2009. március 15. vasárnap

márc. 15
19:39
Gyanús csomag a Nagymező utcában (HírTV)
A VI. kerületi Nagymező utca és a Zichy Jenő utca kereszteződése közelében vasárnap este, néhány perccel hét óra előtt fedeztek fel egy tisztázatlan eredetű csomagot, ezért tűzszerészeket hívtak a helyszínre, az érintett útszakaszt pedig lezárták.
márc. 15
19:41
Egy telitalálatos a hatoson (Metropol)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 1, 5, 11, 25, 40, 41.
márc. 15
19:57
Uganda kivonja katonáit Kongóból (Gondola)
Uganda megkezdte vasárnap katonái kivonását a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaságból, amelynek a határvidékén december közepe óta folytattak összehangolt hadműveletet egy lázadó csoport...
márc. 15
19:57
Százmilliárdos kártérítést fizetett ki az amerikai katolikus egyház (Blikk)
Több mint négyszáz millió dollárt fizetett ki tavaly az amerikai katolikus egyház a papok által szexuálisan zaklatott személyeknek, miközben az új panaszok száma 16 százalékkal nőtt az előző évhez képest – derült ki az egyház jelentéséből. Az amerikai katolikus püspöki konferencia vasárnap ismertetett, 2008-ra vonatkozó éves beszámolója szerint az egyház tavaly 436 millió dollárt (101 milliárd…
márc. 15
19:57
Peking Tibetben követett politikájának védelmére kelt a pancsen láma (Metropol)
Peking Tibetben követett politikájának a pártjára állt vasárnap a tibeti buddhisták második legfontosabb vallási vezetője, a kínaiak által kinevezett pancsen láma, aki a tavalyi véres zavargások évfordulója után egy nappal mondott erről beszédet.
márc. 15
19:57
A Nyugati pályaudvarra futott be több randalírozó (Alternatív Energia)
Tucatnyi randalírozó szaladt be a Nyugati pályaudvar területére vasárnap este, a rendőrök utánuk mentek - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.
márc. 15
19:57
Közösen emlékeztek a délvidéki magyar pártok a Vajdaságban (hirado.hu)
Sólyom László meghívásáról végül lemondtak a szervezők
márc. 15
19:57
Óriási rendőri készültség a nemzeti ünnepen (Portfolio)
Jelentős rendbontásra nem került sor, a fővárosban óriási a rendőri készültség a márciusi 15-i ünnepségek és a rendzavarók miatt. Délutánig 19 embert állítottak elő - tudósít az Index. Estére már a...
márc. 15
20:03
Geiger: "Ilyen hosszú futás után sem akarom meghallani az utolsó kört jelző csengőt" (Infostart)
Már 45 éve zenél, és ő az utolsó amatőr a profik között. Geiger György "a kortárs zene megszólaltatásában betöltött, új művek alkotására ösztönző úttörő szerepéért, valamint hangszerének lehetőségeit fáradhatatlanul kutató, és ezt pedagógiájában is megvalósító munkájáért" Kossuth-díjban részesült.
márc. 15
20:15
Elődöntős a Győr a női kézilabda BL-ben (Metropol)
Az utolsó középdöntős forduló eredményeitől függetlenül bejutott a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután vasárnap izgalmas mérkőzésen 34-33-ra legyőzte a szlovén Krim Ljubljanát.
márc. 15
20:15
A Nagykörút újra járható, az Alkotmány utcában még tart a demonstráció (hirado.hu)
Óriási a rendőri készültség a Belvárosban
márc. 15
20:15
Négy ország kerámiái a Monostori-erődben (HírTV)
Cseh, lengyel és magyar és szlovák keramikusok műveiből nyílt kiállítás a Monostori-erődben vasárnap délután – írja a Komárom-Esztergom Megyei Online.
