Idén újdonságként, a lakók kérésének eleget téve, az önkormányzattal közösen a szervezők lezárják a rendezvény gépkocsi forgalma elől a Sziget bejárata körüli kis utcákat és oda csak az ott lakók hajthatnak majd be
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szerint jogtalanul kér többletdíjat a csekkes befizetések után a Pannon és az Invitel - közölte a civil fogyasztóvédelmi szervezet
Az osztrák állami egészségügy több mint 20 százalékkal olcsóbban jut hozzá gyógyászati segédeszközökhöz, mint a magyar - írja a Magyar Nemzet. A napilap szerint, amíg például az itthon - közbeszerzési eljárás során - beszerzett vírusteszt darabja 672 forintba, addig Ausztriában ugyanez csak 507 forintba kerül.
Lábon lőttek egy nőt Piricsén péntekre virradó éjjel - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A Nyírbátorhoz közeli településen két épületre Molotov...
Idén július 28-ig több mint kétezer pedagógus és háromszáz pedagógiai előadó, illetve szakértő állása szűnt meg – értesült a Magyar Nemzet. A tavalyi tapasztalatok alapján a szám még akár a duplájára is nőhet, hiszen az iskolák augusztus végéig dönthetnek megszüntetésükről vagy átszervezésükről.
Módosítaná a vasúti árufuvarozási szerződésekre vonatkozó szabályokról szóló rendeletét a közlekedési tárca - írja a pénteki Napi Gazdaság. A napilap úgy tudja, a tervezet alapján jóval egyszerűbbé és átláthatóbbá válhat a szabályozás, amely elősegítheti a vasúti szállítás versenyképességének javítását.
Jól érzik magukat a bőrükben a német negyven-ötvenévesek, ha hinni lehet egy friss felmérés megállapításainak. A Stern című német lap 40-59 éves férfikat és nőket kérdezett meg életérzéséről. 83 száza...
Bizonytalan az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) sorsa. A kórháznak jelenleg 35 millió forint tartozása van. A minisztérium úgy döntött: az olimpiáig változatlan struktúrában működhet. Ám arra, hogy a későbbiekben mi vár az intézményre és dolgozóira, nem kaptunk választ.
Nem a magyarországi filmes bérmunkaüzlet éve lesz az idei - írja a pénteki Világgazdaság. A napilap szerint míg az elmúlt években - döntően a minden produkciónak megadott adókedvezmények miatt - számos külföldi alkotást forgattak Magyarországon, addig idén alig kaptak megrendelést a komoly költséggel felépült stúdiók.
Állami gondozásba vett volna a gyámügy tíz roma gyermeket, mert veszélyessé vált otthonuk. A romák szerint a cél az volt, hogy a családok elköltözzenek a városból
A Népszabadság szerint szinte valamennyi szakmai szervezet alkalmatlannak tartja a vastag- és végbélrák szűrésére a vértesztes módszert, a kormány viszont ezt tervezi bevezetni. A napilap emlékeztet arra, hogy az egészségügyi bizottság szocialista elnöke bejelentette, akár jövőre elindulhat az országos rákszűrés a székletben található vér alapján, amely alkalmas a betegség kiszűrésére. A politikus…
Jenei Józsi padlóra került. A néhány hónapja elhunyt Antal Imre egyetlen támasza és barátja teljesen eladósodott, és attól retteg, hogy utcára kerül. Józsi még a néhai műsorvezető méltó sírhelyéről sem tud gondoskodni. ?gy tűnik, Imre halála romokba döntötte életét.
A határon túli magyarságért végzett munkájukért az idén először tíz külhoni magyar személy és szervezet veheti át a Várban augusztus 20-án a Kisebbségi Díjat - írja a pénteki Népszabadságban. A napilap pénteki számában olvasható, hogy a kormány szándékai szerint a díjban alapvetően nem politikusok, hanem a határon túli magyar kultúra, oktatás, művelődés és közélet kiemelkedő alakjai, közösségei…
Mary Zszuzsi öt évet ad a pasiknak. Ha addig nem találja meg az igazit, akkor egy nővel fogja leélni az életét. Az énekesnő nem riad vissza a leszbikus kapcsolatoktól, volt is már része benne, és mint mondta: fantasztikus élmény volt.
Kardokat vásárol a lett védelmi minisztérium: 42 ezer dollárt (6,4 millió forintot) szán e fegyverek beszerzésére. A tárca szándékai szerint 40 szablyával "szerelik fel" a hadsereget - 39-et a gyalogsági parancsnokoknak, egyet pedig a haditengerészet valamely főtisztjének szánnak - olvasható a RIA Novosztyi orosz hírügynökség hírportálján.
Már második éve csökken az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betétek aránya az alap tavalyi évről szóló jelentése szerint. Érdekes tendencia, hogy a legnagyobb ütemben a 6 millió forint feletti betétek növekedtek, különösen a bankoknál.
Lábon lőttek egy nőt Piricsén péntekre virradó éjjel - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szerint etnikai támadás történt.
Iszlamista csoport egy videofelvételen az olimpiai közlekedési eszközök megtámadásával fenyegetett - közölte csütörtökön egy amerikai szervezet, amely fegyveres csoportok megfigyelésére...
Az igazságügyi tárca eddig semmit nem tett annak érdekében, hogy az ismert publicista, Bayer Zsolt likvidálására uszító blogbejegyzés lekerüljön az internetről.
