Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője teljes körű felhatalmazást kapott arra, hogy alkotmányos keretek között biztosítsa a frakció fenntartásához szükséges létszámot - mondta az MDF országos választmányának szombaton megválasztott új elnöke.
Globális választ kell adni a hitelválságra, hogy megteremthetők legyenek a hosszú távú növekedés és stabilitás alapjai - hangsúlyozta George Bush amerikai elnök szombaton a Fehér Házban, miután az úgynevezett G7 országok pénzügyi vezetőivel találkozott.
Összehangolt lépéseket sürgetett a pénzpiaci világválság leküzdésére az amerikai elnök. George Bush szerint a súlyos krízisre globális megoldást kell találni, és egyik ország lépése sem aknázhatja alá a másik terveit, mert az az emberek jólétét fenyegeti.
Egy hertfordshire-i filmstúdióból ellopták az 1974-es James Bond-filmben szereplő aranypisztolyt, derült ki a Telegraph című brit napilap szombati internetes kiadásából.
Almássy Kornél szerint az MDF-ben meg kellene ismételni a tisztújítást, ha ez megtörténne, és lenne teljes megújulás a párt belső életében, akkor megfontolná azt a lehetőséget, hogy visszatérjen az MDF parlamenti frakciójába; erről a politikus szombaton, Budapesten nyilatkozott. A politikus képtelenségnek tartja, hogy visszaadja listán szerzett parlamenti mandátumát.
Globális választ kell adni a hitelválságra, hogy megteremthetők legyenek a hosszú távú növekedés és stabilitás alapjai - hangsúlyozta George Bush amerikai elnök a Fehér Házban, miután az...
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője teljes körű felhatalmazást kapott arra, hogy alkotmányos keretek között biztosítsa a frakció fenntartásához szükséges létszámot - mondta az MDF országos...
Almássy Kornél szerint az MDF-ben meg kellene ismételni a tisztújítást, ha ez megtörténne, és lenne teljes megújulás a párt belső életében, akkor megfontolná azt a lehetőséget, hogy visszatérjen az...
Társadalmi-gazdasági csúcsértekezletet hívott össze Gyurcsány Ferenc az MSZP rendkívüli kongresszusán, aki a liberális pártnak is udvarolt beszédében. Szombaton a Fidesz és az SZDSZ is az adócsökkentés fontosságáról beszélt.
Erős földrengés rázta meg szombaton hajnalban Oroszország észak-kaukázusi térségét, a természeti csapás legalább négy ember halálát okozta. A rengés magnitudója az amerikai geológiai mérések...
Még kómában van az a 16 éves diák, aki felakasztotta magát a nadrágszíjára a lenti rendőrkapitányságon. A fiút betöréssel és lopással gyanúsítják, ezért akarták kihallgatni kedden. A szülők szerint súlyos mulasztás történt, mert a rendőröknek nem hagyhatták volna őrizetlenül a fiút, valamint a nadrágszíját és a cipőfűzőjét is el kellett volna venniük. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik az…
A kormány által folytatott politika ellen tiltakozott több mint száz ember a Magyar Kommunista Munkáspárt nagygyűlésén Budapesten. Az "Elég Volt!" jelszóval meghirdetett tiltakozó...
Egy indiai nő felhívta a szüleit pénteken, hogy egy rokonánál lakik, immár több mint négy hónapja. A szülők először megdöbbentek, aztán megörültek, mert a lányukat június végén hivatalosan holttá nyilvánították.
Egy száz négyzetméteres raktárépület kapott lángra szombat délelőtt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszászon. Mire a szolnoki tűzoltók a helyszínre értek, már az egész épület lángolt.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője teljes körű felhatalmazást kapott arra, hogy biztosítsa a frakció fenntartásához szükséges létszámot - mondta az MDF országos választmányának szombaton megválasztott új elnöke a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Makay Zsoltot választották az MDF országos választmányának elnökévé a testület szombati tisztújításán. Makay Zsolt az ülés után azt mondta, hogy az MDF-frakció létszámának garantálásához a választmány Herényi Károly frakcióvezetőnek adott felhatalmazást.
Gyurcsány Ferenc a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte szombaton az MSZP soron kívüli kongresszusán Budapesten; a kongresszusi küldöttek támogatták a csúcs összehívását és a 12 pontos gazdasági javaslatcsomagot.
A gyerekeknél még az enyhe horkolás is a figyelmeztető jel lehet a lappangó betegségekre - derült ki egy ausztrál kutatásból. A vizsgált gyerekeknek a szívverése felgyorsult, és nem horkoló társaiknál kevésbé képesek változtatni ennek ütemét alvás közben.
