Kedden kora reggel megérkezett Budapestre a magyar olimpiai csapat első nagyobb csoportja, közte a pekingi játékok két magyar ezüstérmese, az úszó Cseh László és a birkózó Fodor Zoltán.
Miközben a Honvédelmi Minisztérium (HM) hivatalos reagálásaiban folyamatosan cáfolta az afganisztáni magyar misszió felszerelési és kiképzési hiányosságairól írott Magyar Nemzet cikkek tartalmát, hétfőn Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentette: az ázsiai országban szolgáló tartományi újjáépítési csoportunk (PRT) új felszerelést kapott.
A folyószámla hozzáférhetőségét a lekötött betétek magasabb hozamával ötvöző lehetőséggel színesíti befektetési palettáját az MKB Bank. Az MKB Euro Tőkevédett Likviditási Alap ideális választás azoknak, akik rövidtávon szeretnének stabil és folyamatos értéknövekedést elérni a befektetett tőke védelme mellett. A nyíltvégű alap 1 euró névértékű befektetési jegyeit a bank augusztus 13-a óta…
A fogyasztási szokások átalakulásával valamint az EU-s szabályozásból fakadó változások miatt pár éven belül radikálisan megemelkedhet a szemétdíj - tudta meg a Napi Gazdaság. A lap szakértőkre hiv...
A '68-as nyugat-európai forradalmi fiatalokat és az akkori nyugati politikusokat is hidegen hagyta a prágai tavasz leverése - mondta Schmidt Mária az InfoRádió Aréna című műsorában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója ezt a közömbösséget azzal magyarázta, hogy a politikusok cinikusok voltak, a fiatalokat pedig új szellemi áramlatok kötötték le. Úgy véli: itt az idő, hogy Magyarország bocsánatot…
A kórházi ágyak számának csökkentése nem járt együtt a szociális intézményi férőhelyek meghatározott mértékű növelésével, ezért „a fogyatékkal élők, a pszichiátriai vagy a szenvedélybetegek tovább erősítik, bővítik, növelik a hajléktalan személyek táborát” – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb kiadványában.
Leállították azokat a felméréseket a honvédségnél, amelyek a laktanyák élelmiszer-ellátásának privatizációját készítették elő. A Magyar Nemzetben megjelent információk hatására ugyanis feszültség keletkezett a honvéd vezérkar és a vizsgálatokra készülő minisztériumi részvénytársaság vezetői között.
Nem jutott be a női gerelyhajítás döntőjébe Szabó Nikolett, mivel a pekingi olimpia keddi játéknapján csak 57.15 métert dobott, amely mindössze a 12. helyre volt elég az A selejtezőcsoportban. Így - a másik csoport végeredményétől függetlenül - búcsúzott az ötkarikás játékoktól.(FH)
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) munkabeszüntetést helyezett kilátásba Ferihegyen, mert a reptéri földi kiszolgálást ellátó, török tulajdonban lévő és vezetésű Celebi GH Kft. egy munkaügyi egyeztetést követően elbocsátotta a szakszervezet egyik képviselőjét.
Az amerikai fél miatt csúszik a vízummentességi megállapodáshoz szükséges utolsó szerződés aláírása Magyarország és az Egyesült Államok között - mondta az amerikai nagykövet. April H. Foley szerint ha a megállapodás megszületik, akkor is csak a súlyos bűncselekmények elkövetőinek adatait fogják kicserélni egymással az amerikai és magyar hatóságok. A helyettes magyar külügyi szóvivő az InfoRádiónak…
A keddi vizsgálatok után az orvosok úgy határoztak, megengedik Horváth Viktor öttusázónak, hogy részt vegyen a pekingi olimpián - tájékoztatott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtófőnöke.
Tizenhat és fél százalékkal nőtt Románia külső adóssága: az első félév végén 44,794 milliárd euró volt a közepes és hosszú lejáratú tartozás, egy évvel korábban 38,423 milliárdnál tartott - jelentetté...
Lapértesülés szerint a HospInvest immár nem csupán kórházat, hanem patikát is működtetne; a társaság a nemrégiben összevont két intézmény, a Péterfy Sándor utcai Kórház és a Baleseti Intézet zárt forgalmú gyógyszertáraira kiírt pályázatot nyerte el.
A fotelatlétika lett a legnépszerűbb "sportág" Kínában az olimpia idejére, mondhatni valóságos olimpiai tömegsporttá lépett elő, ami tovább hizlalja Kínát. A világ legnépesebb országában a hányadot...
Hiába esnek a világpiaci gázárak, az árképzés sajátosságai miatt Magyarországon az importban és a felhasználói oldalon is még hónapokig drágulással kell számolni - tudta meg a Világgazdaság. Emiatt...
Délutáni sétarepülésre indult az az idős házaspár, akik kétüléses kisrepülője magasfeszültségű vezetéknek ütközött; a pilóta és utasa majd' három órán át lógott ég és föld között.
Két fiatalt tartóztatott le a rendőrség az Antiguán megölt brit nászutasok ügyével kapcsolatban. Így összesen öten vannak az hatóságok kezén olyanok, akik összefüggésbe hozhatók a gyilkossággal. A karibi szigeten folyó nyomozást, melyben részt vesz a Scotland Yard is, nehezíti, hogy az antiguai rendőrségnek nincsenek számítógépei, és adatbázisa sem.
