2009. március 28. szombat

márc. 28
9:51
Szükség van-e a korrupcióellenes törvényekre? - lapszemle (Infostart)
Nem tudta érdemben véleményezni az igazságügyi minisztérium korrupcióellenes javaslatcsomagját az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, ugyanis a kabinet a legelemibb kutatásokat, elemzéseket sem végezte el. Szabó Máté szerint az információk csaknem teljes hiánya miatt lehetetlen volt megalapozott észrevételt tenni - írja a Magyar Nemzet.
márc. 28
9:52
Soros fél Magyarországra jönni (Pénzcentrum)
Bizonytalan időre elhalasztotta a hó végére tervezett magyarországi látogatását Soros György, akinek egyik alapítványát a napokban közel félmilliárd forintra bírságolta a pénzügyi felügyelet, mert az OTP részvényei ellen indított támadást tavaly október 9-én....
márc. 28
9:54
Áprilisban dőlnek el az osztalékok (Privátbankár)
A tőzsdei társaságok kevés kivétellel áprilisban tartják éves rendes közgyűlésüket, amelyek jóváhagyják a múlt évi gazdálkodásról szóló beszámolókat, és döntenek az eredmény felhasználásáról, a fizete...
márc. 28
9:54
Már nem kérnek az amerikai álomból az indiai fiatalok (HR Portál)
Az Egyesült Államok évtizedeken át a lehetőségek hazájának számított a fiatal indiaiak számára, akiknek a tekintélyes egyetemek elvégzése után jól fizető Wall Street-i vagy Szilícium-völgyi állások pottyantak az ölükbe. A globális válság azonban véget vetett szürkeállomány elvándorlásának: a fiatalság inkább otthon próbál szerencsét.
márc. 28
9:56
MSZOSZ: nem hangolták össze a munkahelymegőrző programokat (HR Portál)
Nem hangolták össze a munkahelymegőrző programokat. Legfeljebb annyit értek, hogy a támogatást nyert cég nem azonnal, hanem kicsit később zárt be vagy bocsátotta el alkalmazottait - mondta el Pataky Péter, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) vezetője a Magyar Hírlapnak.
márc. 28
10:00
Nem indít külön választási műsorokat a Magyar Rádió (Gondola)
Meglévő műsoraiban dolgozza fel a június elején tartandó európai parlamenti (EP) választás kampányeseményeit a Magyar Rádió (MR) - közölte az MTI érdeklődésére Kerényi György, az MR1-Kossuth rádió...
márc. 28
10:02
Ki lesz a kormányfő (és a bálanya)? (Gondola)
Azzal az igénnyel lép fel, hogy minden lépését, legalábbis a kormányzati ciklusából hátra lévő idő alatt, ellenőrizze és előre megszabja. Közben a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor kivár, élvezi növekvő előnyét. Példátlanul népszerűtlenné vált ellenfele lépéskényszerbe került, és egyre rosszabbak a húzásai.
márc. 28
10:09
Közpénzből idéznek halottakat (Infostart)
A brit munkaügyi minisztériumtól kapott pénzen akar arra tanítani embereket két médium, hogy miként lépjenek kapcsolatba a halottaikkal.
márc. 28
10:09
Kétoldalú viszonyról tárgyal majd Londonban Obama és Medvegyev (Kripto Akadémia)
Biztonsági kérdésekről és a kétoldalú viszonyról tárgyal majd Londonban szerdán Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök - hangsúlyozta szombaton Moszkvában újságírók előtt Szergej Prihogyko orosz elnöki tanácsadó, aki bejelentette: az április elsejei találkozón két nyilatkozatot írnak alá az államfők, a hadászati támadó fegyverzetekről, illetve az orosz-amerikai viszonyról.
márc. 28
10:09
Két táborra szakad az MSZP (Alternatív Energia)
Megkezdődött az MSZP országos elnökségének ülése a kormányfőjelölésről szombat reggel Budapesten.
márc. 28
10:12
Győzike: Porsche szerelem (Blikk)
BUDAPEST — Úgy tűnik, mégis csak maradt tartalék a Gáspár család pénztárcájában, azok után, hogy a családfő az összes pénzüket eltőzsdézte.
márc. 28
10:15
Bringázz a munkába - idén is (HírTV)
Április 6-án indul a "Bringázz a munkába!" program. Aki egy hónap alatt nyolc alkalommal a munkahelyére kerékpározik, ajándékot kap. Vasúti kedvezményt is kapnak, akik például a budapesti agglomerációból vegyesen - vonattal és kerékpárral - érkeznek a munkahelyre.
