Ismét "örök" nyugalomra helyezték Friedrich Karl Flick osztrák-német iparmágnást csütörtökön Veldenben, miután a család visszakapta a 2006-ban elhunyt milliárdos Magyarországon megtalált koporsóját.
Zárva van számos turistacélpont Franciaországban, ahol csütörtökön sztrájkba léptek a múzeumi dolgozók. A kormány létszámcsökkentési tervei miatt csend honol a Louvre és Versailles kastélyának folyosóin is.
Kapuvári Gábor tájékoztatása szerint hétfőn adják át a menedzsmentnek követeléseiket, amelyek középpontjában a munkahelyek és a Magyar Televízió, mint a társadalmi párbeszéd egyik intézménye, védelme áll.
Továbbra is szerkezeti gondokkal küszködnek a tágabb értelemben vett Kelet-Európa bankrendszerei, de az országcsoporton belül jelentős eltérések mutatkoznak például a nem teljesítő kinnlevőségek arányában - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban kiadott átfogó elemzésében.
Továbbra is szerkezeti gondokkal küszködnek a tágabb értelemben vett Kelet-Európa bankrendszerei, de az országcsoporton belül jelentős eltérések mutatkoznak például a nem teljesítő kinnlevőségek arányában - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban kiadott átfogó elemzésében, amely szerint Magyarország ez utóbbi mutató tekintetében jól áll a térségen belül.
A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) a mai napon adta át az "Üzleti Élet a Környezetért" 2009-es díjait. Idén a szakmai zsűri a FŐTÁV Zrt.-nek ítélte oda az első helyezésért járó díjat, a...
Jelentős összegű bankkölcsön felvétele miatt kért jövedelemigazolást három magánszemély az adóhatóságtól, ám a korábban benyújtott, munkáltatói kontroll adatok összevetése során kiderült: az adózók ügynöki tevékenységükkel nem kereshettek annyit, amennyit igazoltatni akartak, vagy a cég nem vallott be minden bevételt....
A két állami egészségbiztosító helyett rövidesen már csak egy fog működni Szlovákiában: az állami egészségbiztosítók összevonásáról a szlovák parlament döntött csütörtökön az egészségügyi...
Pozsonyba költözteti ügyviteli részlegeit az OMV Budapestről és Prágából - tudta meg a Népszabadság. A lap szerint a változtatás nem érinti a magyarországi töltőállomásokat. A portfolio.hu elemzője szerint egyszerű racionalizálásról van szó. Baráth Szabolcs hozzátette: nem ez volt az első hatékonysági intézkedés az OMV-nél.
A magyar nemzetgazdaságnak és a magyarországi embereknek az az érdekük, hogy a világgazdaság leendő centrumával, Kínával mély, kiegyensúlyozott és baráti kapcsolatokat ápoljunk - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön az MTI-tudósítójának Pekingben, ahol pártja hivatalosan is felvette a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal, s gazdasági tárgyalásokat folytatott.
Miután megszűntek a Dubai eladósodásával kapcsoaltos aggodalmak, erősödött a forint. Az EUR/HUF 268,65-re esett. Lehetséges, hogy tesztelik a 268-as értéket, többet azonban ne várjunk. A devizapárt 269,39-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Józsefvárosban több elhagyott házban is drogos kolóniák élnek. Ezekben, de a környező utcákon is rengeteg az eldobott tű és fecskendő, amelyeknek jó része hepatitis c vírussal fertőzött.
Negyedik alkalommal rendezték meg az "EU Negotiation Moot Tárgyalási Szimuláció" Kaposvárott november 26. és 29. között. A csaknem 30 egyetemista diák egész hétvégés teljesítményét szakmai zsűri értékelte. A legkiválóbb diplomatáknak pénzügyminisztériumi, országgyűlési, és újságíró gyakornoki pozíciókat és ösztöndíjakat ajánlottak fel. Minden játékos brüsszeli tanulmányúton vesz részt a…
A dollár sorsa változóan alakult a többi devizával szemben. Míg az EUR/USD a részvénypiaci nyereségek és az új történelmi csúcsot elérő arany (1,226,45) hatására megközelítette az 1,5144-es éves csúcsot, a GBP/USD 1,6724-es napi csúcsa után 1,6632-re esett. Az USD/JPY 84,81-en keresztül 87,93-ig erősödött. A 3. negyedévi GDP a revízió után is a várt szerint éves szinten 4,1%-kal csökkent. A…
A Fidesz ismét felszólította a kormányt, hogy mihamarabb derítsék ki az újinfluenza elleni oltóanyagot gyártó Omninvest cég tulajdonosi körét, és azt hozzák is nyilvánosságra – jelentette ki Demeter Ervin csütörtökön Budapesten.
