Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese nem tud arról, hogy ellene bármilyen ügyben vizsgálat folyna a székesfehérvári nyomozó ügyészségen, és...
Közgyűlési felhatalmazás nélkül állapodott meg kedden Demszky Gábor főpolgármester Bajnai Gordon miniszterelnökkel a BKV többletfinanszírozásáról. Ez derül ki a tömegközlekedési vállalat működési támogatásának biztosításáról szóló előterjesztésből, amelyet szintén a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes, Ikvai-Szabó Imre jegyez.
Őrizetbe vettek hét embert, akiket embercsempészettel gyanúsítanak, és feltehetően érintettek a Tiszába fulladt koszovóiak ügyében - jelentette be szerdán az Európai Unió Koszovóban működő rendőri és igazságügyi missziója (EULEX).
Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese nem tud arról, hogy ellene bármilyen ügyben vizsgálat folyna a székesfehérvári nyomozó ügyészségen, és visszautasítja a Magyar Nemzetben a személyét ért vádakat.
Minden slágerét eljátssza a Tátrai Band pénteken, a 20 éves jubileumi koncerten a Papp László Budapest Sportarénában; a zenekar tíz év után először, csak erre az alkalomra egy háromórásra tervezett koncertre áll össze.
Megszületett a 2010. évi bérmegállapodás a Magyar Posta Zrt.-nél, így biztosítva van a munkabére és a folyamatos szolgáltatás - mondta Szüts Ildió, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerdán...
A Vajdaságban élő szórvány magyarság buzdítására érkezett Muzslyára Orbán Viktor. A Fidesz elnöke tiszteletét fejezte ki az ott élő magyaroknak, akik „megőrizték az itteni iskolákat, a magyar kollégiumokat, a magyar nyelvet, a magyar gondolkodásmódot, a magyar identitást”.
A román gazdaság 2010-ben a korábban tervezett 0,5 százalékhoz képest 1,3 százalékkal nő majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a román kormány legfrissebb közös becslése szerint.
A röntgen 50 varrótűt mutatott ki a kétéves kisfiú testében, az egyik például kilyukasztotta a tüdejét is. Az orvosok képtelenségnek tartották, hogy a gyerek nyelte le a tűket, ezért értesítették a rendőrséget.
Robbanóanyaggal, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt vádat emelt a nagykanizsai ügyészség az ellen a két olasz állampolgár ellen, akiket októberben vettek őrizetbe az M70-es autóúton,...
Őrizetbe vettek hét embert, akiket embercsempészettel gyanúsítanak, és feltehetően érintettek a Tiszába fulladt koszovóiak ügyében - jelentette be szerdán az Európai Unió Koszovóban működő rendőri és igazságügyi missziója.
Ötven tűvel a testében, válságos állapotban szállítottak kórházba egy kétéves kisfiút Brazíliában. Édesanyja és az orvosok sem nem tudják, mi történhetett, a gyermek testén nincsenek külsérelmi nyomok, és az éles eszközöket nem nyelhette le.
A NATO-tagállam Lengyelország katonai megállapodást írt alá szerdán Kínával - jelentette be a lengyel nemzetvédelmi minisztérium. A megállapodás, amelyet Pekingben látott el kézjegyével Bogdan...
Választási együttműködésre lép az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a belőle évekkel ezelőtt kivált Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt karintiai szárnyával - jelentették be szerdán Bécsben a két jobboldali-populista parlamenti párt képviselői.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,34 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.723,85 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest
Nő a parlamenten kívüli pártok támogatottsága. A Jobbik és a Lehet Más a Politika (LMP) népszerűségének növekedése leginkább a biztos szavazó pártválasztók körében tapasztalható - áll a Tárki...
Az utolsó tárgyalást tartotta 2009-ben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag-perben. A büntető eljárás jövő év január 18-án folytatódik Zuschlag János vallomásával. Fodor Endre tanácsvezető bíró március 31-ig tűzte ki a tárgyalási napokat. 2010-ben derülhet már csak fény Lamperth Mónika egykori főtanácsadójának Zuschlag Jánossal folytatott telefonbeszélgetéseire is, már amennyiben a Központi…
Megvonta az elsőrendű adósi minősítést Görögországtól szerdán a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a görög kormány deficitcsökkentő tervei elégtelenek az államadósság tartós mérsékléséhez.