márc. 28
10:17
Halálos baleset a 81-es főúton (HírTV)
Két ember meghalt és többen megsérültek szombat délelőtt a 81-es főúton, Ászárnál történt balesetben. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy autó feltehetően szabálytalanul kezdett előzni egy kanyarban, és frontálisan összeütközött a szemből érkező kocsival - mondta el a Független Hírügynökségnek Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
márc. 28
10:18
Interneten árulnak egy német falut (Blikk)
Az interneten árulnak egy teljes német falut, bár nem túl nagyot. A mindössze nyolc lelkes Liebon a cseh és lengyel határ közelében fekszik, alapítása a XIV.
márc. 28
10:18
Kapcsold le Te is a villanyt este 1 órára! (Édenkert)
A FÖLD ÓRÁJA a világ legnagyobb klímavédelmi akciója. Március 28-án este közel egy milliárd ember kapcsolja le a villanyt világszerte, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás veszélyeire.
márc. 28
10:20
Ketten meghaltak egy előzés miatt (Blikk)
Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két személygépkocsi szombat délelőtt Ászár környékén, a 81-es úton. A karambol egy kanyarban történt: az egyik autó előzni akart, eközben összeütközött a szembejövő gépkocsival.
márc. 28
10:27
A lengyelek többsége eurót szeretne (Infostart)
A lengyelek többsége, 53 százaléka támogatja, hogy Lengyelországban bevezessék az eurót. Egy friss felmérés szerint az ellenzők aránya 38 százalék volt. A megkérdezettek 9 százalékának teljesen mindegy volt, hogy lesz, vagy nem euró.
márc. 28
10:27
Meg lehet győzni a kevésbé mobil munkavállalókat is (HR Portál)
Az álláskeresők - ha lassú ütemben is -, de kezdik felismerni, hogy megéri olykor akár más városban is szerencsét próbálni. Ez a tendencia jó hír lehet a munkaadók számára. Bár hozzá kell tenni, hogy a közép- és felsővezetői pozíciókban eddig is nagyobb volt a mobilitási hajlandóság, főként, ha a cég vonzó perspektívákat tudott kínálni.
márc. 28
10:28
Kiffuladt a rally a hét végére (ProfitLine)
Csökkenéssel, közel napi mélyponton zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A szakértők szerint a befektetők nyereséget realizáltak az elmúlt napok felfutása után, amelynek mértéke márciusra immár a legnagyobb havi javulást valószínűsíti 1974 óta. Gyengítette a tőzsdemutatókat a olajipari cégek árfolyamcsökkenése a kőolaj árának két dollár körüli esésére. (ProfitLine.hu)
márc. 28
10:29
Egyetemekre mentenék a fejlesztőmérnököket (HR Portál)
Kevés félnivalójuk van válság idején a fejlesztőmérnököknek. A termelésben dolgozó kollégáikkal ellentétben ugyanis nem valószínű, hogy elbocsátják őket; amennyiben mégis, az egyetemeken folytathatják kutatásaikat, csak hogy ne távozzanak az országból a legképzettebb szakemberek - írja a Népszabadság.
márc. 28
10:30
Fidesz: bárki is lesz, gyenge lesz (Privátbankár)
Bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártjának szombati konferenciáján
márc. 28
10:33
Szocialisták az előre hozott választás mellett (HírTV)
Az ATV hírportálja úgy értesült: az MSZP-elnökségen belül is egyre többen az előre hozott választást emlegetik. A szocialistákhoz közel álló televízió forrásai szerint egyre több az elégedetlenkedő hang a párton belül.
márc. 28
10:35
Álharc a korrupció ellen? (HírTV)
Hónapokkal ezelőtt ádáz harcot hirdetett a korrupció ellen Gyurcsány Ferenc, s bejelentését rohamtempójú jogalkotás követte: az igazságügyi minisztérium több törvénytervezetből álló csomagot készített.
márc. 28
10:36
A só boldoggá tesz (Gondola)
Az átlagember napi 12-20 gramm sót fogyaszt, holott a szervezet ennek csupán a felét viseli el, a vesék ugyanis huszonnégy óra alatt mindössze 5-7 grammot választanak ki. A felesleges molekulákat a...
márc. 28
10:38
Fidesz: bárki kerül a miniszterelnöki székbe, gyenge lesz a kormány (Gondola)
Bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártjának szombati konferenciáján. Bármilyen megoldás születik is a politikai...
