt. A sikernek sajnos csak a kispadon örülhetett Halmosi Péter, de az edző által adott két extra szabadnap természetesen neki is járt.
Sztrájkot helyezett kilátásba a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége. A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy a Magyar Posta ne bízza más vállalkozókra a levelek kézbesítését.
Fordulópontjához érkezett a mexikói "drogháború", a lakosság egyre kevésbé tudja elviselni a drogkartellek uralmát és a véres leszámolásokat. Felipe Calderon elnök mintha sarokba szorult volna: ha nem folytatja harcát, akkor Mexikó új Szomáliává válhat, ha pedig igen, akkor sem szűnik meg a vérontás. A drogkereskedők emberei már a rendőrségbe szervezetébe is beépültek. A baloldali ellenzék…
A lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt már megszüntették a nyomozást az UD Zrt. ellen. A rendőrség így már csak magántitok megsértése miatt nyomoz az állítólagos megfigyelési ügybe kevert védelmi cég ügyében.
Az MDF álláspontja szerint jogalkotási selejt a 2009. január 1-től javasolt, Robin Hood- adónak is nevezett, az energiatermelőket terhelő különadó előterjesztése, amit a párt a 2010-es választási kampány idejére időzített akciónak tart.
Japánban 15 férfi halt meg, amikor kigyulladt egy videós peep-show, tízen pedig súlyosan megsérültek. Mindegyikük a szórakozóhely valamelyik nézőkabinjában volt, amikor felcsaptak a lángok. Az áldozatok többségének halálát füstmérgezés okozta. Feltételezések szerint az egyik benn alvó férfi gyújtotta fel az épületet.
Jogsértő pályázatokat írt ki az állami földek eladására a Magyar Vagyonkezelő Zrt., Zalában 903 hektárnyi termőterület az "MSZP holdudvarába tartozó Leisztinger Tamás érdekeltségébe" kerülhet - mondta Budai Gyula fideszes politikus, a Magosz szövetségi igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.
Nyílt levélben szólította fel Arnóth Sándort, Püspökladány fideszes polgármesterét a közéletből való teljes visszavonulásra Csontos János, a város szocialista országgyűlési képviselője, s Molnár László, korábbi szocialista polgármester. Ezt az egyik aláíró, Csontos János közölte szerdai sajtótájékoztatóján Debrecenben.
Augusztusban az eurózónában mért munkanélküliségi ráta 7.5 százalékra emelkedett a júliusi 7.4 százalékról, míg az egész Európai Uniót tekintve a munkanélküliségi ráta 6,9 százalék lett, mely nem jelent változást a júliusihoz képest. Az augusztusi 16 millió EU-s munkanélküliből, az eurózónában 11.6 millió az eurózónában volt. (ProfitLine.hu)
Téved, ha azt hiszi, jövőre olcsóbban fűthet A Fidesz továbbra is a távhő áfájának csökkentésével fékezné meg az idén negyedszer emelkedő gáz- és távhődíjakat, mert az ellenzéki párt szerint...
Mint ismert, az egykori kilencszeres olimpiai bajnok amerikai atléta, Carl Lewis nyíltan doppingolással vádolta a jamaicai Usain Boltot. A pekingi olimpián három aranyérmet szerzett karibi vágtázó erre úgy reagált, Lewis azt állít, amit akar, de ő tiszta.
Tovább emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben: szerdán nyilvánosságra hozott adat szerint augusztusban már 7,5 százalékos volt a ráta a júliusi 7,4 százalék után. A 27 államot felölelő Európai ...
A Jancsi és Juliska történet mézeskalács házikójára sem csodálkoznának rá úgy a járókelők, mint a 90 éves Balog József vityillójára a határon túli magyar községben, Perbenyiken. Az idős férfi 1975 óta szépítgeti hajlékát - bármivel, amit talál.
Sebestyén Márta egy dala is szerepel Peter Gabriel angol zeneszerző legújabb, Big Blue Ball című albumán. A Rivers - Folyók című szám 12 évvel a rögzítése után jelent most meg. Az InfoRádió a közös munkáról és a dal születésének körülményeiről kérdezte a népdalénekesnőt.
A szlovákiai ellenzéki pártok továbbra is elutasítják az együttműködést a Magyar Koalíció Pártjával. A pártelnökök élesen bírálták Csáky Pál legutóbbi autonómia-kijelentéseit. Az MKP visszautasítja a vádakat.
Teltházas előadások, jókedvű nézők sokasága, felkonfok, sztár-jegyszedők, izgalmas közönségtalálkozók – köszönhetően a moziknak országszerte és a fő támogató Nokia segítségének, az immár hagyományossá vált Moziünnep betarthatta ígéretét, és négy napon át rengeteg látogatót vonzott a hazai filmszínházakba, s így igazi lehetett idén is az ünnep.
A testület kedden oszlatta fel magát, miután nyolcan igennel szavaztak a 14 tagú testületből a napirendi pontra. A helyi választási bizottság szerda délelőtt döntött arról, hogy 2008. december 14-re tűzi ki az időközi választást - mondta Keresztury Mónika jegyző, aki egyben a helyi választási iroda vezetője.
A szeptember 26-i héten 23,0%-kal csökkent az amerikai jelzálogkölcsön-igénylések száma (előző. -10,6%). Az index ismét gyenge értéket hozott, és nem utal az ingatlanpiaci helyzet gyors javulására. Az EUR/USD-ot 1,4142-őn jegyzik. Ellenállások 1,4172-nél és 1,4200-nél, míg támogatások 1,4078-nál, 1,4006-nál és 1,3900-nél találhatók. 13.30-kor teszik közzé a szeptemberi amerikai Challenger-…
Hivatalosan megkezdte működését az Európai Unió grúziai megfigyelőcsoportja. A küldetésről az Európai Unió külügyminiszterei döntöttek szeptember 15-i ülésükön. A 300 fős misszió megbízatása, hogy figyelje az orosz erők október 10-ig vállalt kivonulását.
Idén több cég alakult Magyarországon, mint tavaly. A cégalapítási láz még mindig tart, ugyanakkor egyre több a felszámolási és végrehajtási eljárás is.