2008. augusztus 19. kedd

aug. 19
8:53
A pakisztáni biztonsági erők iszlamista fegyvereseket öltek meg (Gondola)
Legkevesebb húsz iszlamista fegyveres vesztette életét Pakisztánban közel az afgán határhoz, annak következtében, hogy összecsaptak a pakisztáni biztonsági erőkkel. Pakisztáni kormányforrások keddi...
aug. 19
8:53
Kertbe zuhant egy busz Angliában (HírTV)
Lakóház kertjébe zuhant egy turistákat szállító busz Angliában. A balesetben egy lengyel férfi meghalt, hetvenen pedig megsérültek. A buszon lengyel, lett, litván, román és dél-afrikai bevándorlók utaztak. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
aug. 19
8:55
Utcára zuhant egy kisrepülőgép Japánban (Gondola)
Zsúfolt utcára zuhant kedden egy kisrepülőgép a japán Oszaka prefektúrabeli Jao városban, a gépen utazó két férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A Cessna egy mellékutcába csapódott be, az egyik...
aug. 19
8:55
Külön készülnek az őszre a volt koalíciós pártok (HírTV)
Külön készülnek a várhatóan forró őszre az egykori koalíciós pártok. Az MSZP elnöksége kedden, míg az SZDSZ ügyvivői testülete a következő héten ül asztalhoz. Hogy a két párt mikor tárgyal egymással is, azt még nem tudni.
aug. 19
8:57
Kapós gumiabroncsgyár: 27 önkormányzat harcol az Appolóért (HR Portál)
A magyar önkormányzatok mellett szlovák települések is versenybe szálltak az indiai gumiipari vállalat, az Apollo Tyres zöldmezős beruházásáért. Bajnai Gordon közölte, a kormány is mindent elkövet azért, hogy az Apollo Tyres első ütemben 200 millió, második ütemben további 100 millió eurós értékben létrejövő beruházását Magyarországon tartsa. A projekt úgy 1500 embernek adna munkát.
aug. 19
9:06
Gyümölcsfák szemzése lépésről-lépésre kezdőknek - képgaléria (Édenkert)
Nemrég bemutattuk Juhász Béla csodagyümölcsösét, ahol 57 gyümölcsfán közel 300 fajta terem. A sikeres hobbikertész beavat minket az általa alkalmazott alvószemzés technikájába.
aug. 19
9:08
A mocsári hibiszkusz levesz a lábadról (Édenkert)
A tenyérnyi különleges virágok csak egyetlen napig nyílnak, viszont a temérdek bimbó egész augusztusban, folyamatosan virágban tartja a mocsári hibiszkuszt. Az édenkert.hu nevelési, szaporítási és ültetési tanácsai.
aug. 19
9:09
44 év után kész az M7-es (Privátbankár)
Átadják ma az M7-es autópálya Zalakomár és Nagykanizsa közötti 15,5 kilométeres szakaszát, valamint az M70-es autóút Tornyiszentmiklós és a szlovén határ közötti 3,2 kilométeres pályáját, amely közvet...
aug. 19
9:09
A gyógyszer, amellyel nem ajánlott a volán mögé ülni (Infostart)
Az antidepresszánsokon élők sokkal rosszabban vezetnek, mint mások - állapította meg egy egyesült államokbeli kutatás, amelynek eredményeiből az is kiderül, hogy a koncentráció- és a döntési képessége is rosszabb azoknak, akik a tablettákon élnek.
aug. 19
9:09
Többen meghaltak az algériai iszlamista támadásban (Infostart)
Nyolc rendőr, három katona és egy civil vesztette életét Algéria keleti részén annak következtében, hogy egy iszalmista csoport fegyveresei lecsaptak rájuk - közölték algériai lapok.
aug. 19
9:09
Hazaérkezett az „ezüstgép” (Blikk)
A kora reggeli időpont ellenére hatalmas tömeg várta a magyar olimpiai csapat most hazatérő csoportját.