márc. 28
10:45
A világ legfurább könyvcímei: ön adna ki könyvet a joghurtos dobozokról? (Infostart)
Mi várható 2009-2014 között a 60 milligrammos joghurtdobozok piacán? - ez nem egy szűkkörű szakkonferencia címe, hanem egy könyvé, amely elnyerte "az év legfurább címe" díjat. De vajon milyen lehet a többi helyezett, és mi volt a tavalyi nyertes?
márc. 28
10:46
Óvatos duhajok a piacon (Portfolio)
2008 rekordév volt az összes bérbeadott területet tekintve az ipari ingatlanpiacon. A tavaly októberben kialakult válság ellenére 333 000 m² került bérbeadásra, ez 82%-os növekedés 2007-hez...
márc. 28
10:46
Nyugdíjas fenegyerekek: extrém hobbik 90 év fölött (Pénzcentrum)
Miért gondoljuk azt, hogy az aggastyánoknak a kandalló mellett ülve, kakaót szürcsölgetve, unokáikkal játszadozva kell tölteniük nyugdíjas éveiket? Van, aki száz évesen siklóernyőzik, megmássza a Himaláját, vagy épp ejtőernyővel ugrál toronyházakból. Íme a fenegyerek nyugdíjasok....
márc. 28
10:51
Szétbomlott holttest a lángoló nádasban (HírTV)
Tűzoltás közben találtak rá a tűzoltók egy több éve enyésző emberi holttestre a kiskunhalasi Sóstó nádasában.
márc. 28
10:54
Halálos ütközés Ászárnál, lezárták a 81-es utat (Gondola)
Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két személygépkocsi szombat délelőtt Ászár környékén, a 81-es úton - közölte a rendőrség. A karambol egy kanyarban történt: az egyik autó előzni akart,...
márc. 28
10:54
Újabb arcátültetés Franciaországban (Blikk)
Sikeres arcátültetést hajtottak végre francia orvosok egy 28 éves férfin; a lövés által megsebesült beteg 15 órás műtéten esett át, orvosai szerint jól van. Arca mellett állkapcsát is helyre kellett állítani, de már ébren van, és jól érzi magát - számolt be a beavatkozás után Laurent Lantieri professzor, egy Párizshoz közeli klinika orvosa.
márc. 28
10:54
Rumi, a csodakutya (Blikk)
A hűséges eb másfél év alatt tucatnyiszor mentette meg Vincze Zsuzsát (20).
márc. 28
10:54
Cafetéria: kevesebbet adóznánk (Adózóna)
Valamennyi válságkezelő, adóreform javaslat közös eleme: szélesíteni az adóalapot, többen fizessenek kevesebb adót. Az adó és járulék alapot csak úgy lehet szélesíteni, ha adózás alá vonunk olyan bevételeket is, ami után eddig nem kellett adózni, járulékot fizetni. A fekete-szürke gazdaság elleni küzdelem egyik jelszava az adóelkerülés csökkentése. Ezekután fogalmazzuk meg, mi is az a cafetéria?
márc. 28
10:56
Újabb arcátültetést hajtottak végre Franciaországban (Gondola)
Sikeres arcátültetést hajtottak végre francia orvosok egy 28 éves férfin; a lövés által megsebesült beteg 15 órás műtéten esett át, orvosai szerint jól van. Arca mellett állkapcsát is helyre...
márc. 28
10:58
Obama hétfőn ismerteti az újabb autómentő csomagot (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn ismerteti Washingtonban a pénzügyileg megingott autógyártók megmentését célzó újabb csomag részleteit. Az Opel anyavállalata, a General Motors, és a Chrysler...
márc. 28
11:00
Megszüntethető a szén-dioxid-kibocsátás – Nagy-Britanniában (Gondola)
Becslés szerint jelenleg a világ 358 leggazdagabb emberének együttes vagyona megegyezik a világ legszegényebb 45 százalékáéval (mintegy 2,3 milliárd fő), miközben a karbon kibocsátás drasztikus csökkentésének terheit a szegény országok képtelenek lennének viselni.
márc. 28
11:09
Munkáltatói mulasztások a csoportos elbocsátásoknál (HírTV)
Tavaly ősz óta több mint huszonháromezer embert bocsátottak el csoportos létszámleépítés keretében, szinte minden napra jut egy újabb gyárbezárás.
márc. 28
11:12
Nem indult vizsgálat a mexikói kormányt bíráló Manu Chao ügyében (Gondola)
Tagadja a mexikói kormány, hogy vizsgálatot indított volna az ország politikusait bíráló világhírű énekes, Manu Chao kijelentései kapcsán; az eljárás hírére az előadó lemondta guadalajarai...