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátáján (1%) az Európai Központi Bank 22 tagú Kormányzótanácsa. A piaci szereplők a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra várnak,...
Az idény hatályba lépett szigorúbb követelmények szerint is a maximumként elérhető öt csillaggal tűntette ki az új Opel Astrát az Euro NCAP. A csillagok száma azt mutatja, hogy miképpen teljesít a jármű a felnőtt-védelemben, a gyermekbiztonságban, a gyalogosvédelemben és a vezetőtámogatásban....
A Richter bejelentette, hogy a 2009. december 1-én adott megbízása alapján 2009 december 2-án 5,000 db saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank közreműködésével a BÉT-en 42,885 Ft/db átlagáron. ...
December 15-ig adhatók be a támogatási kérelmek az állattartó telepek korszerűsítésére, a pályázattal elnyerhető európai uniós vissza nem térítendő támogatás istállók, gépek, technológiai berendezések...
A jubileumi évfordulók mellett a kínai dominancia ellensúlyozásával indokolta Dél-Koreában és Japánban tett látogatását a magyar köztársasági elnök Sólyom László tokiói megbeszélésein megállapodást kötött arról, hogy a Joszai Egyetem évente öt magyar hallgatónak biztosít ösztöndíjat teljes ellátással és költőpénzzel.
14.30-kor tart beszédet az EKB-elnök Jean-Claude Trichet Frankfurtban- téma: kamatdöntést kísérő sajtókonferencia, 16.00-kor várható az EKB-tag, Axel Weber frankfurti beszéde- téma: az európai pénzpolitikai kilátásai, 16.00-kor kerül sor a Fed-elnök, Ben Bernanke beszédére, melynek témája: szenátus előtti meghallgatás és kinevezés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Magyarország nyitott a nemzetközi vizsgálat iránt az áprilisi Santa Cruz-i kommandósakció ügyében, ugyanakkor továbbra is várja a tájékoztatást a bolíviai hatóságoktól - közölte Berta Krisztina, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője csütörtökön az MTI-vel, miután találkozott két bolíviai ellenzéki parlamenti képviselővel, akik Dublin után Budapesten tájékozódnak.
New Yorkban megtalált, lopott antik pompeji freskórészlet és italkeverő kőváza kerül vissza Olaszországba az amerikai hatóságok nyomozásának köszönhetően.
A közvetlenül az áldozatok háza melletti épületben albérletben élő 27 éves férfi gyilkolta meg az idős házaspárt Helvécián, közölte csütörtöki, kecskeméti sajtótájékoztatóján Polyák Zsolt őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának a vezetője.
A repülőgépek három órás vagy ennél nagyobb késése esetén is kártérítésre jogosultak az utasok, csakúgy, mint a járatok törlésekor - közölte az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) csütörtökön az MTI-vel az Európai Bíróság november közepén hozott ítélete alapján.
A Toyotának nem áll szándékában eladni jövő évi nevezését, sőt már le is mondott róla, ám megerősítette, hogy tárgyalásban áll az új csapatokkal a jövő évi versenygép terveinek átadásáról.
A hétfőn elfogadott költségvetéssel legfeljebb a következő év közepéig lehet elvegetálni - fogalmazott a jegybank korábbi elnöke az InfoRádiónak a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása után....
A 2010-es adóváltozások egyik sokak által vitatott eleme a tevékenység piaci értéke fogalmának törvénybe iktatása. A jogalkotó bizonytalankodása végig nyomonkövethető és bár a cél valószínűleg a járulékalap és az szja bevételek növelése volt a társas vállalkozók személyes közreműködőjénél illetve az egyéni vállalkozónál, végül hiába. Valójában egy placebo hatású törvénymódosítás született két…
Lemondott Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese, Oszkó Péter pénzügyminiszter elfogadta lemondását. A pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoz...
A jen ma növelte veszteségeit, és az EUR/JPY napi csúcsot ért el 133,35-nél, míg az USD/JPY 88,19-re emelkedett. A következő cél a 133,60-as érték. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt