Még ezen a héten aláírja a nemzeti filmvagyon vagyonkezelői jogairól szóló szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNFA) - mondta Gyürey Vera, az MNFA igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón
Minden negyedik felnőtt ad hálapénzt háziorvosának, míg a kórházi orvosoknak tízből nyolcan-kilencen - közölte a Tárki kutatásának eredményéről csütörtökön. A felmérés szerint az emberek negyven...
Novemberben 50,6 pontról 48,7 pontra esett az amerikai ISM Services Index, miközben az elemzők 51,5 pontos értéket vártak. Az új megrendelések részindexe 55,6 pontról 55,1 pontra esett, míg az áraké 53,0 pontról 57,8 pontra javult. A munkaerő-piaci komponens 41,1 pontról 41,6 pontra javult. Az USD/CHF 0,9998-ra esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Minden negyedik felnőtt ad hálapénzt háziorvosának, míg a kórházi orvosoknak tízből nyolcan-kilencen. A felmérés szerint az emberek negyven százaléka szerint a hálapénz nem tekinthető megvesztegetésnek, nem minősül korrupciónak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,13 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.982,66 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,53 százalékkal 16.100 forintra csökkent, az OTP...
A Palóctáj Mézlovagrend két magyarországi és egy felvidéki idős otthont, ápolást, gondozást nyújtó szociális intézményt keres fel karácsonyi mézadományokkal december 4-én. Az akcióban részt vesz Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlésének fideszes elnöke és a térség fideszes országgyűlési képviselője. Az influenzamizéria közepette különösen fontos, hogy megismertessük a méz rendkívül jótékony,…
Életének 66. évében elhunyt Iglódi István, a Magyar Színház igazgató-főrendezője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. Iglódi Istvánt az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.
Hárman megsérültek, amikor két busz összeütközött csütörtökön kora délután a 6-os főúton Mecseknádasdnál. Egy Budapestre tartó távolsági autóbusz eddig ismeretlen okból karambolozott egy kisbusszal.
Amíg egy lány életében el nem következik az esküvő, csak arról álmodik, hogy a nagy napon a lehető legjobban nézzen ki. Azonban amint gyűrű kerül az ujjára valami megváltozik......
Iglódi Istvánt munka közben érte a halál, mint Moliere-t: tudta, hogy beteg, de egy percig sem volt hajlandó leállni - hangsúlyozta csütörtökön elhunyt mesterére emlékezve Őze Áron.
Az európai pénzpiacokon olyannyira javult a helyzet az utóbbi időben, hogy nincs már szükség annyi likviditásbővítő intézkedésre, mint korábban - fejtette ki az EKB elnöke csütörtökön délután a bank k...
A Rolling Stones gitárosa és párja között 42 év a korkülönbség, Demi Moore 15 évvel fiatalabb pasit válaszott. Összegyűjtöttük a legfurább hollywoodi sztárpárokat
Egy szegény, iskolázatlan, munkanélküli, dohányzó cigány férfi Borsod megyében rövidebb ideig él, mint egy káros szenvedélyektől mentes, jómódú dolgozó nő Budapesten - ezt a közismert és magyarázható, de el nem fogadható tényt taglalták az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciájának előadói a Magyar Tudományos Akadémián.
Az afgán elnök hajlandó lenne tárgyalni a tálib lázadók vezetőjével az ország békéje érdekében, ha az Egyesült Államok és más nemzetközi partnerek is támogatnák ennek a párbeszédnek a...
Házon belül nevezett ki több munkatársat a Vodafone: Lakatos Péter személyében megtalálták Peter Boucher utódját, valamint új menedzserek felelnek az ATL és az online kommunikációért, valamint a BTL-ért is.
A jelenlegi gazdasági helyzetben saját erőből nem könnyű béremelést kicsikarni. A munkáltató előszeretettel hivatkozik a válságra. Ha azonban -a körülményekhez képest - jól megy a cégnek, a dolgozó fel tud mutatni számokkal alátámasztott eredményt, nem lehetetlen a vállalkozás. Az sem mindegy, kérésünket milyen szavakkal csomagoljuk. Mit lehet és mit nem, ha több pénzre vágyunk.
A Fidesz ifjúsági szervezete kihelyezett brüsszeli elnökségi ülésén értékelte a magyar uniós tagság elmúlt öt évét. Meggyőződésünk szerint a kormányzati cselekvésképtelenség maga alá gyűrte az uniós érdekérvényesítést is. Magyarország éllovasból sereghajtóvá vált az EU-ban között, az euró bevezetésének lehetősége pedig a távoli jövőbe vész.
A forgalom 50 százalékát és egy hírszerkesztői posztot kértek volna a pártok azért cserébe, hogy a Danubius és a Sláger maradhasson az éterben – mondja a Magyar Narancsnak adott interjújában Boros Lajos, aki szerint nem a Roxyn múlt volna a megállapodás a Sláger továbbéléséről.
A hétfőn elfogadott költségvetéssel legfeljebb a következő év közepéig lehet elvegetálni - fogalmazott a jegybank korábbi elnöke az InfoRádiónak a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása után. Járai Zsigmond szerint minél hamarabb új alapokra kell helyezni a magyar gazdaságot.