aug. 19
9:09
Halogató politika, felelős piac (Gondola)
Ha valaki – akár egy pillanatra is – elbizonytalanodott volna a kisebbségi kormányzat szándékait illetően, végre ismét sziklaszilárd meggyőződésű baloldalivá lényegülhet: a magyar kormány (csakúgy, mint fél évszázada szinte folyamatosan) majd ismét megoldja; többé-kevésbé...
aug. 19
9:09
DE: Német termelői árak 8,9 % (HírTV)
A júliusi német termelői árak mutatója 8,9 %-os értéket hozott a várt 7,5 % helyett. Az előző érték 6,7 % volt. (OT/GFX)
aug. 19
9:09
Lecsaptak a feketemunkásokra (Blikk)
aug. 19
9:09
Meglepő eredmény a rendőrségi tenderen (Kreatív Online)
A szinte állandó partnernek tekinthető Videopress el sem indult az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Baleset-megelőzési Bizottság tenderén - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A tanévkezdeti kampány feladataiért az Inter Media Group (IMG), a Gold Communications és a Promix pályázott.
aug. 19
9:11
BKV: Csütörtökön életbe lép az Új Világrend (Privátbankár)
Két lépcsőben, augusztus 21-én és szeptember 6-án vezeti be a BKV a 2008-as Paraméterkönyv intézkedéseit a BKV. Megszűnnek a piros jelzésű buszok, néhány járat nem közlekedik tovább, és néhány újjal is meg kell ismerkedni. A buszok számozását fenekestül felforgatják.
aug. 19
9:11
Frankenstein-ország – a mai Magyarország kultúrája – 301 - 302. rész (Gondola)
Majdnem fél év elteltével tér vissza rovatunk, ezért jobban érezzük, hogy mennyit romlott a magyar társadalom élete intellektuálisan is. A magyar kultúra ma az egzisztenciális nyomor és a szellemi sivárság tükrözője, mert a társadalom nem tudja eltartani elitjét.
aug. 19
9:11
Berecz Zsombor a 29. helyen zárt (HírTV)
A brit Paul Goodison nyerte meg a laser hajóosztály versenyét a pekingi olimpián, miután a keddi versenynapon ő teljesített a legjobban. A második helyet a szlovén Vasilij Zbogar szerezte meg, míg a dobogó legalsó fokára az olasz Diego Romero állhatott fel.
aug. 19
9:11
Kislányával fuvaroztatta magát a kocsmába egy nő (Blikk)
aug. 19
9:13
Mosni tört be egy családi házba (Blikk)
aug. 19
9:27
Fél százalékkal emelkedtek a reálkeresetek (Infostart)
Az első félévben - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - fél százalékkal emelkedtek a reálkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 19
9:27
Ugrott a 7 millió - fizetésképtelen a falu (Privátbankár)
Az államkincstár inkasszót nyújtott be, zárolták a Borsod megyei Tiszavalk számláját, fizetésképtelen a falu - írta keddi számában az Észak-Magyarország. Mikola István, Tiszavalk polgármestere a la...
aug. 19
9:27
Carmen és Kim egymásnak esik a szorítóban (Blikk)
aug. 19
9:27
Vérbe fojtott kísérlet az emberarcú szocializmus megteremtésére (Infostart)
Az emberarcú szocializmust akarta megteremteni 1968-ban Alexander Dubcek korábbi csehszlovák pártfőtitkár, akinek a reformtörekvéseit, és az ezeket támogató tömegek demonstrációit a Varsói Szerződés katonái vérbe fojtottak. Szerdán lesz negyven éve, hogy a szovjet, bolgár, keletnémet és magyar tankok átlépték a csehszlovák határt, és visszaállították az 1967-es állapotokat.
aug. 19
9:27
Magyarország: Bruttóbérek: 9,7 % (HírTV)
A júniusi magyar bruttóbérek mutatója 9,7 %-os értéket hozott a várt 8,0 % helyett. Az előző érték 9,6 % volt. (OT/GFX)
aug. 19
9:27
BUX: -0,95 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 198,76 pontos csökkenéssel, 20.700,73 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,95 százalékkal gyengült.