márc. 15
20:15
Hogyan tovább? - Technikai elemzés (Portfolio)
A múlt héten korrekció kezdett kibontakozni a nemzetközi piacokon, ami túl mély nyomokat nem hagyott a pesti börzén. Az elkövetkezőkben a Dow Jones, a DAX és BUX indexeket, valamint a EURHUF és a Mol...
márc. 15
20:17
Híradó, 2009. március 15. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
márc. 15
20:33
Venezuelában katonák veszik át a kikötők és repterek ellenőrzését (Gondola)
Venezuelában az államfő vasárnap parancsot adott a hadseregnek, hogy vegye át az ország kikötőinek és repülőtereinek az ellenőrzését. Előzőleg a törvényhozás elfogadott egy rendelkezést, amely a...
márc. 15
20:33
Többszáz előállítás egy orosz rangadón (Blikk)
Hatszázötvenkilenc magáról megfeledkezett szurkolót állított elő a rendőrség az orosz élvonalbeli Szpartak Moszkva-Zenit Szanktpetyerburg futballmeccsen ma Moszkvában. Az 1-1-re végződött mérkőzésen elsősorban a vendégdrukkerek voltak aktívak a rendbontásban: székeket téptek fel és piszkolták a bírót, valamint a rivális csapat játékosait.
márc. 15
20:33
Robottal vizsgálták át a tűzszerészek az elemózsiás hátizsákot (HírTV)
Kizárólag élelmiszer volt abban a gyanúsnak talált hátizsákban, amely miatt vasárnap este riasztottak tűzszerészeket a pesti Nagymező utcába - értesült a HavariaPress.
márc. 15
20:33
Hatszázötvenkilenc előállítás a focirangadón (Metropol)
Hatszázötvenkilenc magáról megfeledkezett szurkolót állított elő a rendőrség az orosz élvonalbeli Szpartak Moszkva-Zenit Szanktpetyerburg futballmeccsen vasárnap, Moszkvában.
márc. 15
20:33
Egyre kevesebbet alszanak a franciák (Metropol)
Naponta hét óránál is kevesebbet alszanak a franciák: évről évre lecsippentenek néhány percet a napi alvásidőből, 50 év alatt a napi szundi másfél órával csökkent.
márc. 15
20:39
Nemzeti egyleteket alakítana a Jobbik (Infostart)
A magyarországi közállapotokat, a kormányt, és nagy pártokat bírálták a Jobbik budapesti ünnepi nagygyűlésén felszólalók.
márc. 15
20:39
Hatszázötvenkilenc előállítás - egy futballmérkőzésen (Infostart)
Hatszázötvenkilenc magáról megfeledkezett szurkolót állított elő a rendőrség az orosz Premijer Liga nyitó fordulójában, a Szpartak Moszkva-Zenit meccsen vasárnap, Moszkvában.
márc. 15
20:41
BL-elődöntős a Győr kézilabdacsapata (Infostart)
Az utolsó középdöntős forduló eredményeitől függetlenül bejutott a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután vasárnap izgalmas mérkőzésen 34-33-ra legyőzte a szlovén Krim Ljubljanát.
márc. 15
20:43
A Milan 5-1-re nyert, s két alapembert elveszített (Infostart)
Az Intert követő két csapat, a Juventus és a Milan is fölényes győzelmet aratott az olasz bajnokság 28. fordulójában. Pippo Inzaghi, a Milan csatára belőtte profi pályafutása 300. gólját.
márc. 15
20:51
Egy csoport a Bazilikához vonult Toroczkai László vezetésével (Gondola)
Mintegy háromszáz ember az Alkotmány utcából a Szent István Bazilika elé vonult Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökének vezetésével vasárnap este -...
márc. 15
20:51
Évekig tervezték, hét nap alatt felépítették (HírTV)
Évekig tervezték a Madrid környéki, betonelemekből összerakott épületet, majd hét nap alatt felépítették. A ház önmagában is izgalmas, de a tervezők adtak hozzá filozófiai körítést is.