márc. 28
11:21
Megöltek hat iszlamista harcost (Kripto Akadémia)
Hat iszlamista harcost öltek meg Algériában a hadseregnek az Algírtől 50 kilométerre délre fekvő Blida körzetében végrehajtott akciója során - közölte a szombati algériai sajtó.
márc. 28
11:21
Fidesz: bárki kerül a miniszterelnöki székbe, gyenge lesz a kormány (Alternatív Energia)
Bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártjának szombati konferenciáján.
márc. 28
11:22
Megszületett a Monetary győztese (Portfolio)
Negyedik alkalommal rendezett országos középiskolai vetélkedőt a Magyar Nemzeti Bank. A "Monetary - közgazdálkodj okosan" elnevezésű megmérettetésre idén 278 csapat jelentkezett. A háromfordulós -...
márc. 28
11:23
Feloszlatnák a képviselő-testületüket (Alternatív Energia)
Az önkormányzati miniszterhez fordult panasszal 306 balatonvilágosi lakos, levélben kérve a helyi képviselő-testület feloszlatását a megyeváltásról szóló népszavazás meghiúsítása miatt - tájékoztatta Fekete Barnabás, a település független polgármestere szombaton az MTI-t.
márc. 28
11:24
A befektetők elkerülik a Tátrai Tigrist is (Privátbankár)
Szlovákiában a globális pénzügyi válság miatt az idén a vártnál jóval kevesebb lesz a közvetlen külföldi tőkebefektetés, mint amire korábban számítottak - közölték a pénzügyminisztériumban. A tárca ki...
márc. 28
11:27
Soros György fél Magyarországra jönni (HírTV)
Bizonytalan időre elhalasztotta a hó végére tervezett magyarországi látogatását Soros György, akinek egyik alapítványát a napokban közel félmilliárd forintra bírságolta a pénzügyi felügyelet, mert az OTP részvényei ellen indított támadást tavaly október 9-én.
márc. 28
11:29
Gráf József válthatja Gyurcsányt? (+videó) (HírTV)
Meg nem erősített információk szerint Gráf József lehet Gyurcsány Ferenc utódja a miniszterelnöki székben és a pártelnöki poszton – mondta el a hírTV tudósítója, aki az MSZP székházánál tartózkodik. Gráf a hírTV-ből tudta meg, hogy a neve fölmerüt az elnökségi ülésen és a televíziónak elmondta, nem tartja magát alkalmasnak a posztra.
márc. 28
11:30
Meghalt az árokba csúszott autó vezetője Balatonszabadiban (Gondola)
A helyszínen meghalt annak személyautónak a vezetője, amely áttért a szemközti sávba, majd az árokba csapódott szombaton Balatonszabadiban - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A járművet...
márc. 28
11:30
Algából nyernének energiát Velencében (Blikk)
Elektromos energia termelésére kívánják használni a velencei kikötőben képződő algát, amely így az óváros villamosenergia-szükségletének akár a felét biztosíthatná. A La Repubblica című lap szerint egy, az amerikai Solena Group által szabadalmaztatott ötletről van szó, amelyet Olaszországban az Enalg társaság és a velencei kikötő fejlesztene tovább.
márc. 28
11:30
Hogyan kerüljük el az óraátállítás miatti stresszt? (WebBeteg)
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, 2-kor 3-ra állítjuk az órákat. Hogy ez ésszerű és valóban gazdaságos megoldás-e napjainkban, erősen vitatott - minden esetre tény, hogy biológiai óránkat megzavarja és sokunk számára kritikus megterhelést jelent az átállás. Ilyenkor nem csak az órát, a szervezetünket is át kell állítani!
márc. 28
11:39
Bajnai lehet a legújabb jelölt (Infostart)
Az Index értesülései szerint MSZP elnöksége és a megyei elnökök megállapodtak abban, hogy Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert jelölik kormányfőjelöltnek. Gyurcsány Ferenc azóta bejelentette: lemondott a pártelnöki tisztségről. A Fidesz szerint a szocialisták nem csak saját magukat, hanem egész Magyarországot lejáratják és nevetségessé teszik a jelölés körüli hercehurcával.
márc. 28
11:40
Egy hete tart a kormányválság - Mit mondanak a piaci elemzők? (Portfolio)
Egy hete húzódik Magyarországon a kormányválság, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett "legyen új kormány és kormányfő" forgatókönyv még nem zárult le, sorra repkednek a lehetséges jelöltek nevei,...

Keresés