Magyarország felemelkedése elképzelhetetlen a romák integrációja nélkül - mondta Bajnai Gordon a "Romák foglalkoztatása a közigazgatásban" elnevezésű projekt záróeseményén. A program elvégzéséért járó oklevelet 122 roma vehette át a Parlamentben.
Jövőre az ideihez képest is felére esik vissza a lakásépítés, így 2011-ben hiány lehet új lakásokból - állítja az Otthon Centrum az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Eljárást indított az amerikai versenyhatóság az Intel ellen, ugyanis véleménye szerint a cég versenykorlátozó magatartást folytatott. Az év meglehetősen nehéznek bizonyul az amerikai technológiai...
Megvonta az elsőrendű adósi minősítést Görögországtól szerdán a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a görög kormány deficitcsökkentő tervei elégtelenek az államadósság...
Ötven tűvel a testében, válságos állapotban szállítottak kórházba egy kétéves kisfiút Brazíliában. A hat gyermeket nevelő édesanya a helyi újságoknak elmondta, hogy nem tudja, mi történt.
Az FC Barcelona labdarúgócsapata bejutott a fináléba az Abu-Dzabiban zajló klubvilágbajnokságon, miután az elődöntőben 3-1-re nyert a mexikói Atlante ellen.
Trösztellenes pert indított az Intel ellen az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyelet (FTC); a számítástechnikai óriáscéget azzal vádolják, hogy uralkodó piaci helyzetével visszaélve megpróbálta ellehetetleníteni lapkagyártó vetélytársait.
Minden jel arra mutat, hogy a világ két legnagyobb üvegházgáz-kibocsátója, Kína és az Egyesült Államok a koppenhágai klímacsúcs kétnapos zárószakaszába készül sűríteni az érdemi tárgyalásokat. Az Európai Unió kísérletei a patthelyzet megtörésére egyelőre sikertelennek bizonyultak.
Közzétette a rendőrség azokat a videofelvételeket, amelyek december 4-én készültek a BKV azóta elküldött jogi igazgatójának és társának elfogásakor. A vesztegetéssel gyanúsított férfiaknál összesen 11,8 millió volt egy nagy borítékban. A rajtaütéskor két embert vettek őrizetbe, köztük a BKV volt jogi igazgatóját.
Másfél óra alatt elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki még a hétvégén megpróbált kirabolni egy idős házaspárt Kengyelen, sőt egyiküket csaknem halálra késelte – jelenti a HavariaPress. A 20 éves gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Jövőre is folytatódhat a részvénypiaci rally, bár mérsékeltebb ütemben, mint amit március óta láttunk - derül ki egy felméréséből, amit több mint 200 stratéga megkérdezésével készített a Reuters. ...
A Magyar Telekom Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján cáfolta a portfolio.hu internetes portál értesülését, miszerint hamarosan lemondana Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója.
Elsősorban tengerentúli hatásokra, szerdán emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek: mindenekelőtt az elemzői várakozásoknak megfelelően alakuló novemberi amerikai inflációs adat segítette a mutatókat, annál is inkább, mivel a Fed szerda esti kamatdöntése előtt - mivel nem várható kamatváltozás - a befektetőknek gyakorlatilag nem volt érdemes kivárni.
A nemzetközi tapasztalatokkal szemben Magyarországon a válság időszakában sem növekszik az adózással kapcsolatos fegyelmezetlenség - mondta az APEH elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Békéscsabán.
Sólyom László szerint jobb lett volna az ország szempontjából, ha tavasszal előre hozott választásokat tartanak, mert nem mélyült volna el a válság és megelőzhették volna a Jobbik megerősödését. A köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjút.
Számos stratégiai döntést hozott szerdai ülésén a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), így például a Diákhitel Központtal és a hollóházi porcelánmúzeummal kapcsolatban - közölte a Magyar...
Nő a parlamenten kívüli pártok támogatottsága; a Jobbik és a Lehet Más a Politika (LMP) népszerűségének növekedése leginkább a biztos szavazó pártválasztók körében tapasztalható - áll a Tárki szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.