Egy 12 éves fiú idegrendszerét támadta meg a H1N1 vírus, egyelőre nem tudni, hogy a fertőzés okozott-e maradandó sérülést a gyermeknél. Székesfehérváron két kismama került kórházba az új influenza tüneteivel. Az ÁNTSZ Fejér megyei intézete már a bevásárlóközpontok hangosbemondóin keresztül is a védőoltás beadására buzdít, vasárnap azonban az összes oltópont zárva volt a városban.
Jelenlegi formájában fenntarthatatlannak tartja az Út a munkához programot Czomba Sándor; a Fidesz szakpolitikusa vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a programmal kapcsolatban azt mondta: a kormány a kudarcát leplezte azzal, hogy létrehozott egy ilyen "látens munkaerőpiacot". A kezdeményezés eredeti célja az volt, hogy a munkanélküliek minél előbb visszakerüljenek a munkaerőpiacra -…
Vasárnapi jelentések szerint titokzatos körülmények között robbant fel szombat este a lengyel külügyminiszter feleségének autója. Anne Applebaum sértetlenül megúszta a detonációt. Az amerikai asszony, aki újságíróként dolgozik, 1992-ben ment hozzá a jelenlegi lengyel külügyminiszterhez, Radoslaw Sikorskihoz.
Megrepedt a pilótafülke ablaka, emiatt megszakította útját és leszállt Ferihegyen a Lufthansa Szófiából Münchenbe tartó járata vasárnap kora délután - közölte a Budapest Airport Zrt. szóvivője. Hardy Mihály elmondta: "műszaki leszállás" történt, amelyre azért volt szükség, mert az Airbus 319-es típusú gép jobboldali pilótaablaka megrepedt.
Törőcsik Mari színművész, Görgey Gábor író és Nagy Sándor szobrászművész részesült az idén a Táncsics Alapítvány életműdíjában, amelyet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője vasárnap adott át Budapesten.
Zámbó Gyula ügyvéd tájékoztatása szerint ártatlannak tartja magát a Budapest Airport (BA) Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatója is. Közös ügyvédjük vasárnap elmondta: az őrizetbe vételen és a gyanúsításon mindketten megdöbbentek.
Hamid Karzai afgán elnök egy vasárnapi interjúban kötelezettséget vállalt a korrupcióval szembeni küzdelemre, s egyben időt kért arra, hogy az afgánok átvehessék az ország biztonságának...
A H1N1 szövődményeként agyvelőgyulladást kapott egy négyéves kisfiú - hangzott el a TV2 Tények című hírműsorában. A kisfiút életveszélyes állapotban szállították a budapesti Heim Pál...
Iroda- és autóbérlésre is jutott az eredetileg vidékfejlesztésre szolgáló LEADER-pénzekből. A Híradónak több polgármester azt mondta, hogy az uniós program gazdálkodása átláthatatlan. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábban már vizsgálta a LEADER Közhasznú Egyesület által felhasznált pénzeket. A hatóság szerint 800 millió forintot szabálytalanul költöttek el.
Zámbó Gyula ügyvéd tájékoztatása szerint ártatlannak tartja magát a Budapest Airport (BA) Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatója is. Elmondta: az őrizetbe vételen és a gyanúsításon mindketten...
Bár a második félidő elején kétgólos előnyt szerzett, végül csak döntetlent ért el az Everton otthonában a Tottenham Hotspur az angol labdarúgó Premier League 15.fordulójának vasárnapi játéknapján.
A férfi 2008 májusában szúrta meg kétszer is alvó feleségét a vérébe mártott varrótűvel - írta a Sunday Star-Times című új-zélandi lap, a bírósági iratokra hivatkozva.
Törőcsik Mari színművész, Görgey Gábor író és Nagy Sándor szobrászművész részesült az idén a Táncsics Alapítvány életműdíjában, amelyet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, az alapítvány...
A Gázai övezetben öt H1N1 vírussal fertőzött beteget találtak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közben közölte, hogy még az övezet egészségügyi dolgozói számára sincs elegendő vakcina. Egy...
A kuvaiti szuverén állami vagyonalap, a KIA 1,1 milliárd dolláros nyereséggel adta el a Citigroupban szerzett részesedését: a 2008 januárban 3 milliárd dollárért vásárolt Citigroup-részt most 4,1 milliárd dollárért értékesítette. A vevő kilétét nem közölték.
A múlt hét nem hozott drámai változást a tőzsdei piacokon, változatlanul a kereskedési sáv az úr, ami már több mint egy hónapja untatja a befektetőket. Bíztató, hogy a bikák szépen lassan...
Csáky Pál 2011 elején felajánlja lemondását a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöki posztjáról, s ugyanígy tesz majd a párt elnökségének valamennyi tagja. Ezt Csáky jelentette ki vasárnap, miután a szlovák köztévének is nyilatkozott.
A magyar származású Antal Nimród új, Armored című, híres sztárokat felvonultató akciófilmjét méltatta a hét végén a The New York Times és a Los Angeles Times. Az amerikai közönség péntek óta láthatja a filmet, amelyet a magyar mozikban január végétől vetítenek majd Szállítmány címmel. A főbb szerepeiket Jean Reno, Matt Dillon és Laurence Fishburne alakítja.
Az egyik kereskedelmi televízió információi szerint a két jogi igazgatón kívül két ügyvédet és egy szoftverfejlesztő cég ügyvezetőjét vették őrizetbe a Budapest Airport és BKV körüli korrupciós botránnyal kapcsolatban.
Zámbó Gyula ügyvéd tájékoztatása szerint ártatlannak tartja magát a Budapest Airport (BA) Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatója. Közös ügyvédjük vasárnap az MTI-nek elmondta: az őrizetbe vételen és a...
Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyerte vasárnap a romániai elnökválasztást az exit-poll felmérések eredményei szerint. A választáson a szavazati joggal rendelkező...
A Fidesz szerint a szombati listaállítás és a vasárnapi Gyurcsány-előadás egyértelműen bizonyítja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készíti elő.
A Fidesz szerint a szombati listaállítás és a vasárnapi Gyurcsány-előadás egyértelműen bizonyítja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készíti elő.
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin játékosa, a France Football magazin által alapított Aranylabda idei nyertese, vasárnap Párizsban átvette a futballvilág egyik legnagyobb presztízsű elismerését.
Minden román elnökének nevezte magát vasárnap este Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök, miután az exit-poll eredmények az ő győzelmét jelezték az elnökválasztásokon.
A Fidesz szerint a szombati listaállítás és a vasárnapi Gyurcsány-előadás egyértelműen bizonyítja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készíti elő. Cser-Palkovics András, a...
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin játékosa, a France Football magazin által alapított Aranylabda idei nyertese, vasárnap Párizsban átvette a futballvilág egyik legnagyobb presztízsű elismerését.