Zimbabwéban cáfolták a Robert Mugabe elnök távozásáról szóló híreket. Az országot 28 éve vezető Mugabe távozásáról kedden az ellenzék beszélt, később cáfolták, hogy tárgyalnának az elnök visszavonulásáról.
Április 1-jétől az 1.000 euró feletti postai sárga csekk befizetéseknél személyi igazolvánnyal, útlevéllel, vagy jogosítvánnyal azonosítaniuk kell az ügyfeleket a postai alkalmazottaknak
Kilenc szekcióban 65 merész témaválasztású, független produkciót mutatnak be a csütörtökön kezdődő Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. A 10 ezer euróval járó Hullámtörők-díjért az amerikai Jeff...
Az Ukrajnába látogató George Bush amerikai elnök azt mondta: határozottan támogatja az ország és egy másik volt szovjet köztársaság, Grúzia NATO-tagságát. A szövetség megosztott a kérdésben, Oroszország pedig jelezte: kész enyhíteni retorikáján, ha a két állam nem kap meghívót a szövetségbe a NATO szerdán kezdődő, bukaresti csúcstalálkozóján.
Az angolok Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney góljaival diadalmaskodtak az AS Roma otthonában, míg a katalánok a 17 éves Bojan Krkic korai találatával nyertek a Schalke 04 vendégeként
Ezúttal nem Harley Fesztiválra, vagy kormányellenes demonstrációra, hanem figyelemfelkeltő felvonulásra várják a szervezők a motorosokat Alsóörsre, a sportcsarnok parkolójába
Agyonlőtte a család macskáját egy amerikai férfi, csak azért, hogy bosszantsa feleségét. Az 50 éves férfit - aki már jó ideje hadilábon áll nejével - a sógornője jelentette fel a rendőrségen....
Várhatóan hazaengedik szerdán a szombati miskolci robbanás után még mindig kórházban ápolt három beteget. A detonáció azután történt a borsodi megyeszékhely egyik kertvárosi részén, hogy egy férfi rovarirtószert öntött a csatornába.
Meg kell őriznünk az uniós kohéziós politika jelenlegi céljait, és törekednünk kell a források bővítésére 2013 után - olvasható abban a tájékoztatásban, amelyet magyar szocialista európai parlamenti (EP-) képviselők juttattak el kedden az MTI-hez, Danuta Hübner regionális politikáért felelős EU-biztossal folytatott zártkörű egyeztetésükről.
A magas szőke férfi egyet jelent Pierre Richard nevével. A színész többször is belebújt a kétballábas figura bőrébe, utoljára 1988-ban, amikor elkészült A magas szőke + két szőke című film.
Az EUR-NZD árfolyama 89 pipes sávban mozgott, 1,9866 és 1,9777 között. Az USD-CHF bizonytalanul kezdte az ázsiai kereskedést. A devizapár napi minimumot ért el 1,0112-nél, majd 24 pippel 1,0134-re emelkedett. Támogatás 1,0060-nál, ellenállás pedig 1,0193-nál van. Az EUR/GBP 13 pipes sávban mozgott ma reggel, 0,7879 és 0,7892 között. Ellenállás 0,7907-nél, támogatás pedig 0,7854-nél található. Az…
Önkormányzatok adhatják össze a szentesi légimentő-bázis kialakításához szükséges pénzt, ugyanis más már nem hiányzik ahhoz, hogy megépülhessen a mentőhelikopter leszállóhelye – írja a Magyar Nemzet.
