Az amerikai határidős indexek csökkenésével párhuzamosan Európa és a régió is lefelé tart, a befektetők elérkezettnek látták az időt a profitrealizálásra. Nálunk sajnos nincs mit visszaadni, ennek...
Kedvezően bírálták el a Berwin Ruhagyár Zrt. vásárosnaményi gyárának pályázatát,így 411 millió forintos keret nyílt meg a cég illetve az ott dolgozók munkahelyének megmentéséhez....
Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Európai Független Film Fesztiválon egy magyar alkotás, a Zuhanórepülés mellett több mint 100 film száll nyeregbe, hogy elnyerje a kritikusok és az érdeklődők elismerését.
A cannes-i MIPIM-en Budapest reprezentációja idén először a Budapest Business Region ingatlanpiaci klaszter keretében a főváros, az állam, és a fejlesztők széleskörű összefogásával valósult meg a...
A Forsense közvélemény-kutatásából kiderül, hogy az ország közeljövőjével kapcsolatosan sokkal többen várnak romlást, mint javulást. Kirajzolódik az is, hogy a Fidesz-szavazók egyéni jövőképe sokkal borúsabb, mint az MSZP-t választóké
Vissza kellett lépnie a nevezéstől a Kid's Choice Awardsra (KCA) jelölt Chris Brownnak. Az R&B-énekes részvétele ellen petícióval tiltakoztak több ezren, mert brutálisan bántalmazta barátnőjét, Rihannát pár hete.
Olvasónk, Lenner András küldött képriportot különleges jégcsapokról. Képeit megtekintheti galériánkban. Legyen Ön is a hírTV online csapatának része! Küldjön saját készítésű, máshol még nem publikált fotókat a honlapunk profiljába vágó eseményekről, történésekről!
Berlinben csütörtökön francia-német csúcstalálkozót tartanak. A két ország közti kapcsolat elmélyítése érdekében még az ezredforduló előtt elhatározták, hogy évente két alkalommal a francia és a német kormány együttes ülésen vitatja meg a legégetőbb kérdéseket. A mostani találkozón Sarkozy és Merkel elnököl.
A Horváth és Társai DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda adó- és energiajogi specialistákkal erősítette tovább csapatát. Az irodához újonnan csatlakozó munkatársaknak komoly szakmai előrelépést biztosít a DLA Piper kiterjedt hazai és nemzetközi vállalati ügyfélköre - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Bár Bill Gates is elveszítette vagyona közel harmadát, a Microsoft alapítója a világ leggazdagabb embere a Forbes magazin listája szerint. A lap kiemeli: a milliárdosok száma egy év alatt 1125-ről 793-re csökkent, és valahogy eltűnt 1400 milliárd dollár.
Mélyen elszomorító az egyházon belüli ellenségeskedés, amit a Williamson-ügy szított - írta XVI. Benedek pápa csütörtökön megjelent levelében, amelyben a holokauszttagadó püspök és társai...
Egy német tévédíjbeszedő Adam Ries 450 éve halott matematikusnak küldött felszólítást, hogy fizesse ki díjhátralékát. Tavaly Friedrich Schillernél is próbálkoztak.
Mélyen elszomorító az egyházon belüli ellenségeskedés, amit a Williamson-ügy szított - írta XVI. Benedek pápa csütörtökön megjelent levelében, amelyben a holokauszttagadó püspök és társai kiközösítésének visszavonása miatt kirobbant botrányt elemzi, és elismeri: a Vatikán komoly hibákat vétett.
Csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját és a benzin jövedéki adóját a Fidesz - jelentette be Szijjártó Péter szóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
43 dollár fölé emelkedett az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) hordónkénti ára csütörtökön, miután az előző napon több mint 3 dollárral zuhant, az amerikai olajkészlet adatok következtében. (Profitline.hu)
Adórendszerünk fejlődéséből kirajzolódik a tendencia, mely szerint néhány éven belül minden egyes adónem esetében vizsgálni kell a transzferárak adóalapra gyakorolt hatását. Ma azonban még az sem...
