Csapody Miklós, MDF-es országgyűlési képviselő szerint az amerikai törvényhozás alsóháza kedden egyértelmű üzenetet küldött a Fidesznek és az MSZP-nek, amikor határozatában elítélte az ORTT...
Az al-Kaida iraki szárnya követte el a keddi bagdadi merényleteket. Az Iszlám Állam nevű csoport egy internetes oldalon közzétett nyilatkozatban vállalta magára a 127 halálos áldozatot követelő öt robbantás elkövetését.
Decemberben 135 milliárd forint államháztartási többlettel számol a Pénzügyminisztérium (PM), így 2009-ben - önkormányzatok nélkül - GDP arányosan a hiány 3,9 százalék lesz - mondta Katona Tamás,...
Már nem az a kérdés, hogy mi az az offshore, hanem, hogy van-e jövője. Attól, hogy a számtalan cégbejegyzési ügynökség "megengedő" jogértelmező magatartása nagyon kényelmessé teszi egy amerikai cég megvételét és a vele való "számlázgatást", hosszú távon végzetes helyzetbe kerülhet az ezt felhasználó adóalany. Milyen veszélyei vannak offshore cég megvásárlásának Amerikában és Európában?
Kinek mi jut eszébe róla: zöld cigi, rágógumi, mojito koktél vagy gyógytea? A menta a kezdő kertészek hálás növénye, amely ha megveti gyökerét a kertben, kiirtani sem hagyja magát.
Az HSBC kezébe kerülnek hamarosan az állami tőkeinjekció küszöbén álló Royal Bank of Scotland (RBS) kínai, indiai és malajziai kereskedelmi banki érdekeltségei - írja a Wall Street Journal,...
Friss tőkebeáramlás szempontjából a befektetési alap piacon a november volt a második legerősebb hónap eddig az idei évben, ráadásul ebben újra nagy szerepet játszottak a lakossági befektetők, akik hosszú idő után megint bizalmat szavaztak az alapoknak....
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 12 hónapos (D101215) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre mindössze 65.3 milliárd forint...
Megöltek egy arab származású férfit Budapesten, a XVIII. kerületben. Az elsődleges információk alapján feltételezhető, hogy a pénz miatt lőttek a támadók.
A téli időszakban gyakori náthás, meghűléses panaszok megelőzése és kezelése kapcsán egyre többet hallhatjuk a probiotikum kifejezést. Sokan mégsem ismerjük a fogalom pontos jelentését, nem tudjuk mikor és hogyan alkalmazhatjuk a probiotikumokat egészségünk védelmében.
Több mint 5,5 milliárd dolláros beruházással naperőművek építését finanszírozza a Világbank öt arab országban: a projekt keretében a következő 3-5 évben Algériában, Egyiptomban, Jordániában, Marokkóban és Tunéziában fektetnek be a naperőművek építésébe.
Javulást mutat novemberben a gyógyszerkassza, legalábbis, ami a tavalyi évhez viszonyított túlköltést illeti - derül ki az államháztartás novemberi, részletes adataiból. Az év első 10 hónapjában még...
Beadta a bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsdére a magyar Nordtelekom Távközlési Szolgáltató Nyrt. - közölte a BÉT. Az internet, kábeltelevízió és telefon szolgáltatást végző Nordtelekom 20...
Kudarccal fenyegeti a koppenhágai ENSZ klímakonferenciát a fejlődő országok pénzügyi támogatása körül kirobbant vita Soros György szerint. A magyar származású amerikai üzletember csütörtöki...
Felhők gyülekeznek a klímakonferencia felett, Kína bírálja a gazdag országokat tétlenségük miatt és Kína határozott választ adott a fejlődők körében keletkezett zavarra - ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg helyszíni tudósítások, összefoglalók a kínai sajtóban az ENSZ koppenhágai konferenciájának állásáról.
Közel duplájára, 48-ról 95-re emelkedik január első napjától az építésügyi ellenőrök száma - a kormány szerdai döntését Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára jel...
A Közbeszerzési Döntőbizottságnál támadta meg az egyik magyar buszgyártó a Volánbusz Zrt. kínai buszos tenderét. A székesfehérvári Alfa Busz Kft. vezetője szerint jogtalanul zárták ki a magyar céget a versenyből.
Az erdőből felszedett mohatéglákat akarták eladni azok az elkövetők, akiket az erdészek értek tetten a fulókércsi erdőben - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t....
