Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy 68 éves makói asszony, aki vasárnap kiesett második emeleti lakásának erkélyéről. Az egyedül élő idős nő kiment az erkélyre, majd eddig tisztázatlan körülmények között lezuhant az utcára.
Az elmúlt félévben Isztambulban meggyilkolt három egykori csecsen parancsnok meggyilkolása ügyében folytat vizsgálatot a török rendőrség - írta vasárnap a Vatan című napilap.
Az októberi nagy árfolyamesés idején manipulálhatták a piacot Magyarország ellen, mondta egy vasárnapi brit lapnak Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter. (ProfitLine.hu)
Négyféle teendőt foglal magában az a Közép-Európának szóló, 180 milliárd euró értékű stabilizációs és integrációs program, amelyet Magyarország kezdeményezett a gazdasági válság leküzdésére, jelentette be vasárnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy 68 éves makói asszony, aki vasárnap kiesett második emeleti lakásának erkélyéről - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A rendőrség adatai szerint az...
Amíg az Orbán-kormány idején 100 millió forintot, addig idén 5 milliót ad az állam a rábaközi belvízhelyzet kezelésére. Ez a pénz 8 kilométer árokszakasz kaszálására, karbantartására elegendő, ami éppen az egy százaléka annak a csatornarendszernek, ahol a Kapuvári Vízitársulat az üzemeltetési feladatokat ellátja.
Két autó ütközött Vácnál, a 2/A jelzésű úton; a baleset okozója elhajtott a helyszínről - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a másik autóban ketten könnyebben megsérültek.
A közel-keleti "kvartett" különmegbízottja, Tony Blair után megérkezett vasárnap a térségbe Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is, aki részt vesz a Gáza újjáépítésre szervezett konferencián, és tárgyal a "kvartett" többi tagjának képviselőjével is.
Az októberi nagy árfolyamesés idején manipulálhatták a piacot Magyarország ellen, mondta egy vasárnapi brit lapnak Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter. A magyar politikus, akit a The...
A közel-keleti "kvartett" különmegbízottja, Tony Blair után megérkezett a térségbe Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is, aki részt vesz a Gáza újjáépítésre szervezett konferencián,...
Megoldandó országos gondjaink legégetőbb egyikét, kezdi tárgyalni az Országgyűlés a kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtéséért és elősegítéséért szóló, SZDSZ által benyújtott országgyűlési határozati javaslat általános vitáját.
Lakossági bejelentésre vonultak ki az orfűi polgárőrök szombat délután egy, a helyi önkormányzat tulajdonában álló erdő szélére, ahol fatolvajokat értek tetten.
Több mint negyvenezren látogattak el a vasárnap véget ért, négy napos Utazás 2009 kiállításra - közölte Pákozdi József, a Hungexpo Zrt. sajtóreferense. A mintegy negyven ország kínálatát...
Április 5-én Prágában találkoznak az Európai Unió tagállamainak vezetői Barack Obama amerikai elnökkel - jelentette be Brüsszelben Mirek Topolánek cseh kormányfő.
Osztalékcsökkentésre szánta el magát a General Electric, amire 70 éve nem volt példa. Az év második felétől kezdve 10 centes osztalékot fizet részvényenként az amerikai óriásvállalat, amely 68%-os...
z októberi nagy árfolyamesés idején manipulálhatták a piacot Magyarország ellen, mondta egy vasárnapi brit lapnak Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter.
Derűlátásukat fejezték ki az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői vasárnap a közép- és hosszú távú gazdasági kilátásokat illetően, egyúttal ismét állást foglaltak a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság elleni közös, összehangolt fellépésben.
Visszautasította a német kancellár Gyurcsány Ferenc uniós segélykérését. Angela Merkel szerint minden ország esetében más jelent megoldást a gazdasági problémára, ezért nincs szükség arra a 180 milliárd eurós integrációs alapra, amely létrehozását a magyar miniszterelnök kezdeményezte. Korábban az eurózóna elnöke is visszautasította Gyurcsány Ferenc kérését, hogy gyorsítsanak az euró bevezetésén.
Ágyúszóval kergették el a telet vasárnap Szegedről; a Tisza-parti város hagyományos téltemetésén a már délelőtt is megszólaló lövések eredményesek voltak: a délutáni télűző felvonulás előtt elő-előbukkant a nap, s kellemes enyhe idő fogadta a résztvevőket. A jobb időkre vágyó városlakók gondjukat, bajukat papír cetlire írták, s télbanya szoknyájára tűzték.
Azonosította a család a tavaly decemberben a Balatonban eltűnt két horgász egyikét. A Szigligetnél a vízben lebegő holttestet sétálók vették észre, néhány száz méterre a korábban átkutatott vízterület szélétől.
Kárpátalján a hadköteles fiatalok, akik néhány hónapja még mindent megtettek a katonai szolgálat elkerüléséért, a tavaszi behívási időszak előtt valósággal elözönlik a hadkiegészítő parancsnokságokat, hogy besorozzák őket a hadseregbe.
Nagygyűlést tartottak több nacionalista szervezet képviselői vasárnap Moszkvában, ám amikor az engedélyezett gyűlés részvevői felvonulásra akartak indulni, számos embert előállítottak a rendőrök. A...
A II. világháború óta idén először fordulhat elő, hogy a teljes világgazdaság recesszióba süllyed. Ezt jósolja az egyik brit gazdasági és üzleti kutatóközpont.
