Egy cég vezetői 690 millió forint adót "felejtettek el" befizetni - fiktív gabonaügyletekkel és az azokat "igazoló" hamis számlák készítésével. 690 millió forint adó megfizetését kerülték el egy cég vezetői fiktív gabonaügyletekkel és az azokat "igazoló" hamis számlák készítésével
Vesztegetési botrány Dombóváron. Szabó Loránd - a közelmúltban első fokon nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért elítélt szocialista polgármester - vesztegetéssel próbálta rávenni az őt feljelentő önkormányzati képviselőt, hogy vonja vissza magánindítványát.
Csütörtökön, magyar idő szerint 13 óra 49 perckor indul másodszor is a világűrbe Charles Simonyi magyar születésű amerikai szoftverfejlesztő. Ő lesz a világ első kétszeres űrturistája.
Folyamatosan nő a közösségi internetes játékok (MMOG) sikere, piaci elemzők legújabb számításai szerint a bevételek el fogják érni a 2 milliárd dollárt (445 milliárd forint) 2013-ra a játékpiac e szegmensében.
Egyelőre nem bontottak meg a népligeti buszpályaudvar közelében lévő építkezés kivitelezője azokat az épületrészeket, amelyek nagy mennyiségű azbesztet tartalmaznak - mondta az InfoRádióban a ferencvárosi önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke azt követően, hogy bejárta a helyszínt.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek még január 5-én a MOM Park bevásárlóközpontnál egy kávézó kirakatába hajtott autó felgyújtásában.
Az MDF az előrehozott választások támogatására kéri azokat a szabad demokrata frakciótagokat, akik egyetértenek Bokros Lajos elképzeléseivel - tájékoztatta a párt csütörtökön az MTI-t.
A reggeli nyitáshoz képest kora délutánra közel 4 egységgel gyengült a forint az euróval szemben a bankközi piacon, miközben a lengyel zloty stagnált, a cseh korona pedig fokozatosan ledolgozta...
Az olajipari óriás Royal Dutch Shell egyik vállalata bioüzemanyag- kutatásokat végez Hawaii festői szigeteinél. Az algából készült üzemanyag a kőolajjal egyenértékű, és főleg a repülőgépek motorjait működtetnék vele....
A rendszerváltozás óta nem volt példa arra, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvány kerüljön az Országgyűlés elé, így az erről szóló határozati javaslat tárgyalásának szabályait a frakcióknak közösen kell meghatározniuk - mondta Szili Katalin a házbizottság ülése után csütörtökön.
A gépjárműcsere támogatását vizsgálja a kormány, ám a jelenlegi helyzetben kevéssé valószínű, hogy egy olyan rendszert vezetnének be Magyarországon, mint amit már több uniós országban alkalmaznak - mondta Tukacs István kormánybiztos.
A Deutsche Telekom bejelentette, hogy az idei évben lejáró hiteleinek felét tudta refinanszírozni és ezzel egyidőben a menedzsment megerősítette 2009-es várakozásait. A Deutsche Telekom 2.2...
Június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti (EP-) választásokat Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön. Az államfő bejelentésével kezdetét vette a hivatalos kampány.
Kevés negyven feletti kétgyermekes édesanya mondhatja el magáról, hogy idomokkal rendelkezik, mint Cindy Crawford. Az egykori szupermodell az Allure magazin számára készített szexi fotókkal bizonyította: csúcsformában van.
Britney Spears magányos. Kétségbeesésében üzeneteket küldözget egykori párjának Adnan Ghalibnak (36), annak ellenére, hogy korábban a bíróság elrendelte, a lesifotós tartsa magát távol az énekesnőtől.
Hat és fél éves börtönbüntetésre ítéltek egy boszniai szerb férfit, aki egy rakétavetővel próbálta megölni anyósát - közölte egy bírósági tisztségviselő csütörtökön. A 26 éves férfi anyósát okolta kudarcba fulladt házasságáért.
Egy benzinkutat támadott meg egy férfi Nagykanizsán, azt követően, hogy leszállították a Milánóba tartó nemzetközi buszjáratról, melyen részegen zaklatta a többi utast.
Gyilkoló SMS-sel foglalkozik az egyiptomi kormány, miután az arab országban elterjedt a rémhír, hogy embereket öl egy külföldről érkezett mobiltelefonos üzenet.
Krecz Tibort nevezte ki a Figyelő új főszerkesztőjévé a Sanoma Budapest Zrt. A 45 éves szakember 2009. április 15-től irányítja az üzleti-gazdasági lap szerkesztőségét. Mint ismeretes, a hetilap előző főszerkesztője, Martin József Péter 2008. december végén távozott a kiadótól a Népszabadsághoz. Az azóta eltelt időben Simon Ernő megbízott főszerkesztőként gondozta a Figyelőt.
