A cibakházi halálos baleset után Szolnok polgármestere is pénzt akar adni a szentesi légimentő-bázis megépítésére. Arra kérte közgyűlését, szavazzanak meg egymillió forintot a beruházásra.
Várhatóan már idén embereken is kipróbálhatják a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kifejlesztett rákellenes szer infúziós változatát - írta az Új Dunántúli Napló.
A csütörtökihez hasonló iránytalan kereskedés várható pénteken kora délutánig a Budapesti Értéktőzsdén, egészen a 14.30-kor nyilvánosságra kerülő amerikai foglalkoztatási adatok érkezéséig. Suppan Ger...
Egy maláj asszony csaknem 1 millió dollárra (164 millió forint) perelte be férjét, mert az elvette szüzességét - számolt be róla a Kuala Lumprurban pénteken megjelent New Straits Times című napilap.
Pénteken 256-257/euró között várható a forint, némi további erősödés lehetséges, csakúgy, mint a többi térségi valutánál, viszonylag jó piaci hangulatban.
Ma reggel is eddigi, 256,36 és 258,29 közti sávjában mozog az EUR/HUF árfolyama. A magyar kereskedelmi mérleg januári deficitjét 70,5 millióról 79,5 millióra felfelé módosították. Decemberben még 170,2 milliós hiányról számoltak be. Az EUR/HUF-ot 256,89-en jegyzik. In-GFX
Januárban a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 80 millió eurót, 19 milliárd forintot tett ki, ami 140 millió euróval, 36 milliárd forinttal alacsonyabb a 2007 januárinál - közölte a Központi...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,40 pontos emelkedéssel, 22.090,47 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,48 százalékkal erősödött.
A NATO és Oroszország szóban megállapodást kötött pénteken az észak-atlanti szervezet bukaresti csúcsértekezletén az Afganisztánba irányuló szállítások könnyebbé tételéről - közölte egy NATO-szóvivő.
Az MDF 2006-os választási szereplésével letette a voksát: nem érdeke a Gyurcsány adminisztráció leváltása. A Fővárosban „önálló politikai entitásként” rendszeresen együttszavaz a koalícióval. A bizottságokban arányaiban közel háromszor annyi helye van, mint a közgyűlés létszámának csaknem a felét adó Fidesz és KDNP.
Megdöbbenéssel fogadta és elítélte a legismertebb kínai ellenzéki személyiség, Hu Csia (Hu Jia) ellen hozott bírósági ítéletet a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet.
Jó családból származnak a fiúk, akik kisiklatták az 56-os villamost a Fehérvári úton. Az iskolában és otthon példamutatóan viselkedtek, este azonban vad kamasszá változtak, és nem ismertek határokat.
Makacs szóhasználattal, deklaráltan hazánk „felszabadításáról” emlékezett meg csütörtökön a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) a rendszerváltozással dacoló budapesti szovjet emlékmű tövében. A kommunista diktatúra kedvenc ünnepe alig száz, többségében idős embert vonzott a Szabadság téri kőmonstrumhoz – számol be a Magyar Nemzet.
Az adóhatóság még 6 évvel ezelőtt vizsgálta azt az egyéni vállalkozót, akinek a vesztesége akkoriban meghaladta a 15 millió forintot. Ezt azonban vagyongyarapodásnak értelmezte az adóhivatal, mivel a 15 millió forintot a vállalkozónak valóban ki is kellett fizetnie, s a kifizetéshez pedig rendelkezésére is kellett, hogy álljon ez a pénzösszeg. Az APEH erre egyetlen magyarázatot talált: az…
Lezsidózott egy elégedetlen "vásárló" egy jegyirodát, majd fenyegető telefonok jöttek, végül Molotov-koktélt dobtak a helyiségre. A támadás miatt nyomozás indult, egyelőre ismeretlen tettes ellen
Januárban a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 80 millió eurót, 19 milliárd forintot tett ki, ami 140 millió euróval, 36 milliárd forinttal alacsonyabb a 2007 januárinál - közölte a Központi Stati...
A NATO és Oroszország szóban megállapodást kötött pénteken az észak-atlanti szervezet bukaresti csúcsértekezletén az Afganisztánba irányuló szállítások könnyebbé tételéről - közölte egy...