aug. 19
9:27
Utcára zuhant egy kis- repülőgép (Blikk)
Hihetetlen szerencséje volt annak a kisrepülőgépnek, ami tömegszerencsétlenség nélkül megúszta földet érését, úgy, hogy egy zsúfolt utcára zuhant. A japán Oszaka prefektúrabeli Jao városban történt balesetben csak a gépen utazó két férfi szenvedett könnyebb sérüléseket.
aug. 19
9:28
KSH - 2008 I-VI. hónap: Reálértéken 0.5 százalékkal emelkedtek a bérek (ProfitLine)
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma 2008. január–júniusban átlagosan 2 millió 755 ezer volt. A bruttó átlagkeresetek összességében 8,2%-kal, a nettó átlagkeresetek 7,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A január–júniusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,8%-os növekedése mellett) 0,5%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához…
aug. 19
9:29
A HospInvest nem veheti át az egri kórház irányítását? (HírTV)
Egyelőre nem veheti át az egri Markhot Ferenc Kórház üzemeltetését a HospInvest Zrt. A cégnek ugyanis hiánypótlást kellett beadnia korábbi működési kérelméhez, mert az hemzsegett a szakmai hibáktól. Az ÁNTSZ szeptember közepéig vizsgálja a beadványt.
aug. 19
9:29
RÖVIDHÍR - Reálkereset, január-június: +0,5 százalék, év/év - KSH (Gondola)
A január-júniusi reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - 0,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai...
aug. 19
9:30
Konfliktuskezelés asszertív kommunikációval (HR Portál)
Hétköznapi életünk során naponta kerülünk olyan szituációkba, amikor nem mindig tudjuk, mi a helyes megoldás. Az asszertív kommunikáció segít a problémás helyzeteket elsimítani, de a munkahelyi véleménynyilvánítás, dicséret és kritika, valamint a visszajelzés helyes útját is megmutatja. Az asszertivitás azáltal, hogy erősíti a személyes hatékonyságot, javítja az emberi kapcsolatokat.
aug. 19
9:30
KSH - Visszaesés és áremelkedés az építőiparban (ProfitLine)
Az építőipari termelés volumene 2008 júniusában kiigazítatlan adatok alapján 8,1%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 9%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 5,4%-kal volt kisebb az előző havinál. Az év első hat hónapjában a termelés 10,7%-kal maradt el a 2007. azonos időszakitól. Az építőipar termelői árai 2008 II. negyedévében az…
aug. 19
9:31
Schmidt Mária: Bocsánatot kell kérnünk a csehektől és a szlovákoktól (Gondola)
A 68-as nyugat-európai forradalmi fiatalokat és az akkori nyugati politikusokat is hidegen hagyta a prágai tavasz leverése - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
aug. 19
9:32
Nem vonzó már a külföldi munka - csak a magyarnak (HR Portál)
Egyre kevesebb kelet-európai akar hazáján kívül munkát vállalni. Azonban az Európában tomboló "hazavonulási láz" a magyarokra nincs hatással: mi szívesen adjuk be a derekunkat a külföldi állásajánlatoknak. Annál is inkább, mivel nőtt a munkanélküliség és stagnálnak a bérek - áll a Világgazdaságban.
aug. 19
9:45
73 százalék csal a Balatonnál (Piac és Profit)
Súlyos csapást mértek a balatoni fekete foglalkoztatókra a munkaügyi revizorok; a hétvégén 83 feketemunkást buktattak le, és kiszűrtek egy komplett szlovák gyümölcsszedő brigádot is - írta kedden a Somogyi Hírlap.
aug. 19
9:45
Visszafogta magát az építőipar (Privátbankár)
Kevesebbet építkezünk, az építőipar volumene 9 százalékkal csökkent a tavaly ilyenkori adatokhoz képest. Az elmúlt hónaphoz viszonyítva pedig nőtt. A KSH számolt.
aug. 19
9:45
Halottnak hitték, pedig csak vakációzott (Infostart)
Saját halotti torára ért haza hosszúra nyúlt nyaralásából egy brit férfi. Michael O'Neill nem szólt senkinek, mielőtt elutazott, így ismerősei azt gondolták, már nem él.
