A magyar kormány a béke pártján áll és a tárgyalásos megoldást szorgalmazza a kaukázusi konfliktusban - közölte a kormányszóvivő. Napokig tartó tűzpárbaj után Grúzia múlt pénteken indított...
A magyar kormány a béke pártján áll és a tárgyalásos megoldást szorgalmazza a kaukázusi konfliktusban - közölte a kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva.
A Fidesz azonnali döntést vár a kormánytól az ősszel várható gázáremelés hatásainak mérséklésére - mondta László Tamás, a Fidesz szakpolitikusa. A politikus hangsúlyozta: megdöbbentő, hogy a...
Ismét magyart vertek meg román fiatalok Kolozsváron, az áldozat szerint azért bántalmazták, mert magyarul beszélt - adja hírül hétfői számában a Szabadság című napilap.
A hét legfejlettebb ipari ország (G7) külügyminiszterei hétfőn sürgették, hogy Moszkva fogadja el az azonnali tűzszünetet, amelyet Grúzia kért, illetve tartsa tiszteletben a kaukázusi ország...
Információink szerint az év második felében jelentősen megújítják az idén áprilisban elindult Zoom hírportált. Az érintettek szűkszavúan nyilatkoznak az ügyben.
Orosz csapatok Abházia felől benyomultak hétfőn mintegy 40 kilométer mélységben grúz területre, Szenaki városába - közölte a grúz belügyminisztérum szóvivője.
Orosz csapatok Abházia felől benyomultak hétfőn mintegy 40 kilométer mélységben grúz területre, Szenaki városába - közölte a grúz belügyminisztérum szóvivője. Az orosz védelmi minisztérium azt...
A magyarok számára fontos az egészség – derült ki az Ipsos Csoport 13 országot felölelő nemzetközi kutatásából. A felmérésben Magyarországon 1000 személy vett részt, akik összetételükben képviselik a felnőtt lakosságot.
Az európai Fitch Ratings hitelminősítő hétfőn megerősítette a Budapest Bank ´1´ osztályú támogatási besorolását, és egyszersmind visszavonta a besorolást. Az intézkedést a hitelminősítő azzal indokol...
Hamarosan sétálóutcává alakulhat a fővárosi Kecskeméti utca egy része; a Budapest Szíve program kivitelezését decemberben kezdi el a főváros. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca átalakításáról 2010-re készülnek el a tervek. Utóbbinál akár a villamosközlekedés is visszaállhat.
Az előzetesen becsültnél kevesebb szőlő terem az idén, mivel az ültetvényekben jelentős kárt okozott a jégverés, illetve sok helyen elszaporodtak a kártevők is
A magyarok úgy érzik, a közepesnél kissé jobb egészségnek örvendenek, és többé-kevésbé tesznek is azért, hogy egészséges életmódot éljenek - derül ki a Szonda Ipsos Csoport 13 országot felölelő kutatásából. A felmérésben ezer magyart kérdeztek meg erről a témáról.
Öt grúz határsértőt fogtak el Ásotthalom közelében a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei hétfőn hajnalban, a három felnőtt és a két gyerek menekültkérelmet nyújtott be - tájékoztatta a...
Sikeresen lezárult a szentesi légimentő-bázis megépítésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás és aláírták a szerződést a nyertes pályázóval; a szentesi bázis decemberig épül fel - közölte az Egészségügyi Minisztérium (EüM) hétfőn az MTI-vel.
Mihail Szaakasvili grúz elnök hétfőn bejelentette: támogatja az európai közvetítő által javasolt tervet, hogy Dél-Oszétiában a felek térjenek vissza a konfliktus előtti állásokba, legyen közös békefenntartó erő és EBESZ-ellenőrzés.
Sikeresen lezárult a szentesi légimentő-bázis megépítésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás és aláírták a szerződést a nyertes pályázóval; a szentesi bázis decemberig épül fel - közölte az...
Mihail Szaakasvili grúz elnök aláírta az Európai Unió megbízottai által előterjesztett tűzszüneti javaslatot hétfőn Tbilisziben. Dmitrij Medvegyev kijelentette, hogy az orosz békefenntartó erők ellenőrzésük alá vonták Dél-Oszétia központját, és a béke kikényszerítését célzó hadművelet jelentős része befejeződött.
Lényegesen lassabbnak tartja a tervezettnél a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 program beruházásainak előkészítését a legtöbb kulcsprojekt esetében az Állami Számvevőszék.
Nem „belövőszobákra” van szükség, hanem a kábítószerfüggők gyógyítására és hatékony felvilágosító kampányokra - reagált hétfői sajtótájékoztatóján az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) alelnöke az Új Generáció felvetésére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,41 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 20.925,17 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 0,03 százalékkal 18.000 forintra, az OTP részvények ára...
Hétfőn megkezdődött Glasgow-ban a Piping Live elnevezésű nemzetközi skótdudás fesztivál, amely a hétvégéig tart. Az eseményre tizenhat országból több mint 8500 zenész érkezett.
A Fidesz azonnali döntést vár a kormánytól az ősszel várható gázáremelés hatásainak mérséklésére - erről László Tamás, a Fidesz szakpolitikusa beszélt hétfőn az MTI-nek. A politikus hangsúlyozta:...