márc. 15
20:51
Irakban készülnek az amerikaiak a kivonulásra (Metropol)
Nem fogja csökkenteni az amerikai katonaság biztonságát haderejük kivonulása az iraki városokból, és továbbra is hajtanak majd végre hadműveleteket.
márc. 15
20:53
Gyurcsány: merjünk örülni a nemzeti ünnepen (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint a bajok és a gondok ellenére az ünnepen merjünk örülni és merjük sikernek tartani mindazt, amit Magyarország elért, hiszen 1848 lényege az elmúlt években sikeresen...
márc. 15
21:09
Átadták a négymilliárdból megújult színházat Tatabányán (Blikk)
Ünnepélyesen átadták vasárnap az évtized egyik legnagyobb tatabányai beruházását, a Jászai Mari Színház, Népház megújult épületét. A 3,8 milliárd forintos rekonstrukció költségeinek 60 százalékát az önkormányzat, a többit állami támogatás fedezte.
márc. 15
21:09
Mättheus feltette kérdéseit Gerának (Blikk)
BUDAPEST – Kerülj Gera csapatába! Ezzel a címmel hirdettük meg a Blikk legújabb játékát 8–14 éves fiúk és lányok számára. A győztesek élőben találkozhatnak Gera Zoltánnal (29), sőt fel is tehetik kérdéseiket a Fulham magyar válogatott focistájának.
márc. 15
21:09
500 milliót osztanak ki a Pilis Invest károsultjainak (HírTV)
A hitelezői választmány kérését elfogadva a felszámoló beleegyezett, hogy közel ötszázmillió forintot kifizessenek a Pilis Invest károsultjainak. A közel négyezer kisbefektető között így félmilliárd forintot osztanak el.
márc. 15
21:09
Gyurcsány: merjünk örülni a nemzeti ünnepen (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a bajok és a gondok ellenére az ünnepen merjünk örülni és merjük sikernek tartani mindazt, amit Magyarország elért, hiszen 1848 lényege az elmúlt években sikeresen beteljesedett. A miniszterelnök erről a Művészetek Palotájában rendezett díszelőadáson beszélt vasárnap este.
márc. 15
21:11
Toroczkainak befellegzett (Alternatív Energia)
Előállította a rendőrség Toroczkai Lászlót - erősítette meg az MTI tudósítói által látottakat a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap este.
márc. 15
21:13
Helyreállt a rend a fővárosban? (Alternatív Energia)
A Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényét követően a tömeg nagy része hazaindult, azonban voltak olyanok, akik vonulásos rendezvényt akartak kezdeményezni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján vasárnap este hozzátéve, hogy a vonulást megakadályozzák.
márc. 15
21:15
Máté Gábor: "Elkényeztetett gyermeke voltam a szakmának" (Infostart)
Elmélyült alakításaiért, kiváló rendezéseiért és sokoldalú, méltán nagyra becsült művészi munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki Máté Gábor színművészt, a Katona József Színház főrendezőjét. A Jászai Mari-díjas és Érdemes Művész, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese is, az InfoRádiónak elmondta, örül annak, hogy már több diákját is ismeri a közönség.
márc. 15
21:15
Előállították Toroczkai Lászlót (Infostart)
Kisebb összetűzés volt az este kormányellenes tüntetők egy csoportja és a rendőrök között a budapesti Nyugati térnél.
márc. 15
21:27
A Nemzeti Színház sem tetszik Gyurcsánynak (HírTV)
Gond ugyan van annyi, mint a tenger, de merjen örülni az ország – mondta Gyurcsány a Művészetek Palotájában elmondott beszédében. A miniszterelnök azt is megosztotta az ünneplőkkel, hogy neki személy szerint nem tetszik a Nemzeti Színház épülete.
