XVI. Benedek pápa, aki jövő héten indul első afrikai látogatására, vasárnap Rómában az Úrangyala imádság során reményét fejezte ki, hogy "karjaiba veheti egész Afrikát fájdalmas sebeivel és hatalmas reményeivel együtt".
Több száz gárdista és körülbelül kétezer szimpatizáns részvételével megkezdődött a Magyar Gárda rendezvénye délután egy órakor a Hősök terén, Budapesten. A teret kordonokkal vették körül, bejutni csak egyetlen helyen lehet: ott néhány rendőr várakozik, de átvizsgálás nincs.
Közadakozásból felállított Kossuth-szobrot avatott Ácson Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap. Szili Katalin avató beszédében 1848-ról beszélt, és elmondta, hogy a „forradalom egyik legfontosabb tanulsága, hogy a történelmi korszak kiváltságosai önként lemondtak előjogaikról, az elöljárók áldozatvállalásukkal segítették a nemzetet”.
Eljárást indított a rendőrség azzal a férfival szemben, aki rátámadt egy polgárőrre Kiskunfélegyházán, nem messze a város március 15-i ünnepségének helyszínétől.
Beperelnék a pécsi önkormányzatot a helyi társasházak és lakóközösségek. A panelfelújítási programra szánt 600 milliós önrész ugyanis tartaléklistára került, mert a város annyira eladósodott, hogy nem tudja a pénzt biztosítani. A lakók azonban már kifizették a tervezési költségeket, ezek pedig most kárba vesztek.
Vasárnap estére megszűnik az árvízvédelmi készültség a Fehér- és a Fekete-Körösön - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vasárnap.
Akik naponta megisznak egy pohár bort, azok jelentősen csökkentik a nyelőcsőrák kifejlődésének kockázatát. A borivók és bortermelők szempontjából egyaránt biztató hír a Gastroenterology szakfolyóirat márciusi számában jelent meg.
A rendőrség betiltott három budapesti kormányellenes demonstrációt. Kettőt Toroczkai László jelentett be, egyiket a Liszt Ferenc térre, másikat a Corvin közbe.
Megtiltotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság két demonstráció megtartását, amelyeket Toroczkai László magánszemély jelentett be még csütörtökön - közölte vasárnap a rendőrség. A Budapesti...
Közadakozásból felállított Kossuth-szobrot avatott Ácson Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap. Szili Katalin avató beszédében hangsúlyozta: 1848 egyik legfontosabb tanulsága, hogy a...
Megtiltotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság két demonstráció megtartását, amelyeket Toroczkai László magánszemély jelentett be még csütörtökön - közölte vasárnap a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a bejelentésben az állt, hogy Toroczkai 17 órától 24 óráig két helyszínen, a Liszt Ferenc téren és a Corvin közben akar demonstrálni.
Rózsaszínűre lakkozott körmökkel döbbentette meg az egyik divatos londoni éjszakai szórakozóhely közönségét Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa. A vasárnapi brit bulvársajtó...
Megtiltotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság két demonstráció megtartását, amelyeket Toroczkai László magánszemély jelentett be még csütörtökön - közölte vasárnap a rendőrség. A nap folyamán eddig 19 embert állítottak elő a rendőrök.
Rekordösszegért, háromszáztizenhétezer-kétszáz dollárért (73,7 millió forint) kelt el egy internetes árverésen az első szuperhősképregény. Még Az Action Comics-sorozat első számából, amelynek címlapján Superman látható, amint a magasba emelve zúz szét egy zöld autót, már csak száz darab maradt fenn.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, estig keleten is megnövekszik a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Hétfőn már sok...
Tizenkilenc embert, köztük Budaházy Györgyöt is előállította a rendőrség a március 15-ei ünnepségekkel kapcsolatban Budapesten. Eddig nagyobb rendbontás nélkül zajlottak a megemlékezések, Toroczkai László két tüntetését a rendőrség betiltotta.
Sorra dőlnek be a lakáshitelek, egyre több házat és lakást árvereznek el Békés és Csongrád megyében. A forint gyengülése miatt drasztikusan megemelkedett devizahitel-részleteket sokan nem tudják fizetni. Szakértők szerint ez még csak a kezdet, várhatóan nyár elején várható a mélypont.
II. János Pál pápa költeményeire írt zenét Plácido Domingo, a világhírű operaénekes és fia, az ifjabb Plácido Domingo. A más kiváló énekesek által is tolmácsolt dalokat tartalmazó CD a héten jelent meg Amore Infinito (Végtelen szeretet) címen.
Az elmúlt napokhoz hasonlóan pénteken is viszonylag kevés meghatározó negatív hír került napvilágra a válsággal kapcsolatban, a nap folyamán azonban már megjelentek az átmenetinek látszó optimista hangulat elbizonytalanodására utaló első jelek is. (ProfitLine.hu)
A tudományos és a művészeti teljesítmény között nincs merev szétválasztás, ezt jó lenne általában kiterjeszteni a mostani állapotokra: kilátni a beszűkült gondolkodásból, a csak a saját szakmai...