Tarlós István nagyon örülne, ha Magyarországon Olimpiát rendeznének, véleménye szerint azonban "ilyen kis országok nagyon ritkán kapják meg a szervezés jogát". A politikus erről az MTV Nap Kelte című műsorában beszélt.
A grúz erők pénteken hajnalban harckocsi-támadást indítottak Chinvali, Dél-Oszétia fővárosa ellen - közölte az Interfax moszkvai hírügynökség Eduard Kokojtit, a szakadár grúziai tartomány vezetőjét...
Molotov-koktélokat dobtak és lövéseket adtak le ismeretlenek péntekre virradóra két, egymás mellett álló házra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén. Egy asszonyt eltaláltak, súlyosan megsérült. Egyelőre nem tudni, kik és miért támadtak az épületekre. Az ügy már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) előtt van.
A pénzügyi szektort övező pénzügyi problémák, a magas munkanélküliség és a csökkenő kiskereskedelmi értékesítési adatok következtében csökkentek az amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedési napon. A DJIA index 224.64 ponttal, 1.93 százalékkal 11,431.43 pontig csökkent. Az S&P 500 index értéke 23.12 pontot, 1.79 százalékot csökkenve 1,266.07 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index…
A béltükrözés mellett törnek lándzsát a szakmai szervezetek, míg Kökény Mihály szocialista egészségpolitikus a WHO ajánlása alapján a vértesztet preferálja a rákszűrésnél
Király Linda egyik testvére, Viktor bejutott a Megasztár-jelöltek közé. A Bors információi szerint a tehetséges fiatal jó esélyekkel indul, tehetségének köszönhetően állítólag már a luxusvillába költöző döntősök között érezheti magát.
Csökken a külföldi munka vonzereje a lengyelek szemében - legalábbis erre lehet következtetni a jegybanknak a külföldi vendégmunkások átutalásaira vonatkozó adataiból: az első negyedben 1,2 milliárd euró küldtek haza a külföldön dolgozók, a tavalyi utolsó negyedben 1,4 milliárdot.
Nem az agrárkormányzaton múlik a gyümölcsök beszerzési ár alatti értékesítésének visszaszorítása; a tárca lehetőségei korlátozottak, csak közvetíteni tud a piaci szereplők között - mondta az InfoRádióban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára, aki közölte azt is: nem fogják visszakérni a gazdáktól a már kiutalt uniós támogatást.
A szólásszabadság fontosságát is hangsúlyozta George Bush pénteken Pekingben az új amerikai nagykövetség megnyitása alkalmából mondott beszédében. Bush hangoztatta: "hisszük, hogy azok a...
Lapértesülések szerint egyelőre bizonytalan, hogy valóban eltörlik-e jövőre a vállalkozások négyszázalékos különadóját. Kérdéses ugyanis, hogy lesz-e elég szabadon felhasználható pénz az államkasszában ennek az adónemnek a kivezetéséhez.
Kétméteres krokodilt tartott a saját garázsában, egy kis medencében egy 43 éves olasz munkanélküli. A férfi állatszeretetével magyarázta a hüllő, egy kajmán jelenlétét. A krokodilbarát ellen...
Oroszország kérésére a Dél-Oszétiában zajló harci cselekmények miatt összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának a rendkívüli ülését. Marija Zaharova, Oroszország ENSZ-képviseletének a sajtótitkára...
Oltár elé áll a Jóban rosszban sorozat dögös pultoslánya, Madár Veronika a jövő nyáron. A vörös színésznő kezét egy hete, Párizsban kérte meg kedvese, Richárd. Vera azonnal igent mondott.
Két egymás mellett álló épületre, melyben gyermekek is voltak, hajnalban Molotov-koktélt dobtak ismeretlenek, egy, az ajtón kilépő nőt pedig lábon lőttek
Három pénzéhes embernek sikerült lerombolnia, amit hosszú évek alatt a magyar idegenforgalomban dolgozók kemény munkával felépítettek. A Dohány utcai Club 69 nevű éjszakai klubban három svéd férfitől 445 ezer forintot követeltek néhány pohár italért, és amikor kifogásolták a túl magas számlát, kényszerítették őket a pénz átadására. A három tettest letartóztatták, emberrablással gyanúsítják.
Horribilis összeget, három és fél millió forintot adott egy ismeretlen vásárló egy aukción egy 1964-es Beatles-felvételért. A szalagon a banda a röhögés miatt többszöri nekifutásra sem tudja elkezdeni egyik számát. A végül nagy nehezen beinduló nótát aztán befejezni sem sikerül rendesen.
Öt és fél év börtönbüntetésre ítélte a guantanamói különleges katonai bíróság Oszama bin Laden sofőrjét csütörtökön. Mivel Szalím Ahmed Hamdan már öt éve, egészen pontosan 61 hónapja van a katonai börtöntáborban, nagyjából fél év múlva szabad lehet.
Az egyik magyar nyelvű internetes oldalon a Magyar Nácivadász Szövetség arra hívja fel a magyarországi romákat, hogy verjék meg Bayer Zsoltot, a Magyar Hírlap főmunkatársát - olvasható a lap...
Az amerikai munkatermelékenység a második negyedévben az amerikai munkatermelékenység valamivel szerényebb mértékben növekedett, mint az első negyedév során - vélik a közgazdászok. (ProfitLine.hu)