De Blasio Antonio európai parlamenti képviselő 2008. augusztus 26-án írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, mert a Tubesen tervezett radarállomás veszélyezteti a Mecsekben található természetvédelmi övezetet, illetve a NATURA 2000 hálózathoz tartozó területeket.
A Fed-tag, Lockhart ma elmondta Atlantában, hogy a Fed legfőbb figyelme az erősödő árnyomás felé fordul. Az USA-ban kellemetlenül magasak az árfolyamok. Elemzők szerint abban is hiába bíznak a fogyasztók, hogy a nyersanyagok árfolyamesése miatt majd javulás mutatkozzon. Vannak olyan tényezők, mint például az olaj növekvő kereslete, melyek nem tartoznak a Fed hatáskörébe. A Fannie Mae és Freddie…
Aki menekült státuszért folyamodik, legalább három hónapot tölt Debrecenben, internetezésen kívül azonban nem sok mindennel tudja elütni idejét. Négyszáz emberre öt számítógép jut.
Elveszített egy 47 millió forintot érő gyűrűt Salzburgban Bianca Jagger emberi jogi aktivista, a Rolling Stones frontemberének egykori felesége. A gyűrűt az 58 éves nő elmondása szerint nem lopták el.
Politológusok szerint meggyőzhető az SZDSZ a miniszterelnök által bemutatott programcsomaggal. Kiszelly Zoltán szerint a mostani program vízválasztó lehet: Gyurcsány Ferenc visszaszerezheti hitelességét, de ha meghátrál, akkor soha többé nem lesz sikeres a politikában.
Ha a megszerezhető érmek arányában nézzük, minden idők legrosszabb olimpiai szereplését produkáltuk a pekingi olimpián. Ennek okait kutatjuk, fenntartva azt, hogy az ország méretéhez és gazdasági teljesítőképességéhez képest a három arany nem is olyan rossz. Sorozatunkban arra próbálunk választ találni, hogy miért éppen most kapta ezt a pofont a magyar sport, s vajon ez már a vég, vagy csak annak…
Az olimpia zárása óta eltelt három napban sok kínai, aki a játékok 17 napját szinte a képernyőre tapadva, az élő közvetítésekkel töltötte, elveszettnek érzi magát és hajlamos a nyafogásra -...
Félrevezető, hamis anyagnak tartja a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal az egészségügyi miniszter kétéves, "Biztonság és partnerség" elnevezésű programját. Egyben arra szólítják fel a kormányt, hogy tárgyalja újra a konvergenciaprogramot, hiszen az egészségügy további forráskivonást nem bír el.
A darázsméreg, a gyógyszerek és az élelmiszerek válthatják ki a legsúlyosabb allergiás reakciókat, akár halálos anafilaxiás sokkot is okozhatnak – mondta el Balogh Katalin, a Budai Allergia Központ szakorvosa.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerint valószínűleg nem a jogszabályoknak megfelelően járt el az a XV. kerületi tüdőgondozó, ahol kétezer forintot kértek egy 30 év alatti betegtől arra hivatkozva, hogy nem fogadják el a háziorvos által kiállított, tüdőszűrő vizsgálatra vonatkozó beutalót.
A Fidesz elégtelennek tartja, amit a kormány 2004 óta tett a magyar sportért, ezért az ellenzéki párt törvényben biztosítaná a következő olimpiára való felkészülés feltételeit. Bánki Erik, az...
Politológusok szerint meggyőzhető az SZDSZ a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által szerdán bemutatott programmal, a liberális párt így nagy eséllyel átengedi majd a költségvetést. Szomszéd...
Az Allianz folytatja növekedését a New Europe országaiban. 2008 első félévének végére a biztosítási díjak volumene 10,5 százalékkal emelkedett, elérve a 2,1 milliárd eurót. Az előző év második negyedé...
Augusztus 29-30-án rendezik meg hazánkban a Dupla Ironman Világkupa Futamot, a vasemberek csatáját. A versenynek Magyarországon Gunarasfürdő, Dombóvár és Bonyhád ad otthont. Az eseményen jelen lesz az RTL Klub Fókusz c. műsorának háziasszonya, a bonyhádi születésű Barabás Éva is.