A különféle vegyi és más veszélyes anyagokkal való munkahelyi érintkezés Európa-szerte veszélyezteti a munkavállalók egészségét, ezen belül is a nanotechnológiát tartják az egyik legaggályosabb területnek a 21 európai országot képviselő szakértők - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Duna vízminőségét és akár a főváros ivóvízkészletét is veszélyeztetheti a harmadik kerületi gázgyár területéről kiáramló nagy mértékű ciánszennyezés - tájékoztatta az InfoRádiót Óbuda polgármestere. Bús Balázs szerint haladéktalanul be kellene avatkoznia a főváros önkormányzatának és a Környezetvédelmi Minisztériumnak.
Csütörtök délután egy óra körül megkezdődött az MSZP és az SZDSZ közötti újabb, harmadik hivatalos egyeztetés a Parlamentben. Surányi György a Népszabadság Online-nak csütörtökön reggel azt nyilatkozta: már "nem tekinthető jelöltnek".
Hátrányos helyzetű embereket segítő oktatási, foglalkoztatási és szolgáltató centrumot alakítanak ki az Európai Unió támogatásával Nyírteleken - hangzott el a projekt bemutató konferenciáján, a Nyíregyháza melletti kisvárosban csütörtökön.
Több mint két hónapos csúcsára emelkedett az indiai részvénypiac, miután az ország inflációs rátája csökkent, valamint kedvező fogadtatásra leltek a legutóbbi vártnál jobb amerikai makroadatok is. A Sensex index 335.20 ponttal, 3.5 százalékkal 10,003.10 pontra emelkedett, mely január 6. óta a legmagasabb. Az S&P CNX Nifty indexd 3.3 százalékkal 3,082.25 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Reklámjaiban gyógyhatást tulajdonított Preventa nevű termékeinek a Hyd Kft., ám állításait nem tudta igazolni - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. Emiatt a vállalkozásnak részletekben 5 millió forint bírságot kell fizetnie....
A teafű alkotta alakzatok megfejtésével folytatjuk múlt hét csütörtökön elkezdett sorozatunkat. Ahhoz, hogy a jövendőt fürkésző pontosan meglássa a jövőt, muszáj ismernie a megfelelő jeleket. Az első részben leírtuk a teafűjóslás menetét, és egyes alakzatok általános értelmezését, most pedig a fű alkotta formák jelentését mutatjuk be.
Pénteken kezdődik a Révész Máriusz összeverése miatti büntetőper a Fővárosi Bíróság esküdtszéki nagytermében. A Központi Nyomozó Főügyészség két rendőrt vádol a 2006 október 23-án történtekkel kapcsolatban.
A japán kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy elfogadta a japán pénzügyminiszter-helyettes lemondását. Hirata Koicsinak azután kellett távoznia, hogy részvényeladásaival megsértette a japán kormány etikai kódexét. A lemondás egy hónappal azután történt, hogy az előző pénzügyminiszternek távozni kellett, mert úgy tűnt, részegen jelent meg egy nemzetközi sajtótájékoztatón.
Egy délután esett sérelmet akartak megbosszulni azok a viperákkal, kardokkal felszerelkezett férfiak, akik egy kispesti edzőteremre támadtak szerdán este - értesült a HavariaPress.
Két nap fogvatartás után elengedték túszul ejtett főnöküket a francia munkások, sikerült ugyanis aláíratni vele egy megállapodást, miszerint újratárgyalják az amerikai cég francia egységénél feleslegessé vált alkalmazottak szerződését.
Sólyom László alkotmányos kötelessége volt, hogy véleményt mondjon a politikai válság megoldásáról - állítja az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász. Gulyás Gergelyt azután kerestük meg, hogy a köztársasági elnök kijelentette: előrehozott választásra lenne szükség. Az MSZP ezt a pártpolitikába való nagyon durva beavatkozásnak minősítette, és azzal vádolta meg az államfőt, hogy az túllépte…
Mintegy húszezer magyar középiskolás viselt fehér karszalagot szerdán és csütörtökön Erdély-szerte. Így tiltakoztak a bukaresti oktatási minisztériumnak a kerettanterv módosítására vonatkozó rendelete ellen, amelyben egyebek mellett a testnevelésórák számát is csökkentik a tanintézményekben - írja internetes oldalán a Krónika című kolozsvári napilap.
Míg a Kopint-Tárki és a GKI 4-5 százalékos gazdasági visszaeséssel számol, Az Ecostat prognózisa szerint az idén 4,1 százalékkal csökken, jövőre 0,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP). Az intézet szerint az idei éves infláció 3,4, a jövő évi 2,8 százalékos lesz.
A csütörtökön közzétett Ecostat prognózisa szerint is 4 százalék feletti, 4,1 százalékos visszaesés várható idén a magyar gazdaságban. Az előrejelzés szerint az infláció idén 3,4 százalékra, jövőre pedig 2,8 százalékra enyhülhet. (ProfitLine.hu)
Az amerikai határidőkhöz hasonlóan a régiós részvényindexek is enyhe emelkedést mutatnak a délután megjelenő fontosabb amerikai makroadatok előtt. A BUX ma is meglepő erőt mutat, a hazai benchmark 1...
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 8,000 fővel 652,000 főre emelkedett az előző heti felülvizsgált 644,000 főről a csütörtökön közzétett adatok alapján. (ProfitLine.hu)