ZÁGRÁB – Mickey és Minnie egérrel és még sok más mesealakkal karácsonyozhatnak azok, akik december 24–27. között a Papp László Budapest Sportarénában megnézik a Disney On Ice produkció legújabb show-ját.
Nem volt tétje a szocialisták kongresszusának, feladata azonban igen: például az, hogy szakítson a gyurcsányi hagyományokkal, de közben vállalja fel az elmúlt húsz év MSZP-s kormányainak örökségét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila. A szociológus szerint az MSZP-nek a mandátumok egyharmadának megszerzésére lenne siker a jövő évi országgyűlési választásokon.
Cafeteria, feltöltés, illetékek - közeledik az év vége és a vállalkozásoknak az adózást érintő januári változások miatt néhány fontos lépést még az idei évben érdemes megtenniük. Januártól az éves minimálbér mértékéig – 2010-ben 73.500 Ft-ig - juttatott üdülési csekk, üdülési szolgáltatás, valamint művelődési intézményi szolgáltatás után 25 százalék mértékű közteher fizetendő. Ezek a juttatások…
A legnagyobb magyarországi földgázkereskedő, az E.On Földgáz Trade, valamint a legnagyobb hazai földgáztároló vállalkozása, az E.On Földgáz Storage a törvényi előírásoknak megfelelően felkészült arra,...
A Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor moszkvai megbeszélése körül kialakult polémia is azt bizonyítja, hogy Oroszország megítélése és a két ország egész kapcsolatrendszere áldozatul esett a magyar pártok csatározásainak.
Közelebbről egyelőre nem részletezett jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways (BA) az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni sztrájksorozatának.
A téli időszakban heti 65-ről 45-re csökkentette romániai járatainak számát a Malév - olvasható a Napi Gazdaság keddi számában. A magyar légitársaság, amely az idén 280 ezer utast szállított románi...
Az egészségügyi szervezetek vezetői ma egyeztetnek arról, hogyan reagáljanak a kormány azon döntésére, amellyel szerintük visszaveszi a nekik juttatott pluszforrás egy jelentős részét
Bocsánatot kért Silvio Berlusconi támadója az olasz kormányfőtől "gyáva és meggondolatlan" tettéért. A kormányfő a keddre virradó éjszakát is kórházban töltötte, és szerdánál előbb valószínűleg nem is mehet haza.
Háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen, aki azonban végül lemondta múlt hétvégi nagy-britanniai látogatását - jelentette hétfő este a The Guardian című napilap internetes kiadása. Izrael londoni nagykövete kritizálta a bírósági döntést.
Több új eljárást kezdeményezett az olaszliszkai gyilkosság áldozata családjának jogi képviselője a Borsod Megyei Főügyészségen - írja keddi számában a Népszabadság.
A válság miatt a korábbi 65 helyett már csak 45 járatot indít déli szomszédunkhoz a magyar légitársaság, mely a lépéstől azt reméli: 7-8 százalékkal telítettebbek lesznek a vasmadarak
Háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen, aki azonban végül lemondta múlt hétvégi nagy-britanniai látogatását - jelentette a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.
Felállhat a Centrum Parkoló Kft., valamint a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulásának tevékenységét és kapcsolatát kivizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság
A munkanélküliséget tartják az európai polgárok a legnagyobb problémának, míg a gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmaik valamelyest enyhültek - derül ki az Eurobarométer uniós közvélemény-kutató legutóbbi felméréséből.
Várhatóan jövő hétfőn tartja dolgozói nagygyűlését a Magyar Televízió (MTV) sztrájkbizottsága; ott dönthetnek a munkabeszüntetésről - közölte a testület vezetője az MTI-vel.
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki szamurájkarddal ölt meg egy embert hétfőn este Salgótarjánban. A támadó egy nő fejét vágta meg úgy, hogy már nem lehetett megmenteni az életét. Egy férfinak pedig csuklóból levágta a kezét a támadó.
Könnygázt is bevetett Koppenhágában a dán rendőrség hétfő késő este azon tüntetők ellen, akik Molotov-koktélokat hajigáltak és lángoló barikádokat állítottak az utcákon. A nemzetközi...
