Az SZDSZ-nek a jelenlegi helyzetben nincs más útja, csak a koalícióból való kilépés – mondta Horn Gábor az egyik belvárosi kávéházban rendezett liberális összejövetelen. A politikus...
Gyurcsány Ferenc a köztévében elmondta: az MDF és az ellenzék szavazataira is számít a kisebbségi kormányzásban. Az MSZP-ben viszont nem ennyire bizakodóak: egyre több képviselő látja úgy, hogy a kisebbségi kormányzás nem vezet jóra, a kormányzást politikai alkuk döntik majd el.
Nem javult, ellenkezőleg: romlott az emberjogi helyzet Kínában az olimpia miatt - állítja az Amnesty International. A nemzetközi emberjogi szervezet szerint a hatóságok a szokásosnál is szigorúbban lépnek fel az ellenzékkel szemben, mert stabil és harmonikus állam látszatát akarják kelteni a nyári játékok előtt.
Egy ohiói sztriptízbárban találtak rá arra a lelkipásztorra, aki New Yorkból tűnt el, és akit égre-földre keresett a rendőrség az FBI embereivel együtt.
Konstruktív ellenzékként fog működni az SZDSZ a parlamentben - jelentette ki Horn Gábor, a szabad demokraták ügyvivője egy belvárosi kávézóban történt beszélgetésen. A politikus azt is elárulta, hogy szíve szerint ő már rég kilépett volna a koalícióból, mert az SZDSZ-nek saját arcra van szüksége.
Szuperóriás sárga csillagpárt fedeztek fel amerikai csillagászok, és a két csillag olyannyira közel kering egymás körül, hogy földimogyorót formáznak. A csillagkettős egy viszonylag közeli...
"Kényes missziót" kezdett Franciaország, Spanyolország és Svájc a kolumbiai gerillák fogságában lévő egyik gyengélkedő túsz megsegítésére - jelentette be szerdán a francia elnöki hivatal.
Az SZDSZ nagyon közel van a kilépéshez a koalícióból, de a végsőkig kell keresni a megoldást - mondta Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Liberális Fiatalok Egyesületének rendezvényén szerdán Budapesten.
Megnyílt a turisták előtt a Tirrén-tenger utolsó titokzatos szigete, az Elba szigetétől délre elterülő Montecristo, Alexandre Dumas híres regényének egyik helyszíne.
Némi meglepetésre kissé tartalékosan vette fel a küzdelmet a tavalyi döntős az egyetlen állva maradt másodosztályú csapattal, a győri Integrál DAC-cal, amely egy félidőn keresztül ellenállt a Rudolf Gergely vezette debreceni rohamoknak. Végül még a jövő heti visszavágó is formalitás lett. A Magyar Kupa idei kiírásának meglepetéscsapata, a másodosztályú Integrál DAC fogadta a tavaly a döntőig jutó…
Mintegy hetvenen tiltakoztak "a magyargyűlölet és a magyarverések" ellen szerdán Budapesten a Külügyminisztérium épülete előtt. A tüntetés végén petíciót adtak át a tárca képviselőjének.
Fodor Gábor szerint továbbra is megegyezésre kellene törekednie az SZDSZ-nek az MSZP-vel a kialakult koalíciós válságban. A liberális politikus szerda este a Liberális Fiatalok Egyesületének találkozóján azt mondta, az ország számára a stabilitás a legfontosabb, de közben az SZDSZ nem adhatja fel magát. Fodor Gábor szerint a végsőkig kell keresniük a megoldást, egy felelős politikus ugyanis…
Az SZDSZ nagyon közel van a kilépéshez a koalícióból, de a végsőkig kell keresni a megoldást - mondta Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Liberális Fiatalok Egyesületének rendezvényén. A...
Mintegy hetvenen tiltakoztak "a magyargyűlölet és a magyarverések" ellen a Külügyminisztérium épülete előtt. A tüntetés végén petíciót adtak át a tárca képviselőjének. A petícióban...
A közbeszerzési szereplők korrupcióval kapcsolatos attitűdjeinek felmérésére és az eredmény vizsgálatára írt ki egyszerű eljárást a Közbeszerzések Tanácsa - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Gyengén megírt politikai színdarab a koalíciós szakítás, mivel valójában azt a célt szolgálta, hogy mind az MSZP, mind az SZDSZ ismét egységessé váljon és visszaszerezze elveszített támogatóit - jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerda este Dávid Ibolya.
Nagy-britanniai életmódszakértők szerint az emberek a karácsonyi napokat leszámítva április 2-án esznek a legtöbbet, átlagosan kétszer annyit, mint amennyire szükségük lenne. A napot ezért kövér szerdának nevezték el.
A görög külügyminiszter szóvivője szerdán közölte, hogy az athéni kormány vétót emel, amennyiben Macedónia csatlakozási meghívót kap a szerdán elkezdődött bukaresti NATO-csúcson.
Gyengén megírt politikai színdarab a koalíciós szakítás, mivel valójában azt a célt szolgálta, hogy mind az MSZP, mind az SZDSZ ismét egységessé váljon és visszaszerezze elveszített támogatóit -...
A tőzsdei válság és az ebből fakadó gazdasági nehézségek ellenére Németországban egyre eredményesebben szorítják vissza a munkanélküliséget, 15 éve nem volt olyen kevés állástalan, mint márciusban.
Biztonsági kamerák felvételeit tette közzé a Központi Nyomozó Főügyészség a február eleji, szocialista képviselőket ért Molotov-koktélos támadásokkal kapcsolatban.
Brit kutatók szerint a paranoia sokkal több emberre jellemző, mint ahogy azt eddig az orvosok gondolták. Egy virtuálisan szimulált utazás a londoni metrón megmutatta, hogy a tünetek minden harmadik embernél jelentkeznek.
Mit gondolt és mit mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az utóbbi félévben az egészségügy átalakításáról és a koalíciós partnerrel való együttműködésről? Mit gondolt és mit mondott a kormányfő saját pozíciójáról és a 2008-as évről, amit a konszolidáció időszakának szánt? - a www.inforadio.hu összegyűjtötte a kormányfő nyilatkozatait.
Medgyessy Péter szerint nagyon nehéz elképzelni, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció meg tudja nyerni a 2010-es választást. A volt miniszterelnök az ATV Nő háromszor című szerdai műsorában azt is közölte, Gyurcsány Ferenc kormányfő ma már "több konfliktust és problémát okoz, mint amennyit megold, és ha ez igaz, akkor ennek a konzekvenciáit le kéne vonnia".
Kuncze Gábor szerint az SZDSZ-nek ki kell tartania azon döntése mellett, hogy kilép a koalícióból. A párt volt elnöke erről szerda este beszélt az ATV-ben.
A Chelsea 2-1-re kikapott Isztambulban a Fenerbahce együttesétől a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az Arsenal - nagy fölénye ellenére - csak 1-1-es döntetlent ért el a vendég Liverpool ellen. A visszavágókat kedden játsszák.
H. elvtársnő pedig hőssé magasztosul. Még a forint is megingott, amikor őt megbuktatták! Nem akárki lehet. Bizony, a gazdasági „stabilitás” – amikor naponta csak tíz-tizenkétmilliárddal duzzad az állam eladósodása -, nos, ez a „stabilitás” csak akkor marad fenn, ha ők is fennmaradnak!