Az Amerikai International Group biztosítótársaság, amely az amerikai vállalati történelem legnagyobb veszteségéről számolt be a negyedik negyedévre vonatkozóan, és amely jelentős szövetségi pénzügyi támogatásban részesült az életben maradásáért, több tíz milliárd dolláros prémiumot osztott ki a vezetői részére. (ProfitLine.hu)
Ma nem új rendszerváltásra, soha ki nem próbált harmadik útra, forradalomra van szükség, hanem visszatérésre 1989 szelleméhez, amelynek lényege a tárgyalásokon elért közmegegyezés volt a...
A Reformszövetség általános értékalapú ingatlanadóban gondolkodik, melynek mértéke 1 százalék lenne, s csak a 30 millió forintnál drágább ingatlanokra vetnék ki. A baubid.hu utánajárt, mivel járna egy ilyen adó bevezetése.
Négy embert lelőtt egy családi összejövetelen, majd magával is végzett egy floridai férfi az Egyesült Államokban. A mészárlás hátterében valószínűleg családi vita áll. A férfi feltehetően azért...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mozgósítható tőkekészletének "nagyon jelentős mértékű" feltöltését, valamint a világgazdasági növekedés újraindításához szükséges mértékű, "kitartó" erőfeszítések kifejtését ígérték szombati közös nyilatkozatukban a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság alkotta országcsoport (G20) pénzügyminiszterei és jegybankelnökei - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
A Reformszövetség által kidolgozott azonnali, radikális gazdaságpolitikai változásokat sürgette ünnepi beszédében Demszky Gábor. A hármas kordon mögött arról beszélt, hogy mindenkinek felelősséget és áldozatot kell vállalnia ahhoz, hogy az ország kilábaljon a gazdasági válságból.
A tudományos és a művészeti teljesítmény között nincs merev szétválasztás, ezt jó lenne általában kiterjeszteni a mostani állapotokra: kilátni a beszűkült gondolkodásból, a csak a saját szakmai területre és politikai forrásokra hagyatkozó tájékozódásból és megpróbálni empatikusan viszonyulni a másik térfélen tapasztaltakhoz - emelte ki Sólyom László köztársasági elnök a művészeti és tudományos…
Megkezdődött a Fidesz ünnepi nagygyűlése a budai Várban. A Dísz téren felállított tető nélküli színpad környékén a szakadó esőben is több ezren gyűltek össze. A térről kivezető utcákon is sokan...
A jelenlegi helyzetben, amikor Románia és Magyarország egyazon nagy európai családnak a tagja, a romániai magyarság joggal lehet egyszerre büszke magyarságára és román állampolgárságára - ezt a...
Ehud Olmert távozó izraeli miniszterelnök vasárnap azzal vádolta a palesztinokat, hogy "nem volt bátorságuk" aláírni kormányával a békeszerződést, jóllehet a béketárgyalások állítása...
Ma többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan várható kisebb eső, zápor. Hétfőn már sok napsütésre számíthatunk, legfeljebb időnként növekszik meg a felhőzet.
Árpádsávos és jobbikos zászlókat lengető szimpatizánsok jelenlétében hatszázötven új tagot avatott a Magyar Gárda vasárnap délután Budapesten, a Hősök terén. Az avatáson Vona Gábor, a Magyar Gárda...
Feloszlatták szombaton a hatóságok a pozsonyi neonáci tüntetést, miután a vezérszónok beszéde végén felhangzott a Na stráz! (Őrségbe!) egykori szlovák fasiszta köszöntés. Miután a néhány száz főt számláló tömeg nem volt hajlandó engedelmeskedni Andrej Petrek pozsony-belvárosi polgármester döntésének, akkor kezdték a kommandósok és a rendőrök az emberek kiszorítását az elnöki palota előtti térről.
NYÍREGYHÁZA – Két lázadó fiatal fegyverrel, sajátos világképpel és nem kevés vakmerőséggel. Egy pár, akik halálos veszélyt jelentettek, ha elindultak rabolni. Emlékeznek még? Ők voltak a miskolci Bonnie és Clyde. A páros először 2000 áprilisában került fel a Blikk címlapjára, amikor egymillió forintos vérdíjat tűztek ki a fejükre, miután súlyosan megsebesítettek egy rendőrt. Néhány nappal később…
A jelenlegi helyzetben, amikor Románia és Magyarország egyazon nagy európai családnak a tagja, a romániai magyarság joggal lehet egyszerre büszke magyarságára és román állampolgárságára - ezt a gondolatot fejtette ki Traian Basescu román államfő március 15. ünnepe alkalmából küldött üzenetében.
A jelenlegi helyzetben, amikor Románia és Magyarország egyazon nagy európai családnak a tagja, a romániai magyarság joggal lehet egyszerre büszke magyarságára és román állampolgárságára - ezt a gondolatot fejtette ki Traian Basescu román államfő március 15. ünnepe alkalmából küldött üzenetében.
Két embert a Hősök teréről, hat másikat pedig a Március 15. térről állítottak elő a rendőrök vasárnap nem sokkal 15 óra után - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva közlése szerint a nap folyamán eddig 16 embert állítottak elő a rendőrök.