Vérnyomás- és koleszterincsökkentők, valamint pszichiátriai szerek, antibiotikumok és urológiai készítmények ára is csökkent április 1-jétől - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
Változékony időjárásra, kisebb esőkre kell számítani a hétvégén, hideg azonban nem lesz. Hétfőn egy hidegfront érkezik a térségbe, de szerdától ismét 20 fok körüli meleg várható - mondta el az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
A hírTV riportere a nemzetközi sajtótájékoztatón arról érdeklődött: miként lehetséges, hogy Gyurcsány korábbi cége olcsóbban kapja az áramot? A miniszterelnök az esetet egy nyár végi, 20...
Sólyom László köztársasági elnök meghívására egynapos látogatásra érkezett Budapestre az afgán államfő. Hamid Karzait katonai tiszteletadással fogadták a Szent György téren, majd Sólyom Lászlóval tanácskozott. Az afgán vezetőt délután a Parlamentben Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fogadja, majd találkozik Göncz Kinga külügyi és Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel is. hírTV
Szinte elképzelhetetlen eset történt az angliai nemzeti szépségversenyen: egy száz kilós hölgy is a döntõbe jutott. Chloe Marshall megjelenése hatalmas vihart kavart már az elõdöntõk során, egyesek szerint nőideál, mások szerint rossz példával szolgál a fiataloknak.
Több mint 300 ezer .eu kiterjesztésű honlapot és portált regisztráltak 2007-ben, és ezzel az európai identitást tükröző internetcím-kiterjesztés - Európában a negyedik, a világon a kilencedik legnépszerűbb kiterjesztés lett.
Gyurcsány szerint a szocialisták egyedül maradtak a mérsékelt reformokkal a radikálisabb elképzelésekkel bíró SZDSZ és MDF, valamint az átalakításokat ellenző Fidesz–KDNP szövetség között. Reformellenes politikának nem szívesen nyit utat, esetleges lemondásával csak markánsabb reformpolitikához járulna hozzá.
Márciusban 4,8%-ról 5,1%-ra emelkedett az amerikai munkanélküliségi ráta, meghaladva ezzel az 5,0%-os előrejelzést. Az újonnan teremtett álláshelyek száma a várt 50.000 helyett 80.000-rel csökkent a legutóbbi -76.000-es érték után. Ez sorozatban a 3. csökkenést jelenti. Legutóbb 2003-ban fordult elő, hogy sorozatban 3 hónapig csökkenés mutatkozott. Az EUR/USD-ot 1,5751-en jegyzik, és új napi…
Mind az amerikai, mind pedig a kanadai munkaerő-piaci jelentés gyengén alakult. Márciusban 4,8%-ról 5,1%-ra emelkedett az amerikai munkanélküliségi ráta, meghaladva ezzel az 5,0%-os előrejelzést. Az újonnan teremtett álláshelyek száma a várt 50.000 helyett 80.000-rel csökkent a legutóbbi -76.000-es érték után. Az USD/CAD visszaesett a fontos 1,0100-es érték alá, így lehetséges, hogy…
Leszerelték és ellopták a jelzőtáblákat a 47-es út Orosháza közeli szakaszán. Az eltűnt táblákat a közútkezelő munkatársai pótolják, a rendőrség egyelőre lopás miatt indított az ügyben eljárást, de vizsgálják a közúti veszélyeztetés bűncselekmény lehetőségét is.
Könnyebb sérülésekkel megúszta a pécsi Kertvárosban, csütörtökön reggel történt balesetet az elővigyázatlan nő, akinek fejére zuhant egy szemeteskuka, mikor megpróbált átsietni a kukásutó hátulja alatt.
Feltehetően füstmérgezésben halt meg az a férfi, akit egy mátészalkai ház nyári konyhájában találtak holtan. Az 57 éves férfira csütörtökön találtak rá a melléképületben.
Pénteken ismét összeült a miniszterelnök és a szocialista párt több prominense, hogy egészségpolitikusokkal közösen megbeszélést folytassanak az egészségügyről. A mai megbeszélésen nem elsősorban a...
Ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a liberálisnak mondott párt erős emberei. Horn Gábor a köztévében lényegében kizárta a kormányzás folytatását a szocialistákkal egy esetleges miniszterelnök-csere után is. Eközben Fodor Gábor egy internetes portálnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy Gyurcsány távozásával nagyobb esély van a koalíció fennmaradására.
A Szeretetszolgálat hajléktalanokat foglalkoztató mosodát indított. Elsősorban saját intézményei – szociális otthonok, idősotthonok stb. – igényeit elégíti ki, másodsorban a Máltaiakhoz beérkező ruhaadományokat tisztítja meg. A fennmaradó kapacitást szolgáltatásként ajánlják fel az azt megrendelő cégeknek.
Tudomásul vette Várhidi Péter beszámolóját az MLSZ elnöksége. Ez azt jelenti, hogy a szövetségi kapitány posztján maradhat, ám a Szlovénia elleni elkeserítő játéknak mégis lehetnek következményei: elképzelhető, hogy néhány játékos nem kap több lehetőséget a válogatottban.
