A Malév a téli menetrendben kölcsönbe adja öt Boeing 737-es repülőgépét és megkezdi 250 aktív és 150 jogi állományban lévő dolgozó csoportos létszámleépítését - közölte a társaság.
Al-Kaida-tagok kiképzéséhez készült "kézikönyvet" talált a spanyol rendőrség az interneten - jelentette hétfőn egy spanyol rádióállomás. A Cadena Ser tudósítása szerint a nyolcoldalas...
Júliusban 0,3%-kal emelkedett az amerikai PCE a magban, miközben az elemzők +0,2%os értékkel számoltak a legutóbbi +0,1% után. A PCE-Deflátor júniusban éves szinten 4,1%-os érétket hozott a legutóbbi +3,5% után. Ezzel ismét az infláció témája került a középpontba. Az EUR/USD-ot 1,5570-en jegyzik, és 10 pipes veszteséget könyvelt el. Támogatások 1,5556-nál és 1,560-nál, míg ellenállások 1,5600-nál…
Lebontják Móricz Zsigmond budai szobrát a róla elnevezett körtéren. A HavariaPress úgy tudja, hogy azt írót ábrázoló köztéri alkotás a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren zajló villamosvágány-építésnek áll útjában.
A Fidesz szerint Gyenesei István hétfői tájékoztatóján ugyan felsorolta ugyan az önkormányzatok valós problémáit, de azok megoldására nem tett javaslatot - így reagált pártja nevében Gyimesi Endre országgyűlési képviselő az önkormányzati miniszter hétfői tájékoztatójára.
Legalábbis egy most zárult 10 éves vizsgálat szerint. A dohányzás visszaszorításáért küzdő legnagyobb európai civil szervezet (Tabac &Liberté) 27 ország bevonásával indított programot, amely megdöbbentő eredményeket hozott.
A világgazdaság lanyhulása megviselte a légi árufuvarozást is: három év óta először csökkent a forgalom júniusban. A Malév is elbocsátásokra kényszerül.
Megkezdődött egy dél-afrikai bíróságon hétfőn a kormányzó párt elnökének, Jacob Zumának a pere korrupciós vádak alapján, amely jövőre meghiúsíthatja államfővé választását. A vádlott jelen volt a...
Júniusban 0,6%-kal emelkedtek az amerikai polgárok egyéni kiadásai (előrejelzés: +0,4%). A bevételek a várt -0,2% helyett +0,1%-os értéket hoztak. Az USD/JPY-t 108,24-en jegyzik, és napi csúcsot ért el. Ellenállás 108,50-nél és 109,00-nél található. In-GFX
Eltávolították Móricz Zsigmond szobrát az íróról elnevezett budapesti körtérről az ott folyó munkálatok miatt hétfő délután - közölte a XI. kerületi önkormányzat az MTI-vel.
Állami borászati felügyelőség létrehozását kezdeményezték az ukrán bortermelők, mert az Ukrajnában forgalmazott borok nagy része hamisítvány, közölte hétfőn Volodimir Kucserenko, az Ukrvinprom borásza...
Eltávolították Móricz Zsigmond szobrát az íróról elnevezett budapesti körtérről az ott folyó munkálatok miatt hétfő délután - közölte a XI. kerületi önkormányzat az MTI-vel. Az újbudai önkormányzat...
Tíz centiméter hosszú és nem vastagabb, mint a spagetti: ezek a világ legkisebb kígyójának paraméterei. Az új fajt egy amerikai biológus fedezte fel Barbadoson.
Eltávolították Móricz Zsigmond szobrát az íróról elnevezett budapesti körtérről az ott folyó munkálatok miatt hétfő délután - közölte a XI. kerületi önkormányzat az MTI-vel. Az újbudai önkormányzat...
Az allergiás beteg számára nagy odafigyelést igényel a nyaralás megszervezése. A valóban pihentető kikapcsolódáshoz a legfőbb szempont a megfelelő nyaralóhely kiválasztása.
Az MSZP szerint a kormány nem hozott olyan intézkedést, amelyből pedagóguselbocsátás következne, a tanárok legfeljebb demográfiai okok miatt veszíthetik el az állásukat. Újabb nehéz év elé néz a közoktatás, miközben pedagógusoknak azzal kell szembesülniük, hogy a kormánypárt átveri és bolondnak nézi őket - reagált a Fidesz szakpolitikusa.
Négyszáz dolgozót bocsát el a Malév, egyelőre nem tudni, pontosan mikortól. A légitársaság hétfői közleménye szerint a létszámleépítés mellett a Malév öt Boeing 737-es repülőgépét is kivonja a forgalomból a téli menetrend idejére.
A Fidesz arra vár választ az összes minisztériumtól, hogy mennyi pénzt költöttek el kommunikációs kiadásokra a 2002-es kormányváltás óta - mondta Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője...
A Gold Communications lesz a Telkopiac távközlési webáruház kommunikációs ügynöksége. A Gold dolgozott már a telekommunikációs piac ajánlatait egy helyen elérhetővé tevő oldal bevezető pr-kampányán is, és az oldalt is ők fejlesztették az üzemeltetőnek.
Gödön tartottak tegnap bemutatót a jövő évi fürdőruha módiról. Némi szomorúsággal állapíthatjuk meg, hogy lejárt a néhány centit takaró textildarabok ideje, a konzervatívabb stílus uralkodik inkább.
Valószínűleg szennyezett, a korábbinál erősebb hatóanyagú heroin okozta annak a négy embernek a halálát, akiknek a holttestét szombat éjjel Budapest különböző pontjain találták meg. A rendőrök nagy erőkkel nyomoznak az ügyben. Magyarországon egyszerre négy ember kábítószer túladagolásban még nem halt meg.
Szerdától bruttó négy forinttal olcsóbban adja a MOL a gázolajat, ám a benzin ára változatlan marad - értesült a Portfolio.hu. A döntés meglepetésnek tekinthető, a piaci jegyzésárak a múlt heti alakulása alapján nem volt várható a csökkentés.
A Malév megkezdi 250 aktív és 150 jogi állományban lévő dolgozó csoportos létszámleépítését, ami az aktív foglalkoztatottak 21,6 százalékát érinti, és a téli menetrendben átmenetileg kölcsönbe adja...
Kilencen meghaltak és több mint 91 ezer embert kimenekítettek otthonából Kína keleti részében a viharos esőzések okozta árvizek miatt - jelentette hétfőn az Új Kína hírügynökség. Az árvíz jelentős...
A köztévében is elismerte Veres János pénzügyminiszter közvetlen munkatársának ügyvédje, hogy titokzatos megbízója másfél millió forintot fizetett volna egy olyan bűncselekmény végrehajtásáért, amelynek célja a Hír Televízió munkatársainak börtönbe juttatása volt.
Az ipari megrendelések mértéke 1.7 százalékkal emelkedett júniusban a gépipari és villamosipari gépek iránti igények, és a magas üzemanyagárak következtében. (ProfitLine.hu)