Az EU pénzügyminiszterei keddre tervezik a 6,5 milliárd eurós hitelkeret jóváhagyását Magyarország számára, mondta az Európai Bizottság szóvivője, Amelia Torres pénteken Brüsszelben. Az hitelkeret...
Több mint húszezer tiltakozó hallgató telefonált be, miután obszcén poénok hangzottak el a BBC egyik népszerű rádióműsorában. A botrányt követően az egyik műsorvezető, hibáját belátva, saját elhatározásából elhagyta a BBC-t, a másikat három havi szilenciummal büntették. Leköszönt a BBC 2 rádió műsorigazgatója is, mert felelősnek érezte magát a történtekért.
Alaptalanok azok az ellenzéki felvetések, amelyek szerint a kormány nem ad tájékoztatást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval körvonalazódó megállapodással kapcsolatban; a dokumentum fő elemei már most hozzáférhetőek a Pénzügyminisztérium honlapján - közölte pénteki online kormányszóvivői tájékoztatóján Budai Bernadett.
Az egri Markhot Ferenc Kórház működésbe adása körüli botrányok azt mutatják meg, hogy az MSZP-nek fontosabb a profit, mint az emberek érdeke. Erről Pesti Imre fideszes képviselő beszélt. Az EDDSZ büntetőfeljelentést tett a Heves megyei Önkormányzat szocialista képviselői ellen hivatali hatalommal való visszaélés és hűtlen kezelés miatt.
Beleegyezett az indiai kormány, hogy a külföldi biztosító vállalatok, mint az American Insurance Group és a New York Life Insurance Co. a jelenlegi 26 százalékról 49 százalékra bővíthessék a részesedésüket a helyi biztosítókban. (ProfitLine.hu)
A Credit Suisse stratégái szeptemberben még eladásra ajánlották a forintot, legfrissebb ajánlásukban viszont már a forint is (a következő hónapra) a vételre javasolt devizák közé került. A Credit...
Veres János pénzügyminiszter és Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter ma délután találkozik a Pénzügyminisztériumban a Goldman Sachs Magyarországon tartózkodó képviselőivel, amelyet...
Szeptemberben a vártnál is gyorsabban, 0.3 százalékkal csökkentek az amerikai személyes kiadások, jelezve, hogy a munakerő és ingatlanpiaci folyamatok romlása, valamint a pénzügyi válság súlyosbodása...
Pénteken a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) pre-bid konzultációt tartott a mobiltelefon-piac versenyélénkítése, valamint a szélessávú internet lefedettségének növelése érdekében, október 22-én meghirdetett pályázatokról. A mai konzultáción az a 11 cég vehetett részt, amely eddig megvásárolta a pályázati kiírást....
A részvénypiaci zuhanással párhuzamosan októberben egyéb változások is bekövetkeztek a BUX index életében. A benchmarkot alkotó komponensek indexen belüli súlyában ugyanis a MOL a szeptember végén...
Az ellenzéki vádakra reagálva a kormányszóvivő elmondta, a stabilizációs erőfeszítések kapcsán minden dokumentum nyilvánosan elérhető. A PM a honlapján "eldugta" az érdekes részleteket, de mi eláruljuk, hol találja a részleteket
A szakszervezetek képviselői az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén nehezményezték, hogy a kormány kész helyzet elé állítja őket, ahelyett, hogy érdemben tárgyalna velük....
A nemzetközi pénzügyi szervezetek által rendelkezésre bocsátott 20 milliárd euró összegű készenléti hitel biztonságot ad, hiszen az állam jövő évi törlesztési kötelezettsége kevesebb, mint 3 milliárd ...
Alaptalanok azok az ellenzéki felvetések, amelyek szerint a kormány nem ad tájékoztatást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval körvonalazódó megállapodással kapcsolatban; a...
Kezdetét vette a választási kampány pénteken Romániában, a politikai pártok a rendszerváltás óta most először nem listás, hanem választókörzetes rendszerben mérkőznek meg a szavazók bizalmának...
Tizedel az American Express: a kártyatársaság 7000 alkalmazottját bocsátja el, a létszámcsökkentéssel minden tizedik dolgozó az utcára kerül. Hasonló mértékű elbocsátásokról adott hírt korábban több más amerikai nagyvállalat is.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Takáts Ákos az OTP Bank vezérigazgató-helyettese 2008. október 28-án az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 2.800,- Ft/darab átlagáron 10.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az Egyesült Államokban szeptember folyamán a személyes jövedelmek 0.2 százalékkal emelkedtek, az augusztusi felülvizsgált 0.4 százalékos bővülés után, míg a személyes fogyasztás a vártnál nagyobb mértékben 0.3 százalékkal csökkentek, ilyen mértékű csökkenésre 2004 júniusa óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
A Pénzügyminisztérium a pénzpiaci válság nyomán az új költségvetési tervezetet is átdolgozta, amely képviselői módosító indítvány formájában kerül a parlament elé, s amelyben a GDP 1 százalékkal csökken 2009-ben, az infláció 4,5 százalékkal nő - mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) plenáris ülésén.
