Irakban elfogadta az ország választási törvényének új változatát a parlament. Ezzel lehetővé vált, hogy a jövő év elején megtartsák a tervezett törvényhozási választásokat. Az új jogszabály a 275-ről 325 fősre emelt parlament mandátumainak elosztásáról is rendelkezik.
Nettó 5 milliárd forintért összesen 838 új járműre cseréli használt autóit a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az új autókat bérli a hivatal.
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke cáfolja, hogy államfői ambíciói lennének.Több mint százmillió forintos adóssággal együtt adná vissza a tapolcai kórház üzemeltetését az önkormányzatnak a Medisyst Kft. Molnár Oszkár nem volt jelen felcsúti meghallgatáson. Egy közbeszerzési pályázatot megnyerő társaságot már az eredményhirdetés utáni napokban felvásárolt az Állami Nyomda, amely…
Legkevesebb 15 személyt - köztük tizenéves fiatalokat - gyilkoltak meg vasárnap virradóra az észak-mexikói Ciudad Juárezben - közölték helyi illetékesek.
Evo Morales elnök magabiztos választási diadalával párhuzamosan mozgalmának jelöltjei is elsöprő győzelmet arattak a vasárnapi parlamenti választásokon.
Újra szavaz ma az Országgyűlés a 2011-es népszámlálásról szóló, a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvényről. A zárószavazást két héttel elhalasztották, mert az MSZP még...
Rohamrendőrök körbe vették hétfőn a Teheráni Egyetem területét az iráni fővárosban, hogy megakadályozzák az ellenzékieket egy állami szervezésű nagygyűlés megzavarásában - jelentette egy szemtanú.
Fordulat történt a romániai elnökválasztás rendkívül szoros eredményében. A szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága alapján a konzervatív Traian Basescu nyerte a választást, minimális többséggel: 50,43 százalékkal.
Mircea Geoana és Traian Basescu egyaránt önmagát tekinti a vasárnapi elnökválasztás győztesének, mivel este még csak a különféle - szoros versenyt tükröző - exit-poll eredmények álltak...
Traian Basescu nyerte meg a romániai elnökválasztást a voksok 50,43 százalékának megszerzésével 95 százalékos feldolgozottságnál a hivatalos szavazatszámlálás alapján.
Budapest - Óriási volt az izgalom a hírességek fogathajtóversenyén, a lovas-világkupán, ahol olimpikonok, zenészek és tévések mérték össze a tudásukat.
Hamburg - Nem akar többé kamera elé állni és elege lett a Hollywoodban szinte kötelező plasztikai műtétekből Whoopi Goldbergnek (54), aki a Bild am Sonntagnak azt is bevallotta, Michael Jackson és Patrick Swayze örökre vele maradnak.
Lengyelországban 11,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség novemberben. A GDP a III. negyedévben 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn tovább emelkedett, amit segített a jen múlt heti gyengülése és a japán kormány közlése, miszerint esetleg garanciával támogatja a nemzeti légitársaság kölcsöneit.
A vállalatok mintegy negyede tervez elbocsátásokat a következő egy évben Németországban - tette közzé pénteken a német kereskedelmi és iparkamara (DIHK).
A japán kormány 700 milliárd jen (7,7 milliárd dollár) értékben hitelgaranciát tervez nyújtani a Japan Airlines Corp. (JAL) légitársaságnak, amelyet csőd fenyeget.
Felcsúton lezárultak a meghallgatások, és mind a 176 egyéni képviselőjelöltre megvan Orbán Viktor és a pártvezetés javaslata; Molnár Oszkár nem volt felcsúti meghallgatáson - mondta Szijjártó...
Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea azon az atomleszerelési terven munkálkodik, amelynek alapján Stephen Bosworth amerikai elnöki megbízott a héten folytat tárgyalásokat Phenjanban - jelentette az Aszahi című tokiói lap hétfői számában forrása megnevezése nélkül.
Merész Istvánt (független) választották polgármesternek vasárnap a Somogy megyei Zákányban; az időközi választást a korábbi önkormányzati vezető lemondása miatt írták ki.
Az észak-franciaországi Lens-ban Frédéric Mitterand kulturális miniszter múlt hét pénteken jelképesen letette a Louvre 2012-ben megnyíló új részlegének alapkövét. Ezalatt Párizsban egyre nagyobb mérteket ölt az állami múzeumok dolgozóinak a tervezett leépítések miatt meghirdetett sztrájkja.
A közvéleménykutató-intézetek előrejelzése szerint Evo Morales hivatalban lévő bolíviai államfő fölényesen megnyerte a vasárnap rendezett elnökválasztást. A helyi idő szerinti délutáni urnazárást...
A tévesen értelmezett önmegvalósítás okozta konfliktusok inkább a nőknél jelentkeznek, s legalább öt-hat olyan tényező van, amelyek károsan hatnak a népesedési helyzetre. Problémát okoz mindkét nemnél az úgynevezett kényszer szingli létmód is, a kitörést pedig nehezítik a pártalálás lehetőségeinek egyre szűkülő terei is.
Legkevesebb 15 személyt - köztük tizenéves fiatalokat - gyilkoltak meg vasárnap virradóra az észak-mexikói Ciudad Juárezben - közölték helyi illetékesek. A rendőrök egy házban egy 17 éves fiú...
Ma kezdődik Koppenhágában a 15. ENSZ Klímaváltozási Konferencia, amelynek célja a 2012-ben lejáró Kiotói jegyzőkönyv felváltása egy új nemzetközi megállapodással. A december 18-ig tartó...
Bár napon belül méretes esést produkáltak az amerikai indexek, a pénteki kereskedést azért így is pluszban tudták zárni, a Dow 0.2, az S&P 0.6, a Nasdaq pedig 1%-kal került feljebb. Az emelkedést...
A kártyatársasági és SEPA előírásoknak megfelelően - miszerint 2011. január 1-jétől kizárólag chippel ellátott kártya lehet forgalomban - a Citibank 2009 szeptemberétől megkezdte a chippel ellátott hitelkártyák kibocsátását. Ezenkívül, 2009 novemberétől megkezdte a lejárt hitelkártyák lecserélését chipkártyára. A chipkártyák bevezetése és lecserélése fokozatosan, kártyatípusonként eltérő időzítés…
Kivonul a magyar piacról a munkanélküli biztosítást nyújtó ACE European Group. A cégnek akkor sem érné meg itt maradni, ha emelné a 2-3 ezer forintos havidíját. A szerződéssel rendelkezők december...
Érd - Legrosszabb rémálma vált valóra az érdi szerelmeseknek, amikor két pici gyermekükkel, Jocival (2) és Zolival (4) együtt három hónapra egy sötét pincébe bebörtönözte őket, hogy megszerezzék házukat a lakásmaffia.
Caravaggio olasz festő (1571-1610) földi maradványai után kutatnak a toscanai Porto Ercole egyik templomában, hogy tisztázzák a művész közel négyszáz éve bekövetkezett halálának a rejtélyét - jelentették be olasz tudósok a hét végén.
A kormány költségvetése ellen tiltakozik 29 értelmiségi, köztük számos elismert közgazdász. Van-e más út, mint a kormány évek óta tartó megszorító politikája? A Kontrasztban Járai Zsigmond, volt pénzügyminiszter és jegybankelnök.
Valóra váltotta álmát egy franciaországi hajléktalan, aki hetekig élt párizsi luxusszállodákban. Míg le nem bukott. Az illető - a tunéziai származású Dzsamel B. - különböző arab hercegek és sejkek...