márc. 15
21:27
Egy mentős és egy tűzoltó halt meg a közúti balesetben (hirado.hu)
Közúti balesetben meghaltak hárman Jász-Nagykun-Szolnok megyében
márc. 15
21:27
Igéretes bejelentések vagy nagy szavak a G20-aktól? (Portfolio)
A világ legnagyobb húsz gazdaságának pénzügyminiszterei és jegybankelnökei által kiadott közös nyilatkozatnak két fontosabb üzenete van elemzők szerint. Egyrészt közösen hangoztatták, hogy mindent...
márc. 15
21:29
Toroczkait is előállították (hirado.hu)
A korábban őrizetbe vett Budaházy György kiszabadítására szólította fel a tömeget - a rendőrség indoklása szerint ez bűncselekmény
márc. 15
21:33
Hárman meghaltak egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei balesetben (Infostart)
Még tart a vizsgálat, de elképzelhető, hogy a vezető elalvása okozhatta azt a közúti balesetet, melyben három ember meghalt vasárnap hajnalban Pusztamonostor külterületén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
márc. 15
21:35
Gyurcsány Ferenc szerint a márciusi ifjak "kiugranának a bőrükből" (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint a bajok és a gondok ellenére az ünnepen merjünk örülni és merjük sikernek tartani mindazt, amit Magyarország elért, hiszen 1848 lényege az elmúlt években sikeresen beteljesedett. A miniszterelnök erről a Művészetek Palotájában rendezett díszelőadáson beszélt.
márc. 15
21:37
Morvai Krisztina: indokolatlan az igazoltatás (Infostart)
Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listájának vezetője vasárnap este a Bazilikánál tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján indokolatlannak nevezte, hogy a rendőrök a helyszínen tartózkodó mintegy száz embert csak igazoltatás után engedik távozni a térről.
márc. 15
21:45
Morvai Krisztina: indokolatlan az igazoltatás (Gondola)
Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listájának vezetője vasárnap este a Bazilikánál tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján indokolatlannak nevezte, hogy a rendőrök a helyszínen tartózkodó...
márc. 15
21:45
Vitték a kétágú létrát és a gázpalackokat is (HírTV)
Békéscsabán csomagtartókat fosztottak ki, Gyulán egy tanyáról tűntek el dolgok, Gyomaendrődön pedig egy élelmiszerüzletből lopott pénzt és dohányárut ismeretlen tettes – számolt be a Békés Megyei Online.
márc. 15
21:45
Ők kapták: Kiváló- és Érdemes Művészek, Babérkoszorú-díjasok (hirado.hu)
Az elismeréseket a Művészetek Palotájában adták át
márc. 15
21:47
Híradó m2, 2009. március 15. 20:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
márc. 15
21:51
Vári Éva: "Edith Piaf egy lélekmosó" (Infostart)
"Temperamentumos, drámai erővel megformált alakításaiért, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi életútja elismeréseként" vasárnap Kossuth-díjban részesült Vári Éva. A színművész pályája egyik ajándékának tartja, hogy eljátszhatta Edit Piaf szerepét a francia énekesnőről készült monodrámában. A darab már 500 eladást élt meg, és még mindig műsoron van.
márc. 15
21:51
Simán nyert az MTK a Diósgyőr ellen (Infostart)
Az MTK a Hidegkuti-stadionban 2-0-ra nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 19. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
márc. 15
22:03
Másodpercek alatt töltődő elem? (HírTV)
Új környezetbarát elemeken dolgoznak amerikai kutatók, amelyek kisebbek és könnyebbek a mostaniaknál és csupán másodpercekre van szükségük, hogy feltöltődjenek.
márc. 15
22:06
A felfuvalkodottak nemzeti ünnepe - képgaléria (Infostart)
Békamentő akciót szervezett a Duna-Dráva Nemzeti Park Sikondán. A párzásra készülődő, a vízhez vándorló erdei békákat önkéntesek segítették át az úton.

Keresés