A londoni bankközi dollár hitelezési ráta (Libor) a három hónapos futamidőre több mint 16 bázisponttal 3.03 százalékra esett - a Brit Bankátok Szövetségének tájékoztatása szerint. (ProfitLine.hu)
A gazdasági válság, a felvevőpiacok gyengélkedése, illetve a nagy munkaigényű folyamatok természetes továbbvándorlása még olcsóbb országok felé, a munkanélküliség újabb hullámával szembesíti Kínát, még ha a hivatalnokok a torzító statisztikák mögé bújnak is - írja a China Daily.
2008 harmadik negyedévében folytatódott a pozitív tendencia, és további 11 ponttal, -13 pontra nőtt a K&H kkv bizalmi index értéke. Az előző mért időszakhoz képest megfigyelhető, hogy egyre kevesebben adnának a munkavállalóknak béren kívüli juttatásokat, illetve hogy a legtöbb kkv informatikai fejlesztésekbe ruházna be, ha tehetné. Mindeközben tovább növekedett azon vállalkozások aránya, melyek…
Közös diploma, hallgatói, oktatói cserék, kutatási együttműködés - ezek a címszavai annak a szerződésnek, amit október 29-én írt alá a Rektori Tárgyalóban a nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem rektora, Libor Vozár és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora, Gábriel Róbert.
Az Európai Bizottság szerdán egy olyan törvényjavaslattal állt elő, amellyel az autótulajdonosokat arra ösztönöznék, hogy kiöregedett autóikat cseréljék új, üzemanyag-gazdaságosabbra....
November 4-étől ötnapos munkabeszüntetést helyezett kilátásába az Air France-nál működő nyolc szakszervezet. A döntésre azért szánták el magukat az érdekvédők, mert a tervek szerint ezután csak 65 éves korban mehetnének nyugdíjba a légikísérők és a pilóták - írja a HírTv.
A Közel-Keletnek elsőbbséget kell élveznie azon témakörök sorában, amelyekben az Európai Unió az eddiginél nagyobb mértékű együttműködésre számít a jövő év elején hivatalba lépő új amerikai kormányzat...
A nemzetközi pénzügyi szervezetek által rendelkezésre bocsátott 20 milliárd euró összegű készenléti hitel biztonságot ad, hiszen az állam jövő évi törlesztési kötelezettsége kevesebb, mint 3...
Az Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást 2009. január 23-24-én rendezik meg a SYMA Sport- és Rendezvényközpont "A" és "C" csarnokában - mondta el az Országos Felsőoktatási Információs Központ az Edupress kérdésére.
Hangsúlyt vált az Invitel kommunikációja: a korábbi „Lehet saját utad" szlogent a „Ha több kell" üzenet váltja. Az új irányt egy üzleti felhasználókat célzó ATL-kampány vezeti fel.
Hivatalosan javasolta az Európai Bizottság pénteken, hogy az Európai Unió nyújtson 6,5 milliárd eurós hitelt Magyarországának a fizetési mérleg egyensúlyának támogatására.
Frontálisan ütközött két személygépkocsi Szabadkígyós belterületén péntek délelőtt - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Virág Zsuzsánna elmondta: az egyik...
A kormány két héten belül a parlament elé terjeszti azt a törvénymódosítási javaslatot, amely rögzíti azokat a feltételeket, amelyek alapján a pénzügyi szektor hozzáférhet a 20 milliárd euró...
Szeptemberben a várt 0,2% helyett 0,3%-kal csökkentek az amerikai egyéni fogyasztási kiadások a legutóbbi 0,0%-os érték után. A PCE-Deflátor 4,2%-os értéket hozott (előző: 4,5%). Az egyéni bevételek 0,1% helyett 0,2%-kal emelkedtek (előző: 0,4%). Az EUR/USD alig reagált az adatokra. In-www.globalfx.hu
Nicolas Sarkozy francia államfő és kormányának több tagja támadást intézett azon bankok ellen, amelyek a pénzügyi válságra hivatkozva az állami mentőháló védelmében sem folyósítanak hitelt a vállalkozásoknak és a lakosságnak.
Lefelé mutatnak az amerikai határidős indexek, melynek következtében a Dow több mint két évtizede legrosszabb hónapját zárhatja. A befektetők aggódva lesik a mai makroadat dömpinget, melyből a személyes fogyasztás/jövedelem már nyilvánosságra került, emellett nyomasztja őket az a hír, mely szerint megakadt a General Motors-Chrysler egyesülés. (ProfitLine.hu)
A hét végén a dollár erőssége miatt összeszedte magát az USD/CAD 1,1906-os minimumáról. A kanadai GDP augusztusban havi szinten -0,3%-os értéket hozott (előrejelzés: -0,4%, előző: 0,7%). A napi csúcs 1,2383-on állt. In-www.globalfx.hu
Ha Nicolae Ceausescu ma élne, "szekus" ügyben nem lehetne felelősségre vonni, legalábbis a román szenátus által most elfogadott, a Securitate irattárát tanulmányozó bizottság (CNSAS) működését szabályozó új törvény értelmében - véli pénteki számában a Codianul.
Egy évtizedes növekedés és stabilitás után "sokkoló sorsfordulat" Kelet-Európa számára a Magyarországnak összeállított hatalmas nemzetközi támogatási csomag, írta pénteki kiadásában a The Economist, amely szerint Németország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérése ellenére nem vett részt a magyar mentőprogramban.
2000 fontért (több mint 660 ezer forintért) kelt a londoni Bloomsbury aukciós ház árverésén a Playboy magazin egy példánya, amelynek Marylin Monroe díszítette a címlapját.