Április 1-jén 463 gyógyszer ára csökkent, átlagosan 5 százalékkal - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Többek között vérnyomás- és koleszterincsökkentők, urológiai készítmények, p...
A Pécsi Tudományegyetemen rendezik meg a Politológus Hallgatók Vándorkonferenciáját április 11. és 12. között, melyen az első szabad választások óta eltelt 18 év történéseit tárgyalják meg a résztvevők.
Közelebbről meg nem nevezett mellkasi fertőzéssel kórházba vitték Fülöp edinburghi herceget, II. Erzsébet brit királynő férjét. A Buckingham Palota ennyire szorítkozott közlésében, semmilyen...
A Gézengúz Alapítványnak, a Gyermekétkeztetési Alapítványnak és a Rex Kutyaotthon Alapítványnak adott ingyenes kommunikációs segítséget a közterületi reklámpiacon tevékenykedő CommOnline.
Nem indít eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Douwe Egberts és a Pickwick márkákat is forgalmazó Sara Lee ellen, miután a cég vállalta, hogy orvosolja a pontgyűjtő akciójával kapcsolatban a felügyeleti szervhez érkezett fogyasztói kifogásokat.
Különbözőképpen ítélték meg a felek a pénteki NATO-orosz csúcs kimenetelét. A szövetség bukaresti csúcstalálkozóján hivatali ideje nyolc éve alatt első ízben jelent meg Vlagyimir Putyin orosz elnök. Míg a NATO-főtitkár azt emelte ki, hogy nem történt előrelépés, addig az orosz államfő azt: örül, hogy meghallgatták.
Érdekes alakult az NZD/USD helyzete. A 0,8214-es mozgási csúcs után oldalazásba kezdett a devizapár, melyen belül lehetséges kettős csúcs alakult ki. A MACD 6 hete folyamatos csökkenést mutat, ami arra utal, hogy átmeneti korrekcióra kerülhet sor. A devizapárt 0,7867-en jegyzik. Egy elemző szerint érdemes stop-vételeket indítani egy esetleges 0,7779-es visszaesésnél. a jegyzés célja a 0,7500-ös…
Három ember meghalt egy robbanást követő tűzben a Lukoil orosz olajipari vállalat egyik vegyi üzemében, a Sztavropoli területen fekvő Bugyonnovszkban - közölte a vállalat. A tűzben hárman...
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) több száz millió forint vissza nem térítendő támogatásában részesült ötven országos és helyi civil szervezet. A tárca az internethasználat-bővülése érdekében tavaly kezdeményezte a Netrekész programot, amelynek első nyertesei között 250 millió forintot osztott szét.
Pénteken ismét összeült a miniszterelnök és a szocialista párt több prominense, hogy egészségpolitikusokkal közösen megbeszélést folytassanak az egészségügyről. A mai megbeszélésen nem elsősorban a pénztártörvény volt napirenden - mondta az ülés után Kökény Mihály országgyűlési képviselő az MTI-nek, hozzátéve: a törvény módosításáról elkészült tervezetet megismertetik majd a többi párttal és a…
Lángokban áll egy kamion az M5-ös autópálya újlengyeli szakaszán. Személyi sérülésről eddig nem érkeztek hírek, a forgalom azonban áll az érintett szakaszon, teljes szélességében lezárták a pálya érintett oldalát.
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg csirkemell pár szem őszibarack vagy 1 üveg őszibarackbefőtt 20 dkg bármilyen reszelni való sajt, akár füstölt is finom A pácoláshoz: só kb. 4 dl tej ízlés szerint néhány gerezd fokhagyma A besamellhez: vaj liszt 2-3 dl tejszín só szerecsendió A tepsi kivajazásához: vaj
Rózsaszín tigrisek lesznek a porond sztárjai a Fővárosi Nagycirkuszban. A Cirkuszparádé néven futó új műsorban az érdek hajtja a nagymacskákat: Tibet, Somina és Deli csak a produkció után jut hozzá a vacsorájához, amely általában hét-hétkilónyi hús.
Pénteken kórházba szállították Fülöp herceget, II. Erzsébet angol királynő férjét. A Buckingham-palota által kiadott szűkszavú közlemény szerint a 87 éves herceg hétvégi programjait lemondták.
Hozzávalók: 1 kg csirkemellfilé chili vagy Erős Pista 5-6 evőkanál méz 4-5 evőkanál szójaszósz 3-4 evőkanál worcestershire szósz 3-4 evőkanál ketchup kb. 1/2 dl olaj só bors fokhagyma (összetörve) kevés víz 5-10 dkg vaj 50 dkg mexikói zöldségkeverék
A kedvezőtlen foglalkoztatási adatok szinte megbénították a részvényárfolyamokat a kereskedés elején a Wall Street-en: percek után is előző napi értékeik körül álltak a vezető indexek, a Nasdaq közel ...