Negyedik alkalommal rendezték meg a hazai borkultúrát népszerűsítő Magyar Borok Bálját. A közönségdíjat idén egy tokaji borász, Szepsi István kapta. A hazai termelők egyelőre nem érzik a gazdasági válságot, a borászok szerint az igazán szép bornak mindig lesz piaca.
A 2009. február 26-án a New York-i Francia Kulináris Intézetben tartott főzőshow-n nem csak a csirkepaprikás és a túrógombóc, de az ITD Hungary szervezésében a fogásokhoz felszolgált magyar borok is nagy sikert arattak. Ez esetben a magyar kulturális évad szlogenje, a "csordultig magyar" szó szerint volt értendő.
Madárinfluenzás megbetegedést állapítottak meg egy kétéves gyereknél Egyiptomban. Az afrikai országban ez az 56. eset. A kisfiú állapota válságos - közölte az egészségügyi minisztérium vasárnap. A...
A ruszin nemzeti kisebbség identitásának megőrzésére szólították fel az ukrán vezetést a közép-szlovákiai Vágmosócon (Mosovce) vasárnap befejeződött nemzetközi konferencián
Szorosabb összefogást és a nemzetközi pénzügyi rendszer reformját és a protekcionizmus elvetését sürgetik a délkelet-ázsiai országok. Az ASEAN regionális szervezet 10 tagállama közül hármat - Szingapúrt, Malajziát és Thaiföldet - már elért a recesszió. A régió problémáin enyhíthet az Új-Zélanddal és Ausztráliával kötött szabadkereskedelmi egyezmény, amelytől a szervezet 48 milliárd dolláros…
Kikapott a Barcelona, miközben a Real Madrid sorozatban tizedik bajnoki meccsét is megnyerte, továbbra is vergődik a Milan és a Bayern München. Dárdai Pál Herthája visszavette a vezetést a német Bundesligában, de új bajnokesélyes jelentkezett, a Wolfsburg. Szenvedtek a BL-résztvevők a Premier League-ben, a Manchester United tizenegyes-párbajban nyerte meg a Ligakupát. 0-2-ről, majd 1-3-ről is…
Ezüstérmet szerzett a magyar férfi kardcsapat a plovdivi kard világkupán, vasárnap - olvasható a nemzetközi vívó szövetség (FIE) honlapján. A magyar válogatott Törökországot, Fehéroroszországot és Franciaországot győzte le a fináléba jutásért. A döntőben viszont az olasz csapat bizonyult jobbnak, 45-40-re kaptak ki a magyarok. Szombaton egyébként szintén ezüstérmet szerzett egyéniben Decsi Tamás.
Nagygyűlést tartottak több nacionalista szervezet képviselői vasárnap Moszkvában, ám amikor az engedélyezett gyűlés részvevői felvonulásra akartak indulni, számos embert előállítottak a rendőrök. A megmozduláson azokról a deszantosokról emlékeztek meg, akik Csecsenföldön vesztették életüket egy ütközetben 2000-ben.
A klinikai kipróbálás alatt álló, fampridine nevű szer javította egyes szklerózis multiplexes páciensek járóképességét - közölték tanulmányuk eredményét amerikai kutatók a Lancet című orvosi folyóiratban.
Brüsszelben elfogadták az Unió állam-, és kormányfői az állami támogatásokra vonatkozó kezdeményezést, de elvetették a közép-európai pénzügyi csomag létrehozását. Az eddigi vizsgálatok alapján nem gyújtogatás okozta az újabb tüzet Tatárszentgyörgyön. Olasz tudósok szerint Leonardo da Vinci egy fiatalkori önarcképét találták meg a mester egyik vázlatkönyvében. A nap hírösszefoglalója.
A függetlenként induló Molnár Zsolt jogász nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap a Pest megyei Péteriben, ahol az előző polgármester lemondása miatt került sor a választásra - közölte a falu jegyzője. Összesen hárman szálltak ringbe: ketten függetlenként, egy pedig a Fidesz jelöltjeként mérettette meg magát.
A gyed szabályainak megváltoztatása a népesség csökkenéséhez vezethet. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete szerint már a megszorítások miatt is kevesebben vállalkoznak a családalapításra, az egy évre módosított minimális kötelező biztosítási jogviszony pedig késlelteti a második gyerek születésének időpontját. A szociális támogatások átalakításáról ezúttal sem egyeztetett a kormány az érdekvédő…
A függetlenként induló Molnár Zsolt jogász nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap a Pest megyei Péteriben, ahol az előző polgármester lemondása miatt került sor a választásra - közölte...
Eredményes és sikeres volt a vasárnapi helyi népszavazás a Pest megyei Szigetmonostoron, amelyen az volt a kérdés, hogy ragaszkodjon-e a falu egy autós kis híd megépítéséhez a Dunán, a sziget és a...
Nagyarányú győzelmet aratott a Fidesz-KDNP közös jelöltje a Budapest XVII. kerületében, Rákosliget városrészben megrendezett időközi önkormányzati választáson, amelyet egy képviselő lemondása miatt tartottak – olvasható a helyi Fidesz közleményében.
Az iráni főügyész a Gázai övezetben elkövetett háborús bűnökkel vádolt meg izraeli vezetőket és felkérte az Interpolt, hogy segítsen elfogásukban. Gorban Ali Dori Nadzsafabadi olyan névsort...