aug. 19
9:45
Szédületes győzelmet arattak Görbiczék (Infostart)
Bejutott az elődöntőbe a magyar női kézilabda-válogatott, mivel a legjobb nyolc között remek játékkal 34-30-ra győzött az esélyesebbnek tartott Románia ellen.
aug. 19
9:45
Minden kajak-kenus egységünk továbbjutott - elődöntős a női kézicsapat (HírTV)
Peking, 11. nap: Női kézilabda-válogatottunk szolgáltatta az első sikert, végig magabiztos játékkal 34-30-ra verte Romániát és elődöntőbe jutott. A női pólósok 8-7-re kikaptak Hollandiától, így bronzért küzdhetnek. A kajak-kenusok viszont minden reményünket valóra váltják: a hétfői hat után kedden is valamennyi egységünk továbbjutott.
aug. 19
9:45
Az építőipari termelés 9 százalékkal csökkent (Gondola)
Az építőipari termelés volumene 2008 júniusában kiigazítatlan adatok alapján 8,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 9 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a...
aug. 19
9:47
Dolgozzon az államnak, ha sok pénzt akar (Privátbankár)
Több pénzt keresünk, mint egy éve, nőttek a fogyasztói árak is. Még mindig 200 000 forint felett az átlagkereset. A közszféra veri a verseny szektort?
aug. 19
9:47
"Stop Viktor" - a Demokratikus Hálózat szerint Orbán tehet mindenről (Gondola)
"Stop Viktor" címmel a Demokratikus Hálózat ellenkampányt indít a Fidelitas "Gyurcsány a hibás" elnevezésű akciójával szemben - írta a Stop.hu internetes oldalra hivatkozva keddi számában a Népszabadság.
aug. 19
9:49
Az oroszok kivonulnak - már megint (Privátbankár)
Az orosz csapatok kivonása Grúziából már megkezdődött - jelentette ki kedden Dmitrij Rogozin, Oroszország NATO-nagykövete a France Inter francia rádióállomásnak nyilatkozva, hozzáfűzve: "az orosz béke...
aug. 19
11:15
Ünnep: féláron árulja a jegyeket a MÁV (Piac és Profit)
Kedvezményekkel és több járattal igyekszik az utasok kedvében járni a MÁV-START Zrt. augusztus 20.-án. Összegyűjtöttük a változásokat.
aug. 19
11:15
Végre: napfényes augusztus 20? (Privátbankár)
Nem valószínű, hogy a tavalyihoz hasonló, zivataros rossz idő; vagy egy, a 2006-hoz hasonló katasztrófális vihar megzavarná idén az állami ünnepet és az esti tűzijátékot.
aug. 19
11:15
Majdnem "visszarabolták" a Maddie-nek hitt gyermeket (Infostart)
Egy brit házaspár megpróbálta megmenteni azt a gyermeket, aki nagyon hasonlított a tavaly májusban eltűnt Madeleine McCannre, ám kiderült, egy horvát futballista és manöken feleségének fiáról van szó.
aug. 19
11:15
Hadifoglyokat cseréltek ki az orosz és a grúz erők (Infostart)
Az orosz és a grúz erők kedden hadifoglyokat cseréltek ki egymással.
aug. 19
11:15
Remek győzelemmel kezdett Jakab (Infostart)
Jakab János bravúros győzelmet aratott az első fordulóban és bejutott a legjobb 48 közé a férfi asztalteniszezők egyéni versenyében a pekingi olimpián.
aug. 19
11:15
Négy között a kéziseink (Blikk)
Sikerült legyőzni a románokat
aug. 19
11:15
Európai nyitó kommentár (HírTV)
11:00-kor teszik közzé az augusztusi német ZEW indexet (előrejelzés: -62,0, előző érték: -63,9). Az USA-ban 14:30-kor teszik közzé a júliusi építési engedélyek mutatóját (előrejelzés: 970.000, előző érték: 1.138.000). Ugyanekkor teszik közzé a júliusi termelői árak mutatóját (előrejelzés: 0,6 %, előző érték: 1,8 %). A magban a szakemberek szerint marad a 0,2 %-os érték. Az EUR/USD hajnalban…

Keresés