Történet az antropológusról, akinek egy nyugat-afrikai falu lakói a hagyományok elbeszélése helyett egy generátorról működtetett videón levetítették az Elemi ösztönt, amikor még Londonban sem mutatták be.
Bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják azokat az ujgur nemzetiségű kínaiakat, akik a közelmúltban menedékjogot kértek az ENSZ emberi jogi főbiztosságának képviseletén Kambodzsában - ez derült...
Alkotmányellenesnek nyilvánította a családi pótlék adózásnál való figyelembe vételét előíró rendelkezéseket, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette őket az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatában.
A magyar pénzügyi közvetítőrendszer 2009-ben is megőrizte stabilitását, tőkehelyzete szilárd, az állomány bővülése azonban lelassult vagy megszűnt, és számottevően nőtt a veszteséges pénzügyi intézmények száma a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által a felügyelt szektorok működéséről és kockázatairól készült legfrissebb jelentés szerint.
Tovább romlott a keddi londoni kereskedésben a görög államadósság-törlesztési kockázat piaci megítélése. A piaci szereplők a magyar szuverén törlesztési rizikót kisebbnek tartják az euróövezeti...
Megkezdheti működését a jövő év közepén a magyar áramtőzsde - jelentette be Bertalan Zsolt, a Mavir vezérigazgató-helyettese a Magyar Villamosenergia-kereskedők Egyesületének (MVKE) évzáró konferenciáján kedden Budapesten.
A karácsony előtti fogyasztóvédelmi ellenőrzések első két heti adatai alapján 45 százalékos a jogsértések aránya; ez enyhe javulást jelent tavalyhoz képest. Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az InfoRádióban elmondta: még mindig nagyon sok a szabálytalanság, de a megkárosítások aránya csökkent és javult a nyugtaadási fegyelem is.
A magyarországi autópiac az utóbbi hónapokban elérte mélypontját, az év átlagában mintegy 50%-os lehet a csökkenés a 2008-ban még 158 ezer darabos újautó-értékesítésben - mondta Eppel János, a...
A lengyel pénzügyminiszter szerint reális lehet Lengyelország 2015-ös euróövezeti csatlakozása. Jacek Rostowski ezzel megerősítette a lengyel kormányfő múlt pénteki értékelését.
Mely szegmensekben lát növekedési lehetőségeket az FHB? Minek köszönhető a jó portfólióminőség? Mi várható a jövőben ezen a téren a banknál? Volt buborék a magyar lakáspiacon? Szuda János, az FHB...
A háztartási vegyiáruk és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalma 2008. november-2009. októberben értékét tekintve 3 százalékkal nőtt a 12 hónappal korábbi időszakhoz képest....
Újabb egy évig vállal viszontgaranciát az Európai Beruházási Bank (EIB) a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. önkormányzatok és önkormányzati társulások részére vállalt kezességeihez - tájékoztatta a kedden aláírt megállapodásról a társaság az MTI-t.
Új javadalmazási rendszerrel és etikai kódexszel vág neki a következő évnek a BKV, a kormány pedig odaadja a beígért 23 milliárdot a fővárosi közcégnek
Megkezdheti működését a jövő év közepén a magyar áramtőzsde - jelentette be Bertalan Zsolt, a Mavir vezérigazgató-helyettese a Magyar Villamosenergia-kereskedők Egyesületének (MVKE) évzáró konferenciá...
A gazdasági versenynek azok az országok lesznek a nyertesei, amelyek előbb ráállnak a fosszilis erőforrásokra épülő zöld termelésre - állítják a zöldek
Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról – állapodott meg Demszky Gábor és Bajnai Gordon kedden, miután másodszor is tárgyaltak erről. A közlekedési vállalat jövőre összesen 38 milliárd forint támogatást kap több részletben, 23 milliárdot a kormánytól, 15-öt a fővárostól.
A harmadik negyedévben tovább nőttek az egy órára jutó munkaköltségek az euróövezetben és az egész Európai Unióban, elsősorban azért, mert az iparban emelkedtek a bérek. A költségek emelkedése...
Hazudozás és porhintés volt a Bajnai–Demszky-találkozó – közölte Németh Szilárd, a Fidesz fővárosi képviselője. Azt mondta: a két politikus találkozóján szó sem esett a legfontosabb kérdésekről, mint például a BKV hiányáról és hitelállományáról, illetve a jogosulatlan kifizetések visszaszerzéséről.
Fejsérülést szenvedett egy nő, akit egy személyautó ütött el a kijelölt gyalogátkelőhelyen a XXIII. kerületi Grassalkovich utcában kedd délután - közölte a BRFK és az Országos Mentőszolgálat...
Tíz vizsgált gyermekholmiból nyolccal volt valami gond - egyebek mellett ezek a tapasztalatai a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság karácsony előtti ellenőrzéseinek.
Bajnai Gordon a keddi, parlamenti magyar-magyar kormányzati konzultáción aggasztó jelnek nevezte azt, ami Szlovákiában az elmúlt időszakban a nyelvtörvény kapcsán történt.
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje átvette a párt országos választási bizottságának irányítását Lendvai Ildikó pártelnöktől. Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden az MTI-vel...
