2009. december 10. csütörtök

dec. 10
13:25
Először kéregetett, majd támadott a 13 éves haramia (HírTV)
Egy 13 éves fiú rabolt ki egy édességboltot a Csongrád megyei Kisteleken. A gyermek először csak kunyerált, de aztán fellökte az eladót, s elvitte a kasszában talált pénzt – értesült a HavariaPress.
dec. 10
13:27
Orosz piacra is gyárt a nagyoroszi lakókocsi gyár (HR Portál)
Lakókocsiból és lakóautóból az első öt darabos szériát készítik orosz piacra a nagyoroszi Knaus Tabbert lakókocsi gyárban - tájékoztatta Botka József, a kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-t.
dec. 10
13:27
Egyre komolyabb feszültség a koppenhágai klímacsúcson (ProfitLine)
Felhők gyülekeznek a klímakonferencia felett, Kína bírálja a gazdag országokat tétlenségük miatt és Kína határozott választ adott a fejlődők körében keletkezett zavarra - ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg helyszíni tudósítások, összefoglalók a kínai sajtóban az ENSZ koppenhágai konferenciájának állásáról.
dec. 10
13:29
Mégsem lesz leépítés a köztévénél (HR Portál)
Visszalépett a nemrégiben bejelentett csoportos létszámleépítéstől a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje - mondta el a társaság vezetésével folytatott egyeztetés utáni csütörtöki sajtótájékoztatón a sztrájkbizottság elnöke.
dec. 10
13:29
Alacsony érdeklődés mellett emelkedő hozam a mai aukción (ProfitLine)
Január óta nem látott alacsony ajánlattétel mellett 4 bázisponttal emelkedett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki 12 hónapos (D101215) diszkont kincstárjegy aukcióján az átlaghozam, sőt a meghirdetett 40 milliárd forint helyett mindössze csak 35 milliárdra fogadtak el ajánlatot.
dec. 10
13:30
Súlyosbítani kellene a Kulcsár ügyben kirótt büntetéseket? (Portfolio)
A Kulcsár-ügy elsőfokú eljárásának megismétlését indítványozza a vádhatóság, mert álláspontja szerint se a bizonyítás, se a történtek minősítése nem volt megfelelő - közölte a bróker védője szerdán...
dec. 10
13:30
Beintett a Posta az APEH-nek: valaki csúnyán mellényúlt (Pénzcentrum)
A Magyar Posta csütörtökön megerősítette, hogy korlátlan ideig elfogadják a régi típusú készpénz-átutalási megbízásokat. A hivatal ezzel az APEH sajtóban megjelent közleményét cáfolta, amely szerint a posta 2009. december 31-i határidőhöz kötné a régi sárga csekkek átvételét....
dec. 10
13:31
Maradt a fél százalékos brit jegybanki kamat, folytatódó eszközvásárlás (ProfitLine)
A jelenlegi történelmi mélyponton, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a brit jegybank. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A változatlan alapkamat mellett a bizottság döntött arról is, hogy folytatják a 200 milliárd font értékű eszközvásárlási programját.
dec. 10
13:33
Most már tényleg emelkedhetett a hazai infláció - Elemzők (ProfitLine)
Valószínűleg gyorsult a magyarországi inflációs ütem a múlt hónapban az éves bázishatások és az üzemanyagárak emelkedése miatt - mondták az MTI-nek londoni felzárkózó piaci elemzők a pénteki adatismertetés előtt. A Cityben ugyanakkor jövőre már - ütemes pénzügypolitikai enyhítéssel kísért - meredek dezinflációt várnak Magyarországon.
dec. 10
13:33
Szex a fa körül: vadító tippek az ünnepekre (Blikk)
Ez a szezon ne csak a sütés-főzésről, a sütikről és a dekorálásról szóljon! Hat szextippünkkel feldobhatod a karácsonyi készülődést.
dec. 10
13:33
Minden csekket elfogad a posta (Infostart)
Minden csekket elfogad a Magyar Posta, hiába régi típusú. A társaság szóvivője ezzel az APEH sajtóban megjelent közleményét cáfolta, amely szerint a posta 2009. december 31-i határidőhöz kötné a régi sárga csekkek átvételét. Tomecskó Tamás az InfoRádiónak elmondta: nagyon ritkán fordul elő, hogy régi típusú, FM, vagy M jelzés nélküli készpénz átutalási megbízással találkozzanak a postások.
