2008. augusztus 31. vasárnap

aug. 31
11:15
Daróczi megvádolta a gázszolgáltatót (HírTV)
Túlszámlázással vádolta meg a kormányszóvivő a lakosság gázellátásáért is felelős külföldi tulajdonú nagykereskedőt. Ezért a kormány felülvizsgáltatja az Energia Hivatallal az E.ON Trade Zrt. árképzését.
aug. 31
11:15
Schneller: Újbudán jelentősen emelkedik az iskolai étkeztetés díja (Gondola)
Jelentősen emelkedik az étkeztetés díja Újbuda önkormányzati iskoláiban és óvodáiban szeptembertől, emiatt 20-30 százalékkal kevesebb diák után fizették be a szülők az ebédet egyes intézményekben -...
aug. 31
11:33
Rendszerváltás mentheti meg a magyar sportot (BorsOnline)
Ha a megszerezhető érmek arányában nézzük, minden idők legrosszabb magyar olimpiai szereplése volt a pekingi. Ennek okait kutattuk, fenntartva azt, hogy az ország méretéhez és gazdasági teljesítőképességéhez mérten a három arany nem is olyan rossz. Sorozatunkban arra kerestünk választ, miért éppen most kapta a pofont a magyar sport, s vajon ez már a vég vagy annak csak kezdete, és tovább csúszunk…
aug. 31
11:33
Iskolába mennek az "amstetteni rém" gyermekei (Metropol)
Az "amstetteni rém" gyermekei-unokái számára is megkezdődik hétfőn az iskola, legalábbis annak a háromnak a számára, aki a szörnyű bűncselekmény lelepleződéséig a nagyszülőkkel, rendes körülmények között élt.
aug. 31
11:33
Rekordot döntött a SZIN (HírTV)
Rekordszámú látogatóval zárt vasárnap hajnalban a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN). A hazai fesztiválszezon Tisza-parti záró rendezvényén több mint 58 ezren fordultak meg a négy nap alatt. A legerősebb nap a szombati volt, amikor este 11 órakor ki kellett tenni a "megtelt" táblát, ami 17 ezer 500 látogatót jelent – mondta el Boros Gyula, a SZIN főszervezője. A rendőröknek a nagy tömeghez képest...
aug. 31
11:33
Emelik a étkezés díja az óvodákban ée az iskolákban Újbudán (Alternatív Energia)
Jelentősen emelkedik az étkeztetés díja Újbuda önkormányzati iskoláiban és óvodáiban szeptembertől, emiatt 20-30 százalékkal kevesebb diák után fizették be a szülők az ebédet egyes intézményekben - közölte az MTI-vel Schneller Domonkos helyi képviselő, a Fidelitas budapesti választmányának elnöke, aki a képviselő-testület elé viszi az ügyet.
aug. 31
11:35
Átdolgozzák a biztonsági teszteket (BorsOnline)
Ujabb tesztsorozat eredményeit tette közzé az EuroNCAP független szervezet, mely az autók biztonságát vizsgálja szabványos töréstesztekkel. Az ezúttal vizsgált öt autó közül a Hyundai i30, illetve a Renault Koleos eredménye, mely egyaránt a lehető legjobb, öt csillagos szintet érte el a hazai piac szempontjából a legérdekesebb, ugyanakkor ez a tesztsorozat rávilágított egy szomorú tényre is.
aug. 31
11:35
Új sportcsarnokot adnak át Hódmezővásárhelyen (Alternatív Energia)
Elsősorban a helyi diákoknak teremti meg a sportolás lehetőségét az új, háromszintes hódmezővásárhelyi sportcsarnok, melyet egy esztendő alatt készített el a K-Art Építő Zrt. - közölte Lázár János (Fidesz) polgármester vasárnap az alföldi városban.
