Újra meghalt egy ember kábítószer miatt Budapesten; a harminc év körüli nőt a XI. kerületben érte a halál - mondta Mészáros Hajnalka, az Országos Mentőszolgálat ügyeletes főorvosa kedden az...
Marx Károly filozófus jóbarátja volt Victoria Beckham ük-ükapja - állítja egy német családfakutató. Hans Müller kiderítette, hogy a híres énekesnő rokona egy társaságba járt a kommunizmus megálmodójával.
Szalmonella, calici vírus, E. Coli bacilus – hogy csak néhányat említsünk a kínzó nyári fertőzések közül. Az emésztőrendszeri nyavalyák tönkretehetik az egész vakációt, tanácsosabb ezért megelőzni kialakulásukat. Különösen aktuális a kérdés most, hiszen – mint azt Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közölte – idén sokkal többen kaptak ételmérgezést, mint a tavalyi év ugyanezen…
Régen a buszok kalauzai kiáltották a megállóban: közép kész, mehet! Napjainkra a középosztály lett kész, ezért aztán mehet is? Egyes elemzők szerint a középréteget is nehezebb helyzetbe hozza Európában a gazdaság recesszióhoz közelítő állapota. A szakértők többsége ettől még nem tart, de attól igen, hogy demográfiai okokból gondjaink lehetnek.
Ismét meghalt egy ember kábítószer miatt Budapesten; a harminc év körüli nőt a XI. kerületben érte a halál - mondta Mészáros Hajnalka, az Országos Mentőszolgálat ügyeletes főorvosa. Néhány napon belül ez az ötödik droghalál Budapesten.
Ukrajna nyugati részén még mindig 49 település van víz alatt a július végi áradások miatt. Kijevi közlés szerint az állami állategészségügyi szolgálat speciális alakulatai eddig 18 ezer elhullott állat tetemét semmisítették meg, és megkezdték a fertőtlenítést is.
Míg a BUX pluszban nyitott, majd másfél óra elteltével már 1,2 százalékot emelkedett, kedden szerény csökkenéssel indítottak a nyugat-európai részvénypiacok.
Több mint 3000 embert kellett kiköltöztetni otthonából a németországi Potsdamban, ahol építőmunkások II. világháborús bombára bukkantak. A 250 kilogrammos bombát a hatóságok hétfőn este...
Ehud Olmert izraeli kormányfő szerdán találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, első ízben azóta, hogy Olmert bejelentette: szeptember közepén lemond tisztségéről - közölte kedden Száeb Erekát,...
Újabb hullámokat ver a Helmeczy-ügy: az ügyvéd tegnap nyilvánosságra hozta azt a negyedórás hangfelvételt, amely szerinte igazolja ártatlanságát. A Hírtv továbbra is állítja: két munkatársát akarták besározni. Ők pénteken mutattak be egy a Helmeczy és a drogdíler között zajló beszélgetést.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) rendszere nem tudta megfelelően kezelni a gyógyászati segédeszközök forgalmazóinak a biztosítotti jogviszony ellenőrzésével kapcsolatos jelentéseit, ezért a törvény szerint járó támogatásból 10 százalékot vontak le tőlük. A forgalmazókat így összesen hatvanmilliós kár érte.
Minden második német cég valamilyen bűncselekmény áldozatává vált az elmúlt két év folyamán - erre derült fény a Pricewater-houseCoopers (PwC) felméréséből. A németeknél a korrupció okozza a legtöbb problémát, Magyaországon pedig a lopás és a hűtlen kezelés, melyek a vállalatok közel felét érinti - írja a Világgazdaság.
Kétszáz, a termelésben tevékenykedő szerződéses dolgozójától válik meg az idén a Richter Gedeon Nyrt. - jelentette be Bogsch Erik vezérigazgató, értesült a Világgazdaság.
Barack Obama várható demokrata párti elnökjelölt azzal vádolja republikánus riválisát, hogy a nagy olajvállalatok zsebében van, és extra profitot termelnek, miközben az amerikai autósok a magas áraktól szenvednek.
A brit beszerzési menedzserindex 47,1 pontról 47,4 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 46,6 pontos előrejelzést. Júniusban 1,6%-kal csökkent az ipari termelés, miközben az elemzők -1,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi -1,7% után. Az EUR/GBP-t 0,7924-en jegyzik. Ellenállás 0,7941-nél, míg támogatás 0,7910-nél található. In-GFX
Iszlám szent háborúra felszólító röplapokat találtak annál a két merénylőnél, aki hétfőn megtámadott egy északnyugat-kínai határrendészeti állomást - közölte a kínai rendőrség.
A babát az édesanyja méhéből vágták ki a 31-es úton történt karambol után, a helyszínen már egyszer újra kellett éleszteni, azonban a balesetben elszenvedett súlyos sérüléseket nem élte túl
Jelentős visszaesés várható az eurózóna gazdasági növekedésben - állapította meg hétfőn közzétett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A magyar gazdaság az idei mélypont után viszont már jövőre egészségesebb fejlődést produkál az előrejelzések szerint.
Bár nyugdíjpénztári megtakarításunkhoz csak a várakozási idő elteltével juthatunk hozzá, van mégis módja annak, hogy időszakosan pénzt vegyünk fel számlánkról
Moszkvában megkezdődött Alekszandr Szolzsenyicin búcsúztatása az Orosz Tudományos Akadémia épületében; az életének 90. évében, vasárnap elhunyt Nobel-díjas orosz író ravatala előtt bárki leróhatja kegyeletét.
Miután a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic biztos helyen, a hágai börtönben, van a nyilvánosság fokozatosan az első számú szökevény Ratko Mladic felé fordul. Általános az a vélekedés, hogy valahol a közelben tartózkodik, és hogy több testőr vigyáz rá. Bécsi értesülésekre hivatkozva a belgrádi sajtó azt a lehetőséget említi, hogy a szerb tábornok valahol a szerb-macedón határ közelében…
Júniusban 3,1%-kal csökkentek az EU-s kiskereskedelmi forgalmak, miközben az elemzők -1,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi -0,1% után. Az adatok tanúsága szerint tovább gyengül az EU-s gazdaság. Megváltozott az EUR/USD mozgásának dinamikája. A piac extrém módon érzéken yen reagál a negatív EU-s adatokra. Az EUR/USD-ot 1,5498-on jegyzik. 1,5487-nél támogatás található. In-GFX
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint elhibázott a kormánynak az az intézkedése, amellyel szeptembertől módosítja a hétvégi kamionstop szabályait - mondta Rétvári Bence. "Előkészítetlen...
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) tárgyalás nélküli eljáráson keres kommunikációs partnert – olvasható a Közbeszerzési Értesítőben. A nyertes ügynökséget a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítése kapcsán kommunikációs stratégia elkészítésével és kommunikációs feladatokkal bízzák meg.
Amerikai nagykövetségi alkalmazottakra, katonákra és valóságos fegyverraktárra bukkant a kirgiz rendőrség egy biskeki házban - közölte kedden a kirgiz belügyminisztérium.