dec. 10
13:33
Orbán Viktort újraválasztották az Európai Néppárt alelnökének (Infostart)
Orbán Viktort a negyedik legtöbb szavazattal választották újra az Európai Néppárt alelnökének Bonnban - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
dec. 10
13:39
Ötöst kaptunk Londontól: felgyorsul az infláció (Privátbankár)
Valószínűleg gyorsult a magyarországi inflációs ütem a múlt hónapban az éves bázishatások és az üzemanyagárak emelkedése miatt. A "politikai zajongás" korlátozhatja az MNB mozgásterét
dec. 10
13:39
Internetes gyermekpornó hálózatot számoltak fel Európában (Gondola)
Két éven át tartó, összehangolt nyomozás eredményeként európai és kanadai rendőri szervek olyan hálózatot göngyölítettek fel, amelynek tagjai 19 országban, köztük Magyarországon gyermekek...
dec. 10
13:39
Morning Show lett a Class FM reggeli műsora (Kreatív Online)
Pirítós után Morning Show címmel ébresztik Balázsék a Class FM sávjára tekerőket. A hallgatók segítettek a névadásban.
dec. 10
13:39
„Bajnai beszéde üres szónoklat volt” (HírTV)
A Fidesz szerint hiába beszélt szerdán, a korrupcióellenes világnapon Bajnai Gordon a korrupció elleni harcról, ha közben a kormány és az ország is tele van korrupcióval - jelentette ki csütörtökön az ellenzéki párt helyettes szóvivője.
dec. 10
13:39
Alelnök lett Orbán (Alternatív Energia)
Orbán Viktort a negyedik legtöbb szavazattal újra megválasztották az Európai Néppárt alelnökének - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
dec. 10
13:41
Minden nap lesz ellenőrzés a józsefvárosi piacon (Gondola)
Minden nap ellenőrizni fogja a vám- és pénzügyőrség, valamint az adóhatóság Budapesten a józsefvárosi piacot. A cél az árusítók ellehetetlenítése - mondta R. Bakonyi Ágnes, az Adó- és Pénzügyi...
dec. 10
13:43
Palesztina nem kiáltja ki egyoldalúan függetlenségét (Gondola)
Palesztina nem szándékozik egyoldalúan kikiáltani függetlenségét - jelentette ki csütörtökön Moszkvában Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter. Úgy vélekedett, hogy egyelőre nincs szükség a...
dec. 10
13:48
Három éve nem láttunk ilyet - Kitömték az alapokat (Portfolio)
Bizakodóak lehetnek a hazai befektetési alappiac tagjai, úgy látszik ugyanis, hogy a befektetők a kamatcsökkentések hatására egyre több pénzt helyeznek el az alapokban. Novemberben a befektetők 71...
dec. 10
13:51
Váratlanul Bagdadba érkezett az amerikai védelmi miniszter (Infostart)
Váratlanul Bagdadba érkezett Robert Gates amerikai védelmi miniszter csütörtökön.
dec. 10
13:57
Ismét Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnöke (Privátbankár)
Orbán Viktort a negyedik legtöbb szavazattal újra megválasztották az Európai Néppárt alelnökének - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Az alelnökö...
dec. 10
13:57
Csőtörés a főváros XIII. kerületében (Gondola)
Eltört egy hétszáz milliméter átmérőjű vízvezetékcső a főváros XIII. kerületében, a Petneházy és a Béke utca sarkánál - erősítette meg az MTI információját Lévai Zsuzsa, a Fővárosi Vízművek...
dec. 10
13:57
Végre választott a Borsodi (Kreatív Online)
Maratoni tenderezési folyamat után döntött a Borsodi Sörgyár a márka sorsáról. Az eredményt december 4-én hirdették ki.
dec. 10
13:57
GBP/USD Változatlan államkötvény-vásárlási program (HírTV)
A Bank of England ma az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott 0,50%-os alapkamatán, a GBP/USD 1,63-ról 1,6272-re esett. A bank nem változtatott 200 milliárdos államkötvény-vásárlási programján. A GBP/USD-ot 1,6277-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 10
13:59
Koporsórablás: a BRFK nem nyilatkozik az újabb elfogás híréről (Gondola)
A BRFK illetékese - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem akart nyilatkozni arról az osztrák médiában szerdán megjelent hírről, miszerint elfogtak egy negyedik gyanúsítottat is a Karl Friedrich...