aug. 31
11:39
A villanyautóé a jövő Izraelben? (hirado.hu)
A kormány adókedvezményekkel serkenti majd ennek az autófajtának az elterjedését
aug. 31
11:48
Csak az öregedés miatt nem alszunk rosszabbul (Privátbankár)
A nyolcvanas, kilencvenes éveikben járó emberek rövidebb ideig és némileg rosszabbul alszanak. Komolyabb alvászavarainak okát meg kell keresni és kezelni
aug. 31
11:51
Katonás válasz - az oroszok felborítják az erőviszonyokat (Infostart)
Oroszország arra készül, hogy Grúzia nyugati támogatása és az amerikai rakétavédelmi pajzs közép-európai telepítése miatt Sz-300-as rakétavédelmi komplexumokat ad el Iránnak - értesült a brit Daily Telegraph vasárnapi kiadása amerikai titkosszolgálati forrásokból. A lépés alapvetően megváltoztatná a Közel-Kelet erőviszonyait, és rendkívül megnehezítené az esetleges légicsapásokat a perzsa állam…
aug. 31
11:51
Hatalmas fölénnyel győzött Talmácsi Gábor (Infostart)
Magabiztos versenyzéssel megnyerte Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marino-i Nagydíját a 125 köbcentiméteres kategóriában Misanóban.
aug. 31
11:51
Négyezer forinttal többet kell fizetnie az óvodásoknak (HírTV)
Felháborítónak tartja a Fidelitas, hogy a XI. kerületi önkormányzat kormánypárti többségének döntésére a hétfőn kezdődő tanévben havi 3-4 ezer forinttal többet kell fizetnie az iskolások és óvodások szüleinek az étkeztetésért - mondta el Fidelitas Budapesti Választmányának elnöke, kerületi önkormányzati képviselő.
aug. 31
11:51
Széndioxidból cement (Gondola)
Korszakalkotó módon próbálja orvosolni egy amerikai vegyész és egy indiai milliárdos a Föld légkörének melegedését. Az általuk létrehozott kísérleti üzemben cementet készítenek széndioxidból, az...
aug. 31
11:53
Talma magabiztosan nyert (HírTV)
Talmácsi Gábor nyerte a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentis kategóriájának San Marinó-i Nagydíját vasárnap.
aug. 31
11:53
Kevesebb mint 5 ezer fős leépítés szeretne a munkaügyi miniszter az Alitalianál (Gondola)
Az Alitalia olasz légitársaság helyzetét úgy kell megoldani, hogy 5 ezer főnél kevesebb munkahelyet kelljen megszüntetni - fejtette ki Maurizio Sacconi olasz munkaügyi miniszter a la Repubblica...
aug. 31
11:57
Hétfőn becsengetnek: drágább tankönyvekkel és kevesebb diákkal kezdődik a tanév (hirado.hu)
A közoktatásban 1 millió 363 ezer tanuló ül be az iskolapadba és mintegy 170 ezer pedagógus áll a katedra mögé
aug. 31
12:06
A memóriazavarhoz járási nehézség társul (Privátbankár)
Az idősebb, kognitív zavarokkal szenvedő betegeknél gyakori, hogy járászavarral is küszködnek. Az idő előbb kezdi ki a testet, csak azután az elmét
aug. 31
12:09
Talmácsi Gábor győzött (Blikk)
Elképesztő motorozással győzőtt Talma!
aug. 31
12:09
Rendkívüli ülést tart a thaiföldi parlament, a phuketi repülőtér újból működik (Gondola)
Az országossá terebélyesedő tüntetések miatt rendkívüli ülésre gyűlt össze vasárnap a thaiföldi parlament, miközben a kormány elismerte, hogy nem tudja kezelni az örvényszerűen terjedő ellenzéki...
aug. 31
12:09
Zebrán gázoltak el egy kerékpárost (Blikk)
aug. 31
12:09
Mladics: Gyertek, fogjatok el (HírTV)
Tudják már Ratko Mladics hágai körözött tartózkodási helyét, állítja a Glasz Javnoszti című belgrádi napilap, titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva. Az újság forrása szerint ezért szólította fel Dragan Sutanovac védelmi miniszter a vádlottat az önkéntes feladásra, mert már a nyomában vannak, a letartóztatási akció azonban igen kockázatos lenne. Az értesülést e médiumon kívül más forrás nem…
aug. 31
12:11
Szarka fészkéből került elő a másfél milliós gyűrű (Blikk)
aug. 31
12:15
Káosz és rendkívüli parlamenti ülés Thaiföldön (hirado.hu)
Vasárnap a phuketi légikikötő blokádja is megszűnt, megindulhatott a légi forgalom
aug. 31
12:27
Hétmillió dollárt ér Sarah Palin (HírTV)
Rekordösszeget: hétmillió dollárt (egymilliárd 130 millió forintot) kapott John McCain kampánya egyetlen nap alatt azután, hogy bejelentette: Sarah Palin alaszkai kormányzót választja alelnök-jelöltnek.