A lengyel parlament alsóháza határozatban tiltakozott az emberi jogi bíróság döntése miatt, mely szerint az olasz állami iskolákban elhelyezett feszületek jogsértőek. A minap a kormányzó spanyol szocialisták szálltak síkra az iskolai feszületek levétele mellett.
Az EU-s 3. negyedévi GDP a revízió után is a várt szerint éves szinten 4,1%-kal csökkent. A kiskereskedelmi forgalmak októberben a várt 2,4% helyett 1,9%-kal csökkentek. Az előző havi értéket -3,6%-ról -2,8%-ra módosították. A 3. negyedévi amerikai darabbérköltségeket -5,2%-ról -2,5%-ra módosították (előrejelzés: -4,2%). A november 28-i héten meglepően 457.000-re esett az amerikai első…
64 éves korában meghalt a 70-es évek egyik legismertebb progresszív rockegyüttese, az Alan Parsons Project társalapítója, Eric Woolfson. A hírt Woolfson német menedzsercége jelentette be csütörtökön. A zenész honlapja szerint Woolfson szerdán reggel halt meg rákban.
Nem sikerült zárásra is megtartani a nap elején megszerzett 1% körüli pluszokat a régióban. Ennek oka a délutáni vártnál rosszabb amerikai ISM index lehet, melynek hatására a nemzetközi porondon...
Az alapvetően enyhén kedvező nemzetközi befektetői hangulatot nem zavarta meg jelentősen az Európai Központi Bank mai kamatdöntése, illetve egyéb monetáris politikai üzenetei, így a forint is enyhe...
Nem változott a forint árfolyama, az eurót csütörtökön délután 270,20 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, szerdán délután 270,25 forint volt. A dollár is stagnált: 179,30 forintot ért 1,5077 d...
A lakosság és a vállalkozások is borúlátóbbak voltak novemberben az előző hónaphoz képest, az Ecostat összevont konjunktúra-indexe 5 százalékponttal 72,6 százalékra csökkent.
Nem hajlandóak engedelmeskedni a kormány építkezés-befagyasztási rendeletének a ciszjordániai zsidó telepesek, akik csütörtökön visszautasították a miniszterelnök erre vonatkozó személyes...
Semjén Zsolt KDNP-elnök szerint fiktív az elfogadott 2010-es magyar költségvetés, a kormány a bevételeket jelentősen felül, a kiadásokat pedig alul tervezte.
Konszolidálódhat a nagy mozgások után a Dollár-Jen árfolyamalakulása. A fő kérdés az, hogy a későbbiekben folytatódik a trend, vagy sávozásba mehet át?
Nemcsak magyarországi székhelyű, hanem az Európai Gazdaság Térség (EGT) államaiban székhellyel rendelkező cég is pályázhat arra, hogy felszámoló legyen Magyarországon, feltéve, hogy van fióktelepe a Magyar Köztársaság területén - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági termelékenység a felülvizsgált adatok alapján mérsékeltebb emelkedést mutatott az előzetes számoknál, miután a keresetek jobban nőttek és a termelés lassabb ütemű volt, mint azt az előzetesen kalkulálták.
A magyarországi projektek generálták a legtöbb ERU szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi egységet a közép-kelet-európai régióban, Együttes Végrehajtás (Joint Implementation - JI) projektek keretében - közölte a Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Zrt. az MTI-vel.
20-30 percet késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon, mert délután Budapesten, Kőbánya teherállomáson megrongálták a biztosító berendezést.
Életének 66. évében elhunyt Iglódi István, a Magyar Színház igazgató-főrendezője, a Nemzeti Színház örökös tagja. A művészre emlékezve pályatársa, Csiszár Imre rendező azt mondta: tudott kísérletezni, de tisztában volt vele, hogy amire bemegy a közönség a színházba, akkor már kész produktumot kell a néző elé tárni
Az Index értesülése szerint Draskovics Tibor a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó társaságnál folytatja pályafutását, miután lemondott az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztról. Magyarázható, de kockázatos, ha egy világcég egy volt politikust alkalmaz - mondta az InfoRádiónak a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.
Egy felmérés szerint több mint 825 ezer karácsonyi ajándék landol majd a kukában az ünnepek után Ausztráliában. "Idén az ausztrálok becslések szerint 6,4 millió karácsonyi ajándékot adnak...
Nem hajlandóak engedelmeskedni a kormány építkezés-befagyasztási rendeletének a ciszjordániai zsidó telepesek, akik csütörtökön visszautasították a miniszterelnök erre vonatkozó személyes kérését.
Szőlészeti és borászati intézetet hoz létre a Budapesti Corvinus Egyetem a szőlészeti-borászati oktatás és kutatás színvonalának további emelése érdekében. A 2010. január elsejével induló intézet élére - átmeneti időre - Kállay Miklós egyetemi tanárt nevezte ki az egyetem rektora. Az új intézet létrehozását a két éve az egyetemhez tartozó, a BCE finanszírozásával működő Kecskeméti Szőlészeti és…