Alkotmányellenesnek tartja a Fidesz a hétfőn elfogadott, új magánnyugdíj-biztosítási rendszerről szóló törvényt, ezért szeretnék, ha az államfő az Alkotmánybírósághoz fordulna előzetes normakontrollért.
Alkotmányellenesnek tartja a Fidesz a hétfőn elfogadott, új magánnyugdíj-biztosítási rendszerről szóló törvényt, ezért szeretnék, ha az államfő az Alkotmánybírósághoz fordulna előzetes normakontrollért.
Bajnai Gordon a keddi, parlamenti magyar-magyar kormányzati konzultáción aggasztó jelnek nevezte azt, ami Szlovákiában az elmúlt időszakban a nyelvtörvény kapcsán történt. A kormányfő a...
Újabb polémiát váltott ki egy francia kormánytagnak a nemzeti identitási vitában elhangzott véleménye, amely ellen kedden civil szervezetek és ellenzéki politikusok tiltakoztak.
Biztosak lehetünk abban, hogy megfelelő időtávlatból visszatekintve a történelemkönyvek is sokáig meg fognak emlékezni e pandémiáról valahogy így: az ezredforduló táján több hullámban hazugságjárvány söpört végig az emberiségen, beszennyezve, használhatatlanná téve a kommunikációs csatornákat, megbénítva ezáltal a társadalmak légzőrendszerét.
A TvNetwork bejelentette, hogy az Alföldi Kábeltelevízió Építő és Üzemeltető Kft. 5% alá, míg System-Info Informatikai Kft. 5% fölé ment a társaságban. A társaság bejelentése szerint az Alföldi...
Bajnai Gordon a keddi, parlamenti magyar-magyar kormányzati konzultáción aggasztó jelnek nevezte azt, ami Szlovákiában az elmúlt időszakban a nyelvtörvény kapcsán történt.
Publikációs naptárat közölt az Orco a BÉT honlapján, ezek szerint a 2009-es éves jelentést a társaság 2010 március 30-án teszi majd közzé. A 2010 első negyedéves jelentésre május 20-án, az első...
Az EP lehetővé tette, hogy akár már a jövő év elején elindulhasson az uniós mikrohitel program, és több tízezer rászoruló ember pályázhasson az újrakezdéshez
A harmadik negyedévben tovább nőttek az egy órára jutó munkaköltségek az euróövezetben és az egész Európai Unióban, elsősorban azért, mert az iparban emelkedtek a bérek. A költségek emelkedése azonban...
Tovább romlott a keddi londoni kereskedésben a görög államadósság-törlesztési kockázat piaci megítélése. A piaci szereplők a magyar szuverén törlesztési rizikót kisebbnek tartják az euróövezeti tag Gö...
A tartózkodóbbá vált nemzetközi hangulatban tovább gyengültek a térségbeli devizák. Az eurót kedden délután négy órakor 277,07 forinton jegyezték a délelőtti 276,20 és a hétfő délutáni 273,48 forintt...
A szlovák külügyminisztérium visszautasította azt a magyar állítást, hogy egyoldalúan megszakította az államnyelvtörvény módosításáról folytatott tárgyalásokat Magyarországgal. Peter Stano...
Jogi lépéseket fontolgat az egyik nemzetközi bankkártyatársaság a tranzakciós díjak törvényi maximálása miatt. A tegnap elfogadott szabályozás a banki jutalékot 0,3 százalékban határozta meg arra az esetre, ha valaki a bankszámlájához járó kártyával fizet.
A szlovák külügyminisztérium kedden visszautasította azt a magyar állítást, hogy egyoldalúan megszakította az államnyelvtörvény módosításáról folytatott tárgyalásokat Magyarországgal.
Gyengüléssel nyitottak az amerikai részvénypiacok, miután a nagykereskedelmi árak a vártnál nagyobb mértékben emelkedett novemberben az energiaköltségek drágulása miatt. mindez erősítheti azon várakozásokat, hogy a Fed megfontolja a kamatemelés lehetőségét a ma kezdődő kétnapos kamatdöntő ülésén. A mostani ülésre vonatkozóan a várakozások a jelenlegi kamatszint tartásáról szólnak.
Alkotmányellenesnek tartja a Fidesz a hétfőn elfogadott, új magánnyugdíj-biztosítási rendszerről szóló törvényt, ezért szeretnék, ha az államfő az Alkotmánybírósághoz fordulna előzetes...
A kórházszövetségekkel október elején kötött megállapodásban foglaltaknak megfelelően cselekedett és cselekszik a kormányzat - hangoztatta keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz szakpolitikusa által a nap folyamán elmondottakra reagálva Székely Tamás egészségügyi miniszter.
A magyarországi autópiac az utóbbi hónapokban elérte mélypontját, az év átlagában mintegy 50 százalékos lehet a csökkenés a 2008-ban még 158 ezer darabos újautó-értékesítésben - mondta Eppel János, a Volkswagen csoport márkáit importáló Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Pettkó András független országgyűlési képviselő szerint a Pénzügyminisztérium szándékosan követett el alkotmánysértést azzal, hogy szeptember elsejétől a családi pótlék adóterhet nem viselő...