A fővárosi zöldövezet meghatározó lakópark fejlesztője, az Elephant Holding Zrt. bejelenti, hogy 100%-ban megvásárolta a Rákos mezeje Zrt-t. A tranzakció révén az Elephant több millió négyzetméter fejlesztendő területhez jut, melyen az elkövetkező 20 évben jelentős lakó-, ipari, és kereskedelmi-ingatlan fejlesztéseket kíván végrehajtani....
Mára éltünk részévé váltak a számítógépek. Szinte nincs olyan életterület, ahol ne találkoznánk velük. Sokan munkájukból kifolyólag hosszú órákat kényszerülnek a gép előtt tölteni.
A Fővárosi Bíróság csütörtökön első fokon felmentette Molnár Csabát, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénzmosás elleni osztályának korábbi vezetőjét a hivatali visszaélés és az okirat-hamisítás vádja alól.
Botrány, az van, mert valaki mellébeszél Sólyom László eltanácsolását illetően. A román külügyminisztérium sajtóosztálya szerint félrevezették az RMDSZ-t azok, akik Sólyom László esetleges eltanácsolásáról tájékoztatták őket.
Állami támogatást is élvezhetnek a magyarországi romák elleni fegyveres támadások elkövetői, ezért független speciális egységre volna szükség a nyomozásban - jelentette ki az Európai Romák és Utazók Fórumának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
20 százalékot emelkedhetnek a feltörekvő piaci részvények 2009-ben, a piacokon uralkodó extrém pesszimizmus pedig egyértelmű vételi jelzés a Reutersnek nyilatkozó Mark Möbius szerint. A nemes...
A német ipari termelés 7 és fél százalékot zuhant januárban - közölte a kormányzat csütörtökön. A német újraegyesítés óta ilyen mértékű havi termelés-visszaesésre nem volt még példa az ország iparában...
Fulladás okozta a Magyarországon még decemberben eltűnt fiatal francia lány halálát - erősítette meg a Franciaországban elvégzett újabb boncolás. Magyarországon is ugyanezt állapították meg a hatóságok, de a lány apja ragaszkodott egy újabb vizsgálat elvégzéséhez.
Elérhetetlenné tették a hatóságok a YouTube videómegosztó portál bizonyos tartalmait az Egyesült Arab Emirátusokban - jelentették be csütörtökön a dubai hatóságok, cáfolva, hogy teljesen blokkolták volna a népszerű weblapot az országban.
Magyar-szlovák házelnöki találkozó kezdődött csütörtökön délben a szlovákiai Párkányhoz (Stúrovo) közeli Bélán. Szili Katalin és Pavol Paska a találkozón áttekintik és kiértékelik annak a...
Egy 450 éve halott matematikust szólított fel hátraléka rendezésére egy díjbeszedő Németországban. Nem ez az első ilyen eset, tavaly Friedrich Schillernek írtak levelet, hogy vallja be, hány tévéje van.
Hétszáz dolgozót, azaz munkaerő-állományának tíz százalékát bocsátja el az AOL. Azt azonban nem árulta el a cég, mely részleget érinti a leépítés - írja a Világgazdaság.
Vizsgálatot indít a DGS Global Research a kormányzati munkahelymegőrző programok munkaerőpiaci hatásainak elemzésére. A most induló anonim kutatásban arra keresik a választ a munkáltatóktól és HR szakemberektől, hogy a már meghirdetett programokat tartja-e szükségesnek a munkaerőpiac, van-e kellő információjuk a kormányzati segítségről az érintetteknek, hogyan és milyen módon reflektálnak arra a…
A bizonytalan választók és az MSZP-szimpatizánsok köréből tud szavazatokat szerezni az MDF azzal, hogy Bokros Lajost jelölte a párt listavezetőjének az európai parlamenti választásokon. A Medián hétfőn készített felméréséből az derül ki, hogy a válaszadók 14 százaléka tudná elképzelni, hogy egy Bokros Lajos vezette listára szavaz.