Hasmenés- és kolerajárvány tört ki az utóbbi hetekben Vietnamban. 85 embernél állapították meg a kolerában való megbetegedést abból a több százból, akit kórházba szállítottak a betegség gyanújával – közölte a hanoi kormány.
Robert Mugabe kész lemondani a hatalomról, de csak akkor, ha a választáson győztes ellenzék garantálja a büntetlenségét - ígérték meg a zimbabwei elnök tanácsadói.
Kuncze Gábor az egyszázalékos párt volt elnöke egy csütörtök esti szegedi fórumon azt mondta, a 2006-os kormányülések jegyzőkönyvei is bizonyítják, hogy a kórházi napidíjat a szocialisták terjesztették elő. Több érintett szocialista politikus másként emlékszik a történtekre.
Németország az Európai Unió (EU) vezető hatalma, és Angela Merkel kancellár a kontinens legbefolyásosabb politikusa egy pénteken közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint.
Egy gyermek súlyosan megsérült, amikor árokba hajtott egy személykocsi Szekszárdon péntek reggel - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy autó akart éppen előzésbe kezdeni,...
Az USD/JPY a 4 éve mért legnagyobb heti nyereségekre tehet szert. A devizapárnak jól jön, hogy a piac úgy véli: a nagy pénzintézetek összeszedik magukat a nagy veszteségek után, melyeket az ingatlanpiaci válság okozott. A Merrill Lynch legutóbb közölte, hogy a többi bankkal ellentétben nincs szüksége új tökére. Sok múlik a devizapár további sorsának szempontjából a délutáni amerikai…
Éves szinten mintegy kétmilliárd forintos megtakarítást remél a BKV a várhatóan a nyár végén bevezetendő új paraméterkönyve, összmenetrendje révén - erről a cég vezérigazgató-helyettese beszélt péntek délelőtt újságírók előtt.
Bár az előzetes adatoknál mintegy 10 millió euróval nagyobb volt a hiány a januári külkereskedelmi mérlegben, mégis elmondhatjuk: az év végi lekonyulás után januárban élénkült a külkereskedelmi forgalom.
Lewis Hamilton nem sokáig bírta nőügy nélkül, újabban ugyanis a szexi Dannii Minogue-ot ostromolja bókjaival. Kylie huga nem „újonc” a Forma–1-es világban, hiszen korábban Jacques Villeneuve-vel járt jegyben.
Bár a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) februárban hirdetett eredményt a rendezvényszervezési tenderén, a hivatal kormányzati kommunikációért felelős szakállamtitkársága újabb eljárást írt ki hasonló tárgyban, amit pr-feladatokkal egészített ki. A Közbeszerzési Értesítő szerint a megbízás keretösszege nettó 250 millió forint.
Valószínűleg vaddisznócsalinak szórtak szét több mázsa döglött halat a napokban a Borsod megyei Hidasnémetinél lévő erdőben. Nem tudni, hogy a nagyméretű halakat az ismeretlenek megmérgezték e, mert akkor a környékbeli vadállomány is veszélybe kerül.
A fél százalékkal erősebb nyitás után lefele vette az irányt a BUX, a részvényindex most mindösszesen 0,2 százalékos, azaz 42 pontos pluszban, 22 026 ponton áll.
Ukrajna esetleges belépése a NATO-ba nem Oroszország ellen irányulna - mondta Viktor Juscsenko ukrán államfő a NATO-Ukrajna Tanács ülésén pénteken Bukarestben. "Az euroatlanti kapcsolatok...
Az ázsiai részvénypiacok nyereségeinek hatására erősödést mutattak a jen-crossok, többek között az EUR/JPY is. Azonban korlátozott a további emelkedő potenciál, mivel a piaci résztvevők arra számítanak, hogy ha gyengén alakul az amerikai munkaerő-piaci jelentést, akkor erősödik a jen. 14.30-ig 160,30 és 161,00 között alakulhat az árfolyam. in-GFX
Éves szinten mintegy kétmilliárd forintos megtakarítást remél a BKV a várhatóan a nyár végén bevezetendő új paraméterkönyve, összmenetrendje révén - erről a cég vezérigazgató-helyettese beszélt...
Németország az Európai Unió vezető hatalma, és Angela Merkel kancellár a kontinens legbefolyásosabb politikusa egy közvélemény-kutatás eredményei szerint.