Az Imige Hungáriától májusban távozó Dunavölgyi Zsolt saját cég alapítására adta a fejét. Az Ambient Media nevet viselő vállalat az instore- és indoor-marketingpiac új csillagaként definiálja magát.
Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 100.000 hordóval csökkentek a nyersolajtartalékok a legutóbbi +9,4 millió hordós érték után. A benzintartalékok 1,2 millió hordós csökkenést mutattak, miután az előző héten még -6,2 millió hordós értékről számoltak be. A könnyű fűtőolajoknál változatlan értékről számoltak be a legutóbbi +500.000 hordós érték után. In-GFX
Alig változott a forint a bankközi devizapiacon, egy forintos tartományban mozgott az euró/forint árfolyam a nap folyamán. Az eurót 236,25/35 forinton jegyezték szerdán délután a bankközi kereskedelem...
Oroszország belgrádi nagykövetségén nem tudták megerősíteni a nagykövet azon bejelentésének autentikusságát, hogy a Gazprom a Déli Áramlat nyomvonala megváltoztatásának a lehetőségét vizsgálja. Annak veszélyét, hogy a Déli Áramlat nem halad át Szerbián, Tomiszlav Nikolics, a Szerb Radikális Párt vezetője jelezte miután a minap tanácskozott Alekszandr Konuzin orosz diplomatával. A Politika című…
Az amerikai olajtartalék a múlt hét során 100,000 hordóval 305.8 millió hordóra csökkent, az elemzők által várt 900,000 hordós bővülés helyett. (ProfitLine.hu)
Merényletet terveztek Barack Obama ellen. Az amerikai elnökjelöltet csütörtökön, denveri kampányállomásán akarták megölni szélsőjobboldali fiatalok. A politikus egy közúti ellenőrzésnek köszönheti életét.
Az olimpia zárása óta eltelt három napban sok kínai, aki a játékok 17 napját szinte a képernyőre tapadva, az élő közvetítésekkel töltötte, elveszettnek érzi magát és hajlamos a nyafogásra - állítják pszichológus és oktatási szakértők.
Ki akarja állítani a Madonnától kapott szerelmesleveleit az énekesnő egy volt pasija, az énekesnő azonban nem boldog ettől az ötlettől, és peres úton követeli vissza azokat a férfitól - írja a Mirror.
Az önkormányzati minisztérium szerint elegendő forrás áll rendelkezésre a lakásfelújítási programra. Sőt, a kormány úgy döntött, hogy szükség esetén plusz forrásokat biztosít akkor, ha kevésnek bizonyulna az idén rendelkezésre álló, összesen 11,5 milliárd forint - derült ki a témában rendezett szerdai sajtóbeszélgetésen. Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára elmondta:…
Olyan a belpolitikai helyzet Magyarországon, hogy Dávid Ibolya úgy ítélte meg, jobb, ha nem utazik el az Egyesült Államokba szeptember elején - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF külügyi kabinetjének vezetője. Kifejtette: Dávid Ibolya egy-egy napos külföldi utakat elvállal ugyan, de hosszabb külföldi útra a közeljövőben nem készül.
A líbiai hatóságok szerdán letartóztatták a két gépeltérítőt a Darfúrból Líbiába kényszerített szudáni repülőgépen - közölte a légitársaság egyik vezetője. A Sun Air Kartúmba tartó Boeing 737-esét egy nappal korábban, röviddel darfúri felszállása után térítették el, nagyjából száz emberrel a fedélzetén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,01 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 20.200,53 ponton zárt szerdán. A Mol részvények árfolyama 0,69 százalékkal 16.585 forintra csökkent, az...
Zalaegerszegen két fiatalkorú ellen súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás, mert egy harmadik fiút bántalmazva súlyos sérüléseket okoztak neki - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Zala Megyei...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szerdán többnyire derült idő várható, a helyenként megnövekvő gomolyfelhőzetből csapadékra nem kell számítani. Csütörtökön a napsütés mellett...
A Corvin Budapest Filmpalota szeptember 4-én indítja el 3 Dimenziós vetítéseit. Ezzel a 3D mozik piacára harmadik szereplőként csatlakozik be, ám elsőként vezeti be a Dolby ® 3D Digital...