A 2. negyedévben negyedéves szinten 0,6%-kal, éves szinten pedig 3,4%-kal emelkedett a görög GDP, tehát a többi EU-s gazdasághoz képest jóval ellenállóbbnak bizonyult. Az 1. negyedévben még 3,6%-os pluszról adtak számot. Az EUR/CHF megállapodott délután 1,6180-1,6200-nél. in-GFX
Eloltották a tüzet a Baku-Tbiliszi-Ceyhan olajvezetéken - jelentette be hétfőn a British Petroleum egyik illetékese, de hozzátette, hogy a helyreállítás hetekbe is telhet. A vezetéken azeri olaj...
Miután csökkentek a Dow Jones Index veszteségei, némiképp összeszedte magát az USD/JPY, és átmenetileg elérte a 110-es értéket, azonban eddig nem sikerült veszélybe sodornia a 110,22-es napi csúcsot. 109,60 fölött kedvezőek a kilátások, és tovább folytatódhat a rövidtávú emelkedés. Az elmúlt napok nagy nyereségeire való tekintettel normálisnak számít a kisebb esés. In-GFX
Egy nagy brit befektetési bank szerint az év végéig a 245,00-ös érték a cél az EUR/HUF-nál. 2009 júniusáig aztán 255-re emelkedhet a kurzus. mindezt a romló magyar kamatkilátásokkal és a gyenge exportkereslettel indokolták. Az EUR/HUF-ot 237 körül jegyzik. In-GFX
Intelligens kamerák vigyázzák a Budapest - Bécs nemzetközi vasútvonal legfontosabb csomópontjain lefektetett biztonsági rézkábeleket. A kamerák már akkor riasztják a biztonsági szerveket, amikor valaki a kábelek közelébe kerül. A megnövekedett rézkábel lopások tetemes károkozás mellett az utasok biztonságát is veszélyeztetik.
MSZP-s belharcot lát a lejáratási botrány hátterében Helmeczy László. A Hír Televízió munkatársai elleni akció előkészületében szerepet vállaló ügyvéd a Gyurcsány-Veres hatalmi küzdelem áldozatának tartja magát.
A múlt év első hét hónapjához képest három százalékkal kevesebb magyar turista utazott Horvátországba, a vendégéjszakák számában azonban csak egy százalékos a csökkenés - közölte a Horvát...
Az MDF az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a bizottság elnökénél - jelentette be Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Winkfein Csaba (MSZP) augusztus 20-a után a lehető legrövidebb időn belül összehívja a bizottságot.
Az októbertől várható 11 százalék körüli átlagos gázáremelést követően januárban ismét kétszámjegyű drágulásra számít az E.ON Földgáz a magas olajárak és a dollár erősödése miatt - mondta a cég szóvivője az InfoRádiónak.
A nyitáskor tették közzé a francia ipari termelést, mely júniusban 1,6%-kal csökkent (előrejelzés: 0,5%, előző: -1,8%). Az adatok is az EU-s konjunktúra gyengülésére utalnak. Az olasz fogyasztói árak utalnak rá, hogy nem számíthatunk idén az EKB kamatcsökkentéseire. Júniusban a várt szerint változatlanul 4,1%-kal emelkedtek az olasz fogyasztói árak. Ma nem jelentek meg amerikai és EU-s adatok,…
Egy japán szállodaigazgató 100 ezer jent (143 ezer forint) fizetett ki egy aukción egy fürt primőr szőlőért, hogy előkelő vendégei kedvére tegyen. Igaz, a hetvendekás, 35 szőlőszemből álló fürt egy...
Orosz csapatok Abházia felől benyomultak hétfőn mintegy 40 kilométer mélységben grúz területre, Szenaki városába. A grúz védelmi minisztérium szóvivőjének közleménye szerint orosz páncélozott járművek elfoglalták a városban lévő grúz katonai bázist.
Oroszország rigai nagykövete figyelmeztette hétfőn Lengyelországot és a három balti államot, hogy "megfizetnek" azokért az éles bírálatokért, amelyekkel Oroszországot illették Grúziával támadt konfliktusában - jelentette a BNS balti hírügynökség.
Újabb magyar fiatalt vertek meg Kolozsváron - jelenti a Szabadság című napilap. A kolozsvári újság beszámolója szerint a sértett péntek este egy vendéglőből jött ki két barátjával, amikor két ittas román fiatal rájuk támadt.
Háromezer forintot kell fizetnie a rábaközi települések lakóinak a mobil tüdőszűrésért, miután a közeli Kapuváron a liberális reform tavaly megszüntette az ingyenes vizsgálatot. A helyi kórházban csak a 40 év felettieket látják el beutalóval, a többi betegnek vagy Győrbe kell utaznia, vagy a győri kórház tüdőszűrő buszán kell kivizsgáltatnia magát.
Akár egy héten belül véget érhetnek a nagy hadműveletek Grúzia és Oroszország között a dél-oszétiai háborúban - mondta Póti László, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem főmunkatársa hétfőn az MTI-nek.
Rendőrök vertek meg két mohácsi cigányt - legalábbis az érintettek állítása szerint. Az egyik roma azt állítja: a fogdán egy a fejére csuklyát húzó rendőr kétszer is helybenhagyta, öccsét pedig a kapitányság épülete előtt verték meg.