Háromhavi diákmunka esetén öt nap alapszabadság, tizennyolc évesnél fiatalabb dolgozó esetében még legalább két nap pótszabadság - vagy ennek ellenértéke, azaz legkevesebb 22232 forint járna a fiataloknak. Kevesen tudnak róla, a munkáltató pedig nem siet tájékoztatni és kiadni - írja a Népszabadság.
Csökkenéssel zártak az amerikai részvénypiacok, miután a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzáloghitelezők árfolyama 20 éves mélypontjára esett, azon aggodalmakra, mely szerint a kormányzatnak kell kihúzni őket a bajból. A DJIA index 180.51 ponttal, 1.55 százalékkal 11,479.39 pontra esett. Az S&P 500 index értéke 19.60 pontot, 1.51 százalékot csökkenve 1,278.60 ponton zárt, míg a Nasdaq composite…
Két éven belül megduplázódhat a szemétszállítás díja, mert meg kell fizetni az unió területén alkalmazott technológiák kiépítését és fenntartását is - olvasható az egyik gazdasági napilapban.
A magyar borfalvaké, a muzsikáé és a jó hangulaté a főszerep az augusztus 19-én kezdődő hatnapos Borfalu rendezvényein. Az idén ismét az a cél, hogy ne csak a híres borvárosok mutatkozzanak be, hanem az olyan kisebb települések pincészetei is szóhoz jussanak, mint Badacsonytomaj, Káptalantóti, Tállya vagy Zomba. Az 5. Borfalu programjáról kedden délelőtt tartottak a szervezők tájékoztatót.
Bocsánatot kért hazájától Kína nemzeti hőse, Liu Hsziang, a 110 méteres gátfutás athéni olimpiai bajnoka, amiért a pekingi játékokon visszalépett a versenyzéstől. Mint mondta, a sérülése okozta szenvedése "elviselhetetlen" volt.
Kilenc napja tiltakozik a szociális minisztérium előtt egy gyermekeit egyedül nevelő nő, mert férje tíz éve tartozik neki gyermektartással. Az asszony már az albérletet is alig tudja fizetni, ahol két főiskolás gyermekével lakik, a pénzét azonban nem tudja behajtani. A minisztériumok egymáshoz passzolják az ügyet, és szabadságolásra hivatkozva nem nyilatkoznak.
"Stop Viktor" címmel a Demokratikus Hálózat ellenkampányt indít a Fidelitas "Gyurcsány a hibás" elnevezésű akciójával szemben - írta a Stop.hu internetes oldalra hivatkozva...
Legkevesebb húsz iszlamista fegyveres vesztette életét Pakisztánban közel az afgán határhoz, annak következtében, hogy összecsaptak a pakisztáni biztonsági erőkkel.
Ausztrália második legnagyobb légitársasága, a Virgin Blue a keddi jelentésében 55 százalékkal zuhanó éves nettó nyereségről számolt be, melynek következtében csökkentették az osztalék mértékét is. (ProfitLine.hu)
Folytatódott a tegnapi ármérséklődési tendencia, bár az erőteljes áresés ellen hatnak eseti tényezők is. Lesz-e olaj 100 dollár alatt? A szakértők szerint: igen.
Egy kerekesszékszerű tákolmány segítségével újra mozoghat egy hátsó lábaira megbénult teknős, sőt már egy hím is elkezdett udvarolni neki. A jeruzsálemi Bibliai Állatkert gondozói a 25 kilogrammos...
A tokiói értéktőzsde fő mutatója a NIkkei 225 a keddi kereskedés során az amerikai pénzügyi szektort érintő aggodalmakra válaszul 300,4 ponttal, 2.3 százalékkal 13,165.45 pontra zuhant. A Topix index értéke 2.2 százalékkal 1235.54 pontra esett. (ProfitLine.hu)
A feltörekvő országokban a reptér a bevásárlás színhelye is. A légikikötők dúskálnak, míg más üzletek a tönk szélére kerülnek, 30 milliárd feletti a forgalmuk.
Leonardo festette azt a képet a szakértők szerint, amelyet eddig ismeretlen német művésznek tulajdonítottak. Az alkotás ára emiatt tízezer fontról százmillió fontra ugrott. A tulajdonos még nem döntött a festmény sorsa felől. A Da Vinci múzeum igazgatója szerint még sok olyan kép lappang, amiről kiderülhet, hogy a reneszánsz mester munkája.
A kerékpáros rendőrök az amerikai belvárosokban hetenként 24 órát töltenek a nyeregben, de több vizsgálat jelezte, hogy a szokásos biciklinyereg nem tesz jót a férfiasságuknak. Egy új tervezésű...
Augusztus 19-én zárul a Szent István Egyetem gödöllői Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Halgazdálkodási Tanszékén megrendezett CEEPUS Nyári Egyetem. Ekkor adja át Solti László rektor a kurzus elvégzését igazoló oklevelet a résztvevőknek.
Az államkincstár inkasszót nyújtott be, zárolták a Borsod megyei Tiszavalk számláját, fizetésképtelen a falu - írta keddi számában az Észak-Magyarország.
Bűnösnek mondta ki hétfőn az esküdtszék Londonban Nagy-Britannia legfiatalabb terroristáját, aki csak 16 éves volt, amikor elfogták, és gyilkosságra uszító részletes útmutatókat találtak nála és idősebb társainál. Hammaad Munshi ítéletét szeptemberben hirdeti ki a bíróság.