dec. 10
13:59
Tízszer döfte a kést a 17 éves lányba (HírTV)
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a fiatal lány, akit féltékeny barátja szurkált meg Oroszlányban. A 18 éves tettes az eset után belevetette magát az egyik közeli horgásztóba, de még élve kihúzták – értesült a HavariaPress.
dec. 10
14:00
Termesszünk gránátalmát! (Édenkert)
Minden kertész álma-vágya, hogy a kertjében déligyümölcsöket termelhessen. Persze az elég relatív dolog, hogy mit nevezünk déligyümölcsnek, mert a 16. század nagy gyümölcsésze, Szikszai Fabricius Balázs még a mandulát, a gesztenyét, a diót, a mogyorót is a déli gyümölcsök közé sorolta. A gránátalma viszont még ma is annak számít.
dec. 10
14:01
Újra Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnöke (Gondola)
Orbán Viktort a negyedik legtöbb szavazattal újra megválasztották az Európai Néppárt alelnökének - közölte csütörtökön Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Az alelnökök...
dec. 10
14:01
Közös cikkben ismertette elképzeléseit Brown és Sarkozy (HírTV)
Megadóztatná a bankárok prémiumait a francia elnök és a brit kormányfő. Elképzeléseiket a világ vezető gazdasági napilapjában megjelent közös cikkükben ismertetik. A londoni pénzügyi központban keményen ellenzik a terveket. Sarkozy és Brown szerint a gazdasági válság okozta problémákat a pénzügyi rendszerben csak globálisan lehet kezelni.
dec. 10
14:03
Váratlanul Bagdadba érkezett az amerikai védelmi miniszter (Gondola)
Váratlanul Bagdadba érkezett Robert Gates amerikai védelmi miniszter csütörtökön. Iraki kormányzati források szerint a miniszter Dzsalal Talabani iraki elnökkel és Núri al-Máliki kormányfővel fog...
dec. 10
14:06
Örülhetnek a devizahitelesek: maradt a svájci frank (Pénzcentrum)
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátáján a svájci jegybank monetáris tanácsa. Bár a válság okozta gazdasági károk helyreállítása egy ideje már tart, a gazdaság még mindig instabil és a kilátásokat nagyfokú bizonytalanság övezi - derül ki a Svájci Nemzeti Bank közleményéből....
dec. 10
14:06
„Az állampolgárok nagy része származása miatt retteg” + videó (ATV)
Az OCÖ szerint meg kell állítani a Jobbik ideológiai ámokfutását.
dec. 10
14:09
Barack Obama átvette a Nobel-békedíjat (Blikk)
Nincs kétségem afelől, hogy mások talán jobban megérdemelték a kitüntetést – válaszolt a kritikusoknak az amerikai elnök, aki a norvég fővárosban átvette a Nobel-békedíjat. A
dec. 10
14:09
Barack Obama megkapta a Nobel-díjat (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök - az első vezetőként, akinek országa háborúban áll - csütörtökön Oslóban átvette a idei Nobel-békedíjat.
dec. 10
14:11
Döbbenet! Így néz Uma Thurman bikiniben (Blikk)
Akadnak sztárok, akinek kifejezetten jót tesz, ha megmutatják testüket ruha nélkül is, azonban vannak olyanok is, akire mondhatjuk, bár ne tették volna.
dec. 10
14:15
Új kormány kell a hazai korrupció felszámolásához? (Privátbankár)
A Fidesz szerint éppen az MSZP korrupciós ügyei teszik tönkre az országot, így nem kérdés, hogy azt csak egy új kormány számolhatja fel
dec. 10
14:15
Elutasították a jászladányi iskola elleni szegregációs vádakat (HírTV)
Elutasították elsőfokon a jászladányi önkormányzat ellen benyújtott szegregációs vádakat - hoztak ítéletet december 9-én a Szolnok Megyei Bíróságon. A Népszabadság információi szerint nyolc éve egy új iskolaépületben tartják meg a helyi magánintézmény tanóráit havi négyezer forintért, míg az önkormányzati iskolába a cigány gyermekek többsége és a hátrányos helyzetű diákok kerültek. Két jogvédő…
dec. 10
14:15
Újabb iskolai oltási kampányt javasol az egészségügyi és az oktatási miniszter (Gondola)
Újabb iskolai oltási kampányt javasolt közös, az általános és középiskolai igazgatóknak címzett levelében Székely Tamás egészségügyi miniszter és Hiller István oktatási és kulturális miniszter....
