A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán megerősítette: Romániában elfogták azt a román állampolgárságú magyar férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy része volt a három évvel ezelőtt elhunyt...
Életben van Oszama bin Laden - mondta a terroristavezető 28 éves fia, Omar, egy osztrák hetilapnak adott interjúban. A NEWS című színes magazin szerdán részleteket közölt a csütörtökön megjelenő...
Már csak bűnsegédlettel gyanúsítja a rendőrség annak a négy férfinak az egyikét, akiket a cigányok elleni támadássorozat elkövetésével gyanúsítottak - jelenti a HavariaPress. A Nemzeti Nyomozó Iroda ezt a Magyar Nemzetben megjelent sajtóinformációra reagálva jelentette be, mely szerint semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy a Cs. Istvánként emlegetett gyanúsított megfordult volna a…
Hivatalos látogatásra a Szerb Köztársaságba utazik csütörtökön Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) meghívására utazik Szabadkára. Az észak-bácskai...
Hazugságra nem lehet politikát építeni - hangsúlyozta az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt szerdán Bonnban megnyílt kongresszusa keretében az 1989-es év tapasztalatairól tartott kerekasztal-beszélgetésen Orbán Viktor.
A várt csökkenéssel ellentétben októberben emelkedtek a nagykereskedelmi készletek az Egyesült Államokban. A 0.3%-os emelkedés az első pozitív érték az elmúlt egy évben. Októberben 13 hónapja...
Az eurózóna gazdasága folytatja az erősödést a negyedik negyedévben, de az ütem lassulhat jövőre, mert az Európai Központi Bank (EKB) nem folytatja monetáris és fiskális élénkítő csomagját - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.
Folytathatja szereplését a Bajnokok Ligájában a CSZKA Moszkva, mivel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem zárja ki az együttest a sorozatból azt követően, hogy a klub két játékosa is pozitív doppingtesztet produkált.
Orosz cégvezetőt választottak szerdán a fő gázexportőrök a "Gáz-OPEC" első főtitkárává. Leonyid Bohanovszkij, aki a Stroytransgaz - a Gazprom egyik leánycége - alelnöke, két évre szóló megbízást kapott a dohai miniszteri találkozón.
Októberben a várt -0,5% helyett 0,3%-os értéket hoztak az amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek (előző: -0,8%). Az EUR/USD 1,4699-ről 1,4726-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csütörtökön a Dunántúlon és északkeleten a változóan felhős ég mellett néhány órás napsütés várható, másutt borult és kevésbé felhős...
Négy csoport keddi záróráját követően a Debrecen lyoni vendégszereplése is része annak a szerdai nemzetközi klubfutball-programnak, amellyel véget ér a Bajnokok Ligája küzdelmeinek 32 csapatos csoportselejtezős szakasza. A legkiélezettebb a helyzet az F csoportban, ahol még a címvédő Barcelona is kieshet.
Vegyesen indítottak a New York-i részvénypiacok szerdán. Erősítette a részvényeket a dollár gyengülése, valamint az, hogy a Texas Instruments chipgyártó vártnál kedvezőbb előrejelzést tett közzé nyeresége és eladása alakulása kapcsán. Rontotta viszont a hangulatot a sorozatos adósságleminősítések.
Szigorúan szabályozná a Déli-sarkra érkező egyre nagyobb turistaáradatot Új-Zéland. Az Antarktiszi Szerződést aláíró többi állam is támogatja a javaslatot - mondta el Trevol Hughes, az új-zélandi külügyminisztérium osztályvezetője Wellingtonban.
Irán nem azért hagyta jóvá tíz új urándúsító üzem létesítésének tervét, hogy konfrontációba keveredjen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök...
Váratlanul emelkedtek az amerikai nagykereskedelmi készletek októberben, erre már több mint egy éve nem volt példa, mindez arra utal, hogy lanyhul a vásárlási kedv, így növekszik az eladatlan áruk mennyisége.
Az ünnepek közeledtének egyik „biztos jele”, hogy az üzleteket elárasztják a karácsonyi lemezek. A vásárlók a nagy áruházak „ömlesztett” kiszerelésű (konténeres) kínálatától az egyedi, ismert művészek által előadott produkciókig széles skáláról válogathatnak.
Februártól átlag 15 százalékkal kerülnek többe a Volán-, illetve a MÁV-jegyek, a bérletek ára tíz százalékkal emelkedik. Az inflációt meghaladó drágulástól tízmilliárd forint pluszbevételt vár jövőre a kormány, amely a Fidesz szerint csak pénzt vesz ki az emberek zsebéből.
Év végén sok cégnél előkerül az év végi jutalmazás, bónuszok, prémiumok, ajándékok kérdése. A tavalyi évhez képest a cégek átlagosan 10 százalékkal több ajándék utalványt adnak....
A baloldal és jobboldal összefogását szorgalmazta a Magyarországon megjelenő szélsőjobboldali veszély ellen Bajnai Gordon. A miniszterelnök a Parlamentben rendezett Magyar-zsidó együttélés - együtt a közös jövőért című konferencián szerdán úgy fogalmazott: tiszta lapra van szükség a szélsőségesek ellen.
Hat szálloda nyerte el az Aranycsillag Tréninghelyszín Díj elismerést az idén. A két - 3 csillagos és 4-5 csillagos szállodák - kategóriában odaítélt díjjal a legjobb tréninghelyszíneket ismerték...
Az általános iskolai tanulóknak 2009. december 11-éig, péntekig kell jelentkezniük a középfokú továbbtanulásuk felvételi vizsgájához tartozó központi írásbeli vizsgákra - tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium az Edupresst. Az iskolák több mint fele nem tart majd felvételi vizsgát, azok az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolják és veszik fel a tanulókat. Mintegy…
Cégvezetői posztot hozott létre az MTV ügyvezető alelnöke mellett a kuratórium MSZP-SZDSZ-MDF többsége. A tisztségre Bednárik Imre hírigazgatót nevezték ki, mostantól nélküle nem születhet gazdasági döntés.
A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) szerint súlyos fenyegetés és mind munkajogilag, mind polgári jogi szempontból értelmezhetetlen Rácz Jenő kórházigazgató azon kijelentése, mely szerint kevesebb táppénz kaphat az az egészségügyi dolgozó, aki nem oltatja be magát a H1N1 vírus ellen.