Egy ember szörnyethalt, egy pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, mikor két autó frontálisan ütközött a 65-ös úton, Szekszárd közelében; a baleset miatt két másik autó is egymásba rohant a helyszínen - értesült a HavariaPress.
Hamid Karzai afgán elnök személycserét hajt végre a belügyminisztérium élén az ország rosszabbodó biztonsági helyzete miatt - közölte Kabulban az elnöki hivatal. Mohamed Hanif Atmar eddigi oktatási...
A romániai magyar közösség csak akkor szerepelhet sikeresen a november 30-i parlamenti választásokon, ha a szórvány- és a tömbmagyarság összefog - ezt a gondolatot fogalmazta meg Besztercén Markó...
Egy rendőr segített világra hozni egy orosz üzletember kislányát. A közeg azt tervezte, szól néhány keresetlen szót a férfihoz, aki autójával bevágott elé, végül ő volt az, aki lefejtette az újszülött nyakáról a köldökzsinórt.
A nagyhatalmak és Észak-Korea megegyeztek abban, hogy az ázsiai kommunista ország eleget tesz a nukleáris leszerelése ellenőrzésére szabott amerikai feltételeknek - jelentették hírügynökségek....
Bejutott a legjobb négy közé Tóth Krisztina a szentpétervári asztalitenisz Európa-bajnokságon, miután a szombati negyeddöntőben legyőzte a horvát Sandra Paovic-ot.
A nagyhatalmak és Észak-Korea megegyeztek abban, hogy az ázsiai kommunista ország eleget tesz a nukleáris leszerelése ellenőrzésére szabott amerikai feltételeknek - jelentették hírügynökségek szombaton.
Az Egyesült Államok leveszi Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájáról - jelentette be szombaton Sean McCormack, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Legkevesebb 12 ember vesztette életét Csecsenföldön a szombati földrengésben. A kaukázusi terület egészségügyi minisztériumának szóvivője szerint 105 ember sérült meg, és sok ház súlyosan megrongálódott.
Erős földrengés rázta meg szombaton hajnalban Oroszország észak-kaukázusi térségét, a természeti csapás legalább 12 ember halálát okozta Csecsenföldön, több mint 100 embert különböző sérülésekkel kórházban ápolnak - jelentette szombaton este az NTV televízió a helyi egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.
Az MKB Veszprém magabiztosan, 32-25-re győzött az ukrán ZTR Zaporizzja otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombat délutáni csoportmérkőzésén.
Az Egyesült Államok törölte Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok listájáról - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium szóvivője szombaton.
A Berlusconi-kormány politikai manővereit, a gazdasági válságot szidják a római polgárok az Örök Város "beszélő szobrain" keresztül. Az öt évszázados hagyomány ismét virágkorát éli.
Ritka genetikai betegségben szenved a négyéves Shane Terry: az amerikai kisfiúnak emiatt egy második csontváza is nő. Ha a betegség eléri ezt a szintet, akkor az amerikai kisfiú megbénul.
A Ferencváros női kézilabdacsapata 31-26-os vereséget szenvedett a szlovák HK Slovan Duslo Sala othhonában az EHF Kupa második fordulójának szombati visszavágóján.
Meghalt egy 65 éves férfi autóvezetés közben Miskolcon szombat délután - közölte a rendőrség. Két parkoló autót összetört egy, az útról lesodródó személykocsi Miskolc belterületén, a jármű végül...
"Amíg szocialisták lesznek, törvénytelen megfigyelések és lehallgatások is lesznek"-hangzott el a kijelentés Orbán Viktortól a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában.
Az emberi elme angyalokat és démonokat is szülhet. Mi lehet a közös a Psycho Norman Bates-ében és A bárányok hallgatnak Hannibal Lecterében? Egy biztos, a vér eladható, és az ember el is adja.
A G7-csoport pénzügyi vezetői összehangolt választ ígértek a nemzetközi hitelválságra. Az általános elveken kívül azonban semmilyen konkrét közös lépésről nem határoztak.
Az orosz rendőrség lecseréli a legendás Kalasnyikov gépkarabélyról, így az Oroszországba látogató turisták elveszítik egyik kedvenc fényképtémájukat. A csere 3 évig is eltarthat
Nem érintik a globális pénzügyi válság hatási a világ legdrágább autóját: az 1,2 millió fontba (392 millió forintba) kerülő Aston Martin One-77 gyártója nem győzi kielégíteni a megrendeléseket.