dec. 10
14:15
Átvette Nobel-díját Obama (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök - az első vezetőként, akinek országa háborúban áll - csütörtökön Oslóban átvette a idei Nobel-békedíjat.
dec. 10
14:17
Egy kávé áráért sem vagyunk hajlandóak megvédeni a Földet? (Privátbankár)
Egy diplomata szerint a gazdag országoknak fejenként két dollárt kellene áldozniuk a Föld megmentésére. Ennél még egy csésze kávé is drágább a konferencián
dec. 10
14:17
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A dollár ma délelőtt bizonytalannak tűnt a többi devizával szemben. Ismét fokozódott a befektetők kockázatvállalási kedve, miután az éjjel kedvező hírek érkeztek Ausztráliából és Új-Zélandról. Az ausztrál munkaerő-piaci adatok kellemes meglepetést okoztak, az RBNZ pedig az eddigieknél sokkal inkább kamatemelésre utaló kommentárokat adott ki. Az SNB a várakozásoknak megfelelően nem változtatott…
dec. 10
14:17
Bombariadó miatt kiürítették a MOM Parkot a fővárosban (Gondola)
Bombariadó miatt kiürítették a MOM bevásárlóközpontot a főváros XII. kerületében csütörtökön kora délután - tudta meg az MTI. A BRFK sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére annyit erősített meg, hogy...
dec. 10
14:19
Nagy átmérőjű vízvezetéket fúrtak meg a XIII. kerületben (HírTV)
Egy építkezésen véletlenül belefúrtak a XIII. kerület nagy részét ivóvízzel ellátó vezetékbe csütörtökön dél körül. Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Petneházy utcában egy nagy átmérőjű, 700 milliméteres vízvezeték sérült meg egy építkezés miatt.
dec. 10
14:24
Örülhetnek a devizahitelesek: Svájcban nem változtattak (Pénzcentrum)
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátáján a svájci jegybank monetáris tanácsa. Bár a válság okozta gazdasági károk helyreállítása egy ideje már tart, a gazdaság még mindig instabil és a kilátásokat nagyfokú bizonytalanság övezi - derül ki a Svájci Nemzeti Bank közleményéből....
dec. 10
14:24
Gyász! Elhunyt a háromszoros világbajnokunk! (ATV)
Összesen 14 érmet szerzett a vb-ken.
dec. 10
14:27
Függőséget okoz az internetes szex (Blikk)
BUDAPEST - Hol vannak már a régi szép idők, amikor az ember észrevétlennek próbálva látszani besurrant egy félhomályos szexmoziba! Vagy pironkodva leemelt egy erotikus magazint az újságosstandról, ha egy női test látványára vágyott. Ma már a szex terén is átvette az egyeduralmat az internet.
dec. 10
14:27
Rod Stewart lép fel a Kapcsolat koncerten (Blikk)
Jövőre 14. alkalommal várja a szórakozni vágyókat a Kapcsolat koncert, a legnagyobb hazai mobilszolgáltató következő évi, hagyományosan ingyenes nyári zenei rendezvénye. A nemrég aláírt megállapodás értelmében több mint fél év múlva Rod Stewart ad koncertet Budapesten.
dec. 10
14:33
A PM most már bízik a hiánycél teljesítésében (Privátbankár)
Egyre optimistább a Pénzügyminisztérium, a legutóbb közölt 97,6 milliárdos decemberi többlet helyett most már 135 milliárd a prognózis: ezzel teljesíthető a hiánycél
dec. 10
14:33
Levitte fél arcát a gyilkos rágógumi (HírTV)
Meghalt egy 25 éves egyetemi diák Ukrajnában, amikor felrobbant a szájában egy eddig nem azonosított vegyi anyagba mártott rágógumi. A kémia szakos hallgató állkapcsát és az arcának alsó részét letépte a detonáció.

Keresés