Legkorábban 2020-ban helyezhetik üzembe Pakson a tervezett két új atomerőművi blokkot - mondta Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek szerdán Pakson, ahol a kormányzati válságkezelő stratégiáról tartott fórumot.
Negyedik alkalommal adták át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) által alapított Alma Mater Díjat, melyet idén a Sanofi-aventis/Chinoin Gyógyszeripari Vállalat nyert el, jelentős számú SZTE-n végzett hallgató foglalkoztatásáért.
Felmentette a hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól Molnár Csaba alezredest és Bacsi János őrnagyot, az Országos Rendőr-főkapitányság...
Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság ma azt az 56 éves férfit, aki tavaly brutális módon megölte 43 éves lakótársát Győrszentivánon. A gyilkos azért verte agyon lakótársát, mert az maga alá piszkított.
Rég látott versengés lehet az MSZP vezető posztjaiért, mivel túl sok "erős ember" száll ringbe a kisszámú szabad posztért a párt jövő hét végi tisztújító kongresszusán. Az MTI által megkérdezett szocialista politikusok szerint akár nyolc erős jelölt is mérkőzhet a fele annyi elnökségi helyért.
A ma közzétett adatok alapján az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi és élelmiszeripari értékesítés februárban a szezonálisan kiigazított adatok alapján havi szinten 0.1 százalékkal, éves szinten pedig 8.6 százalékkal visszaesett. Az összes értékesítés a decembertől februárig terjedő időszakban 9.4 százalékos volt éves szinten. (ProfitLine.hu)
A munkaerő- és ingatlanpiaci folyamatok töretlen gyengülése miatt februárban kiskereskedelmi forgalom az USA-ban. A -0.1 érték kisebb pozitív meglepetést okozott, mivel az elemzők átlagosan 0.5...
Rég látott versengés lehet az MSZP vezető posztjaiért, mivel túl sok "erős ember" száll ringbe a kisszámú szabad posztért a párt jövő hét végi tisztújító kongresszusán. Az országos...
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 9,000 fővel 654,000 főre emelkedett az előző heti felülvizsgált 645,000 főről a csütörtökön közzétett adatok alapján. (ProfitLine.hu)
Múlt héten 9 ezerrel nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. A munkaügyi tárca adatai szerint múlt héten 654 ezer kérelmet regisztráltak, ami kisebb...
Tudta, hogy a biztosítók szerint motorozni eddig legalább olyan veszélyes dolog volt, mint ENSZ békefenntartóként dolgozni? De csak eddig. Mi változott?
Kisebb mennyiségű, ugyanakkor a korábbiaknál nagyobb intenzitású, mediterrán jellegű vízháztartási rendszerhez kell alkalmazkodnia Magyarországnak - mondta Kóthay László vízügyi szakállamtitkár a...
Mérsékelt mínuszban tartózkodnak a főbb amerikai határidős indexek a nyitást megelőzően, a Dow futures 20, az S&P futures 3, a Nasdaq futures pedig 4 ponttal került lejjebb. Ezek alapján kisebb...
Rég látott versengés lehet az MSZP vezető posztjaiért, mivel túl sok "erős ember" száll ringbe a kisszámú szabad posztért a párt jövő hét végi tisztújító kongresszusán. Az MTI által megkérdezett szoci...
355 milliárd forinttal csökkentené a 2009-es költségvetés elsődleges kiadási főösszegét az SZDSZ - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kóka János. Az SZDSZ frakcióvezetője arról...
A Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar szocialisták helyzetét elemzi. A lap úgy látja, erős a helyezkedés a párton belül, Szili Katalin pécsi polgármesteri indulását is ennek, és a kilátástalanságnak tudja be.