Bizonyos, az aktuális politika által élesen körülhatárolt szavak használata manapság botrányok okozói. A polkorrektségből rosszul vizsgázókat a nyelvi inkvizítorok kötelezően száműzik a közéletből. Csakhogy az új dogma kritikátlan követői olykor túllőnek a célon, például amikor már a régi gyerekkönyveket is píszíül kötelező átírni.
Új szövetségi állam létrehozásáról döntött az indiai kormány: az új, Telangána nevű közigazgatási egység a déli Ándhra Prades állam területén jön létre, a helybéliek napokig tartó erőszakos tüntetései és egy helyi politikai vezető éhségsztrájkja nyomán.
Szigorodnak az építésügyi ellenőrzések, miután a Gyorsítás program utolsó elemeként szerdán elfogadta a kormány az erről szóló javaslatot – mondta a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára. A politikus emlékeztetett: a programban egyszerűsödött az építési engedélyeztetési eljárás, egyes elemei pedig a lánctartozás el...
A lakossági befektetésnek is köszönhetően november az idei második legerősebb hónap volt a befektetési alapok piacán; 416 magyar befektetési alap 2.910 milliárd forintot kezelt 2009. november végén, a vagyon egy hónap alatt 3 százalékkal bővült.
Lengyelország az Enea SA energetikai csoport 15%-át kívánja a jövő év elején a varsói tőzsdén keresztül értékesíteni annak érdekében, hogy valós képet alkothasson az állam kezében ez után maradó...
A Magyar Posta csütörtökön megerősítette, hogy korlátlan ideig elfogadják a régi típusú készpénz-átutalási megbízásokat. A hivatal ezzel az APEH sajtóban megjelent közleményét cáfolta, amely szerint a posta 2009. december 31-i határidőhöz kötné a régi sárga csekkek átvételét.
Visszalépett a nemrégiben bejelentett csoportos létszámleépítéstől a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje - mondta el a társaság vezetésével folytatott egyeztetés utáni csütörtöki sajtótájékoztatón a...
Az EUR/USD maga mögött hagyta az 1,4700-es támogatást, és célba vette az 1,4770-es ellenállást. A részvénypiaci nyereségek összesen 400 pipes veszteséget hoztak az EUR/USD-nek. A figyelem a 14.30 órai amerikai első munkanélküli segélykérelmek vonják magukra. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A reggeli konszolidáció után emelkedésbe kezdett a GBP/USD, és új napi csúcsot ért el 1,6320-nál. A font a 13.00 órai brit kamatdöntés előtt jobb formáját hozza. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kezdeti nyereségek után nem erősödött tovább az USD/JPY, és az elmúlt 4 órában alig produkált mozgást. Az USD/JPY-t 88,25-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Fizetett hirdetésként megjelentetett nyílt levélben válaszolt a NeoFM rádiót működtető részvénytársaság a frekvenciapályázat elbírálását kritizáló kilenc külföldi nagykövetnek.
Az elmúlt napokhoz képest ma kissé megnyugodni látszanak a kedélyek a részvénypiacokon, a tőzsdék Európa szerte enyhe pluszban várják a délutáni amerikai makroadatot. Leginkább a bankszektorban...
Talán nem véletlenül időzítette a koppenhágai klímacsúcsra a Siemens a legújabb elektronikus meghajtású autóját, az eRuf Stormster Porsche Chayenne-t, a jövő autóinak egyik előfutárát....
A várakozásoknak megfelelően sem irányadó rátáját sem likviditásfokozó intézkedéseinek feltételeit nem változtatta meg a Bank of England Kormányzótanácsa. A szigetországban az irányadó ráta március...
Négy kiváló szaloncukor mellett jó néhány közepeset és két éppen csak megfelelő terméket talált a Kosár magazin nagy karácsony előtti tesztjén, és csak ötnek volt köze a csokoládéhoz, a többi bevonó masszával készült. Dömölki Lívia vezető élelmiszer-szakértő az InfoRádiónak azt mondta: bár ez általában nem jellemző, a szaloncukrokra igaz, hogy ami drágább, az általában jobb is.
Visszalépett a nemrégiben bejelentett csoportos létszámleépítéstől a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje - mondta el a társaság vezetésével folytatott egyeztetés utáni csütörtöki...
A jelenlegi történelmi mélyponton, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a brit jegybank. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A Bank of England (BoE) - az euróövezeten kívül...
A cseh parlament drámai vitában fogadta el a költségvetést. A jövő évi államháztartási sarokszámokat nem a kormány, hanem az ellenzék szavazta meg. A parlamenti vita idején Prága belvárosában a közalkalmazottak a bérek megnyirbálása ellen tiltakoztak.