aug. 31
12:27
A Fidesz-KDNP nem akarja a szociálpolitikai lakástámogatási rendszer átalakítását (Gondola)
A Fidesz-KDNP frakciószövetség elutasítja, hogy a kormány átalakítsa a szociálpolitikai lakástámogatási rendszert - mondta a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője vasárnap, Budapesten. A...
aug. 31
12:27
Álnéven ülnek iskolapadba az "amstetteni rém" gyermekei (Blikk)
A többi osztrák gyerekhez hasonlóan állítólag az "amstetteni rém" gyermekei-unokái számára is megkezdődik hétfőn az iskola, legalábbis annak a háromnak a számára, aki a szörnyű bűncselekmény lelepleződéséig a nagyszülőkkel, rendes körülmények között élt.
aug. 31
12:27
A pakisztáni hadsereg ramadan idejére felfüggeszti a támadásokat (Kripto Akadémia)
A pakisztáni kormány bejelentette vasárnap, hogy ramadan idejére felfüggeszti a lázadók ellen indított nagyszabású katonai hadműveleteket az Afganisztánnal határos törzsi területeken, de a tálib felkelők ezt elutasították, és az iszlám böjt idején is folytatni kívánják támadásaikat.
aug. 31
12:27
A javaslat alapján az adóbevételeket is elvenné az országtól (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP frakciószövetség elutasítja, hogy a kormány átalakítsa a szociálpolitikai lakástámogatási rendszert - mondta a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője vasárnap, Budapesten.
aug. 31
12:33
Talmácsi magabiztos győzelmet aratott (hirado.hu)
A címvédő magyar motoros sikerével ismét harmadik a vb-pontversenyben
aug. 31
12:35
Soltész: "Gyurcsány és pereputtya szedje a sátorfáját" (hirado.hu)
A Fidesz-KDNP elutasítja a szociálpolitikai lakástámogatási rendszer átalakításának tervét
aug. 31
12:42
Csak a Microsoftnak írták ki a 25 milliárdos közbeszerzést? (Piac és Profit)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kétli, hogy megfelel a törvényi előírásoknak az a 25 milliárdos közbeszerzés, amelyet "Microsoft, vagy azzal egyenértékű" szoftverek forgalmazói számára írtak ki. A versenyhivatal kitálal.
aug. 31
12:45
Négyezer madárijesztővel törnek a rekordra (BorsOnline)
Hoschton aprócska település Georgia államban. Alig több, mint 1700 lakják, de a helyiek úgy döntöttek: kicsiség ide, kicsiség oda, felküzdik magukat a nagy újságok címlapjaira.
aug. 31
12:45
Nőtt a várakozási idő a szerb határon (Infostart)
Négy órát kell várni a belépésre a magyar-szerb határszakaszon Röszkénél, a román határon lévő Nagylaknál - a szombati torlódás után - már folyamatos a forgalom.
aug. 31
12:45
„Gyurcsány és pereputtya szedje a sátorfáját!” (+videó) (HírTV)
A Fidesz-KDNP elutasítja az Államreform Bizottság javaslatát, amely a Népszabadság értesülései szerint eltörölné a szociálpolitikai támogatást - helyette havi 15 ezer forintos lakbértámogatást vezetne be. Soltész Miklós szerint a lakásépítési, illetve felújítási támogatás megszüntetésével a Gyurcsány-kormány több százezer fiataltól venné el az esélyt, hogy saját lakásuk legyen, és gyermekeket…
aug. 31
12:45
Feleségnek való nőket hozatna külföldről Szerbiába egy államtitkár (Blikk)
aug. 31
12:45
Hihetetlen! 11 hónapos, és már 28 kiló! (Blikk)
aug. 31
12:45
Rendkívüli ülést tart a thaiföldi parlament (Kripto Akadémia)
Az országossá terebélyesedő tüntetések miatt rendkívüli ülésre gyűlt össze vasárnap a thaiföldi parlament, miközben a kormány elismerte, hogy nem tudja kezelni az örvényszerűen terjedő ellenzéki megmozdulást.