Meglepte az SZDSZ reakciójának hevessége és nem gondolta, hogy az egészségügyi miniszter leváltása a koalíció szakadásához vezethet - mondta a kormányfő a Magyar Televízióban
Minden jel arra mutat, hogy a kisebbségi kormányzás felé haladunk, és ez az előrehozott választások előszobáját jelenti - mondta el az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a szociálliberális kormányzás elhúzódó agóniájára lehet számítani a következő időszakban, mert a koalíciós felek láthatóan tartanak egy rendkívüli választástól. Hozzátette: az ország úlyos válságban…
A Fidesz frakcióvezetője szerint rizikós vállalkozás a kisebbségi kormányzás, Gyurcsány Ferenc ugyanakkor úgy véli, kisebbségben sem lesz a kabinetje "béna kacsa"
Gyurcsány Ferenc aktív, cselekvő politizálást ígért abban az esetben is, ha kisebbségben kell kormányozniuk. A szocialista politikus a köztelevízió reggeli műsorában megismételte a szombati pártértekezleten elmondottakat, s kijelentette: az MSZP nem akar új csapatkapitányt, vele képzeli el a jövőt.
Rizikós vállalkozás a kisebbségi kormányzás - mondta a Fidesz frakcióvezetője a TV2 reggeli műsorában. Navracsics Tibor szerint eddig sem volt egyszerű a koalíciós együttműködés, kisebbségi...
Több hét óta először lépte át a 13 ezer pontos határt a tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán záráskor, követvén a világ tőzsdéin uralkodó pozitív irányzatot, elsősorban a Wall Street-i pozitív hangu...
Gyurcsány Ferenc szerint kisebbségi kormányzás esetén sem lesz a kabinetje "béna kacsa": aktív, cselekvő politikát folytatnak majd, sok jó kezdeményezéssel. A miniszterelnök erről a...
A miniszterelnök az MDF-től és az SZDSZ-től is támogató szavazatokat remél a kisebbségi kormányzás során. Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: kisebbségi kormányzás esetén sem lesz a kabinetje "béna kacsa", aktív, cselekvő politikát folytatnak majd.
Messzire elkerülik a balástyaiak a Dózsa György utcát: pénteken ugyanis hazaengedték az előzetes letartóztatásból B. Mihályné T. Ilonát, aki március 14-én egy gereblyével agyonverte szemközti szomszédját, Lajos Lászlót. A nő korábban metszőollóval támadt szomszédasszonyára, azt az esetet is megúszta.
Ma reggel tovább folytatódott az EUR/USD lefelé mutató korrekciója. A piac reménykedik benne, hogy a nagy pénzintézetek megbirkóznak az ingatlanpiaci válság okozta veszteségekkel, így fellélegezhet a dollár. A devizapár minimumot ért el 1,5536-nál, így átmenetileg az 1,5558/61-es támogatás alá ment az árfolyam. Támogatás még 1,5532-22-nél található. In-GFX
Ma reggel erősödést mutatott a dollár, miután a legutóbbi kedvezőtlen hírek után ismét bíznak a globális pénzügyi rendszerben. A piac reménykedik, hogy a nagy pénzintézetek meg tudnak birkózni a válság okozta nagy veszteségekkel. A javuló hangulathoz a nemzetközi részvénypiaci nyereségek is hozzájárultak. A nap csúcspontját a februári EU-s termelői árak közzététele jelenti: itt az éves szinten…
Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Baczakó Péter olimpia bajnok, 56 éves volt. A súlyemelő 1980-ban, a moszkvai olimpián nyert aranyérmet. Baczakó Pétert a Magyar Olimpiai Bizottság, a Súlyemelő...
Törvényjavaslatokat dolgoz ki a Fidesz a párt Erős Magyarország című programja alapján. Navracsics Tibor frakcióvezető a TV2 reggeli műsorában azt mondta: az indítványokat benyújtják az Országgyűlésnek.
Megzavarta a legújabb, most készülő James Bond-film forgatását egy polgármester Chilében - jelentette az AFP szerdán. Már forgott a kamera, amikor autójával begurult a díszlet elé.
Az SZDSZ konstruktív ellenzékként kész támogatni a kormányt, de nem mindenben - mondta Gusztos Péter SZDSZ-es ügyvivő az MR1-Kossuth Rádiónak. A szabad demokraták azokat az intézkedéseket szavazzák...
A Cranfield Egyetem munkatársai egy hónapon át dolgoztak, mígnem sikerült a Hummer H3 terepjáróból rádióhullámokkal irányítható, sofőrmentes járművet konstruálni