Pepe, a Real Madrid portugál légiósa, aki szombati súlyos sérülése miatt legalább hat hónapig nem játszhat, nagyon elkeseredett, hogy nem tudja segíteni a válogatottat a jövő évi dél-afrikai világbajnokságra való felkészülésben.
Könnygázt is bevetett Koppenhágában a dán rendőrség hétfő késő este azon tüntetők ellen, akik Molotov-koktélokat hajigáltak és lángoló barikádokat állítottak az utcákon.
Magyarország nemcsak korábbi önmagához képest halad jobb pályán, hanem a versenytársakhoz képest is; a növekedést tekintve 2010-ben és 2011-ben a legjobb helyzetben lehet - mondta Oszkó Péter hétfőn, az APEH és az MKIK TOP 100 kiadványának bemutatásakor.
Tudatosabb foglalkoztatókká váltak annak a kísérleti képzésnek a szervezői, amelyet a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ (BMIK) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával bonyolított le, és amelynek célja az volt, hogy növelje a cégek versenyképességét és munkahelymegtartó erejét.
Január elsején elfoglalja hivatalát Leonyid Bohanovszkij, a földgázexportáló országok tavaly Szentpéterváron megalakított tanácskozó testületének a napokban megválasztott első főtitkára. Ezzel a...
Egy ember egy évben 65 százaléknál magasabb teljes hiteldíjmutatóval csak egyszer vehet fel éven belüli lejáratú kölcsönt, például személyi kölcsönt maximum 250 ezer forintig
Budapest - Boldogan távozott az Áll az alku! stúdiójából Oriold Emília, aki tegnap este megismételte a múlt heti bravúrt, és Gergőhöz hasonlóan 8 millió forinttal a zsebében távozott.
Bíróság elé állítanak Iránban három amerikai állampolgárt - közölte hétfőn az iráni külügyminiszter. A három amerikait július 31-én vették őrizetbe tiltott határátlépés miatt az iraki-iráni határ...
Nem alkalmasak a rendőrségnél eddig használt pszichológiai tesztek arra, hogy kiszűrjék a hivatásos állomány bűnözésre hajlamos tagjait – értesült a Magyar Nemzet. A fővárosi rablógyilkosság (volt) rendőr gyanúsítottja is mindig megfelelt a korábbi teszteken.
Az ország 28 kistérségében épülhetnek szakorvosi rendelő központok az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásainak felhasználásával. A cikkben szereplő projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg.
Budapest - Igazi téli, sőt karácsonyi hangulattal fogadta vendégeit Hujber Ferenc az RTL Klub Vacsoracsata című műsorában, aki korcsolyásmúltját felelevenítve garázst bérelt, és műanyag korcsolyapályát építtetett.
Tavaly után idén újra az év emberévé választhatja Barack Obama amerikai elnököt a Time magazin, amelynek szűkített listáján szerepel mások mellett Ben Bernanke Fed-elnök, Usain Bolt olimpiai...
Beleszólhatnának az önkormányzatok a jövőben abba, hogy egy adott településen milyen jellegű üzletek bonyolítják a helyi kereskedelmet – erről szól az a törvénymódosító javaslat, amit Kaposvár vezetése dolgozott ki a kínai üzletek térhódításának megakadályozása érdekében – számol be a Magyar Nemzet.
Háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen, aki azonban végül lemondta múlt hétvégi nagy-britanniai látogatását - jelentette...
Függetlenként indul a jövő tavaszi országgyűlési választásokon Molnár Oszkár edelényi polgármester. Ezt maga a politikus jelentette be, miután nyilvánossá vált a Fidesz egyéni képviselő-jelöltjeinek listája. Molnár Oszkár azt mondta, a Fidesz vezetése csak akkor támogatná a majdani polgármester-jelöltségét, ha tavasszal nem indulna függetlenként az új fideszes jelölttel szemben.
Új magánnyugdíjbiztosítási rendszert fogadott el hétfőn az Országgyűlés, a változtatás részletesen szabályozza a magánnyugdíjpénztárak átalakítási folyamatát
Budapest ‒ A megszólalásig hasonlít Joshi Bharatra az a fiatalember, aki a TV2 indiai származású műsorvezetőjének helyére keresnek a csatorna szilveszteri műsorába.