aug. 31
12:45
Jó hangulatban telik a Zsidó Nyári Fesztivál (Spa Trend Online)
Az Adler Trio, Izrael legnépszerűbb harmonikás triója lép fel kedden a budapesti Olasz Kultúrintézetben, a XI. Zsidó Nyári Fesztivál keretében.
aug. 31
12:47
Vigyázat: indul az ellenőrzött Ősrobbanás (BorsOnline)
Mindeddig példátlan kísérlet folyik a Genfi tó környékén, pontosabban 100 méter mélyen, egy 27 kilométeres körgyűrűben. Szeptember 10-én élesítik a rendszert, majd a hajszálnyi protonnyalábok ütköztetésével kezdetét veszi a "mesterséges ősrobbanás", amelytől a tudósok azt várják, hogy soha nem látott mélységekig juthatnak el a természet titkainak megismerésében.
aug. 31
12:51
Több mint 2 százalékkal emelkedett a BUX a héten (hirado.hu)
A BÉT-en továbbra is lanyha volt a befektetői érdeklődés
aug. 31
12:53
Feleségeket keres Szerbia: nőket hozatna külföldről egy politikus (hirado.hu)
Szakértői számítások szerint a következő két évben további 120 település válik lakatlanná
aug. 31
13:00
Hihetetlen méyponton a brit gazdaság (Privátbankár)
Hatvan éve nem volt olyan rossz állapotban a brit gazdaság, mint most - mondta minden eddiginél komorabb, szombaton megjelent helyzetértékelésében a brit pénzügyminiszter.
aug. 31
13:03
Öt rocklegenda halt meg 27 évesen (BorsOnline)
Az „élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon” Janis Joplin szlogen sajnos sok neves zenész számára valósággá vált. A legkísértetiesebb, hogy a nagy legendák karrierjük csúcsán, 27 esztendősen hunytak el – ők a misztikus „27-esek klubja”.
aug. 31
13:03
Ötmilliárd dollárt fizetnek az olaszok Líbiának (HírTV)
Ötmilliárd dollár értékű jóvátételt fizetnek az olaszok Líbiának, amiért harminc évig megszállás alatt tartották az országot. Az összeg befektetések formájában érkezik az észak-afrikai államba. Erről egyezett meg a hétvégén Benghaziban Silvio Berlusconi olasz kormányfő és Moamer Kadhafi líbiai vezető.Silvio Berlusconi az olasz nép nevében bocsánatot kért Líbiától a gyarmatosítás okozta károk…
aug. 31
13:03
Fidesz: Ne merjék elvenni a szocpolt! (Gondola)
A Fidesz-KDNP frakciószövetség elutasítja, hogy a kormány átalakítsa a szociálpolitikai lakástámogatási rendszert - hangzott el Soltész Miklós vasárnapi sajtótájékoztatóján. A családok és az ország érdekében tavozásra szólította fel Gyurcsány Ferencet.
aug. 31
13:03
Kizuhant egy nő a 14. emeleti lakásból (Blikk)
Kizuhant a barátnője 14. emeleti lakásának ablakából egy fiatal nő Józsefvárosban.
aug. 31
13:03
Lefújták tiltakozó akcióikat a kasmíri hinduk (Kripto Akadémia)
Lefújták két hónapja tartó tiltakozó akcióikat vasárnap Kasmír indiai részének hindu lakói, miután a helyi kormány megengedte a zarándokoknak egy 40 hektáros erdős terület ideiglenes használatát egy hindu zarándokhely közelében - közölték tisztviselők.
aug. 31
13:09
Röszke megint bedugult: már 4 órát kell várakozni (hirado.hu)
Az utazóknak érdemes a tompai átkelőt választaniuk
aug. 31
13:11
Tragédia Józsefvárosban: kizuhant egy 14. emeleti lakásból (hirado.hu)
Az eset a VIII. kerületi Szigony utcában történt

Keresés